5.fejezet

Szia kedves mindenki :)

Hát íme megérkezett egy újabb kevésbé érdekes rész :) na de mit hoznak az ezt követők :$ na majd kiderül :D azért remélem hogy tetszeni fog és hát remélem, hogy a kutyuskák is elnyerik a tetszéseteket :) Hát kellemes olvasást :) Puszi és legyetek rosssszak
Andi

Jack

Lily

Oz

Rob:

Ahogy föl bírtam fogni, hogy lelépett, egyből rohantam utána, de csak Taybe ütköztem.

- Merre ment? – kérdeztem jobb híján tőle.

- Most ül be egy taxiba – mutatott az út felé, és tényleg. Még egy másodperce összeakadt a tekintetünk. Kicsit sokkolt, hogy könnyes volt a szeme.

Annyira csak nem csókolok rosszul, hogy sírjon miatta. Hiszen élvezte! Remegett a karomban, belenyögött a csókunkba. Akkor mit basztam el?

Ami a legfájóbb volt, az a tekintete. Megbánás keveredett fájdalommal. De hiszen ő támadott le… Jó, oké, én sem fogtam vissza magam, de ahogy ezt végiggondoltam, rájöttem, hogy az egész az én hibám. Miért kellett ennyire nyomulnom? Hiszen lefektette a feltételeket, én mégis hoztam a formámat, és el is rontottam mindent.

Odaslattyogtam a recepcióhoz Taylerrel a nyomomban, és kértem egy másik lakosztályt, ami a méreteit tekintetve olyan volt, mint az előző, azt leszámítva, hogy a testőreimen kívül senki nem tudhatja, hogy én bérlem. Főleg nem a „mennyasszonyom”.

Az igazgató most is készségesen állt a rendelkezésemre. Elnézést kértem a könyvtárban levő kupi miatt, és egyértelműsítettem, hogy fizetem a takarítási költségeket, de nem kértek belőle. Így fellifteztünk a tizedikre.

Örömmel vettem, hogy Tay nem szól egy büdös szót sem, bár nem tudtam, meddig tarthat ez a kellemes állapot. Nem arról ismertem, hogy sokáig bír kussolni. Mindenesetre még nem esett nekem.

A lakosztály, csak úgy, mint az előző, szép volt, de most az sem nagyon érdekelt volna, ha egy putri. Gondolkodnom kellett, ahhoz viszont egy nyugodt helyre volt szükségem.

Egyből a fürdőbe vonultam, és abban reménykedtem, hogy a jeges víz kitisztítja annyira a fejem, amennyire lelohasztja a vágyam Kristen iránt.

Húsz perc után még mindig a könnyes tekintete volt a lelki szemeim előtt, és bár már nem lüktettem fájón, nem mondhatnám, hogy a vágyam száz százalékosan lecsillapodott. Mégis mielőtt jégkockává váltam volna, úgy döntöttem, hogy kimászom a tus alól. Nem vesződtem azzal, hogy szárazra töröljem magam. Egy töröközőt tekerem magam köré, hogy eltakarja a legszükségesebb helyeket, és ennyi.

Lehuppantam a haverom mellé kanapéra, és már tárcsáztam is Kate-et. A második csörgés után vette fel.

- Kéne minden infó egy emberről– mondtam neki köszönés helyett.

- Neked is szép napot, Rob! – jött a felelet.

- Krisen Jaymes Stewart, és az Abbeyben dolgozik – soroltam a kiinduló infókat, amiket tudatott velem.

- Mit akarsz tudni róla? – Na, ezért imádtam őt, mert bár nagyszájú, és elég gyakran elküld a francba, mégis, ha szükségem van bármire, nem fut felesleges köröket, és nem basztat olyan dolgokkal, hogy miért kell ez, meg hogy nem tesz jót a hírnevednek, vagy hasonlók.

- Mindent! Az a legfontosabb, hogy hol lakik, és milyen virágot szeret, ja és hogy milyen parfümöt használ. – A vonal végén veszett köhögésbe kezdett a fekete hajú nő. Valószínű ihatott éppen valamit, és azt nyelte félre. Végighallgattam az igen igényes és felettébb változatos káromkodását, meg sem lepett a szókincse, míg végül nagy nehezen kinyögte, hogy hív, ha megtud valamit.

Hát igen, ilyet sem sűrűn kértem eddig tőle. Valószínű kicsit meglepte az, hogy mikre vagyok kíváncsi Krisszel kapcsolatban. Tay kérés nélkül nyújtotta a cigis dobozt, amit csak egy hálás pillantással konstatáltam. Még mindig csöndben volt, de láthatóan már fizikai fájdalmai voltak, így gondoltam, megkönyörülök rajta. Meg cigit is adott, szóval kiérdemli, hogy ne kelljen szenvednie.

