Hol is kezdjem????? Na jó arra gondoltam, hogy leírom miért is nem jött össze ez a friss egy hónapon keresztül :( :( :( aztán rájöttem, hogy totál fölösleges a lényeg hogy nem volt és azért mert ez a feji egy részt rohadt unalmas és elég nehéz ilyen átkötős szarságot írni másrészt meg annyi időm volt hogy fb. néha fönt voltam azt is általában telefonon szóval a gépem eléggé kímélve volt. A lényeg hogy megpróbálok visszarázódni a régi kerékvágásba. Vagyis vasárnaponként egy friss remélem összejön :)
Na jó nem zaklatlak titeket a hülyeségeimmel <3
Ezer csók illeti imádott bétámat tegnap éjjel olyan fél négy körül kapta meg a fejit és íme már el is készült vele hát most mondjátok nem nekem van a világ legjobb bétája???? Nem kell mondani semmit tudom, hogy így van :$ szóval imádlak drága angyal :) :) <3 <3 <3
Csók nektek és tudjátok :) Legyetek nagyon nagyon rosssssszak
Andi
Rob:
A megrökönyödést egy igen harsány nevetőroham követte. Ehhez viszont fel kellett üljön, így egy picit tolt rajtam. Nagyon nem szívesen (és akkor még szépen fogalmaztam) másztam le róla, és ületem mellé. Viszont ennek az lett a végeredménye, hogy kicsusszantam a forró testből. Hiányzott, amire még rá is tett egy igen erős önbizalom-csorbulás.
Most komolyan kinevet??? Hát de most kértem meg a kezét!! A lányok ilyenkor nem könnyfátyolos szemekkel szoktak igen mondani?? Na jó, én már nem értek semmit.
Olyan öt perccel később nézett rám. Lehet, hogy feltűnt neki, hogy én közel nem kerültem ilyen felajzott állapotba, és végre elkomolyodott.
- Bocsáss meg… – törölgette a szeméből kicsorduló örömkönnyeket –, de ezt nem gondolhattad komolyan! – És most, hogy látta rajtam, ez nekem közel nem olyan vicces, leesett neki a tantusz, hogy de, ez egy komoly lánykérés volt. A szemei megint kikerekedtek. – Én… én… – Csak dadogott. Nem igazán tudott mit felelni, én meg nem tudtam, hogy hogyan hozakodjak elő azzal, hogy mik is a szándékaim. Így is totál a sárba tiporva éreztem magam. – Nem akarhatsz elvenni… Hiszen nem is ismersz! – közölte az ő álláspontját. Én meg tudtam, hogy akárhogy is, de kell nekem ez a nő, mégpedig örökre. Viszont ezt, hogy értessem meg vele úgy, hogy ne értsen félre?
- Hát, ez egy könnyen leküzdhető akadály. – Hiszen mindent tudni akartam róla. Az összes olyan dolgot, amit meg akar osztani velem, sőt, tovább megyek, a titkolt és szégyenteljes dolgairól is tudni akartam. Mindenről, amit ő annak gondol, és mindről, ami vele kapcsolatos. - Mesélj magadról – vigyorogtam rá.
- Rob! Én nem akarok férjhez menni! – súgta és kitartóan a lepedőt bámulta. – És főleg azért nem, mert teherbe estem.
- De én nem csak ezért akarom – mondtam az igazat. – És mielőtt félreértenéd, nem is csak így akarom bizonyítani, hogy igenis kellesz nekem. Egyszerűen szükségem van rád, és csak magamnak akarlak. Mi ebben a rossz??
- Hát, nem is tudom… – Eléggé elgyötört lett az ő arca is. - Miért nem alszunk erre a hirtelen lánykérésre még párat? – nézett rám könyörgő boci szemekkel. Magam felé fordítottam szépséges arcát, és rámosolyogtam. Ő is elengedett egy halvány mosolyfélét.
- Legyen, ahogy akarod, egy kicsit még tudok rád várni. – A szelíd mosoly hirtelen vigyorrá változott az arcomon az ő szeme viszont rettegést sugallt egy pár másodpercre, aztán leesett neki, hogy csak ugratom. Vagyis inkább a kettőnk közzé fészkelt feszültséget akartam oldani.
