:( :( :( :( :(

Sziasztok :)

Sajnos rossz hírrel jöttem :(

Nem jön össze a héten a friss :( jöhetnék bármivel, hogy miért nem írtam de nem zaklatlak titeket az amúgy tök gáz dolgaimmal :S a lényeg, hogy sem ihletem sem időm nem volt írni és borzasztóan sajnálom de úgy néz ki hogy már nem is lesz.
Viszont megpróbálok majd egy extra hosszú fejit tálalni, hogy kárpótoljalak titeket.
Remélem nem utáltok nagyon és nem nehezteltek :$ ahogy tudok jövök  puszi és legyetek most az egyszer jók és jövőhétre hagyjátok a rosssssszalkodást  ;)
puszi

Andi

15.fejezet

Szia kedves mindenki :)


Hát itt van egy újabb feji :) ami a leginkább a jellemzője, hogy nincs benne sem extra egy kis 18-as karikán kívül és egy kis függővég, a köztes hát az meg ..... nem nagyon tudok mit mondani róla olyan lett amilyen valahogy most nem jött az a tüzes gondolatmenet vagy nem tudom :$ 
Azért remélem tetszeni fog :) és nagyon köszönöm a komikat az előzőhöz zeno kérése alapján ma jön a feji és csak azért ilyen későn mert most jöttem haza a munkából :) :) :) na jó nem dumálok többet :)
legyetek rossssssszak puszi 
Andi

15. fejezet (Rob)

A csókunknak, ami inkább tűnt puhatolózónak, semmint szenvedélyesnek, végül én vettem véget. Nem sokon múlt, hogy ne váljak vadállattá, aki ráveti magát a prédára (aki természetesen Kristen lett volna), de igenis bizonyítani akartam neki, mégpedig, hogy bármit mellőzni tudok a kedvéért. A testiséget is.

Na persze nem minden nehézség nélkül műveltem ezt. Nehéz egy ilyen szirénnek ellenállni. Mégis megtettem, érte.

Csak néztem vágytól izzó szemét, és agyon agyaltam, hogy mivel lehetne bizonyítani egy nőnek, hogy ő a mindenem? Arra jutottam, hogy jobban meg kell, hogy ismerjem. Hiszen alig tudok még róla valamit. Egy pillanatra viszont még azt is elfelejtettem, hogy hol és mikor vagyok. Olyan szinten vonzotta a tekintetemet az ajka. Ugyanis ez a démoni nőszemély ki akart készíteni.

A nyelve hegyét végighúzta először a felső, majd az alsó ajkán. Felnyögtem a kíntól, ami feszülő ágyékomat járta át. A látvány, most is, mint mindig, letaglózott.

- Ha folyamatosan csábítgatsz, akkor nem tudok csak annyit bizonyítani, hogy mindennél jobban kívánlak – nyögtem neki. – Szóval legyél jó kislány, és ha lehet, akkor ne kísérts!

- Nem értem, miről beszélsz – pillogott rám tetetett megrökönyödéssel –, én csak – végighúzta a kezét a mellei között, én meg felnyögtem, megint – arra gondoltam… – Ekkor már a hasán körözött a kezével. És direkt beszélt szaggatottan. Biztos voltam benne, hogy látja a kocsányon lógó szemimet és a nyálcsorgásom, ahogy önmagát simogatja. Én akartam. – Hogy miből gondolod, hogy el akarlak csábítani? – A tenyerét hirtelen a szemérmére simította, és felnyögött.

A fejét hátravetette, és már tudtam, akárhogy is szeretném mellőzni a szexet pár óráig, nem fog ez nekem menni. Gyenge és esendő vagyok.

A nyakára vetettem magam és a tőlem telhető leggyengédebb csókokban részesítettem. Végre újból ízlelhettem a liliom illatú bársony bőrét. Elbódított az illata, és ki is kapcsolt az agyam egy időre, mert fogalmam sincs, hogyan kerültünk fel a hálószobába. Azt tudom mindössze, hogy édes ajkát csókolom, a nyelve íze az egyik legfinomabb aroma, és hogy rajta már csak az a francia sort van, amit alváshoz viselt. Én viszont tegnap reggel tusoltam utoljára, szóval nem az ágyhoz vittem édes terhemet (aki mellesleg szemérmetlenül dörgölőzött feszülő farmerem elejéhez), hanem a fürdőt céloztam meg, mint átmeneti kielégülésünk első helyszínét.

