2.fejezet

Szia kedves mindenki :)

Na szóval meghoztam a másodikat és remélem elnyeri a tetszéseteket. Azt azért el kell mondanom, hogy most kicsit uncsibb részek jönnek. Ismerkedés stb. szokásos izék. Mindent elkövetek, hogy ne legyen lapos és olyan mint a többi hasonló fic, de hát... majd ti eldöntitek, hogy ez így van e. :)
Puszi és legyetek rosssszak nagyon nagyon
Andi

Rob:

Olyan volt, mint egy lassított felvétel. Érdekes, de eddig föl sem tűnt, hogy milyen hangosan nyílik az ajtó. Most mégis csak erre tudtam figyelni, hiszen most végre meglátom közelről azt, akiért az egész hercehurcát csinálom.

Belépett, de nem rohant hozzám, mint a többi, még csak nem is visítozott, sőt, még egy mosoly sem volt az arcán. A félárnyék egyre tisztult, ahogy közeledett a terem közepe felé, ahol ültem. Egyre jobban zavart, hogy nincs semmi ujjongás, semmi örömittas állapot, semmi mámor. Már kezdtem aggódni. Lehet, hogy ő antifan, vagy mi a franc? Miért nem látom rajta azt, amit a többin?

Elkezdtem mustrálni a testét, amint el bírtam válni a szemeitől. A farmer ráfeszült formás combjára. És valahogy rohadt elegáns volt, ahogy egyik lábát a másik elé tette. A nők nem magas sarkúban lépkednek így? – tűnődtem. De rajta egy tornacsuka van, akkor meg mitől ilyen eszméletlen szexi a járása? Ahogy mozgatja a csípőjét… mintha minden lépésében táncolna, és mégsem volt természetellenes, éppen ellenkezőleg, ez valahogy hozzátartozott, vagy mi a szösz. A fekete póló éppen a köldökéig ért, így egy picit láttatni engedett a lapos hasából.

Mennyi idő telhetett el? Talán két másodperc, vagy két óra, fogalmam sincs, de ekkor jött a következő sokk. Megéreztem őt.

Az illatfelhő előbb ért ide, mint ő. Furcsa volt. Először csak ízlelgettem, ahogy közeledett, aztán egyre erőteljesebben hatott rám, végül már azon kaptam magam, hogy lehunyt szemmel csak az orromba áradt finomsággal vagyok elfoglalva. Soha ezelőtt még nem érzetem ilyet, és nem is tudtam beazonosítani. Egyre csak törtem a fejem, végigvéve az általam ismert összes parfümöt, virágot, édességet és az eddigi életem során érzett aromákat. Egyikre sem hasonlított. Egyszerű, letisztult, semmi extra, semmi csömörletes. Tiszta gyönyör! Ez a legmegfelelőbb jelzője.

Mivel nem igazán jutottam semmire, és elég hülyén nézhettem ki csukott szemekkel, észhez térve ránéztem. Megérkezett. Ott állt az asztaltól egy lépésre, és már mindent belengett az illatáradat, mintegy ködként telepedve a helyiségen kívül az agyamra is.

Csak néztük egymást, és a már megcsodált szempárba mélyedtem ismét. Elgondolkodtam azon, hogy ezzel a nővel kapcsolatban csupa végleteket használok, hiszen ilyen kék szemeket sem láttam még ezelőtt. Nem is gondoltam, hogy létezhet ilyen szépség, azt meg pláne nem sejtettem, hogy ennyire meg tud babonázni. Teljesen elvesztettem az időérzékemet, és már fogalmam sem volt arról, hogy mióta nézhetem őt ilyen gyalázatosan, de úgy tűnik, hogy hatással van a testemre. Legalábbis a nadrágom ágyéktájon egyre szűkebbé vált.

Azon kaptam magam, hogy már pár másodperce nem is lélegzem, de az illatot mégis érzem. Ezen megint elkezdtem agyalni.  Ha itt és most nekiállok fuldokolni, azzal nem segítek senkin, főleg nem magamon, hiszen már így is valószínű, hogy totál hülyének tart.

Tay megbökte a vállam.

