SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET NEKTEK

Békét, Boldogságot, Sikert és ami a legfontosabb

SZERETETET 2012-ben is <3

19. fejezet

Sziasztok :) 


Nem is húzom tovább az időt csak jó olvasást kívánok. Ja még annyi, BOLDOG ÚJ ÉVET és menjetek bulizni ;) meg persze legyetek rosssszak
Bétám köszönöm <3
csók nektek Andi

19. fejezet

Rob:

Még mielőtt bármit is mondhatott volna (remélem, most nem akar meglepetést okozni egy esetleges nemleges válasszal, hiszen megbeszéltük, hogy mindenképpen összeházasodunk, azért mégis ott volt egy kis félsz; a visszautasítás is egy lehetséges válasz velem kapcsolatban), úgy gondoltam tisztázom a gyűrű nem éppen megfelelő átadásának mikéntjét.

- Ez még nem az a lánykérés, amiről álmodtam – mosolyogtam rá félszegen, de ő láthatóan nem értette a célzásom vagy a szavaim mögött bújó igazságot. - Csak azért adom most át a gyűrűt, mert azt akarom, hogy az orvoshoz már a menyasszonyomként menjünk. Igenis legyen tisztában vele mindenki, hogy hozzám tartozol. – A mosoly, amivel megajándékozott, kisebbfajta szívelégtelenséget eszközölt ki. Gyönyörű és az enyém. Lehetek ennél szerencsésebb?

- Szóval el vagyok jegyezve úgy, hogy nem kérted meg a kezem? – bujkált huncut mosoly az ajkain.

- Hát, ahogy vesszük, igen is, nem is. – Persze már kezdtem kiismerni a fura, rafinált stílusát.

- Vagyis?

- Megkértelek. Persze nem illő módón… az ágyban, de te kikosaraztál –néztem rá haragot imitálva, ő meg vigyorgott. – Aztán jön Kate, te meg persze igent mondasz az ő érveire, így félig te kértél meg engem, nem pedig én téged.

Alig bírtam visszafogni magam. A kitörni vágyó röhögőroham már majdnem felszínre tört, mikor ránéztem, és az ő durci és csodálkozó szemeibe ütköztem. Végem volt. Olya harsány roham jött rám, hogy alig lehetett csillapítani, még két perc után is kuncogtam. A hasam már fájt, de ez az arc örökre az eszembe vésődött. Egyszerre volt aranyos és vicces.

Végül beleboxolt a vállamba. Ez segített, hogy legalább a minimális szinten visszatérjek az eredeti állapotomba.

- Oké befejeztem! És ígérem, hogy normálisan is meg fogom kérni a kezed, ez alap. De most mégis arra kérlek, hogy addig is hord a jegygyűrűdet. – Összeszedtem a bennem lévő összes szende kiskutyát és megpróbáltam a nézésüket leutánozva hatni szerelmemre. Lassan hajoltam felé, a kezemben még mindig ott volt a bársonydoboz, benne pedig az ék. Mindezt fűszereztem a jó sok kiskutya nézésével. És úgy tűnik, hogy ez hatott. Észveszejtő csókot kaptam tőle.

Még javában pihegtem, annyira a hatása alatt voltam a csókcsatának, mikor a szemem a dobozkára villant, és hirtelen eltűnt belőle a gyűrű. Az autó padlóján kezdtem keresgélni, mikor Kris elkezdett kuncogni. Rákaptam a fejem és láttam, hogy eltakarja az a formás ajkát a tenyerével, a kezén pedig ott virít az ékszer. Valahogy nem bírtam rá haragudni, amiért csak úgy elcsaklizta, és nem engedte, hogy én húzzam fel az ujjára.

Tökéletesen illet rá. Mintha hozzá tarozna, és ez tulajdonképpen most már így is volt. Tökéletes. Mint ahogy a nő is, aki persze folyamatosan szívja a vérem. Mint ahogy most is…

- Elhagytál valamit, szépfiú? – huncutkodott.

- Egy egész hónapra, de megbocsájtott és most itt van velem – válaszoltam neki. Tudtam, hogy mire gondol. és én már csak azért sem arra válaszoltam.

Nekem esett, az autó ajtajának lökött, úgy támadott le, és csókolt újra. Alighogy befejezte a szám ostromát, mélyen a szemembe nézett.

- Soha nem láttam még ilyen szépet – mosolygott.

- Én már igen. – Még egy puszit loptam tőle – Téged. – Elpirult.

Biztosan a tudatában van, hogy milyen gyönyörű, és milyen eszméletlen szívdobogást idéz elő ezzel a bájjal. Hirtelen az jutott eszembe, hogy ez a nő lehet, hogy valamiféle boszorkány, vagy valami szépséges démon. Nem mintha először jutott volna ilyen az eszembe, de hogy a francba van az, hogy egy másodperc alatt, és azóta is folyamatosan, és egyre jobban beburkol ezzel a kielégíthetetlen szerelmi vággyal. Hogyan lehetséges ez?? Minden percben csak rá, és vele kapcsolatos dolgokra gondolni. Állandó kísértésben, hogy mikor kaphatom meg a teste gyönyörét, és hogy mikor fog csak fele annyira szeretni, mint ahogy én őt.

Hogy képes valaki ennyire erősen érezni egy másik ember iránt? Még csak eszembe sem jutott soha, hogy ilyen érzés létezhet, nem hogy én lehetek a szerencsés flótás, aki meg is élheti. A gyűrű látványa a kezén valami megmagyarázhatatlan nyugalommal fűszerezett elégedettséggel árasztott el. Valahogy egy pillanatra örökké tartó érzések kerítettek a hatalmukba, és ez tetszett nagyon. Mindennél jobban.

Csak néztük egymás szemében ugyanazt az érzést, és ez olyan tökéletes perc volt, mint még eddig soha, mióta megszülettem. Édes mosoly bújt meg az arcán, és most már a gyűrűs kézzel érintett meg lágyan.

Körbesimította a szememet, az arcomat, majd az orrom, hogy a számnál megálljon. Bársony tapintását nem lehet megszokni. Egyszerűen minden egyes érintése mintha a lelkemig, vagy a bőröm alá férkőzne.

Persze az én utálatos testőrömnek ilyenkor kell belerondítani az idilli pillanatba…

- Megérkeztünk gerléim – közölte vigyorral a hangjában. Hogy honnan a francból tudta, hogy hová kell jönnünk, fogalmam sincs. De egy nőgyógyászati klinikánál parkoltunk le. – Még mindig jön egy-kettő, de a portán nem fogják őket beengedni, ne féljetek. Kate már beszélt az igazgatóval, meg a nőgyógyásszal, meg még mit tudom én kivel… – fogta meg a testőr a nője kezét, és ők is kiszálltak velünk. A mögöttünk lévő kocsiból pedig a többi testőr lépkedett felénk. Elég mogorva és elszánt arccal nézték az utánuk érkező autókat. Én a helyükben nem biztos, hogy megkísérlem a beosonást, vagy fényképezést. Elég ádáz fejük van ezeknek a fickóknak.

Jót mosolyogtam magamban, és most is, mint már jó párszor, hálát adtam az összes istenségnek, hogy ők is a csapat részei. A fiúk körülvettek minket, és így indultunk el az egyik kis melléképület felé. Fák és bokrok között sétáltunk, mindenhol padok és pihenéshez tökéletes környezet. Abszolút nem kórház-hangulatú volt, inkább valami nyugalmi sziget, vagy pihenő park. Igazán kellemes volt. Egészen addig, míg egy harmincas férfi nem indult el felénk vigyorogva.

Krisre néztem, aki szintén fülig érő mosollyal nézte a pasit. Én naiv meg azt hittem, hogy csak én vagyok a kiváltságos, aki élvezheti a mosolya fényét. Hát nem így van. A pasi már csak pár lépésre volt tőlünk, és emelte a karját, hogy átölelje az én leendő feleségemet, és bár tudtam, hogy nem lehet ellenség, az agyam azon része, ami felfogta, hogy a fehér köpenyben lévő ember egy orvos, olyan parányi mértékben irányított, hogy esély sem volt arra, hogy ne járassam le magam totálisan. De amikor megszólalt, nem hagyott más esélyt.

- Szia, szépségem! – üdvözölte volna Krist. Én meg már ezt nem hagyhatom. Mit akarja ő ölelgetni az én nőmet?! És különben is, miért szólítja szépségemnek? Hát mi a faszt képzel ez magáról, nem látja, hogy a kezét fogom?!

Úgy gondoltam, hogy egyértelműsítem az ipsével, hogy én is itt vagyok, így nemes egyszerűséggel Kris elé álltam, és kérdőn néztem a pasira. Persze a fickó lazán állta a tekintetem, és még a fiúk csöppet sem megnyugtató látványa sem hozta zavarba. Simán felém nyújtotta a kezét.

- Szia, örülök, hogy megismerhetlek. Dr. Matt Cole – vigyorgott egyenesen a képembe. – És ha nem tévedek, akkor te pedig a híres-neves Rob Pattinson?

- Igen. – Csak nem akaródzott odébb állnom, hogy felfedjem, amit már úgyis tud ez a Matt; azaz hogy Kris az én hátam mögül kukucskál ki. De ekkor álmaim nője megérintette a karomat, olyan lágyan, mint ahogy az autóban az arcomat.

Hátranéztem. Rám mosolygott, lábujjhegyre állt, és szájon csókolt, ott, a pasi előtt, sőt, mindenki előtt, és már nem is foglalkoztam semmivel, csak megragadtam a derekát, és magamhoz húztam. Édes csókkal nyugtatott meg. És már tudtam, hogy megint hülyeséget csináltam. De mit csináljak, ha egyszerűen nem bírom elviselni még a gondolatot sem, hogy más férfi ér hozzá, és ha már itt tartunk, eszembe jutott, hogy női ellenfeleim is lehetnek. Hiszen már felkérték, ahogy ő fogalmazott, egy édes hármasra. Szóval mindegy, hogy férfi, vagy nő az, aki közelít, soha nem lehetek biztos abban, hogy nem csábítja-e el tőlem őt.

Két röpke puszival zárta le a xanax-műveletet. Átölelt, és a fülembe súgva nyugtatott tovább. Majdnem sikerült neki. Legalábbis nem akartam azonnal elrángatni a helyszínről. Szerencsére.

- Csak gyerekkori barát, és ő az orvosom. Téged szeretlek. – Az utolsó két szó volt, ami végül segített.

- Én is téged, nagyon, és bocsánat, hülye voltam – néztem rá, majd végül kezet nyújtottam ennek a Mattnek. – Bocsi – kértem tőle is elnézést, kevésbé őszintén, mint az előbb szerelmemtől. – Nehezen bírom a konkurenciát – erőltettem magamra egy mosoly félét.

- Megértem – rázta meg a kezem a doki. – Hiszen nem mindennapi lány ez a mi Kristenünk.

Rákacsintott szerelememre, ami nem kis szorítást idézett elő a kezeink között. Pontosabban én fogtam rá erősebben a kezére. Azt hittem, hogy ő is hasonlóan fog reagálni, hogy kicsit ő is fitogtassa nekem az erejét. Nem így történt. Tovább mosolyogva simított egyet a kézfejemen.

Meglepődve kaptam ki a kezem a kígyófészekből. Vagy legalábbis úgy éreztem, hogy onnan rántom el. Mit simogat ez a pasi?? Normális ez?? Aztán Krisszel egymásra néztek, és fennhangon elkezdtek nevetni. Rögtön leesett. Tök jól beszívattak. A pasi valószínű, hogy jobban vonzódik hozzám, mint szerelmemhez.

- Hé! – szóltam rá. Megfogtam szerelmem kezét, aki időközben megpróbált kevésbé nevetni. Nem nagyon jött össze neki.

- Na, gyertek, nézzük meg, hogy mi volt azzal a teszttel. – Matt háta mögé sorakoztuk, aki néha még felnevetett, gondolom rajtam. De hamar egy alacsony épület felé vezetett minket.

A váróig jött a fiúk nagytöbbsége. Tay és Kate jött be velünk a barátságos helyiségbe, ahonnan még nyílt pár ajtó. Az egyiken beinvitált ez a fura figura, de már csak kettőnket. Sötétítővel homályosított szobába léptünk, ahol csak egy ágy, és egy szék volt látható, meg persze egy monitor, meg sok fura kütyü.