- Na, mondd! – kezdtem én.

- Inkább mondd te! Mi volt ott bent, amitől így kiakadt a kiscsaj?

- Kristen – helyesbítettem. Nem tetszett, ahogy lekiscsajozta.

- Oké, akkor Kristen.

- Megcsókolt! – De még hogy, még mindig bizsergek tőle.

- Akkor miért rohant el? – jött a tíz pontos kérdés.

- Fogalmam sincs – nyögtem sóhajtva.

- Feltételezem, nem cseréltétek telefonszámot, mert akkor nem nyomoztatnál az asszonnyal.

- Nem – jött a tömör válasz tőlem.

- Hát, rendesen elintézett, az már biztos.

Ránéztem. Vártam, hogy kajánul vigyorogni kezd, de ehelyett összehúzott szemöldökkel sajnálkozva méregetett. Elég ramatyul festhetek, ha még ő sem poénkodja el.

- Kell nekem ez a nő – mondtam ki azt, amit egyből tudtam, amint az ajkaink összeértek. Sőt, már akkor, amikor megláttam gyönyörű kékes szemeit.

Hátradőltem, miután eloltottam a cigimet, és lehunyt szemmel idéztem vissza az elmúlt órák édes pillanatait. Éppen a csókunk következett volna az elmebeli filmben, amit felidéztem, mikor megcsörrent a telefon. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy az egekig magasztaljam-e Kate-et a gyorsasága miatt, vagy elátkozzam. Hiszen a legszebb pillanatot zavarta meg, de végül az előbbi mellett döntöttem. Hálát rebegtem, hogy ő az ügynököm.

- Na, mit tudtál meg?

- Kaliforniában van egy háza, az apja vette neki, aki mellesleg rohadt gazdag. A szülei elváltak, de mindig összejönnek egy-két hónapra, amolyan se veled, se nélküled a szitu náluk. – Soha nem fogom megtudni, honnan tud meg ilyeneket is ez a nő, de most ez nem is nagyon érdekelt, csak az infók. Totál ki voltam szomjazva mindenre, ami vele kapcsolatos. – Van egy bátyja, Cameron a neve. A szülei azzal basztatják, hogy legyen állatorvos, de ő író akar lenni. Kurvára nem kéne dolgoznia, ehhez képest viszont két helyen is gányol, szinte semmi pénzért. A legjobb barátnője Nicol Road feltörekvő divatkreátor. Egy éve szakított a pasijával, valami Mike-nak hívják, aki még mindig teper a te Kristened után. Állítólag megcsalta, azért dobta a csaj. A kedvenc virága a liliom, és valami ilyen parfümöt is használ. A barátnője, ez a Nicol mellékállásban parfümöket készít, így ezt is tőle kapja mindig. Valami márkátlan kutyulvány. Imád téged. Óriási Rob rajongó, de egy ideje nem dumál annyit rólad, szóval az is lehet, hogy kiszeretett belőled. Van egy macskája, meg három kutyája, és azt hiszem, ennyi, semmi extra. Remélem, van nálad papír meg toll, mert nem érek rá, viszont ha kell a száma, akkor most keríts elő egyet. – Fél perc sem telt el, a kezemben már ott volt a bizonyos telefonszám. – Hát, hirtelen ennyi, ha kell még valami, az kicsit tovább fog tartani.

- Tudj meg mindent a pasiról, azt is kivel csalta meg. Mindent!

- Oké, meglesz.

- Ja, és Kate… – hatásszünetet tartottam, hallani véltem, hogy a körmével kopácsol az asztalon, míg várta mit fogok mondani. – Te vagy a legjobb ügynök és a legjobb nő a világon! Ja, és felemelem a fizetésed. Köszi, imádlak! – És már ki is nyomtam, mielőtt elküldene a francba.

Tay felröhögött mellettem, de én már hívtam is a portát, hogy kerítsek egy virágüzletet, ahol van liliom. Tíz perc múlva pedig megtudtam, hogy nem küldhetek naponta száz szálat neki, mert mérgező. Ez a virág nagy mennyiségben halálba altat – közölte az üzlet vezetője. Így viszont megegyeztem velük, hogy napi tíz szálat küldenek. A kártyára annyi lesz írva, hogy Neked Tőlem és egy R betű.

Ahogy ezzel megvoltam, visszahuppantam Tay mellé a kanapéra két sörrel a kezemben, a kezébe nyomtam az övét, miközben rágyújtottam. Ott volt előttem az asztalon a száma, úgy szuggeráltam, mintha attól itt teremne mellettem. Föl kéne hívnom, de mit mondjak neki?