- Na jó, szépfiú, inkább menjünk, együnk valamit - lökött rajtam egyet, és már ki is ugrott az ágyból.
Szépséges meztelen teste persze így elém tárult, és most is, mint általában mindig, mióta ismerem, megkívántam. Egyszerűen képtelenség betelni vele. Magára kapott egy köntöst, és felém fordult.
- Mivel a ruháid a fürdő padlóján, csurom vizesen arra várnak, hogy ki legyenek mosva, nem bánnád, ha a bátyáméból vennél föl valamit? – Ez meglepett. Miért van itt a tesója cucca?
- Nem! Persze, jó lesz az is.
Egy pár percre eltűnt és nekem volt időm teljesen feltérképezni a szobát. A szekrényekben totál élére állítva sorakozott minden, és pont ezért szúrt szemet a gardrób aljában egy doboz. Elég csálé volt, mint amit többször kivettek aztán hanyagul visszatettek. Viszont ez a lány nem éppen úgy nézett ki, hogy az a kupis fajta, mint például én. A szobában is megvolt minden kis holminak és kacatnak a helye. Akkor meg mit követett el vajon az a doboz, hogy ilyen bánásmódot érdemelt???
Nem volt időm sem megnézni, sem továbbgondolni ezt a dolgot, mert a nekem szánt angyal már meg is jelent a kezében egy-két ruhadarabbal. Egy hawaii bermuda, és egy színben hozzá illő póló volt, amit hozott. Meglepett és meg is mosolyogtam a bátya ízlését. Azért persze magamra kaptam a narancssárga-fehér színösszeállítást, és még mielőtt az ajtóhoz ért volna szívem hölgye, fölkaptam az ölembe. Egyrészt nem akartam egy percre sem eltávolodni tőle, másrészt pedig a bizonyítás, miszerint imádom, és a tenyeremen akarom hordozni, erre a lépésre inspirált.
Óvatosan lépdeltem vele le a lépcsőn. Ő viszont minden bizonnyal megint meg akart őrjíteni, mert ahogy kényelemben helyezte magát az ölemben, az egyik lábát áttette a másikon. Ezzel még nem is lett volna semmi probléma, de így a köntöse teljesen fedetlenül hagyta formás combját, és mivel feltett szándéka volt engem totál kikészítetni, így még közelebb húzódott hozzám, és a nyakam köré font karjaival szorosabban húzott magához. Az arca és ez által az orra is az állam vonalánál szaglászott.
Kirázott a hideg. A jó értelemben vett hideg. Csupa lúdbőr lettem, ahogy lassan többször is végigszaglászott. Éppen azon kezdtem agyalni, hogy pár pillanat, és beérünk a konyhába, ahol ugye ott van az a pult, amit nem éppen illő módon óhajtottam felavatni, mint szeretkezésünk egyik színhelyét szolgáló oltárt. De ugye nem számoltam a ház többi lakójával.
Mint például Ozzal, aki alighogy a lépcső aljához értünk, úgy gondolta, hogy társul a gazdájához, és feltett szándéka volt az ölembe, és ez által Kris ölébe is beleugrani. Én viszont féltettem őket, így, bár a tervem nem vált be a konyha szentéjjé tételével kapcsolatban, mégis jobbnak láttam, ha leteszem őt, mielőtt Oz úgy dönt, hogy halálra nyomja a hasában lévő pici emberkét. Így is ott pattogott előttünk, követelve a simogatást. Megkapta.
Láttam, hogy Kris körbenéz, hogy hol lehetnek a többiek. És egy halk füttyentés után már láttam is a két robosztus és érdeklődő fejet, ahogy a kanapé mögül néznek minket.
- Jó reggelt – köszönt oda nekik. Jack persze azonnal el is indult felé, és azonnal pincsivé vált, ahogy hozzádörgölőzött. Mindig megdöbbent ennek az állatnak a ragaszkodása. A lószerű test Kris keze alatt pici kis csivavává válik. Hatalmas feje lapos homlokát Kris hasára tette. Ő meg meghatottan kezdte simogatni.