Kris automatikusan feküd le az ágyra, és felhúzta a hasáról a fölsőt. Én észre se vettem, hogy mikor ültem le a mellette lévő székre, és fogtam meg a kezét. Valahogy természetes volt az egész mozdulat; először még álltam és néztem, hogy Kris olyan természetesen mozog itt, mint ha hazajönne, a következő pillanatban pedig már mellette ültem. Mosolyogva nézett rám, míg Matt valami fura gélszerűséget nyomott a hasára egy flakonból. Aztán odatett egy vonalkód olvasót. Nem találtam jobb szót arra a micsodára…

A monitor ekkor hirtelen életre kelt, a szemem le sem vettem róla. Nem akartam lemaradni semmiről. Csak néztem, hol van a gyerekem a szerelmem hasában, de nem láttam semmit. A feketeségben néha egy-egy fehér folt, és ennyi. Matt magyarázott valamit, de nem figyeltem oda rá. Még mindig azt vártam, hogy megjelenik valami. Lehet, hogy túl sokat lógtam biológia óráról, de nem nagyon tudtam, hogy hogyan is kéne kinéznie egy egyhónapos emberkének. Valahogy többre számítottam…

Szerelmemre néztem, gondoltam, hátha ő többet tud, vagy lát, mint én. A szeméből könny csordult ki, és hirtelen megijedtem, mi baj lehet vele. Aztán elkezdtem hallgatni, hogy mit magyaráz ez az ellenszenves, langyos pasi.

- Minden rendben van. Jobban látnék, ha hüvelyi úton vizsgálnálak, de nem hiszem, hogy a lovagod örülne neki.

- Már megbocsáss, de én nem látok semmit – mondtam neki.

- Na jó, akkor a kevésbé szakavatott személyek érdekében megmutatom mit kellene nézni. – Aztán hirtelen már láttam valamit; szaggatott vonallal jelezte, hogy hol is van a mi kis bab formájú babánk. Még véletlenül sem volt emberforma. Inkább, mint egy picike paszulyka. És mikor megláttam, hogy mit akar mutatni, vagyis felfogtam, hogy az ott tényleg félig Kris, félig pedig én, könnyek kezdték mardosni a torkomat és a szememet.

Csodálatos kis babszem. Nem volt még kifejlődve semmi olyan része, amiből legalább következtetni lehetne arra, hogy egy ember van ott bent. Mégis csodás volt. És mikor már azt hittem, hogy kicsodálkoztam magam, akkor jött a következő csoda. Matt bekapcsolt valamit a nagy kütyün, és egy szapora hangot hallottunk. Kris hangosan sírt. És már az én szememből is kicsordult egy könnycsepp. A gyerekünk szívhangja volt.

Továbbra sem tudtam elszakítani a szemem a monitorról, de azért odahajoltam szerelmem arcához, és megpusziltam. Olyan volt, mintha hirtelen megnőtt volna a szívem, és Kris mellé beférkőzött volna ez a kis babocska. Csodás volt. Aztán a doki elvette szerelemem hasáról a vonalkód olvasót, mire eltűnt a szaggatott vonal is, meg minden, megint csak sötétség honolt a monitoron.

Mérges voltam Mattre. Még nézegetni akartam a kis pocaklakót, de ő megfosztott tőle. A hang is elhalkult, mikor kikapcsolta a nagy izét. Kris hasára rakott egy papírtörlőt, majd egy dossziéba irkált valamit.

- Ezekből naponta egyet vegyél be… – Szóval receptet írt. – És ha nagyon kívánod a cigit, max egy-két slukk, de ne dohányozz különben, ja, és heti két este egy deci vörösbor kötelező. Cukrot és sót mértékkel, és annyit szexelj amennyi jólesik. – Szerelmem pironkodva lehajtotta a fejét, ezt még a félhomálynál is láttam. Rám nézett, és végigmért amolyan „hű, nem rossz” módon. A hideg futkosott tőle a hátamon. – Te pedig, szépfiú, vigyázz rá. Azt hallottam, hogy el vagy eresztve ott lent, szóval csak óvatosan. – Az állam valahol két méterrel a föld alatt volt. Krisre kaptam a szemem, de ő is csak csodálkozva nézegette.

- Van egy-két lány páciensem, aki… hogy is mondjam… – megköszörülte a torkát –, közelebbről ismer téged. – Most én jöttem zavarba, nem biztos, hogy egy homárral akarom megbeszélni, hogy mim mekkora. Nem tartozott rá, és amíg élek, nem is fog. Kris mentett meg.

- Hé, Matt, ő az enyém, el a kezekkel, ha jót akarsz magadnak! – szidta meg kedvesen szerelmem. Erre a langyi felnevetett, és felemelte a kezét, jelezve hogy karikagyűrű van az úján. Nem is tudtam, hogy már összeházasodhatnak a melegek. De hát, haladni kell a korral, gondolom.

- Oké, oké, nem csapok le rá, most az egyszer – röhögött fel –, de egy hónap múlva várlak vissza, akkor megbeszéljük a többi dolgot, viszont komolyra fordítva a dolgokat; nem kéne már a bárba visszamenned dolgozni. Nem kismamának való hely az. – Kris elhúzta a száját és látszott rajta, hogy nem szívesen bólint rá a dologra. - Jó kislány! – paskolta meg szerelmem lábát. Tudtam, hogy ez nem olyan érintés, mégsem örültem neki. Csak hagyják meg a fogdosást nekem, hiszen én leszek a férje, meg egyébként is, ha ez nem így lenne a nagyon közeli jövőben, akkor sem szívesen nézegetném, hogy tapogatják az én nőmet.

Végül Kris felöltözött, adott két puszit a barátjának, én, vonakodva bár, de kezet fogtam vele, és még mielőtt kiléptünk volna, Kris kezébe nyomott egy fekete-fehér ultrahangfelvételt. Az első fénykép a gyerekünkről.

Ahogy kiléptünk, Kate persze rögtön letámadta Krist, és amolyan csajos dilemmába kezdtek, hogy mi és hogyan lesz ezután. Mi Tayjel mögöttük mentünk. Élvezettel figyeltem a jegyesem fenekét. Persze rögtön eszembe is jutott a bőre bársony tapintása, és az íze. Megkóstolnám most is, állandóan.

Valahogyan még félig az előbbieket gondoltam újra végig. Jó érzés volt látni a kis paszulyt. Az egyik legjobb! Fél füllel hallottam, hogy témát váltottak, és most már az estére készítette fel Kate életem értelmét.

- Egy baj van – elmélkedett hangosan. – Ez a külön töltött egy hónap. Sajnos mindenki tud róla. – Nagyot sóhajtott mind a két csaj. Én is. – Oké, legyen az, hogy már régebben is ismertétek egymást, de csak most jöttetek rá, hogy ez mit is jelent nektek, stb, stb, stb, aztán jöhet a sablon szöveg. Összejöttetek, de Rob hülye volt, és elég féltékeny is, és elbaszta, aztán meg rájöttetek, hogy nem fog ez menni külön, és meg is kérte a kezed, hogy biztosra menjetek. Persze, majd lesz találgatás, hogy akkor nem is biztos, hogy tőle van a gyerek, meg hogy csak azért vesz el, meg ilyesmi, de mivel egy hónap múlva esküvő, így hamar le fog csengni. – Kate persze egy levegővétellel hadarta végig a szöveget. Mi meg megpróbáltuk memorizálni. Legalábbis, amit láttam Kris arcából, határozottan így cselekedett. Odaléptem mellé, és magam felé fordítottam.

- Nyugi, drága! – mosolyogtam rá. – Nem lesz probléma. Tudom, hogy neked új ez az egész, de meglátod, végtelenül egyszerű, ha ki tudod zárni a villogó fényeket. – Kikerekedett a szeme, és elsápadt. Hát, nem éppen jó taktikát választottam arra, hogy megnyugtassam. – Hé, Kris, nem kell félni, ott leszek melletted és Oprah jó fej. Nem fog neked esni, és úgyis engem fognak kérdezgetni. Neked meg csak egy-két kérdésre kell válaszolnod. Olyan, mintha egy emberrel beszélgetnél, tényleg. Nem olyan nagy szám, mint ahogy képzelik. Semmi extra, csak beszélgetünk, oké? - Miközben megpróbáltam meggyőzni arról, hogy nem kell félnie, a karját dörzsölgettem, és nem tudom, lehet, hogy pont ez hatott, de határozottság gyúlt a szemébe.

- De előtte el kellene mennünk a szüleimhez, beszélni velük – sóhajtott nagyot. – Nem az újságokból kellene megtudniuk, hogy mi a helyzet. – Na, itt volt az idő, hogy most én rezeljek be. – Van nálad mobil? Én otthon hagytam az enyémet. – Természetesen azonnal odaadtam neki az enyémet, és már pötyögte is az eddig ismeretlen számot. A szemembe nézve kezdett el beszélni.

- Szia, anya! – A vonal végéről kissé erős zümmögést hallottam, de értelmes szót nem vettem ki belőle. – Igen, anya, igaz. – Újabb zümmögés. – Mikor jó nektek? Ma nem jó! – Most hosszabban ecsetelte leendő anyósom a lányának, hogy miért is kellene nekünk átmennünk hozzájuk. – Anya, este Oprah-hoz vagyunk meghívva. – Semmi, elhalt a zümmögés. – Anya… itt vagy még? Anya? Anya?! – Kis hatásszünet után újból elkezdődött a beszéd. Kris könyörgő szemekkel nézett rám, és mivel nincs olyan ezen a világon, amit meg ne adnék neki egyértelmű volt, hogy rábólintok a kérésére. – Jó, anya, ha most oda tudod csődíteni aput, akkor egy fél órán belül ott tudunk lenni. Cam otthon van? – Kris tovább hallgatta az anyja beszámolóját, de még csak amolyan belegyezős, vagy elutasító válaszok voltak. Néhány igen és nem elég is volt. Közben megfogta a kezem, és elindultunk az autóhoz.

Kate persze az óráját nézegette, miközben a telefonján lógott. Természetesen nem én voltam az egyetlen ügyfele, de valamiért úgy érzetem, hogy engem különösen nagy kegyben tart. Vagy legalábbis az én lelkemet is istápolgatja, ki tudja miért. Tay le sem vette róla a szemét, de tudta ő is, hogy Kate már nem fog velünk jönni, így automatikusan hívta neki a taxit, ami visszaviszi az irodába. A hívást nem szakította meg, csak eltartotta a telefont a fülétől, úgy csókolta meg az elszontyolodott testőrömet. Még hallani véltem egy szeretleket és egy este találkozunkot, nekünk csak intett, és már be is ült a sárga autóba.

Kris még mindig az anyjával beszélt, de már láthatóan fárasztotta őt, mert szinte állandóan forgatta a szemét, és unottan válaszolgatta még mindig az igeneket, vagy nemeket. A paparazzik vagy eltűntek, vagy elbújtak, mert sehol senkit nem láttam, még a leglevakarhatatlanabb újságírók és pletykaéhes őrültek sem voltak sehol, szóval amolyan tiszta pályáról indulhattunk, hogy személyesen megismerjem leendő családomat. Valamiért rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban…

BOCSI :$

ezt kifelejtettem :$

Novella

Sziasztok :) 


Megkésett KARÁNYONYI ajándék vagy mi a szösz :S 
Igazából nem is novella :S nem tudom mi ez inkább csak egy gondolatfoszlány vagy valami hasonló :) 
a friss még várat magára mert tegnap amikor volt egy-két óra szusszanási időm akkor ezt írtam. Nem tudom honnan jött csak befészkelte magát az agyamba aztán meg muszáj volt leírnom :D 
Mindenesetre nem a fejihez kapcsolódik még ha úgy is érződik, hogy egy esetleges végkifejlet xD 
Na jó tessék lássék egy Novella féle izé. 
Millió csók és legyetek rosssssszak mert az nem unalmas és rosssszalkodni mindig jó ;)
Andi


Ja Kedves Bétám :) <3 tudod :D :D :D <3 <3 <3

Halk neszezést hallottam lentről. Tudatta velem, hogy megjött az az ember, akiért a mai napig repesett a szívem. Már fél éve mást sem csináltunk csak veszekedtünk, de mindig sikerült valahogyan átverekednünk magunkat a legnagyobb kríziseken is.