Visszahívtam Kate-et, hogy intézze el a négy nap múlva esedékes szabadnapot. Közölte, hogy egyébként sem kellek, mert Bellás részeket vesznek föl. Erre megkönnyebbülve küldtem Krisnek egy SMS-t. Gyáva voltam ahhoz, hogy beszéljek is vele.

„Négy nap múlva, tíz óra St. Anna kórház. Az első emeleten találkozunk. R.”

Igaz, arról fogalmam sem volt, hogy hol fekszik Naomi, de a fotósokat ki kell kerülni valahogyan. És szerintem ő sem értékelné, ha rászállnak.

Próbáltam elterelni a figyelmemet arról a tényről, hogy már vagy tíz perce nem jött válasz.

Muszáj volt innom valami töményet. Nem fogom kibírni, hogy ne lássam még négy napig. Már most hiányzik a közelsége, a tequila majd segít, gondoltam naivan. Három üveggel hozattam fel a szobámba. Az első után már kezdtem rendesen szédülni, pedig csak ültem a kanapén. Tetszett a hatása, amitől pozitívumok sokasága jutott eszembe tőle, így felemeltem a másodikat is, de ekkor csipogott a mobilom.

Hevesen dobogó szívvel vettem a kezembe. Nem akartam azt olvasni, hogy nem jön el, és ehhez hasonló elutasításokat. Pedig nagy volt az esély, hogy ez lesz a kijelzőn. Csukott szemmel adtam oda Taynek. Nem akartam látni sem a fekete kis kütyüt. Éreztem, biztosra vettem, hogy kirúg, és ehhez most még nem voltam elég részeg. Így fogtam a már említett részegség forrásához vezető sárga és igen büdös löttyöt. Meghúztam és annyit kortyoltam, amennyit csak bírtam hányás nélkül. A felét ennek az üvegnek is kivégeztem.

- Nem olvasod el? – kérdezte az egyre inkább szeretett testőr. Hatalmasat sóhajtottam, és megpróbáltam összeszedni magamban annyi férfiúi bátorságot, hogy szembesüljek a valósággal.

„Ott leszek, K.”

A legjobb botox sem képes arra, amire én pár másodperc alatt. A ránc a homlokomon abban a pillanatban kisimult és már küldtem is a választ.

„Köszönöm! :) R.”

Félretettem a tequilát, és újra rágyújtottam. Az biztos, hogy nem bírok ki négy napot úgy, hogy ne lássam. Egy kicsit beteges és furcsa gondolat kezdett körvonalazódni a fejemben.

- Nincs kedved autókázni? – kérdeztem Tayt.

- De, mehetünk.

Fél óra múlva már a kocsiban ültünk. Most is, mint mindig, Taylor vezetett. Azt mondja, hogyha bármi gubanc van, akkor így jobban tudja irányítani a dolgokat. Nekem meg tökmindegy, de néha tényleg ovisnak éreztem magam, akire a nagy és erős bácsi vigyáz. Aki mellesleg több testközeli harcban vett részt, mint egy katona az öbölháborúban. Az összes olyan technikát elsajátította, amivel pár másodperc alatt ártalmatlanná tud tenni három-négy embert. Tisztára, mint Seagal, Van Damme és Bruce Lee keveréke.

Míg ezen gondolkodtam, megtaláltuk a megfelelő házat, és sikeresen ki is józanodtam (bár azért totál részeg sem voltam, inkább csak spicces). Kris házára tökéletes kilátásom nyílt az utca másik feléről. Nem volt sem nagy, sem pedig kicsi, kívülről nézve olyan négy-öt szoba lehetett benne. A gyep gondosan ápolt, itt-ott egy-egy tuja, és egy furcsa bokros növény az előkert közepén. Hatalmas kövek vették körül a szép növényt, egy oázis jutott róla az eszembe a sivatag közepén. Rettentő tetszetős. Szinte éreztem ugyanazt az illatot, ami Krist jellemezte.

Nem tudtam, mióta ülhettünk itt, de már egy doboz cigim elfogyott, mikor hirtelen egy kutya jött ki a házból. Valami keverék forma lehetett, édesen pattogott, és csóválta a farkát. Egyszer csak, mint aki tudta, hogy a gazdája után kémkedünk, elkezdett veszettül ugatni felénk. Ekkor lépett ki az ajtón az, akiért itt dekkoltam egy sötétített üvegű füstös kocsiban.