- Igen, nagyfiú – beszélt a kutyához –, új családtag jön hozzánk hamarosan.
Hihetetlen volt látni, ahogy a kutya ránézett, és annyi értelem sugárzott belőle. Tuti, hogy ez az állat tudja, hogy babánk lesz. És láthatóan tetszik neki. Most már nem a fejét támasztotta oda, hanem elkezdte szaglászni, intenzív farkcsóválás közepette. Kris lehajolt hozzá. Nem kellett nagyon megerőltesse magát, majdnem a melléig ért a feje. Mélyen a szemébe nézett és némán kommunikáltak. Igazából még soha nem láttam ilyen kapcsolatot ember és állat között.
Totál zavaró körülménynek érzetem magam egy percre, aztán olyan dolog történt, ami eddig még soha. Kris megfogta a kezem, és lehúzott maga mellé. Jack így pont velem került egy magasságba. Nem minden félelem nélkül néztem bele a szemébe. Betoji lettem, úgy tűnik, de ez az állát eddig nem tapasztalt tisztelet követelt, és a fogait nézegetve félelmet is.
- És most béküljetek ki – nézett rám kérlelőn. Nem értettem, miért engem kér erre, hiszen a kutyája rühell engem, mégpedig rohadtul. Ezt közölnöm is kellett vele.
- Kris, bocsi, de Jack az, aki ki nem állhat engem. Nekem semmi bajom vele – húztam meg a vállam.
- Nem is neked mondtam – mosolygott rám. – Hanem ennek a fafejnek. – és elkezdte dögönyözni az oldalát.
A hatalmas testű állat pedig, akár egy kezes bárány, lefeküdt a hátára és azt várta, mikor kezdi Kris vakargatni a hasát. Komolyan soha nem láttam még ilyet. Mintha egy oroszlánt szelídített volna meg. És akkor rájöttem, hogy ez a nő velem is ezt csinálta. Soha nem akartam beleesni ebbe a csapdának nevezett szerelembe, és most, hogy ott vagyok a veremben, élvezettel dagonyázok benne, de csakis azért, mert ez a nő lökött bele. És hirtelen már értettem, hogy miért védi ennyire tőlem Jack a gazdáját. Hiszen ő is imádja. Akárcsak én.
Rájöttem, hogy eddig vetélytársnak tartott, aki elszereti az ő tulajdonát, a gazdáját, a társát, a barátját. Hirtelen jobban együtt éreztem ezzel a döggel, mint eddig bármikor. Féltékeny volt rám. És szerintem nemcsak rám, hanem az összes hímneműre. Ezért mondta azon a végzetes bulin Nicol, hogy ez a kutya csak egy pasit visel el Kris körül, és az nem más, mint Gabriel, és őt is csak azért, mert nem tartja potenciális ellenfélnek.
Szinte egy másodperc alatt megvilágosodtam. Jack és én rokonlelkek vagyunk, akiket behálózott ez a démoni szépséges nőszemély.
Leültem melléjük. Jack éppen azt élvezte, ahogy Kris vakargatja a hasát, de érzékelhette, hogy közelítek, mert felemelte a fejét, és most rám nézett. Lassan emeltem a kezem, míg Kris elhúzta az övét, és én kezdtem el simizni. Nem éreztem megalázónak, hogy puncsolok egy kutya kegyeiért. Sőt, totál megértettem őt. Fordított helyzetben én sem örülnek egy „betolakodónak”, aki el akarja szeretni a legfontosabb személyt az életemből. Szóval úgy gondoltam, hogy ő volt itt előbb, így bizonyos előjogok illetik Krisszel kapcsolatban.
Ahogy hozzáértem, Krisre kapta a fejét. Tuti, hogy azt gondolta „ne már, Kris, ne kelljen elviselnem, hogy a pasid hozzám ér”. Simán kinéztem belőle, hogy erre gondol. Kris a fejére tette a kezét, és a pofáját kezdte simogatni.