Ma nem. Ennyi volt. Végleg megkeseredett szívemben most parányi szeretet sem volt, ami felé irányult volna. Fájdalom, megvetés és jó nagy adag gyűlölet viszont annál inkább. A mai érdektelensége kiverte azt a bizonyos biztosítékot.

Hallottam, ahogy a lépcsőn felérve a gyerekszoba felé kanyarodik. A házban vak sötét uralkodott. Ő sem vette a fáradságot, hogy felkapcsolja a villanyt. Vagy mert nem akart körbenézni, vagy mert nem is igazán érdekelte, hogy lát-e valamit. Engem sem érdekelt… Vagyis megpróbáltam még keményebb jégpáncélt burkolni a szívem köré. Nehéz volt, főleg mikor meghallottam, hogy könyörög alvó gyerekünknek, hogy bocsásson meg neki. Még egy átkozott könnycsepp gördült ki a szememből. A szívem még jobban összefacsarodott. Hogy fogom kibírni az ezt követő életet nélküle? A hangja, a tekintete, a közelsége nélkül?

Ökölbe szorítottam a kezem és a szívem súgta megbocsájtással dacolva letöröltem a nedvességet az arcomról. Jobb lesz ez így. Elég fájdalmat éltünk már át együtt. Nem fogom hagyni, hogy továbbra is szenvedést okozzon nekünk.

A vártakkal ellentétben nem rontott be a mi szobánkba. Gondolom a sötét miatt nem látta, hogy a gyerekszoba szinte kiürült. Hallottam, hogy az ajtóból még egy puszit küld Anne-nek. Ha nem tudom, hogy most hozzám jön be, biztos, hogy zokogva borulok a párnák közzé. Mert én már most tudtam, amit ő még csak nem is sejtett. Hogy ez egy búcsúcsók volt.

A szoba közepén hatalmas francia ágy állt, és én a közepén ültem. Teljesen felöltözve vártam rá.  Mindössze egy bőrönd volt már csak, amit nem vitettem el. Ebben voltak a legfontosabb dolgaink. Nem vitt rá a lélek, hogy ezt is a szállítókkal vitessem el.

Lassan nyomta le a kilincset, és lépett be. A szívem a torkomban dobogott. Nem lesz egy könnyű menet. Gyűlöltem magam, amiért ezt csinálom, mint ahogyan gyűlöltem őt is. Mindent, és mindenkit, aki tehet erről az állapotról. Az összes rendezőt, az összes PR menedzsert, az összes producert, az összes újságírót, és az összes lényt, aki elválasztja tőlünk. Mindenkit.

A fájdalom már a torkomba kúszott, de még tartottam magam. Nem tudtam, meddig tarthat ez a tettetett közöny, amit magamra öltöttem, csak remélni tudom, hogy addig kibírom, míg kilépünk innen.

Belépett és megállt az ajtóban. Valószínű, hogy már hozzászokott a szeme a sötéthez, mert azonnal feltűnt neki, hogy nem hálóingben várom. Felkapcsolta a villanyt.

- Mit akar ez jelenteni? – kérdezte keményen, de engem nem tudott átverni. A szemeiben félelem és pánik kettőse bujkált. Nem jött közelebb. Nekitámaszkodott az ajtónak. Láthatóan fáradt volt. Hirtelen azon kezdtem gondolkodni, hogy biztos jól teszem-e, amit teszek, hiszen miattunk dolgozik ennyit, vagyis miattunk is.

- Elköltözünk Anne-nel!

Elsápadt, és a keménysége azonnal leolvadt az arcáról. Amit az előbb csak a szeméből tudtam kiolvasni, az most már az arcára is jellemző volt. Zihálni kezdett, és ezzel együtt az én határozottságom is csorbulni kezdett.

- Nem… nem… – suttogta maga elé, mintha nem is hozzám beszélt volna. Lehet, hogy nem is így történt. Motyogni kezdett valamit, de nem értettem. Egyszer csak rám nézett és mióta ismerem, most először kezdtem félni tőle. Gyilkos düh égett a szemében csakúgy, mint az arcán. Egy másodperc alatt ért az ágyhoz, és ült le rá velem szembe. Megragadta a karomat. Még nem fájt nagyon, de azért felszisszentem. Fel sem tűnt neki. - Nem hagyhatsz el, érted?! – rázott meg. Mintha így jobb belátásra bírna.

Élettelen bábu voltam a kezében, aki félt tőle.

Megcsókolt. Képtelenség volt viszonozni, annyi kín és szenvedés sűrűsödött ebbe a csókba. Csak meredten ültem, és vártam, hogy befejezze. Nem adta fel egykönnyen. A nyelve újra és újra táncra csalt, de én nem feleltem a kérésre. Nem gyengültem el. Részben mert már fájt a karom, ahol szorított, részben mert nem volt ebben a csókban semmi, ami a rég Robot idézte volna.

A szívem szilánkjai most karcolták fel az ereimet, és éreztem, hogy most reped ketté az éltető szervem. Végleg elveszítettem azt, ami egykor hozzá kötött. A kettévágott, lüktető szívem nagyobb része azt üvöltötte az agyam felé, hogy ne tegyem ezt vele, velünk, de nem hallgathattam rá. Meg kellett acéloznom magam, és így továbbra is bábu maradtam. A szívemet, vagy a lehetséges és gyönyörű életünket siratva elhullajtottam még egy könnycseppet. Ahogy megérezte a sós nedvességet az ajkain, elvált tőlem.

- Miért csinálod ezt? – kérdezte a homlokát az enyémnek támasztva. Nem bírtam válaszolni neki. Úgyis nagyon jól tudta. Ez zajlik már hat hónapja minden itthon töltött napján. Tudta, de nem tett semmit. Elővettem a kegyetlen énem, és ott szúrtam bele, ahol a legjobban fájt. Mindkettőnknek. Csakhogy én már ki voltam képezve fájdalom terén. Neki viszont új, és váratlan érzés. Felálltam mellőle és a gúny mögé bújva, felé fordulva kezdtem bele a gyilkos hadjáratomba.

- Tudod, hogy Anne ma kimondta, hogy „apa”? – Ha lehet, még sokkal jobban elsápadt. A könnyfátyolos szeme mintha egy életlen kést forgatna a gyomromba. A kínja az enyém volt. Vagy legalábbis úgy éreztem. – A baj csak az – folytattam könyörtelenül –, hogy Billnek volt kénytelen mondani, mert a lányod nem tudja, hogy te vagy az.

- Mit keresett itt az a görény? – állt fel dühösen. Hátráltam tőle pár lépést, mert attól féltem, hogy most fog pofon vágni. Nem történt meg, de a keze ökölbe szorult, és az állkapcsa is ritmikusan mozgott tudatva velem, hogy most készülök átlépni azt a határt, amit már képtelen lesz elviselni. Felkészültem rá.

- Mivel ma volt a lányod születésnapja, és neki nem esik nehezére szabadságot kérni, vagy eljönni a gyerekhez, így ő kapta a megtiszteltetést, hogy így hívja Anne.

- Miatta akarsz elhagyni, igaz? – esett nekem üvöltve.

- Nem – kiabáltam vissza rá –, de még az is lehet, hogy összejövök vele. Ő ugyanis többet törődik velünk, mint te. És ne kezdd a biztos megdugott szöveget… – állítottam meg, mielőtt ki tudta volna nyitni a száját. – Nem volt köztünk semmi, mégis jobban tudja, hogy mikor volt beteg Anne, vagy hogy nekem mi a bajom. Te tudod, Mr. Híresség, hogy hány foga van már a lányodnak? – Most ő kezdett el hátrálni, és én közeledtem hozzá folyamatosan a mellkasát bökdösve. – Tudod egyáltalán, hány szót ejt ki tisztán? Vagy, hogy már totyog? Tudod, hogy az orvos miómát talált a méhemben, és tudod mikor menstruáltam utoljára? – Ha egy kísértet állt volna velem szemben, akkor hozzá képest pirospozsgás arca lenne. Rob viszont élettelen lett. Megöltem a vádjaimmal és ezt tudta, mint ahogy azt is tudta, hogy igazam van. – Egy szaros napot kértem tőled. Egyet. A lányod első szülinapján illő megjelenni, nem gondolod?

- Én próbáltam de… – Nem hagytam az újabb magyarázatnak esélyt. Már nem érdekelt.

- Leszarom, Rob, hogy mit akartál. Nem voltál itt. Ennyit kértem. Könyörgök neked már fél éve, hogy ne a forgatás legyen az első az életedben. Te választottál, és most én is. Elegem van. Betelt az a bizonyos pohár, és már nem tudod meg nem történtté tetti. Ma átköltözök Nikkihez. Anne-t akkor látod, amikor akarod, de ne állíts be, kérlek, éjnek-évadján.

- És utána hová költöztök? – kérdezte reményt vesztve.

- Még nem tudom – adtam meg a választ, ami igaz volt.

- Ha mindenáron ezt akarod, akkor majd én elköltözök. A gyereknek nem tesz jót a költözés.

- Nem. – Elbizonytalanított, hiszen tényleg megviselheti a kislányt az idegen környezet.

- De! Már itt sem vagyok. Ez a te házad is éppen annyira, mint az enyém, és legfőképpen Anne-é. – Felállt és elindult az ajtó felé. – Elköszönök a lányomtól, és már itt sem vagyok, de tudd, Kris, hogy nem adom fel. Harcolni fogok értetek, és bebizonyítom, hogy meg tudok változni érted, értetek, értünk. – Az ajtóhoz beszélt végig, de most visszafordult. – Szeretlek, és kellesz nekem örökre. – Azzal kilépett az ajtón, és a rohadt nagy elhatározásom most hullott a semmibe. Összerogyva zokogtam. 

Fogalmam sincs, hogyan bírtam eddig ki, hogy ne lásson szétcsúszni. Ennyi. Hiába az ígéretek, volt már benne részem, és soha nem lett jobb. Miért lenne most az? Elment, és el fogunk válni. A mi híres és mások által annyira irigyelt szerelmünk véget ért. Ha lett volna bennem szemernyi erő, akkor lehet, hogy utána rohanok, és elé borulva kérek bocsánatot, amiért egyáltalán eszembe jutott ez az őrület. Vagy valahogy egyességet kötünk, hogy neki is jó legyen, és mi se szenvedjünk hiányt őbenne. De sem lelki, sem testi erőm nem volt több. Csak ültem az ágy lábánál, és sajnáltam magunkat. Imádtam őt, mindennél jobban, saját magamnál meg pláne, de a gyerekem nem ilyen apát érdemel. Egyszerűen szüksége van egy biztos pontra, aki az apját kell, hogy jelentse a számára.

Nem tudom, meddig ülhettem ott a gondolataimba meredve, de egyszer csak nyitódott az ajtó. Már azt hittem, Rob jött vissza. A hittem nem túl jó szó, inkább reménykedtem, ami baromság volt, hiszen én űztem el itthonról. A mi közös otthonunkból. De tévedtem. Nikki állt az ajtóban, a lányommal a kezében. A kicsi még aludt, de ahogy feleszméltem a külvilágra, rájöttem, hogy már reggel van. Legjobb barátnőm viszont nem kérdezett semmit. A kezembe adta a legfontosabb emberkét az életemben, és lement a konyhába, hogy készítsen nekem egy teát. Vagyis mivel pár perc múlva egy bögre gőzölgő, gyümölcsillatú löttyel érkezett vissza, erre következtette. Addig én a lányomban gyönyörködtem.

Tiszta apja. Le sem tagadhatná. Nem mintha bármikor is akarta volna. Mégis ez a hasonlóság most rúgott még egyet belém. Nikki leült mellém, és közölte, hogy minden rendben lesz, valamint, hogy Rob itt éjszakázott a kocsijában a ház előtt. Ő hívta fel, hogy jöjjön át, mert lehet, hogy szükségem van rá. Újabb könnycseppel válaszoltam barátnőm beszámolójára. Pedig azt hittem, hogy már nincs bennem egy árva folyadék sem az éjjeli sírás után. Tévedtem.