Gondolom, így akart jelezni, hogy szólaljak már meg, vagy hogy lélegezzek, vagy egész egyszerűen csináljak valami olyat, ami kicsit emberibb. Mondjuk, köszönhetnék. Az általános emberi viselkedést most akárhogy is kerestem, nem találtam magamban semmi emberit. Inkább hasonlítottam egy szexállatra, akit megbabonázott a prédája.

Ilyen még soha nem fordult elő velem. Nem létezik olyan, hogy valakinek a szeme, illata, teste (amit mellesleg ruha takar) ezt váltja ki egy perc „ismerkedés” után. Mentségemre legyen mondva, hogy ilyen szemek, ilyen illat, és ilyen test sincs még egy, és ez a kompozíció lenyűgöz.

Végre vettem egy mély lélegzetet. Illatáradat. Ha már ülő helyzetben állok, ezt palástolni kéne, bár most, hogy nem vakít el a saját agyam, és látok is, úgy tűnik, ő sincs jobb állapotban. Az mondjuk igaz, hogy ő sem szólt még egy szót sem, azért látom, hogy kicsit zihálva kapkodja a levegőt. Az biztos, hogy nem csak azért, mert rohadt meleg van itt.

Basszus, föl sem tűnt eddig, de én mindjárt hőgutát kapok, még izzadok is. Valószínű, hogy azon gondolkodik, hogy milyen idióta ez a Robert Pattinson, és hogyha eddig fan volt, amit a pólója is igazol, akkor most már biztos, hogy nem lesz. Rájött, hogy eddig egy barmot istenített, és kár volt ide jönnie. Na jó, most már meg kéne emberelni magam, elvégre férfi vagyok, nem egy kis puhapöcs!

- Szia, Rob Pattinson.

De hülye vagyok!! Egy címeres ökör!! BEMUTATKOZTAM?? Most komolyan bemutatkoztam egy olyan lánynak, akin I Love Robos póló van? Ha nem tudná, hogy ki vagyok, akkor biztos, hogy nem ezt viselné.

A fejemben szépen elküldtem a hatalmas egómat melegebb éghajlatra. Itt van egy nő, aki bejön, és én mi a faszt csinálok? Itt bénázok. Tök gáz vagyok, komolyan, mint egy gimis lúzer pöcs. De mindössze ennyire futotta.

Hogyan tovább? A többiekkel sokkal egyszerűbb volt. Ő még mindig nem reagált, még csak vissza sem köszönt. Csak áll itt előttem, totál ledermedve, és csak néz a szemembe, mint ahogy pár perce is. Hurrá! Tök jól elvagyunk. De egyszer csak valami változott. Elkezdett intenzíven pislogni, mintha révületből ébredt volna, ami persze totál bejött az egómnak, de az valószínűbb, hogy csak nyitott szemmel aludt, annyira unatkozott. Hú, basszus tök ciki. De végül is elmosolyodott, és hangosan kifújta a levegőt, majd felém nyújtotta a kezét.

- Szia, én meg Kristen. – Ránézett a többiekre. Na, ezt sem csinálta a többi fan: köszönt nekik! – Sziasztok! – Majd visszalesett rám. – Örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek.

Megfogta a kezem. Megint nem tudtam megszólalni. Élveztem a furcsa szikrázást, amit selymes érintése váltott ki. Vajon meglepődne, ha megkérném, hogy csókoljon meg? Na jó, fejezd be, Pattinson! Normálisan kéne már viselkednem, vagy legalábbis úgy, mint a rajongókkal. Ez a baj! A kurva életbe, hiszen ebben a nőbe semmi sem szokványos. Jó, oké! Akkor hogyan is kell viselkedni az olyan rajongókkal, akik nem szokványosak?

Na, ez egy rohadt jó kérdés, kár, hogy nem tudok rá válaszolni. Rendben, befejezem. Mit is mondott? Személyesen? Na, valami, amibe kapaszkodhatok.

- Hogyhogy személyesen? Talán már ismersz? – Végre megtaláltam magam, vagy legalábbis már elkezdek kommunikálni vele.

- Igen! Tudod mikor két ember – megforgatta a szemét, oké észrevette, hogy nem nagyon viselkedtem emberien – találkozik, az személyes. – Most meg még kóstolgat is. Jól van, kislány, ha te így, akkor én is. Csak ne verne ilyen rohadt gyorsan a szívem, és ne lenne ilyen csodás mosolya.