- Jó fiú vagy, Jack, látod, nem is olyan borzalmas. – Úgy beszélt hozzá, mint egy gyerekhez az anyja. Nyilván nem gondolta, hogy a kutyája sokkal jobban ragaszkodik hozzá. – Téged mindig imádni foglak, akármi is történjen, szóval fejezd be ezt a macsós én vagyok a ház ura viselkedést – folytatta tovább a kutyával való bájcsevejt. Rám nézett, és egy bájos mosoly után rózsaszín pírral az arcán fordult vissza a kutyához, és kezdett bele a magyarázkodásba.
- Tudod, nehezen viseli a konkurenciát. – Nekem mondta, kétség sem fér hozzá, mégsem engem nézett.
- Azt hiszem, meg bírom hódítani őt is – próbáltam meggyőzni –, előbb-utóbb úgyis meg fog békélni velem. – Jack közben egészen megszokta, hogy én is simogatom. - Soha nem kérnék olyat, hogy miattam válj meg a barátodtól. És Jack is meg fog szeretni engem, ez is csak idő kérdése. – És jó sok kutya sétáltatás, tettem hozzá gondolatban.
- Köszönöm. – A másik kezét az arcomra tette, de mindössze egy-két másodpercig élvezhettem az érintését. Aztán visszafordult a kutyájához. – Tudod, a dogok nem élnek sokáig. A múltkor néztem egy filmet, Will Smith volt az egyik főszereplő, és mivel tetszettek az eddigi filmjei, úgy gondoltam, ebben sem fogok csalódni. Mindegy is, a lényeg, hogy volt benne egy ugyanilyen Harlekin dog, és a főhősnő szívbeteg volt benne, és azért választott egy ilyen kedvencet, mert a dogoknak a szíve nem bírja a terhelést, és általában nagyon korán szívelégtelenségben meghalnak. Akkor megdöbbentett, és egyből utána is néztem ennek a dolognak, még az orvost is fölhívtam, hogy ez igaz-e. És mint kiderült, minden igaz. Azt mondta az orvos, hogy változó, de átlag négy-hat évet élnek. – A mondata végére már a sírás fojtogatta. - Ő most négy éves és képtelenségnek tűnik, hogy beteg lenne. – Egy könnycsepp gurult le az arcán. Az eddig kutyán lévő kezem most megállt, és az álla alá nyúlva kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Totál elvarázsolt ez a nő.
Néztem a könnyfátyolos szemét, és azt kívántam, hogy tehessek valamit érte. Bármit. Tudtam, hogy ez lehetetlen, és hogyha eljön Jack ideje, akkor nem tudom megmenteni a fájdalomtól, mégis jobban kívántam, hogy soha ne keljen szenvedjen, mint a saját létezésemet. Megsimogattam az arcát, úgy, ahogy pár perce ő az enyémet, és úgy fektette bele a puha arcát a tenyerembe, hogy közben a kezét az enyémre rakta. Ott ültünk ő csukott szemmel nyeldesve a könnyeit, és akkor, akár egy varázslat vagy tényleg egy emberi aggyal megáldott lény, Jack felém fordult, rám nézett és hatalmas busa fejét az ölembe tette.
Kris szeme kipattant. Én még levegőt is alig mertem venni. Nem tudom miért, de féltettem a férfiasságom bizonyítékát a kutyától. Hirtelen az jutott eszembe, hogy mi van, ha most, mintegy bosszúállás (mert Kris engem is részesít a kegyeiben) és erőfitogtatás gyanánt leharapja a farkamat? Na jó, úgy tűnik, hogy kezdek paranoiás lenni. Krisnek nagyon fontosak az állatai, nekem meg Kris fontosabb mindennél, szóval egyértelmű, hogy meg fogok barátkozni velük. Bár Lilyvel még nem haladtam sehogyan sem, és semerre, úgy véltem, Jack lesz a nehezebb falat, és íme, némi unszolás után úgy tűnik, megtört a jég.
Álmaim nője felhúzott szemöldökkel csodálkozott rá először a kutyára, és aztán örömteli szemekkel rám. Sikerült a lehetetlen küldetés. Elfogadott ez a nagy állat, vagy ami valószínűbb, nem akarta, hogy Kris szenvedjen, és így őérte megtette, hogy elfogad. Tudom, hogy hülyeség, de ez a kutya más, mint a többi, és miért ne lehetne egy olyan szitu, hogy belátja, én már Krishez tarozom. és akárcsak ő, én sem tudok nélküle már létezni sem?