Egy hónappal később

Már csak két nap van karácsonyig. Robot mintha kicserélték volna. Totál lenyűgözött. Minden nap átjött, és szigorúan a gyerekkel foglalkozott, de annyit, mint a születése óta soha. Nem is tudom, hogy mi történt a filmmel, amit most forgatott. Vagyis az elköltözése óta abbahagyott.

Hát igen, az elköltözés abban nyilvánult meg, hogy egy szállodába ment letusolni, és utána visszaült az autóba, szigorúan ott aludt és a ruháit sem vitte el, mindennap, mikor elköszönt, vitt magával váltást. Már a második nap megsajnáltam, és felajánlottam neki, hogy legalább a vendégszobába aludjon. Azt mondta, hogy azt még kevésbé bírná elviselni, hogy két szoba választja el tőlem. Így maradt az autó. És ő.

Minden nap kilenckor keltette Anne-t, aki egyre jobban imádta az apját. És „együtt” készítették a reggeli teámat, néha a reggelimet. Minden áldott nap egy szál virággal szervírozta a két Pattinson. Aztán a nap váratlan időpontjaiban csengetett a futár virágözönhöz hasonló csokrokkal, mellette kis üzenő kártyákkal, amin szebbnél szebb szerelmes szavak álltak arról, hogy mennyire is szeret engem, és Anne-t. Nem is beszélve az ajándékokról.

A tegnapi volt eddig a legszebb. Egy vékony aranyláncon egy medál, amit ki lehetett nyitni, és amiben egy fotó volt, amin mind a hárman rajta voltunk. Éppen jött le a gyerekszobából (az ebéd utáni altatást már kizárólag ő intézte), amikor megjött a már jól ismert futár. Megállt az alsó lépcsőfokon, és várta a hatást. Ami nem is maradt el. Most kivételesen az öröm, és a meghatottság könnyei égtek a szememben.

Odaléptem hozzá és mit sem törődve, hogy egy idegen néz minket, mosolyogva megcsókoltam. Hirtelen nem is tudott mozdulni. Kővé vált. De én ismertem a gyenge pontjait. A tenyerem pillekönnyen húztam végig a mellkasán, le egészen a pólója aljáig, és ott becsúsztattam a kezem a hasához, ahol olyan gyengéden simítottam, ahogyan csak tőlem telt. És ez hatott. Megremegett, és belenyögött az számba.

Utána már nem kellett unszolni, hogy csókoljon. Faltuk egymást. Annyira hiányzott, és annyira jó volt újra érezni őt. Visszaváltozott azzá az idegesítő kis hülyegyerekké, akibe belehabarodtam. Ebben a csókban viszont egy érett férfi volt. Ott fogtam, simítottam ahol csak értem. A haját még kócosabbá varázsolva túrtam bele, hogy még közelebb húzzam magamhoz. És ő sem tétlenkedett. Nem bírtunk betelni egymás újbóli felfedezésével.

Rob egy pillanatra abbahagyta a becézgetést és felnézett. Gondolom, csekkolta, hogy elment-e a futár, és mivel folytatta a megkezdett csókcsatát egy-egy „annyira szeretlek”, és „úgy hiányoztál” nyögéssel, úgy gondoltam, hogy már csak ketten vagyunk a nappaliban. Én mindössze annyit tudtam neki visszanyögni, hogy „én is téged”, meg hogy „te is nekem”. De ekkor már ez nem is volt fontos.

A ruhákat téptem róla, és ő is énrólam. Szívesen kóstolgattam volna a testét, és ő is elindult a testemen lefél, hogy a nyelvével gyötörjön, de nekem most azonnal kellett ő, mégpedig a testem legmélyén. Így a kanapéra löktem tökéletes testét, és azonnal ráültem. Teljesen kitöltött, de a terv, miszerint egyből száguldani kezdünk a vég felé, félresiklott. Megfogta a csípőmet és nem engedett mozdulni. Nem is bírtam volna. Annyira tökéletes és elragadtatott voltam ebben a pillanatban, valahogy így voltam teljes és egész. Vele, izzadtan várva, hogy lesújtson ránk a mennyország csodája. De továbbra is csak nézett a szemembe, és némán közölte azt, amit én is éreztem.

A tenyerem forró arcára raktam, és ő lehunyta a szemét. Mintha egy könnycsepp csillant volna, de lehet, hogy csak képzelődtem. Most nem is foglalkoztam vele, mert a kezei már nem tartottak bilincsben. A mellemet tűntette ki jobbja gyönyört okozó simogatásával. És elkezdtem a vágtát, ami egyenesen és villámgyorsan hajszolt minket a cél felé. Csókokkal és becéző szavakkal fűszereztük a tökélyt, míg a kezét be nem vezette kettőnk közzé, hogy ott elérje a legérzékenyebb pontomat, és ahogy hozzáért megduzzadt csiklómhoz, szinte az egész testem azonnal megremegett. Ő lecsapott ajkaimra, és őt is átjárta a lüktető és remegő mámor. Egymást ölelve bújtunk a lehetetlennél is közelebb egymáshoz.

Ahogy csitult a mennyország okozta kéj, kicsit eltolt magától, és rám nézett.

- Öt évig nem forgatok egy filmet sem. Holnap jelentjük be. És ha kell, akkor utána sem. – Köpni-nyelni nem tudtam.

- De… – akartam mondani valamit, magam sem tudom mit. De ő az ujját az ajkamra tette, mintegy lezárva a számat.

- Csak akkor érti az ember, hogy mi a legfontosabb, amikor elveszíti. És nekem ti jelentitek az életet. Van elég pénzem, hogy megadjak nektek mindent, amit csak lehet, szóval jó sok időre elég a filmekből. Szeretlek. Téged, és senki mást. Kellesz nekem, érted ezt, Kris? – Csak bólintani tudtam, és elékezett a pillanat, hogy én is színt valljak neki

- Karácsonykor akartam elmondani, de most már mindegy. Két hónapos terhes vagyok. Apa leszel megint. – A döbbenete azonnal mosollyá, végül örömteli üvöltésé vált. És ott folytattuk, ahol pár perce abbahagytuk…  

Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket Nektek 

Köszönöm, hogy olvastok és mindig várjátok a soron következő fejiket :) 

Millió csók nektek és most az egyszer legyetek jók!!!!

18. fejezet

Szia kedves mindenki :)


Ismét várni kellett rá :( sajnos két hetet :( megpróbálom most már időben hozni :) remélem sikerül :) 
A fejiről nem tudok sok mindent mondani olyan semmilyen kellemes időtöltés :D :D xD :$ 
Ja akartam nektek írni egy idézetet, de jobban illik majd a 19.fejihez :D na jó ennyi kellemes olvasást. 
Köszönöm akik komiznak mindet elolvasom és annyira jól esik :$ tényleg 
Drága Bétám imádlak és köszönöm <3 csak hogy tudjátok ma délután küldtem át neki :) hát nem imádni való most őszintén :D 
Na jó legyetek rosssssssszak csókollak titeket <3 <3 <3 
Andi

18. fejezet

Rob:

Lefektettem a hintaágy elé a fűbe, és ő nem volt rest szinte azonnal körülölelni a lábaival. Nem akartam ránehezedni, de szinte satuba fogott. Moccanni is alig bírtam. Igazából nagyon jól esett, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, de azért mégis úgy gondoltam, hogy a leendő lányom (nagyon remélem, hogy lányom) mégiscsak jobban érzi úgy magát az anyja hasában, ha nem nehezedek rá a teljes súlyommal. Így összekötöttem a kellemest a hasznossal, és egy határozott lendülettel fordultam a hátamra, őt magammal rántva került fölém a teste.

A csípőm két oldalára térdelt és mivel csak egy köntös takarta el előlem, azonnal éreztem a forróságot, ami az ágyékomnak préselődött. Lassan elkezdett körkörös mozdulatokat lejteni a feszülő nadrágon, miközben lehajolt hozzám. A haja körülölelte a csókolózó arcunkat, mintegy eltakarva mindenki elől, és valahogy olyan jó érzéssel töltött el a tudat, hogy itt vagyok, hogy a feleségem lesz, hogy van nekem ez a szépséges nőszemély, hogy megszűnt létezni a külvilág. Nem érdekelt egy hangyányit sem, hogy újságírók és rajongók pletykára éhesen alig pár méterre tőlünk arra várnak, hogy mikor lépünk ki, de még az sem nagyon, hogy bármikor felmászhatnak valamelyik fára, hogy onnan kukkoljanak, vagy hogy ebből a célból egy helikoptert bérelve vegyék szemügyre az együttlétünk intim perceit. Magasról teszek rá, hogy ki mit gondol.

És úgy tűnik, hogy Kristen is így lehetett ezzel, mert feltett szándéka, miszerint kihámoz a nadrágból engem, majdnem célt ért. De egyszer csak megállt. Meg sem mozdult. És én már majdnem azt hittem, hogy tényleg egy illetéktelen kapott rajta minket, de Kris arcát látva rájöttem, hogy mégsem így van. Ő ugyanis mosolygott, és ha egy-két ember nézegetne minket ilyen szituban, nem túl valószínű, hogy így reagálna. Megpróbáltam nem túl kicsavarni a nyakam ahhoz, hogy rájöjjek, mit néz mosollyal az arcán, és akkor megláttam a három kutyát. Egymás mellett ültek Jack közében, aki mint valami főnök, és mind oldalra fordított fejjel nézték, hogy mit csinálunk. És ami a legszebb, mindezt leplezetlen kíváncsisággal.

- Még nem nagyon láttak tőlem ilyesmit – nevetett Kris –, és gondolom, érdekli őket, hogy mit művelünk.

Hát, engem igazából az érdekelt, hogy mikor lépnek le, hogy folytathassuk a megkezdett dolgokat, de olyan vicces fejet vágtak ezek a lüke dögök, hogy én is elkezdtem nevetni. Na szép, oda a romantika.

- Mi lenne, ha bent folytatnánk akkor, amit itt elkezdtünk? – kérdeztem tőle, de ekkor megzavart egy hang. Korgott a hasa. Én meg önző módon csak a szexre tudok gondolni, a gyerekem meg mindjárt éhen hal, az anyjáról nem is beszélve!

Felállt rólam és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Aztán meg én kaptam az ölembe, hogy ne fárassza fölösleges léptekkel a csodás lábait. Jobb szerettem azt a felállást, mikor körém tekeri őket, hogy még közelebb érezzen magához. És különben is, ez egy pasi, és egy leendő apuka dolga, nem?? Hogy a tenyerén hordozza az imádott nőt. Na már most, én meg az ölemben szeretem hordozni mindenhová.

Már a házban lépdeltem, és ő kíváncsi szemekkel nézett rám. Feltűnt neki, hogy nem a háló felé cipelem.

- Előbb megetetlek – magyaráztam neki az indokaimat.

És hogy még jobban magába bolondítson, a világ legkedvesebb bájával bújt még jobban a karomba. Olyan volt, mint egy kiscica. Édesen dorombolt, miközben a hajam simogatta a tarkómon. Borzongás futott végig rajtam ahogy eszembe jutott, alig pár órája is ezt tette, csak éppen egy sokkal intimebb helyzetben.

Végre beértünk a konyhába. Már alig vártam, hogy letegyem édes terhemet. Nem azért, mert nem bírtam volna akár napokon keresztül is cipelni, inkább mert a teste ilyen közelről akkora kísértést jelentett, hogy félő volt az önuralmam korai elvesztése. Azt viszont még véletlenül sem akartam, hogy ne táplálkozzon rendesen. És főleg azt nem, hogy az én leküzdhetetlen vágyaim miatt ne. Szóval alig vártam, hogy legalább pár lépés távolság legyen köztünk arra a kis időre, amíg készítek neki valami reggeli-, vagy inkább tízórai féleséget.

Kényelembe helyezte magát az asztal melletti egyik széken és várta, hogy mit alkotok. Mit ne mondjak, elég kényelmetlen egy másik ember konyhájában téblábolni… akármennyire is imádom azt az embert. Annyira még nem ismerem. Nem ismertem az ízlését. Amit, reményeim szerint hamarosan megtudok.

- Na! Mit szeretnél, mit készítsek neked… – Az órára néztem. Már elmúlt tizenegy. –, így korai ebéd gyanánt? – Egy másodpercre elmosolyodott, és összeszűkült a szeme. Na, ebből semmi jó nem fog származni. Ez a nézés már korántsem azé az angyalé, akit a magaménak tudhattam. Aztán egy másodperc alatt változott át színésznővé. Még a hasát is elkezdte dörzsölgetni.

