Sziasztok megint!
No, sikerült megtalálnom Andit, de sajnos nem szolgálhatok túl jó hírekkel..
Az az igazság, hogy nem szívesen részletezném, miért is van eltűnve, mert ez nem az én feladatom, de legyen elég annyi, hogy most egyéb gondok-bajok foglalkoztatják, mint a blog sorsa.
Most jöhetnék azzal, hogy legyetek megértőek, türelmesek, empatikusak.. de nem jövök, mert nyilván mindenki azt gondol, amit akar ez alapján a bejegyzés alapján, pedig sajnos tényleg.. vannak olyan esetek az életben, amikor egy blog vagy egy történet írása az, ami háttérbe szorul amögött, ami mégiscsak az ember élete maga. Mesélhetnék..
De nem fogok most elfilozofálgatni ezen, nyugi.. :) Ha tetszik nekünk, ha nem, akkor is az most a szitu, hogy drága írónőnknek olyasmi történt az életében, amit előbb ki kell bogoznia ahhoz, hogy aztán új erővel vesse bele magát az írásba.
Nem tervezi befejezni az írást, a blogolást, sem a történetet, de perpill (ő mondta), szíve szerint kinyírná a szereplőit. Szerintem - és talán szerintetek is - nem ez a megoldás, sőt, összeszedetlen, zagyva, kusza, nem végiggondolt, rossz hangulatú folytatást sem vágyunk olvasni itt az eddigiek tükrében, a valódi megoldást viszont nem mindig az írás jelenti minden esetben és mindenekelőtt. Ez most a leglényegtelenebb.
Egy szó, mint száz: most egy kisebb szünetféle van kialakulóban már egy jó ideje, a végét nem tudom nektek megmondani, de legyetek türelemmel lécci. Mindenki életében vannak olyanok, amelyek elsőbbséget élveznek csomó más dologgal szemben. Most neki ilyenje van. Türelem, én ezt kérem tőletek!
Köszönöm a figyelmet, és sajnálom, hogy nem a legjobb hírekkel szolgáltam. :(
Ha minden úgy alakul, akkor az eddigi fejezetekhez hasonló hangvételű, vidám, erősen 18-as karikás fejezeteket kapunk majd itt a jövőben, addig viszont türelem.. Támogassuk Andit azzal, hogy nem csapjuk ki a hisztit, csak mert most nincs jelen köztünk.. és örüljünk majd neki, ha visszatér. Szerintem megérdemel ennyit :)
Ölelek mindenkit:
D.