A szívem úgy lódult meg, mint egy szerelmes bakfisé. Szerelmes???? Még a saját gondolatomon is meglepődtem. De hiszen ez csak vágy! Semmi köze a szerelemhez, hiszen az a fajta rózsaszín köd, amivel a szentimentális emberek álltatják magukat, nem létezik. Nekik való ez a halálig tartó szarság. Én viszont nem ilyen vagyok. Vagyis, ha lenne a szerelem, akkor már biztos, hogy éreztem volna legalább halvány jelét, de eddig semmi, csak a testiség és a szenvedély, amit még véletlenül sem fűszerez semmiféle szerelmes hülyeség.

Ezért nem hiszek a házasságban sem. A hetven százaléka válással végződik, vagy ha az ember szerencsés, és kurva sok kompromisszumot köt, akkor talán van esélye, hogy lehúznak egymás mellett annyi időt, mint a szüleim. De én nem akarok sem halálig tartó hűséget fogadni, sem kompromisszumot kötni. Férfi vagyok, így fél perc alatt eldöntöttem, hogy ez a felvillanyozott állapot igazából csak testi vágy. Azért akarom annyira ezt a nőt, mert nem adja könnyen magát.

Aha, persze, ki a faszt akarok én áltani, hiszen érzem, hogy ez sem igaz. Akkor mi van velem? Tudom, hogy ez nem lehet szerelem, ahhoz nem elég háromórányi ismertség, és tudom, mert érzem, hogy több, mint egy kellemes numerára az esély. Az biztos, hogy ő szép és csinos, nem mellesleg pedig olyan illata van, hogy elbódulok tőle, olyan szemei, hogy megőrjít csak azzal, hogy rám néz, és úgy csókol, hogy szerintem két perc alatt elsülnék, ha hozzá érhetnék. Ami, ha bele gondolok, vér ciki, de ez van. Kell nekem ez a nő, nagyon.

Az is biztos, hogy még soha nem tepertem így senkiért. Elég volt egy mosoly, vagy egy pohár ital, és kész, a kiválasztott csaj már a szobámban is volt, és már térdelt is elém. Furcsa, vele kapcsolatban én akartam elé térdelni és addig…

Felnyögtem. Tay meg az ajtónak tapadva nézett rám döbbenten. Végigmért szerencsétlenségemre, és feltűnt neki, hogy ülve állok.

- Kérlek, mondd, hogy ezt nem én váltottam ki belőled! – szólt elég rémült hangon kb. két oktávval feljebb a megszokott hangszínéhez képest.

- Te hülye vagy, bazd meg! – förmedtem rá – Már, hogy a picsába állna tőled a farkam? – Persze, nem vártam választ a költői kérdésre. Nem tűnt fel neki az elmúlt pár évben, hogy kurvára hetero vagyok?!

- Jól van, na! Csak kicsit megrémültem, hogy se szó se beszéd nyögdécselsz, meg áll a cerkád, pedig még csak most láttad meg Krist.

- Elég az is, ha gondolok rá – vallottam meg szégyenemet.

- Hú, haver szerintem mindenkinek csak jót tenne, ha minél hamarabb megdöntenéd. – Nem tetszett, ahogy ezt mondta. Mintha ő is csak egy lenne a sok közül. Pedig nem volt az. Így egy kinyírlak, ha így beszélsz róla nézéssel belé is fojtottam a további bölcseleteket. Sikeresen el is vonta a figyelmem Krisről, aki a kutyája jelzésére elindult a mi kocsink irányába.

- Lily! – szólt kicsit hangosabban a ház felé. Ekkor jelent meg egy gyönyörű Dobermann.

Ez a szépséges állat már nem pattogott, mint a másik. Nyugodt, és igen félelmetes látvány nyújtott, ahogy megállt Kris mellett, és mint aki csak egy vezényszót vár, szuggerálta a kocsit. A kis izgága jószág viszont továbbra is ugatott, meg ugrándozott, és esküdni mertem volna, hogy még intett is a fejével, hogy elárulja, kik ülnek a kocsiban. Ekkor jelent meg a harmadik kutya (vagy inkább ló) az ajtóban.

Még soha ezelőtt nem láttam ekkora dán dogot. Szintén gyönyörű és felettébb fenséges. Kecses, és mégis robosztus. Még a lélegzetem is elállt, ahogy Kris mosolygott egyet, mikor hátranézett. A kutya csak szépséges gazdáját nézte, ránk se bagózott, míg Kris közeledett felénk, a kutyuli csak őt nézte. Csak a pattogó állat követte a kocsinkig, ami mellett meg is álltak, és ekkor ismét hátraszólt.

- Lily, Jack!

A két vadorzó két másodperc alatt ott állt gazdája két oldalán. Leültek és fenyegetően morogtak felénk.

- Szállj ki a kocsiból, Rob! – nézett egyenesen a szemembe. Megdöbbentem. Tudta, hogy én vagyok. Lehet, hogy még a sötétített üvegen is átlát?