- Hát… nem is tudom – nyafogott, mint egy hisztis picsa –, talán valami olyat, ami megfelel az igényeimnek. Mondjuk homárt, esetleg kaviárt. Remélem, tökéletesen el tudok készíteni őket. – Tipikus sznob viselkedés egy normális ember kinézetével. Az én szemem meg kétszer akkorára nőtt. Tudtam, hogy ő nem ilyen, mégis meglepett ez a hirtelen váltás. Aztán egyszer csak hangos nevetésbe kezdett, és én megint nem tudtam, hogy most mi is van. Csak hüppögtem, és már fogtam a mobilom, hogy rendelek neki valami homárt, vagy mi a manót. Amit csak akar, vagy kíván. Kissé furcsa, de ha ez kell neki! Rajtam nem fog múlni. Meghúztam a vállam és már tárcsáztam is volna Kate-et, hogy adja meg egy étterem számát, ahonnan rendelni tudok, de megint felkaptam a fejem. Most konkrétan arra, hogy elkomorult.

Megijedtem. Lehet, hogy valami baj van? És tulajdonképpen mi ütött ebbe a lányba? Nem értettem semmit.

- Mi a baj? – ugrottam oda hozzá egyből.

- Te komolyan homárt akartál nekem csinálni? – kérdezte megrökönyödve. De hát nem az előbb kérte? Akkor meg miért kérdezi?

- Hát, nem éppen főzni akartam – vallottam be neki – Gondoltam, rendelek neked. – Most ő nézett rám akkora szemekkel, mint az előbb én őrá. Átkarolt és mióta ismerjük egymást, most először mondott olyat, amitől elállt a lélegzetem.

- Szeretlek – súgta miközben mélyen a szemembe nézett. Én meg köpni-nyelni nem tudtam. Nem értettem a váratlan szerelmi vallomást sem, bár a szívem kétségkívül kalapács módjára dörömbölt a mellkasomban, és a légzésem is kissé szaporává vált, azért mégis pislogtam, hogy miért kaptam ezt, és miért pont most.

- Ööö… – dadogtam –, én is szeretlek téged. De most mi ez az érzelmi többlet?

- Mert imádni való vagy, és mert vicces fejet vágsz, ha meglepődsz.

- Meglepődök?

- Igen! Simán bevetted, hogy flancos kaját akarok. És még rendelni is akartál nekem! – Egy csókot lehelt a számra, amit nem kellett volna. Ennek is két oka volt; egyrészt átvert, amit simán megbocsátottam, de mindenképpen bosszúhadjáraton töröm a fejem, másrészt viszont, ha nem fejezi be a nyelve játékát, akkor tuti, hogy nem fog még pár órán keresztül enni. És ezt az utóbbit ugye nem hagyhattam.

- Oké, de akkor mit szeretnél enni? – nyögtem a teste után sóvárogva.

- Téged. – Azzal kicsusszant a karjaim közül, és elém térdelt.

Még meglepődni sem volt időm, a bermuda már a térdemig le volt tolva, és szinte azonnal a szájába vett. Nem kellett különösebben semmit sem tennie azért, hogy keményen álljak, és nem csak a lábamon. A testem ezen tája már azóta kínlódva feszült, és lüktetett, mióta egymásnak estünk kint a kertben. Sőt, már akkor vágyódtam érte, mikor befejeztük az előző együttlétünket. Mondhatni állandó kísértést jelentett ő, és az ő tökéletes teste. De nem volt sem időm, sem kedvem tovább ezen elmélkedni. Ahogy teljesen a torkáig fogadott, azt hittem, azonnal elsülök. Olyan érzékien próbált minél több gyönyört nyújtani, mintha a legfinomabb jégrúd lennék.

Nehezen fegyelmeztem a kitörni vágyó lávát, ami teljesen felperzselt. Érzéki és szenvedélyes mozdulatokkal akart teljesen kikészíteni. A vég előtt viszont elvonta tőlem a kezét, ami addig ütemes mozdulatokkal kínzott, és csak kemény szervem csúcsát hintette apró csókokkal. Én a kis naiv meg azt hittem, hogy most már hagyja, hogy én is hasonló örömökben részesítsem, mint ő engem. Hát, tévedtem. Újból elnyelt teljesen.

Nem tudom, hogy hogyan, de egyszerre nyögött fel ő is az élvezettől, szinte nyammogott rajtam. Én meg az eszemet vesztve vágytam már a kielégülésre. Beletúrtam a hajába. Két okom is volt erre. Egy, hogy gyengéden kérjem a folytatásra, másrész látni is kívántam a ténykedését. Egyszerűen valami földöntúli mámort éreztem, ahogy a szemébe néztem. Ott lobogott a kioldhatatlan szenvedély, szerelem, és vágy triója. Nem bírtam tovább, fölhúztam magamhoz, és minden kitörni vágyó érzelmemmel, legyen az lelki vagy testi óhaj, úgy csókoltam, hogy még a vére is kiserkedt az ajkából.

Felszisszent és rám nézett. Tudtam, hogy hibát vétettem, de ő mégsem úgy nézett rám, mint egy bűnösre. Inkább, mint egy nőstény oroszlán a kiszemelt gazellára. Megnyalta a száját, ott ahol egy csepp vörös vér szökött, és rám vetette magát.

A vágy, a vére íze, a mámor, ami eluralkodott rajtam, már szavakkal kifejezhetetlen. Már csak egy fontosabb volt a testem késztetésénél, mégpedig az ő gyönyöre. Lefejtettem róla a köntöst, illetve a téptem a megfelelő jelző rá, és fölültettem a konyaasztalra. Körém akarta fonni a lábait, és megragadta a legnemesebb szervem, hogy magába vezessen. Azonnal elrántottam magam tőle, és teljesítettem a saját vágyamat. Rávetettem magam a lucskos, illatos és gyönyört hozó női virágra.

Csodás íze volt, szinte faltam. Nem tudtam eldönteni, vagyis elég nehezen ment a dolog, de megoldottam. A kétkedésem pedig azért alakult ki, mert imádtam volta a nyelvemet tövig mártani teste szűkébe, és egyszerre a csiklóját kényeztetni. Végül úgy döntöttem, falom őt ott, ahol érem.

Nem nagyon volt időérzékem, de szerintem egy perc sem telt bele, ő már görcsösen vonaglott az asztalon fekve. Az orgazmusa új és még finomabb ízekkel társult nedveket csalt elő bele. Kellett még. Nem volt elég semennyi ebből a fenséges aromából. Még két orgazmusba hajszoltam szinte semmi idő alatt, egyszerűen képtelenség volt leállni, vagy otthagyni a gyönyörű szemérmét.

Akkor szüneteltettem (reményeim szerint csak átmenetileg) a nyalogatást, mikor már kérlelt, hogy tegyem a magamévá. Megtettem. És a legkisebb mozdulatot sem voltam hajlandó tenni, ahogy kitöltöttem a testét. Totálisan elvarázsolt újra. Hirtelen az jutott eszembe, hogy ez a punci az életem forrása. Nem tudom, hogy honnan jött, mindössze azt érzetem, hogy most egy vagyok vele, és szinte általa lélegzem, és élek. Elképesztő és észveszejtő egyszerre. Csak vártam, magam sem tudom, hogy mit. Elegendő volt, ahogy éreztem teste rejtett izmainak feszítő hatását, magam körül. Még egy-két perc, és ettől is elélvezek. De ő most is másképp tervezte. Megunhatta a mozdulatlan élvezetet, mert felült, így viszont más, még szűkebb és még feszítőbb módon kerültem teste eddig legmélyebb részeire.

Már ziháltam, alig bírtam visszafogni magam. Tudtam, hogy ha most még rákezd az őrjítő csípőmozdulatokra, akkor előtte élem meg a mennyországot. Körém fonta a lábait, a lehetetlennél is közelebb húzott magához, illetve magába, és megcsókolt. És úgy tűnik, hogy közös ízünk édes zamata kellett, hogy a tétlenségem levetkőzzem. Mint, aki eszét vesztette a vágytól, olyan tempóban hajszoltam magunkat, most már csak a kéj irányított.

Szinte őrülten nyársaltam fel újra és újra, majdnem teljesen kihúzódva a forró lávából, hogy utána tövig merülhessek benne. Folyamatosan csókolnom kellett. Nem mintha ő kérte volna, szimplán a magam élvezetére és az tette teljessé, hogy őt is boldoggá és elégedetté teszi. Nem tudtam betelni az ajkai nyújtotta finomsággal, de a nyaka és válla bársonya sem volt utolsó, nem beszélve a melle puha és feszülő és sima bőre, édes illata és íze kettőséről.

Képtelenség volt most már megállni. Nem is akartam. Gyönyört nyújtani, és lopni vágytam tőle. Kiélvezve minden pillanatot, és megérinteni a legszebb és legmagasabb felhőket, ahol a mennyország nyitott kapuin belépve az édes megsemmisülés vár csak minket.

Azt a szót sikította, amire nem is számítottam, és egy utolsó, mély mozdulattal én is követtem. A testünk már teljesen összefonódott. Birtoklón öleltem. Mintha körülöttünk több száz idegen lenne, és meg kellene védem tőlük.

Csak lassan csitult a testünk remegése. Az arcára ragadt a haja, de gyönyörű volt. Kisimítottam, hogy ne zavarja a rakoncátlan tincs, és tovább gyönyörködtem benne.

Az én személyes angyalom. Mivel érdemelhettem ki??? Biztos valami nemes dolgot cselekedtem előző életemben. Vagy szimplán jó csillagzat alatt születtem?? Nem tudtam, de nem is érdekelt. Csupán az, hogy itt van és szeret, a gyerekemet hordozza a testében, és együtt vagyunk reményeim szerint életünk végéig, és ha van rá mód, akkor az összes ezt követő életünkben is.

- Én is szeretlek – ziháltam neki. Megajándékozott azzal a csodával, amit a szeme és ajka mosolya jelentett. Ilyenkor éreztem magam igazán kiváltságos és szerencsés flótásnak. Megcsókoltam, de ekkor megint megkordult a gyomra.

Na, szép, tényleg éhen fog halni az én kis sarjam az anyukájával együtt. Minden erőmet összeszedve nem a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy újból kedvünkre élvezzük egymás testét, hanem megetetem, ha törik ha szakad. Ezzel az elhatározással néztem körbe, és húzódtam ki belőle félig, mikor utánam kapott

- Hová szöksz? – kérdezte tettettet haraggal.

- Enned kellene valamit. – Elgondolkodva nézett rám. – Muszáj! – jelentettem ki határozottan.  Persze ő meg megmozdította rejtett izmait, és szorosan rám feszítette őket, hogy maradásra kényszerítsen. Felnyögtem, és még mindig keményen bene lüktető szervem önálló életre kelve mozdult újra. Semmiképp nem a fejemben lévő agyam irányított. Őt meg nem a hasa hangos jelzése, miszerint éhes.

A vágy újult erővel ködként borult ránk. Neki sem, és nekem sem volt elég az előző csillaghullás. Éreztem, hogy ez már szinte szükség. Újabb és újabb szapora mozdulatokkal repítettem magunkat a felhőkőn túli varázs országába. Folyamatos ájulás-közeli levegőhiányba sodorva azzal, hogy az ajkainkat sokkal fontosabbra használva, mint holmi lélegzés. És pár perc, vagy óra, akár nap múlva (időérzék-csalódásban szenvedtem) újra megérkeztünk oda, ahová a testünk sodort. Szó se róla, a kedvenc időtöltésemmé vált benne, és vele lenni. Mosolyogva nézett rám.

- Oké, most már ehetünk.

Egy picit tolt rajtam, így kicsúsztam belőle; hiányzott és hideg volt a világ nélküle, de egyenlőre, mondjuk míg eszik valamit, tudom türtőztetni magam. Hát, ezt az elhatározást cáfolta azzal, hogy meztelenül a hűtőhöz lépve hajolt előre, és kidugta a fenekét. Felnyögtem a látványtól. Miért kísért folyamatosan? Ez így nem fair!!