Még kb. olyan fél órát dögönyöztük Jacket, miközben Oz az ölembe fészkelte magát. Persze ő is kért a simikből, Lily viszont a közelembe sem jött. Kitartóan ott ült Kris másik oldalán, néha a fejével a gazdáját bökdöste mintha így kérne egy kis figyelmet.
Aztán Kris a konyhába vonult készíteni nekem egy kávét, magának pedig egy bögre teát. Nem csalódtam benne, mikor megkérdeztem, hogy ezt is giga cukorral issza-e, és ő, mint mi sem természetesebb, felelte rá, hogy:
- Egyértelmű. – Imádtam ezt is benne, mint mindent.
A mozdulatait, ami annyi kellemet sugárzott, és úgy, ahogy volt, keresztül-kasul imádtam az egész nőt. Egyszerűen nem tudott volna olyat tenni, amiért ne a nyálcsorgásomat vagy a tiszteletemet érdemelte volna. Hol volt eddig ez a csoda???
Kimentünk a kertbe, hogy rá tudjak gyújtani. Ő természetesen nem kért belőle, de láttam, hogy akár csak egy slukkért is sóvárog, így én is eloltottam. Ahogy odaértem hozzá a hintaágyra, azonnal magához húzott, hogy megcsókoljon. Kedvére falatozott a nikotinos nyelvemből.
- Olyan jó cigi ízed van… – sóhajtott, meg én is, mert a hitem, miszerint a csókomat akarja, csúfosan megbukott. Másodszájból ízlelt cigi adag… hát, azért én jól érzetem magam, miközben csókolt. – Már alig várom, hogy én is újra rágyújthassak - folytatta -, de amíg itt van a kis lurkó, addig nem fogok cigizni. – Megsimogatta a hasát. Megható volt látni a gyöngédségét.
- Szerinted fiú vagy lány??? – kérdeztem tőle, és titkon azért reméltem, hogy lány lesz. Olyan gyönyörű, mint az anyja. Ugyanilyen szemekkel.
- Hmm… nem tudom. Te mit szeretnél? - Egy másodpercig gondolkodtam csak azon, hogy megmondjam-e, mi az én vágyálmom, aztán úgy döntöttem, miért is ne?
- Én? Lány párti vagyok, illetve nem is. Inkább azt szeretném, ha olyan lenne, mint te. - Meghatódva nézett rám, és el is fintorodott.
- Nem vagyok én olyan nagy szám, hidd el. - Nők!! Soha nem fogom megérteni őket. Komolyan nem látják, hogy milyen értékesek vagy csak megjátsszák?
- Hidd el nekem, ha mondom, hogy túlontúl nagy szám vagy. - Hozzám képest meg pláne.
De erre nem mertem felhívni a figyelmét. Így is rettegek, mikor jön rá, hogy milyen egy senki vagyok. Hiszen hiába a pénz és a hírnév. Az semmi és semmit sem ér, ha nem tudok neki megadni mindet, ami tőlem telik. De erre fogok törekedni. Gyengédséget, figyelmet, szerelmet, szeretetet és őszinteséget. Mindent, ami futja az erőmből.
Megsimogattam az arcát. Ő pedig lehunyt szemmel dorombolt a tenyeremben. Aztán ledermedt, mintha valami rossz jutott volna eszébe. A szeme viszont meghazudtolta a gondolatmenetemet. Csillogó szemekkel nézett rám. Belemászott az ölembe, ami egyrészről nagyon jó ötletnek tűnt, hiszen a minimális távolság is kikészít, amíg a testét kell nélkülöznöm, másrészt viszont eléggé meggondolatlanság is volt tőle. Mert honnan gondolja azt, hogy én nem fogom őt azonnal levetkőztetni, hogy addig csókoljam a testét, míg nem könyörög a megváltásért? Most azonban lekötött a csillogó tenger, szemének fénye és öröme. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, és már alig vártam, hogy megtudjam az öröme okát.