- Á, már értem! Szóval úgy gondolod, hogy ismersz?

Nem tehettem róla, de egy levakarhatatlan mosoly égett az arcomra. Elpirult, én meg mindjárt sztrókot kapok. Istenem, segíts, hogy lehet egy nő ilyen gyönyörű?

- Én tényleg ismerlek! Tudok rólad mindent. - Magabiztosan fölemelte a fejét.

- Na jó! Van egy javaslatom. - És a terv a fejemben már készen is állt. - Figyelj, én elég kajás vagyok, van kedved velem eljönni valahová enni? - A szemei kikerekedtek, még a szája is nyitva maradt, de nem válaszolt. Baszki elkúrtam! Biztos van valakije, vagy azt hiszi, hogy mindig így viselkedek minden rajongóval. - De persze ide is hozathatok valamit, és akkor kivesézhetnénk ezt a te hatalmas ismeretedet. - Vedd lazábbra kretén, mert így csak elriasztod! Meg kell próbálnom menteni a menthetőt.

- Oké - súgta rekedten, aztán megköszörülte a torkát. Elképzeltem egy olyan szitut, ahol rekedten sóhajtozik, és a nadrágom feszülése átváltott sajgássá. - Rá kéne gyújtanom. Nem zavar?

Kivette a zsebéből a cigijét, és reszkető kézzel kattogtatta a gyújtót kevés sikerrel, én meg, mint egy hülye, csak néztem a szájába rakott cigi szálat, és azt kívántam, bár én lennék a nyamvadt nikotinrúd helyében.

Végül, mivel engem megbabonázott az elmém elém vetített kép, Bob lépett oda hozzá, kivette az öngyújtót a kezéből, és egy kattintással tűzet kreált vele. Kristen hálás szemekkel nézett rá, és egy köszönömöt súgott, majd hatalmasat szippantott, én meg majdnem elaléltam a perverz gondolatmenettől, miszerint miből tudna még hatalmasat szippantani.

Kábultan csóválta a fejét és tuti, hogy most döbbent rá, hogy a barátaival nem így viselkedtem.

- Bob, megkérhetlek valamire? - szóltam másik testőrömhöz.

- Persze, Rob, mondd!

Ő is vigyorgott, vagy legalább is a hangja alapján úgy gondoltam, mert a szemem nem bírtam levenni Kristenről.

- Nem haragszol, ha füllettünk a barátaidnak egy hangyányit? - reménykedve néztem megvalósult álmaim nőjére.

- Az attól függ - mosolyodott el.

- Oké, akkor arra gondoltam, hogy jobb híján, és mert úgy tűnik, nem akarsz eljönni velem a Mekibe, itt fogunk enni. Viszont a többieknek nem kell feltétlenül tudniuk. – Na, most kezdett igazán gyanakodva méregetni. - Csak eszünk, Kristen, meg mondjuk innék egy kávét, meg egy cigi is rám férne, szóval lécci, ne nézz rám ilyen mit akar tőlem ez a hülye nézéssel.

Most már mind a hárman nevettek, persze nem velem, hanem rajtam, merthogy ezek itt mind tudták, hogy igenis többet akarok… sokkal, sokkal többet.

- Ha kinevettétek magatokat, akkor szerintem, Bob, kimehetnél szólni, hogy Kristen elájult, és elvitték a mentők - néztem rá reménykedve, hogy mit szól a hazugságomhoz. Szerencsére csak mosolygott és bólintott, hogy ebben benne van. - Így a többiek nem fognak várakozni. Aztán az igazgatónak kéne szólni, hogy kibérelem korlátlan időre a könyvtárat, és hogy senki nem tudhatja meg.

Kristen csak nézte, hogy szervezkedem, és néha mosolygott, néha elkomorodott. Láthatóan nem értett semmit. Bob elment intézkedni, viszont engem egyre jobban idegesített, hogy ő csak áll itt előttem. Így fölálltam, és hoztam neki egy széket. Hálát adtam a póló és ing hosszáért, ami eltakarta a nyilvánvaló izgalmamat.

Ő csak nézett tovább és elsuttogott egy halk köszönömöt, amikor lerakta elé a széket. Intettem neki, hogy helyezze kényelembe magát és a beérkezése óta először Tayhez fordultam.