Meghallhatta a kiszaladt sóhajt, ami szintén a vágyódás jele volt, és a válla fölött rám nézett. Majd már a sortba rejtett férfiasságomra, és megnyalta a száját. Újra felnyögtem. Elfordultam tőle, mert ha továbbra is itt maradok, akkor biztosan utána lépek, és azonnal ott folytatom, ahol abbahagytuk. Így, bár szégyen a futás, ezúttal nagyon is hasznosnak bizonyult.

Az asztalhoz léptem, és remegő kézzel vettem ki egy szál cigit a dobozából. Nem tudom, miért remegek a már megéltek miatt, ami most zajlott a konyhában, vagy szimplán attól, amit hamarosan folytatni fogunk. Leültem a hintaágyra, és vártam, nem tudom mire, de mire a cigit elszívtam, már jött is ki egy tálcával a kezében. Szerencsémre visszavette a köntöst, de olyan kecsességgel lépkedett, mint egy modell a kifutón; a combja néha kivillant a ruhadarab takarásából. Kényszerítettem magam, hogy ne gondoljak arra, hogyan csókolnám végig, és hogy hogyan nyöszörögne közben.

Lassan odaérkezett hozzám. Mintha lassítva forognának egy film kockái. A térdemre ült velem szemben, közénk tette a péksüteményekkel megrakodott tálcát és a két, gőzölgő pohárban lévő kakaót.

- Tegnapi – közölte csak úgy mellékesen. – De most ezt kívánom. – mosolyra húzódott szépséges ajka. – Neked is jó lesz? Vagy készítsek valami mást? – És már szállt is volna le rólam, de nem engedtem. Kivettem a kezéből a tálcát, és előbb egy csókot adtam neki. Élvezettel nyalogatta le rólam a nikotint. Biztosan hiányzik neki ez a nem túl jó, és egészséges méreg.

- Ne menj sehova. Jó lesz. Imádom a croissant. – Azzal belefogtunk a falatozásba.

Pár perc alatt el is pusztítottuk az egészet. Úgy tűnik, egyikőnk sem evett túl sokat a külön töltött gyötrelmes hónapban. Most úgy éreztem, fel tudnék falni akár egy ökröt is. Az evés végeztével Kris már a majdnem kihűlt kakaóért nyúlt, és úgy öntötte magába, mintha mindjárt szomjan halna. Édes volt. Főleg mikor elvette a szájától, és a kakaóval bajuszt rajzolt a pohár széle. Imádni való volt. És nem álltam meg nevetés nélkül.

- Mi van?? – kérdezte durcásan.

- Semmi – nevettem fel most már hangosabban –, de kifejezetten jól áll neked a bajusz. – Elpirult, és nagyon mérgesen nézett rám. Fel akart állni az ölemből, ezt viszont én nem hagyhattam.

Magamhoz rántottam, mit sem törődve az ellenkezésével, és a számat az ajkára szorítottam. Éreztem, ahogy elernyed, és forrón viszonozza a csókomat. Már nem zavarta, hogy kinevettem, sőt szerintem semmi, mert elkezdett kotorászni a nadrágomnál. És akkor, mikor már majdnem célt ért, csöngettek.

Minden bizonnyal Tay és Kate érkezett meg, de biztos, ami biztos alapon úgy gondoltam, én megyek ajtót nyitni. Mert lehet, hogy csak a hiénák akarnak így célt érni, és egy-két fotót készíteni. Azt viszont nem hagyhattam, hogy szerelmemet köntösben lássák. Még mit nem, hogy az összes perverz fickó rá rejszoljon! Így én indultam az bejárat felé.

Mire odaértem, testőröm már be is lépett. Fogalmam sincs, hogy hogyan, hiszen kintről nem nyitható az ajtó. Értetlenül néztem rá.

- Kris megadta az ajtó nyitó kódot. – közölte mellékesen. Én azt sem tudtam, hogy van biztonsági kód, nemhogy a számsort. Na, ezért még számolok leendő feleségemmel. Mindenesetre beinvitáltam őket. Azt mondta, a többiek kint várnak. Még négyen a már hét fős testőrcsapatból.

- Na, mi a helyzet? Elintéztetek mindent? – kérdeztem, és ami a legjobban érdekelt, az a jegygyűrűre vonatkozott. Tay kacsintott és átadta a szót Kate-nek.

- Na, akkor Ophra félre söpörte a mai napi Zac Afront, és mára vagytok hivatalosak. Este nyolckor élő adásban várja a nagy bejelentést. Addig el tudjátok intézni az orvost? – Rám nézett és titkos nézéssel üzente meg az eljegyzést is. Értettem. Csupán bólintottam, hogy minden oké. És mosolyogva néztem Krisre. Az arcomra fagyott a mosoly. Lesápadt szerelemem kitágult szemekkel nézett Kate-re. Nem értettem. A szája már lilulni kezdett, mikor odaugrottam hozzá, hogy rájöjjek, mi a baj. Lehet, hogy a kicsivel van valami, vagy ő van rosszul? Lehet, hogy valami baja esett, míg én bejöttem a házba, és ő meg kint volt.

- Mi a baj, Kris? – Az aggodalom, amit éreztem, már az egekig szökött, de ő még most sem nézett rám. - Mondj már valamit! – Erre zihálni kezdett. – A babával van valami? – Ez hatott végre. Rám nézett, de csak a fejét rázta.

- Élő adás? – kérdezte alig hallhatóan. – Mi van ha…

- Nem lesz semmi baj, nem kell izgulnod. – jött közelebb hozzánk Kate és simán közbeszólt. – Csak válaszolni kell a kérdésekre, és ennyi, azt is inkább Rob fog, mert ő már jártas az ilyesmiben. Neked meg simán menni fog, ha kifejezetten tőled kérdez valamit, válaszolj. Nem is kell foglalkozni a kamerákkal, sem a kivilágítással, sem a…

- Fejezd be! – szóltam Kate-re mert láttam, hogy Kris még jobban megrettent. – Nem lesz semmi baj, drága – simogattam meg az arcát. - Én ott leszek, és vigyázok rád. És ami a legjobb az egészben, végre az egész világ megtudja, hogy ki az a nő, akit imádok. Nem lesz több találgatás sem, és semmi egyéb.

- Ma bejelentjük, egy két hétig mi leszünk a címlapon, aztán lefut az ügy és vége. – Kris nagyot sóhajtott és egy halvány mosoly kúszott az arcára.

- Oké – megsimogatta az arcomat, és egy lágy puszit nyomott a számra. – Megyek, felöltözök, és indulhatunk is. – Azzal felrohant a lépcsőn.

Kate időközben leült a kanapéra, és Jacket simogatta meg gügyögött hozzá. Tay kimeredt szemekkel nézte, hogy engedi magát barátnőjének a hatalmas kutya. Gyorsan én is elmentem átöltözni a ruhába, amit Tay hozott nekem. Hálás voltam neki mindenért. Közben persze odaadta az ékszereket. Tetszett a gyűrű, és remélem, hogy szerelemem is hasonlóan vélekedik majd róla. Gyorsan puccba vágtam magam a nappaliban. Kate pont kiment a mosdóba, így nem zavartattam magam, és nem akartam Krist sem megzavarni tusolás közben, főleg azért, mert tudtam, hogy úgysem tudnék ellenállni neki, és egy újabb kimerítő szeretkezésbe fulladna az öltözködés. Alig húsz perc múlva pedig már ott állt előttem. Amolyan ő stílusában kicsit mégis másként. A farmer helyett egy szoknyát húzott, de a tornacsuka az elengedhetett kelléke volt az öltözéknek, és a sima top is.

- Nőgyógyászhoz előnyösebb – mondta mintegy magyarázatként. Megfogtam a kezét, és mind a ketten hatalmasat sóhajtva léptünk ki a fotózó, és nem éppen kedvelt ember tömeghez.

Tay és Kate mentek elől, a másik négy fickó, akik minket védeni jöttek, Bill, Bob, Steve, és Khess azonnal körénk gyűltek. Kris lehajtott fejjel hagyta, hogy én vezessem. Időközben már átöleltem, és úgy vezettem az autó felé. A vakuk persze folyamatosan villantak, és a szokásos “ide nézz” meg “imádlak ,Rob” és az elengedhetetlen “harapj meg, Edward” szövegek is igen harsányan visítva próbálták átlukasztani a dobhártyámat.

Kris kitartóan a lábát nézte, egyetlen egyszer nézett fel, mikor az egyik fan, szerintem Samanta kiabált „Ő meg sem érdemel téged! Én jobban szeretlek”! Azt hittem, hogy most fog odamenni hozzá, de csak megrázta a fejét, és tovább ment a kocsihoz. Már nem hajtotta le a fejét, szimplán semmibe vette a tömeget, és komoly arccal lépkedett mellettem. Végre elértünk az autóig.

Beülve hatalmasat sóhajtott szerelmem. Én meg úgy éreztem, hogy bár a helyszín nem a legmegfelelőbb, azért az orvoshoz már úgy menjünk, hogy rajta a gyűrű. Így minden bátorságomat összeszedve nyúltam a zsebembe, és kivette a kis bársony dobozkát. Ekkor nézett rám, és már tudtam, nem érdeki, hogy Tay és Kate is itt van az autóban (bár elöl ültek), és az sem, hogy nem ezt a helyszint álmodta meg a lánykérés lebonyolítására.

Felpattintottam a doboz tetejét, és a szemei, amelyek eddig engem fürkésztek, a pici tárgyra villantak. Lassan nyúlt felé, megsimogatta az összetartozásuk egyik látható szimbólumát, és végül rám nézett.

Mikulás ajándék novi

Üdvözlet mindenkinek! :)
Andi megbízásából rakom nektek a Mikulási novelláját, este majd ha jön, ide még hozzáfűzi a saját hozzáfűznivalóját, addig is kellemes olvasgatást és sok csokimikit mindenkinek ;-)
-pd-

Szia kedves mindenki :)

Hát íme egy Mikulás ajándék :) Amit tudnotok kell róla, hogy ez már régi és páran már olvastátok is, de valamiért csak felkerült :D és az oka az, hogy gondolatban elkészült a folytatása ami lehet, hogy a Jézuska hoz majd :D Még nem biztos, de ha csak azt rakom fel akkor nem mindenki ismeri az előzményeket :) szóval ez van. Ja a címe egyébként Tiltott szenvedély és megosztott második lett egy pályázaton szóval nagyon büszke vagyok rá :$ :$
Ezúton is köszönöm imádott bétámnak egyrészt, hogy ma délben küldtem neki és máris kijavítva felkerült ide és az sem mellékes, hogy ő rakta fel nektek mert én most értem haza vagyis 22:39 van most szóval nem tudtátok volna olvasni ha ő nincs :) Köszönöm Drága és imádlak :D
Ja láttátok a diavetítőt???? Azt is ő csinálta :) <3
Na jó befejeztem a szövegelést és legyetek rosssssssszak puszi
Andi

Már egy ideje tudom, hogy mint érzek Liza iránt. A testem nem hazudik, bár először csak azt hittem, hogy az alakja kigömbölyödése az, ami vonz, később rá kellett jönnöm, hogy ez nem teljesen igaz.

Nálunk lakott szeptembertől júniusig, és a mások által egekig magasztalt nyári szünet nekem maga volt a pokol. Ez az idő, amikor nem láthattam őt, és nem tudhattam, hogy mi van vele, kikészített. Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy most október van, így még kilenc hónapig itt lesz a mellettem lévő szobában.

Ez az időszak - évi tíz hónap - volt a mennyország földi pokol változata. Gyűlölni és imádni egyszerre pedig a legfárasztóbb dolgok egyike. Gyűlölni, mert nem lehet az enyém, és imádni, mert ő a világegyetem legszebb, legcsinosabb, legszexibb, és legkedvesebb teremtménye. Igaz, már kezdtem hozzászokni az elmúlt öt évben, hogy nem alszom, azért néha jól esne, ha nem akarnék elájulni. Egyszerűen kikészített a tudat, hogy mindössze egy vékony fal választ el tőle.