- Mikor mész dolgozni? - kérdezte még mindig azzal az izgatottsággal.
- Három napig biztos, hogy nem, mert a rendező gyerekével történt valami balesetféle és eltörte valamijét. Szóval akkor milyen terveid vannak?
- Mi lenne, ha fölhívnám az orvost, hogy ma mennék ultrahangra, ha neki is jó?
Már értettem a lelkesedését. Naná, hogy menni akartam. Ezt közöltem is vele, és egy hosszú és igen felkavaró csók után elment telefonálni. Olyan tíz percet ültem egyedül a kertben mindenféle zajok társaságában, de nem foglalkoztam vele. Ami fontos volt, az elsősorban az, hogy itt vagyok, mert Kris megbocsájtott nekem. És hogy nemsokára megyünk az orvoshoz. Szerettem volna mellé fogadni egy olyan dokit, aki a legelismertebb vagy mit tudom én, a legjobbat, de szerintem a nőknél ez nem így megy. Főleg ha nőgyógyászról van szó. Az egyik legintimebb orvos egy nő életében. Nem hiszem, hogy szívesen váltogatják. Szóval meg kell nézzem magamnak ezt az orvost, és ha nem tetszik, még mindig megpróbálhatom Krist rábeszélni egy másikra. Addig meg nem szólok bele ebbe a dologba.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy szinte már csak akkor vettem észre, hogy Kris nem egyedül jön ki a házból ,amikor már majdnem ott álltak előttem. Tay és Kate jöttek mögötte. Mind a ketten vigyorogtak. Kris visszakucorgott az ölembe, és egy csókkal köszöntött. A többiek meg az kör alakú asztal mellett elhelyezett székekre ültek le. Kate persze azonnal rágyújtott, és elővette a nélkülözhetetlen munkaeszközt, a laptopját. Na, ebből semmi jó nem lesz, jött a gondolat.
- Mi a helyzet, srácok? – néztem Tayra.
- Hát, talán a legfontosabb, hogy kint nyüzsögnek az emberek. Főleg rajongók, de jó pár riporter és újságíró is képviselteti magát a ház előtt. Kíváncsiak, hogy igaz-e a virágözön. És lám csak – kacsintott rám – igaz. – Felröhögött és Kate-re nézett, mintegy átadva neki a szót. Mi is ránéztünk.
- Hát, sajnos van rossz hír is. Kellan bárgyú nőjének persze eljárt a szája, és így már tudják, hogy babát vártok. – Nagyot sóhajtott, mint aki előre tudja, hogy mennyi dolga lesz még ezzel az ügyel. – A kérdés, hogy mikor lesz az esküvő. – Nem kérdés volt, még ha ő annak is szánta, mi meg Krisszel egymásra néztünk, de persze az én egyetlen ügynököm, és sajtósom mit sem törődött a mi hezitálásunkkal, simán folytatta az elkezdetteket. – Rob, a legjobb lenne tavasz végén, akkor még nem fog látszani annyira Kris hasa sem, és addigra vége a forgatásnak is, a következő filmedet csúsztatom szeptemberig, és akkor lesz három-négy hónapotok csak kettesben, el is utazhattok nászútra ugye, szóval jó lesz a tavasz? – végre rám nézett a gépéből. Mint aki csak egy igenre vagy nemre vár.
- Nem házasodunk össze. – Krisre néztem, aki köszönöm-szemekkel hálálkodott nekem. – Még előbb jobban meg akarjuk ismerni egymást.
- Olyan nincs, hogy nem esküdtök meg. Ez fontos, mégpedig nagyon. Mit fognak gondolni az emberek és különben is… – Még mielőtt jobban belemelegszik, beléfojtottam a szót.
- Még nem, Kate, oké??? – állítottam le határozottan a szóáradatát.
- Nem, Rob. Kate-nek igaza van – súgta Kris, és megfogta a kezem. Mélyen a szemébe néztem, és még mielőtt elvesztem volna, úgy gondolta, hogy megöl. - Házasodjunk össze tavasszal.