- Hozass nekünk kaját meg kávét, ásványvizet meg üdítőt. - Csak vigyorgott és rám kacsintott.

- Mit akartok enni? - kérdezte kajánul. Tudtam, mire gondol és igaza is volt. Most nem egy hamburgerre vágytam a legjobban.

- Kristen, te mit ennél?

- Ööö… nem hiszem, hogy most egy falat is lemenne a torkomon. - Megint elpirult, nekem meg elkezdett remegni a kezem. Basszus, ez nem semmi.

- Muszáj lesz! - próbáltam lazának tűnni remélem, hogy sikerült, mert belülről szétfeszített engem is nyugtalanság, ahogy láthatóan őt is.

- Oké, de nekem tök mindegy. Te mit akarsz enni? - Na ne, így nem lesz jó. Én azt akarom, hogy ő válasszon, tudni akarom, hogy mit szeret.

- Pacalpörkölt? - tréfálkoztam vele, hátha úgy elárulja magát. A fintora segített abban, hogy rájöjjek, ezt a fajta ételt nem igazán kedveli.

- Pizza? - kérdezte ő.

- Na, ezt már szeretem - kacsintottam rá. - Akkor egy nagy Hawaiit kérünk! - Tay már tárcsázott is, és úgy húszlépésnyit távolodott, míg lezavarta a dolgot. Két perc sem volt. Mikor visszalépett mellém, csak annyit mondott, hogy tíz perc és itt lesz minden. Majd se szó se beszéd, fölvette a már jól ismert testőr pózt. Kis terpesz, hátra tett kéz. Hát, ez így nem lesz túl személyes, sem intim.

- Te, Tay, ugye nem akarsz itt állni mellettem, míg Kristennel beszélgetek? - néztem rá. Az említett nőszemély nevetett Taylor viszont kiakadt.

- De, itt szeretnék lenni. Kate engem fog seggbe rúgni, ha egyedül hagylak egy fannal. Már bocs, Kris… - nézett rá kicsit szelídebben. Becézgette? Kezdett egyre jobban idegesíteni ez a máskor komor pasi. Lehet, hogy tetszik neki, azért ilyen közvetlen vele? - De a haverjaidból kiindulva, ugye, megérted, hogy nem merem veled kettesben hagyni?

Azt a nyalis mindenit, mi van ezzel a pasival? Máskor persze simán elküld mindenkit a redvába, erre itt ez a csaj, és nagyon úgy tűnik, őt is megfőzte.

- Engem nem zavarsz – kacsintott rá Kristen. Én meg majdnem elájultam.

Milyen bizalmas vele, és milyen idegesítő, hogy ilyen bizalmas vele!

- Engem viszont igen, úgyhogy szépen kérlek, Tay, húzzál ki! - néztem rá a lehető legrondábban.

- De Kate… - kezdte, de nem engedtem, hogy folytassa.

- Vele majd én elintézem. Szólok, ha kellesz. – De csak nem akaródzott neki menni sehová. Most komolyan, mit tud csinálni velem egy ötvenkilós kiscsaj? Rohadt, idegesítő testőrbrigád! Miért kellett nekem a legjobbat választani? Most meg nem bírom levakarni, hiába akarom. – Kristen, kérlek, mondd meg a testőrömnek, hogy nem akarsz megölni, elrabolni vagy bármilyen kárt tenni bennem - néztem rá könyörgőn, hátha ez segít, és végre kettesben maradhatok ezzel a szépséggel.

- Ígérem, hogy nem fogom őt sem megölni, sem elrabolni, viszont azt nem ígérem, hogy nem rúgok bele, ha szemtelen lesz, sőt, még az is lehet, hogy megharapom, ha túl messzire menne az ismerkedésünkben.

Azt mondta, hogy megharap? Tényleg jól hallottam, meg akar harapni????? Ó, bárcsak már ott tartanánk…

- Nem kell félned, nem áll szándékomban bántani a védencedet – közölte Tayjel a tényeket, és olyan szinten volt bájos, hogy elvesztem benne. Nem beszélve arról, hogy hamarosan meg fog harapni. Csak remélni tudom, hogy előbb, mint utóbb.