Minden éjjel néztem a plafont, és elképzeltem, ahogy bejön hozzám, mellém fekszik (eddig még nem is kellett képzelődnöm, mert ezt igen gyakran megtette), innentől viszont a tiltott része jött a dolgoknak. A képzelgéseimben ugyanis egy hófehér csipkés hálóingcsodát viselt, aminek vékony kis pántja lecsúszott az egyik válláról, és ő, miközben csábosan néz rám, lassan, nagyon lassan letolja a másikat is, mintha lassított felvételt pörgetnék az elmémben.

Feltárul előttem a csodás teste centiről centire. Először a melle gömbölyű formája, egyszerűen képtelen vagyok még levegőt is venni csak attól, hogy elképzeltem ahogy hozzáérek, vagy megcsókolom a pici bimbócskákat, annyira vágytam az ízére mint fuldokló a friss oxigénre, de mégis tovább gyötörtem magam, és a fejemben tovább forgott a film.

A selyem elhagyta az imádott dombokat, és elérte a tökéletesen lapos hasat, ő kéjesen végighúzza rajta a kezét, tovább fokozva az én nyughatatlan vágyamat, aztán, mint aki tudja, mivel kergetne őrületbe, a ruhával együtt a keze is elindul a teste középpontja felé. És végre fedetlen teste ott áll az ajtómban, eltakarva pici kezével az a pontot, amit addig ízleltem volna, míg nem könyörög a kegyelemért. Ezután odafészkeli magát az ágyamba, hiszen már a szexis fehérnemű is lekerült róla. Ő anyaszült meztelenül fekszik a karjaimban, és arra kér, ami nekünk tiltott, és még vérfertőző is. Törvénytelen, mégis erre vágytam.

Az álomkép szétfoszlott, és én ott maradtam az ágyamban egyedül és a reményeimet felváltotta a valóság. Lehetetlen, hogy az unokahúgom csókoljon, öleljen, megadja nekem azt, amit egy nő sem tudott soha. Annyira vágytam rá, hogy szétfeszített, nemcsak ágyéktájon. Azt talán még el tudnám viselni, viszont már a szívem száz százalékát is ő birtokolta, ami sokkal nehezebbé tette a vele való együttélést. Majdhogynem földöntúli  imádattal magasztaltam a fertővel, amit éreztem iránta. Olyan volt nekem, mint halandónak a leggyönyörűbb Istennő. Egy paraszté soha nem lehetne Afrodité! Én mégis rá vágytam, és ez okozta az alvásom hiányát is.

Nem bírtam a testemmel. Hiába való volt a rengeteg hidegzuhany. Néha már liluló szájjal teljesen átfagyva vacakoltam magam a takaróim közzé, hogy ne hűljek ki teljesen, mégsem segített. Semmi sem tudta csillapítani ezt a vágyat. A szívem éppúgy áhította volna őt, mint a testem, csakhogy ez már fizikai fájdalmakat is kezdett előidézni. Minden gondolatomban benne volt valamilyen formában. Tudtam, hogy ez nem mehet így sokáig, mert egyszer csak elszakad az a bizonyos cérna, és akkor vagy letámadom perverzitásommal, vagy leordítom a fejét. Egyik sem egy nyerő dolog, lévén így is úgy is megutálna. Akkor mit tehetek? Semmit, fölíratok az orvossal egy erősebb altatót, és megpróbálok összeszedni valami kiscsajt, hátha segít, hogy ne legyen minden gondolatom ő. Ez lenne a legjobb megoldás, de tudom, hogy csak ámítom magam.

Azon kezdtem filózni, vajon felállna-e más csajra a farkam? Nem hiszem, hiszen voltak, akik nyomultak volna, ha hagyom. Mégsem akartam soha senkit úgy, mint őt.

Magam elé képzeltem az arcát. Te jó ég, nincs olyan angyal, aki überelhetné a szépségét. Teljesen tökéletes bőr, a ritka szolárimtól enyhén barnás árnyalattal, ami gyerekkorában még hófehér volt. Nem mintha nem lett volna akkor is gyönyörű, de ez a kis szín még varázslatosabbá tette. Nem tudnám megmondani, hogy mit találok a legszebbnek rajta. A holló fekete szemét, ami tisztán csillogott, akárhányszor rám nézett, a gyermeki ártatlanság még ott fénylett, a lelke tisztasága csak úgy sugárzott belőle. Vagy a vérpiros ajkakat, ami telt, és csókra csábító, mindenféle kence nélkül is. Néha egy-egy beszélgetésünk alkalmával megnyalta az alsó ajkát, amivel még jobban kikészített, és ha valami oknál fogva akkor éppen nem sajgott érte a testem, egy ilyen pici mozdulattal az őrületbe kergetett, és egyből szorított a nadrágom középtájon. Vagy a fenekéig érő ében fekete haja, ami hol csigákban vonta körbe a legimádottabb arcot, hol kisimítva terült szét karcsú hátán. Néha, mikor nem látta, beleszagoltam, hogy amikor nincs velem, akkor is emlékezzek arra a liliom illatra. Olyan volt, mintha direkt akarna megbűvölni.

Hogyan lehetséges az hogy csak és kizárólag olyan mozdulatokat tesz, ami tetszik, vagy hogy olyan illata van, amitől megőrülök, vagy hogy úgy érint, amitől elalélok? Ez biztos, hogy nem normális, ilyen nincs is, ez már nem csak egy fellángolás, és nem is az első szerelem hatalma, ez sokkal, sokkal több. Megfogalmazni viszont képtelen lettem volna. Valamiféle őrült szenvedéllyel keveredett imádat, vagy mi.

Azt hiszem, ha ezer évig élek, akkor sem tudom eldönteni, hogy melyik részét szeretem jobban. Ez egyszerűen képtelenség. Néha csak tátott szájjal bámultam, ahogy hasal az ágyamon és tanul. Magamban meg azért imádkoztam, hogy ne érintsem meg a formás popsiját, amire ráfeszült a rövidke sort.

Nem mintha megkönnyítette volna a dolgom; mindig úgy viselkedett, mint amikor kicsik voltunk, és a nagyinál töltött nyarakon, amikor együtt fürödtünk a medencében, és az ölembe fészkelte magát. Már akkor is elválaszthatatlanok voltunk együtt aludtunk, együtt ettünk, együtt voltunk betegek, vagyis ha én beteg voltam, ő is mindig azt színlelte, hogy ne válasszanak külön minket. És ez az, amit nem szabad elfelejtenem. Ő az én unokatestvérem, ergo tiltott az a szenvedélyes szerelem, amit iránta érzek.

De mégis… hiába mondogatom ezt, vagy hogy nincs jövője, hogy néznének ki a gyerekeink, vagy hogy anyám infarktust kapna, akkor is őrá vágyok. Annyira jó lenne, ha kiderülne, mint egy szappanoperában, hogy nem vagyunk rokonok, hogy mondjuk az én anyámat örökbe fogadták a nagyiék, és nem köt össze minket a vér. De ez nem így van sajnos, az én anyám és az övé ikrek, így még esély sincs rá, hogy valaha kiderüljön ilyen csoda. Nincs mit szépíteni, bele vagyok esve az unokahúgomba, aki mellesleg a legjobb barátjának tart. Hurrá! Lehet még ennél is pocsékabb az életem? A válasz határozott nem. Ilyen nyomorult nincs még egy a földön.

Mindenem meglenne, amit csak akarok. A szüleim jómódúak, a legjobb egyetemre járok, tökéletesek az eredményeim. Besegítek apámnak a cégnél, amíg nem lesz meg a diplomám, az összes csaj, akit eddig kiszemeltem, mind őszinte szeretettel fogadott, és mégis egy roncs vagyok, mert arra vágyom, ami tiltott.

Hirtelen felötlött előttem az eddigi barátnőim külleme, és csak most esett le, hogy mindig a sötét szem, és a fekete haj vonzott. Lehet, hogy ez már régebbi sztori, csak öt évvel ezelőtt még nem tűnt föl? Na jó, Gabriel Hill, fejezd ezt be! Vedd be a hülye bogyóidat, és próbálj meg aludni, ez így már nem mehet.

Már éppen nyúltam az éjjeli szekrény felé, ahol már várakozott a fehér pirula, és a pohár hideg víz, mikor halk kopogásra lettem figyelmes.

Istenem, már megint. Mit csináljak? Ha mondjuk azt tettetem, hogy alszom, akkor biztos, hogy nem jön be, de hogy a picsába mondjak neki erre a nyilvánvaló kérésre nemet, amikor minden bizonnyal megint rosszat álmodott, és ezért jön át? Így remegő izmokkal, és sajgó szívvel szóltam kicsit hangosabban ki neki.

- Gyere be, Lizi! - Tudtam, hogy ő az, hiszen az éjszaka közepén eddig még soha senki nem „zaklatott” csak ő.

Kinyitódott az ajtó, és ott állt. A gyér fény mit sem számított, így is tökéletesen láttam könnyáztatta szépséges arcát, és megrogyott karcsú testét. Amikor fölriadt éjszakánként, és átjött hozzám mindig úgy tűnt, hogy nem is egy tizenkilenc éves fiatal lány a látogatóm, inkább egy görbe hátú öregasszony benyomását keltette, és még így is gyönyörű. Szerencsére nem azt a csipke csodát viselte, amiről pár perce még álmodoztam, de így sem lesz könnyű ez az éjszaka, hiszen a rövid sort-top variáció sem hagyott sokat a képzeletemre.

Olyan formás volt, hogy az előbbi vágyamnak még ideje sem volt csökkeni, máris újult erővel csapott le rám. Halkan belenyögtem az éjszaka csöndjébe, ahogy elképzeltem meztelenül, de ő belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Sötétben botorkált el az ágyig, és fölkapcsolta az éjjeliszekrényen tartott olvasólámpát.

Hunyorítanom kellett, a hirtelen fény meggyötörte kicsit a szemem, de még így is láttám a gyönyörű angyalt az ágyam mellett állni. Szó nélkül emeltem föl a takarót, hogy befeküdhessen mellém, és ő némán engedelmeskedett a felkérésnek. Odabújt a karomba. Fejét a mellkasomra tette, és átölelt. Megszokott mozdulatok voltak ezek, engem mégis kínoztak. Muszáj volt elterelnem a gondolataimat arról, hogy hogyan bújtatnám ki ebből a ruházatból.

- Megint rosszat álmodtál? - Ő csak fölemelte a fejét, így alig pár centi választotta el az ajkainkat, és bólintott. Feltűnt viszont, hogy egy röpke pillanatra szépséges szeme az ajkaimra tévedtek, és zavartan megrázta a fejét.

Hát ez meg mi volt? De mielőtt elragadott volna egy másik fantazmagória, megszólalt.

- Most nem apuról álmodtam. De ez is rossz volt, mármint jó… de pont ezért rossz is. – Éreztem, hogy egy könnycsepp vizezi össze a trikómat.

- Mondd el, Liz, akkor lehet, hogy megnyugszol - próbáltam nyugtatgatni remélve, hogy nem robban szét a testem attól, hogy a hátát simogatom. Tovább simogattam, mikor egyszer csak fölült az ágyban, és olyan keserves sírásba kezdett, hogy a szívem szakadt meg tőle. – Liz, megijesztesz! Ne csináld már, mondd el, mi a baj! Csak úgy tudok segíteni… - fölültem mellé, gondosan takargatva magam előle. 

Segítettem volna neki, ha tudok, de ez most új volt. Hozzászoktam, hogy az apja halálával kapcsolatos rémálmairól mesél, de ez most más volt. Általában csak befekszik mellém, és tíz perc pityergés után már alszik is. Ilyenkor az elmondásai alapján csak a közelségem kell neki, de most a szívszaggató zokogása megrémített. Rám nézett, és szinte ugrást mímelve borult a nyakamba. Szorosan ölelte át a nyakam vékony karjával. Az arcát a nyakamba fúrta, úgy sírt tovább.

- Ó, Gabe… ez annyira, annyira nehéz. - Alig bírta még ezt a pár szót is kinyögni. Csak hüppög.

A vállánál fogva eltoltam, ő rám nézett és éreztem, hogy valami nagyon komoly baj lehet, mert így még soha ezelőtt nem nézett a szemembe. Gyönyörű fekete szemét lehunyta és egy hatalmas könnycsepp csurgott végig az arcán. Ezzel az utolsóval mintegy lezárva a rohamot. Pici puha tenyerét az arcomra rakta. Mélyen egymás szemébe néztünk. Megijesztett, amit láttam benne. Olyan közel hajolt hozzám, hogy ajkainkat újból csak pár centi választotta el, és nem állt meg, csak közelített, már éreztem forró leheletét, mikor elkezdtem zihálni. Ez nem lehet, ez csak egy csalfa álom, ilyen nincs is. Biztos most is csak képzelődöm. Az ajka már súrolta az enyémet, mikor is én nem bírtam tovább.

- Lizi - súgtam elhaló hangon, lehet hogy nem is hallotta meg. Ha most nem állunk meg akkor végem, és minden másnak is. Az egész életem megváltozik.

- Szerelmes vagyok beléd, Gabriel - súgta ugyanolyan halkan, mint én előbb a nevét.

Mit is mondott? Mit mondott???? Nem!! Ez lehetetlen. Mi? Hogy szeret, szerelemmel, úgy, ahogy én őt.

Nem mozdultam. Teljesen letaglózott a vallomása. Úgy ültem az ágyamon, mint egy kőszobor. Még levegőt sem vettem, vagyishogy nem vettem volna, ha nem támad le. Mint egy cápa a vérző áldozatra, úgy vette rám magát. Az ágyba hátrahőköltem a vehemenciától, amivel letámadott. Ott feküdt rajtam, és próbálta táncba csábítani béna nyelvemet, de én csak feküdtem a legcsábítóbb test alatt élettelenül, és nem hittem el hogy ez igaz. Egyre vadabb lett, és én egyre bénább. Éreztem, hogy kezd kétségbe esni.

Beletúrt a hajamba, vagy inkább a markolt a megfelelő kifejezés, és még közelebb rántott magához. Ha nem zombi vagyok, még lehet hogy föl is szisszenek a hirtelen hajtépéstől, de így csak segített, kirángatott ebből a furcsa semmi létből, és mielőtt éppen elhagyta volna az számat, visszacsókoltam.

Most már együtt élveztük a harmóniát, amiben a nyelvünk találkozott.  Mintha ezer éve csókolóznánk, és mégis új csodás ízvilágot adott, de minden annyira egyszerű volt.  Nem találtam rá szavakat. Nem hiszem el, hogy az én személyes Afroditém itt van a karjaimban, és ugyanúgy érez irántam, mint én ő iránta. Ez meg hogyan lehetséges? Az érzéki kábulat kezdett egy burkot vonni körénk, és már nem számított, hogy anyám kitagad, hogy éppen törvénytelen, és még vérfertőző is, amit művelünk, és hogy mindenki elítélne minket. Ebben a burokban, ami most nemcsak hártyaként, hanem inkább betonfalként borult ránk, csak mi voltunk. Azt éreztem, legyőzhetetlen vagyok, hiszen viszontszeret az, akiért eddig sóvárogtam. Hirtelen elvált az ajkaimtól, és a szemembe nézett.

- Kívánlak… - Egy röpke csókolt lehelt a számra, és folytatta a vérlázító szavait. - Szeretkezz velem! Kérlek! - A könyörgése teljesen kikészített. Még ő eseng értem? Ilyen nincs a való életbe, de ha ez csak egy álom, akkor én soha többé nem akarok felkelni.

Nem kellett tovább semmit sem mondania. Egy mozdulattal átgördültem rajta, így én kerültem felülre, és újult erővel csókoltam még intenzívebben, mint eddig. Belenyögünk a csókcsatába ő is legalább annyira fel volt tüzelve, mint én. Az imádott hosszú lábak már a csípőm köré fonódtak, miközben hozzám dörgölte az ágyékát. Alig bírtam magammal, de tudtam valahol az agyam egy rejtett zugában, hogy muszáj erőt vennem magamon. Hiszen neki ez lesz az első együttlét, nem okozhatok neki csalódást, sem fájdalmat. Így erőt vettem magamon és elindultam fölfedezni a testét.

Először a nyakára siklott át ajkam, ahol érezhető volt a már jól ismert, és imádott liliom-illat. Dupla élvezetet nyújtott, hogy ízlelhetem és szagolhatom a puha bársonyborítású bőrt. Sóhajai egyre inkább hasonlítottak nyöszörgésre. Mindent megért, hogy ezt én csalogathattam elő belőle. Ahogy lejjebb csúszott ajkam a testén, beleütköztem egy nem kívánt ruhadarabba. Valami kéjjel teli düh eluralkodott az agyamon, és egy határozott mozdulattal kivégeztem a pici topot, ami eltakarta előlem formás kebleit.

Hangos reccsenéssel múlt ki a hálóruhának használt rózsaszín felsőrész. Hősi halált halt, hiszen eddig óvón védte azt, amit most önként ad nekem szerelmem. Birtokba vette a dombokat, forró csókokkal borítottam minden milliméterét, hogy végül a bimbócskákon megállapodva gyötörjem édes kínokkal őt. Felemelte mellkasát, hogy így kínálja nekem még jobban magát. Gyönyörködtem az arcára kiülő szenvedélyben, hiszen soha nem gondoltam, hogy láthatom ezt. És most mégis még sokkal szebb, mint amit a képzeletem kreált. Azt kívántam, bárcsak több kezem, és több ajkam lenne, hogy ne kelljen elválnom melle finom ízétől, de valami belül azt súgta, hogy azt is legalább ennyire élvezné, ha lejjebb haladva máshol is kényeztetném.

Így tettem, nyelvemmel csíkot húzva gyötörtem tovább egészen a hasáig, de a kezem megállás nélkül barangolta be teste majdnem minden zugát. Direkt hagytam ki a vágyam barlangját. Ezzel is fokozni akartam a későbbi egyesülést. A hasa minden pici részével megismerkedtem, és így tovább haladtam lefelé. Időközben lefejtettem magamról a lábait, és most azt hintettem csókokkal. Belső combját apró kis harapásokkal, amitől először fölsikkantott egy picit, de aztán nyöszörögve adta tudtomra, hogy igenis élvezi, mindössze meglepte első tettem.

Föltérdeltem a lábai között, és úgy emeltem számhoz a lábát, először az egyiket, és a bokájától megindulva csókoltam végig. Aztán a másikat, miközben egymás szeméből olvastunk. Tudtam, már én sem bírom sokáig, hogy ne kóstoljam meg a vágyunk középpontját, de még kínozni vágytam. Így csak a szemérme melletti lágy bőrfelületet csókoltam.  Beletúrt a hajamba, és megemelte kicsit a csípőjét. Tudtam mire vágyik, de előtte el kell neki mondjam, mit érzek most.

- El sem hiszlek, ez egy álom. - Ahogy kimondtam, ami kikívánkozott belőlem, már rá is tapadtam a puha barlang bejáratára.

Istenem, semminek nincs ilyen csodás íze. Annyira finom volt a nedve, hogy teljesen elvesztem benne, egy ködszerű valami borult az agyamra, és már azt vettem észre, hogy falom a finom nektárt.

Hirtelen tisztult a kép, ahogy megéreztem teste remegését, és ekkor tudatosult bennem, hogy megérkezett számára az első orgazmus. A fejét hátravettette, egyik keze a lepedőt markolta, míg a másik a mellébe kapaszkodott. Egyszerűen leírhatatlanul szépséges volt. Elvarázsolt.

Folytattam, ahogy egy picit enyhült teste remegése. A combja belseje viszont nem akarta abbahagyni a rángásokat, ami, bevallom, nagyon is tetszett. Folytattam az előbbi ténykedésemet azzal a különbséggel, hogy most egyik ujjamat fúrtam bele teste mélyébe, először lassan, ami hát bevallom, nem volt könnyű, hiszen állatként szerettem volna birtokba venni a testét, mégis valahol tudtam, hogy ez nem lenne jó neki, így pici kis mozdulatokkal haladtam beljebb és beljebb. Ahogy teljesen kitöltötte egyik ujjam, hangosabban nyögött bele az éjszakába.

Fölkaptam a fejem, megijedtem, hogy esetleg mégsem voltam elég óvatos. A szemünk szinte összeölelkezett, ahogy fürkésztük egymást.

- Ne hagyd abba… - kérlelt szenvedélyesen, és már tudtam, hogy jóleső nyögés volt, nem pedig fájdalom okozta. Tovább fokozott sebességgel kínoztam a nyelvemmel, és most már az ujjammal is.

Ahogy éreztem, hogy készen áll rá, még egy ujjamat küldtem a másik mellé. Minden bizonnyal tetszett neki, mert a csípőjét úgy mozdította, hogy még beljebb csússzon. Éreztem, hogy már nincs sok hátra neki a következő csillaghullásig, így kifejezetten a csiklójára koncentráltam. Pár pillanattal később már éreztem is, ahogy feszes izmai ráfeszülnek az ujjamra, arra vágytam, hogy más szervemre is ugyanilyen ritmikusan lüktessen belseje.

A remegése még az előzőt is felülmúlta, én meg tovább gyönyörködetem benne, és leittam a zamatos mézet, ami csordogált belőle. Pihegve hullott vissza háta az ágyra.

Nem bírtam már tovább, érezni akartam őt magam körül. Tudtam, hogy a lányoknak ez általában kellemetlen, de reménykedtem benne, hogy neki szép lesz. Széttárt lábai közé fészkelődtem és a könyökömre támaszkodva borultam teste fölé. Csókoltam azzal az ízzel a számban, amit előbb ittam ki belőle. Tetszett neki. A nyelve körbesimította az alsó ajkam, amit be is szippantott.

- Ha fáj, szólj, és megállunk - közöltem vele a tényeket. Elragadtatva nézett rám, de most nem szólt semmit, csak bólintott.

Már összeértünk, először csak kívülről, a hideg futkosott rajtam, mégis úgy éreztem, hogy belül tüzet fogva látványosan lángolok, és porrá égek a saját ágyamban. Végtelen hosszú időnek tűnt, míg teljesen befogadott.

Lassan nyomultam előre a testében. Végig az arcát néztem, hogy a legminimálisabb fájdalmat is észrevegyem, de ő csak gyönyört sugárzott felém. Egy röpke pillanatra megálltam, mikor már majdnem teljesen befogadott, mert lehunyta gyönyörű holló szemeit, de ekkor belemarkolt a fenekembe, és tövig magába húzott. Felnyögtünk mind a ketten egyszerre, és meg is álltunk, kiélvezve ezt a pillanatot, amit most már senki nem tud elvenni tőlünk, ez a miénk. A közös intimitás legfontosabb pillanata, mikor egyesülünk.

Éreztem, hogy ez nem csak testi vágy, hanem inkább lelki szükséglet. Tiszta és teljes. Életemben, most ebben a képtelen álomban voltam a legboldogabb, és leszek is, ez már bizonyos.

Megmozdította a csípőjét, miközben kinyitotta a szemét; egymásba olvadva gyorsuló mozdulatokkal követeltük a mennyet. Folyamatosan simogattuk egymást, de valahogy mégsem ez okozta az extázist, mármint a testit. Ilyet még nem éreztem ezelőtt, hogy a szex lehet ilyen szép, és lágy, mégis szenvedélyes. A mi tiltott szenvedélyünk. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig. Nézett, és tudtam, éreztem, hogy ő is hamarosan repül, ma már harmadjára, és ugyanabban a pillanatban jött a gyönyör. A hajamnál fogva az ajkaira húzott, és csókoltuk egymást addig, amíg volt oxigén a tüdőnkben. Pihegve néztem rá, de éreztem, nincs erőm tovább tartani magam a karommal, így az oldalamra feküdtem, és magammal szembe fordítottam. Ő átvetette rajtam a lábát, így összecsimpaszkodva kommunikáltunk némán.

Másnap reggel egyedül ébredtem, és ekkor már tudtam, hogy tényleg csak az elmém szülte álomban volt tegnap este részem. Majdnem sírva fakadtam a magánytól, amit éreztem, hiányzott az, ami meg sem történt. Mély bánattal mentem le a konyhába, ahol anyám és ő már reggeliztek, nevetgéltek valamin. Jó nekik, én meg gyötrődtem.

Mind a kettőjüknek adtam egy puszit az arcára, mire anya ki is ment a nappaliba. Lizi rám nézett, és kacsintott egyet.

- Ma is bemegyek éjjel a szobádba. Szeretlek, és ott folytatjuk ahol tegnap abbahagytuk…