Nem nagyon akaródzott neki leszállni rólam. Ezt örömmel vettem tudomásul, így viszont ruhástól másztam a már zubogó vízsugár alá. Hogy mikor, és hogyan nyitotta meg Kris a csapot, azt sem érzékeltem. Igazából semmi nem jutott el az agyamig azon kívül, hogy a csodás testét tapinthatom, és a finom ajkát ízlelhetem. Mennyei volt. A tudat, hogy újra egyszerre birtokolhatom és kényeztethetem ezt a csodát, hát mindennel felért. Leszállt rólam önként, de hiányzott a teste, mert így már nem voltunk olyan közel egymáshoz. Mégis kárpótolt, amikor elkezdte letépni rólam a ruhámat. Én is segítettem neki.

Alighogy már meztelen valókban álltunk egymástól mondjuk egy milliméterre, úgy gondoltam, hogy a nyakát már kellő figyelemben részesítettem, így most letérdeltem elé. Így a melléig kicsit nyújtózkodnom kellett, de nem bántam. Ami azt illeti, semmit nem bántam, ami az ő melle és az én szám vonatkoztatásában szóba jöhet.

Alig bírtam fékezni a vágyat, ami átjárt. Egyszerre akartam kényeztetni, és önző módon a saját vágyamat is kielégíteni, de nem voltam mohó. Prioritást élvezett az, hogy az ő gyönyöre teljesedjen be először, sőt, a lehető legtöbbször, és csak aztán következzem én. Nem holmi hősi hóbort miatt képzeltem így. Ez is, mint általában minden, az önös érdekeim miatt történt. Ugyanis totálisan beindított és az egekig repített vágyfokozás volt, ahogyan vonaglott a karomban.

Imádtam a hangját, a sóhajait, a remegését. Az egész teste rezdülését, ahogyan élvezi, amit teszek vele. Felért egy tucat orgazmussal. És, hogy minél több hangot és esetleg sikolyt csaljak elő belőle, a kezem megindult közös vágyunk középpontja felé. Lassan simítottam végig húsos nőiességét. Alig vártam, hogy kóstoljam is, de nem kapkodtam el semmit. Egyik ujjamat viszont lassan becsúsztattam feszes bensőjébe.

Megremegett. Én meg elváltam kőkeményre csókolt mellbimbójától, hogy lássam a legszebb arcot, ahogy átjárja a kéj mámora. Nem csalódtam most sem. Ő a világ legszebb nője, és az enyém, igen most már soha nem engedem ki a kezeim közül!

További kényeztetés céljából otthagytam az imádott halmokat, és elindultam lefelé a testén. Gondolatban aztán fejbe lőttem magam, hiszen elfelejtettem (pár percre), hogy ő nem csak az egekig magasztalt nő, hanem anya is, mégpedig az én leendő gyerekem anyja. Azonnal kihúztam belőle a kezem, mire a nemtetszését azonnal tudatta is velem. A szemérmét előre tolva kérte némán, hogy folytassam az előbb elkezdett ténykedésem. De én elkalandoztam, és a pocakját borítottam most be csókjaimmal, remélve, hogy a kis emberpalánta már most érzi, hogy mennyire szeretem.

- Szia, prücsök! – köszöntem neki. Fölnéztem Krisre, aki könnyfátyolos szemekkel nézett rám.

Az egyik kezét, ami eddig a hajamban túrt, most az arcomra simította. Némán kommunikáltunk. Ő is, és én is tudtuk, hogy mit érez a másik. Most, ebben a percben éreztem, hogy olyan vastag és magas fal emelkedett körénk, hogy nem létezik sem ember, sem isten, aki ez le bírná rombolni. Első pillanatra úgy gondoltam, hogy a leendő csemete műve ez, de aztán mintegy villanásként jutott eszembe életem eddigi legszebb reggele (egy hónapra tekintettem vissza), amikor egymásba olvadva láttatta velem meg a napot a szemein keresztül. Így mosollyal az arcomon hajoltam vissza további csókokkal tarkítani a még lapos gyerekkuckót.

Csókoltam volna akár örökké is, de annyira csábított kedvesem középpontja, hogy képtelenség volt ellenállni neki. Így követve ösztöneimet hódítottam meg újra a testét egy ujjammal, most sokkal lassabban. És mielőtt még kóstoltam volna, bevillant egy elég torz kép.

Rémülten néztem fel rá, bár most nem fosztottam meg az egyik izgatási módtól. Igazából meg sem mertem mozdítani a kezem.

- Nem lesz baja a picinek? Lehet ilyet csinálni? Vagy csak meg akarsz ölni? – kérdeztem sorban.

Mi van, ha kárt teszek benne azzal, amit az anyukájával akarok művelni? Bár tény, hogy van más megoldás is a vágy csillapítására, de az kevés, nagyon-nagyon kevés, én érezni vágyom őt, de ha nem lehet, akkor megértem, és elfogadom, mégis abban reménykedtem, hogy nem tiltott a testi kontaktus.

- Nem kell aggódnod, nem lesz semmi baja. Nem tudsz ártani neki – mosolyodott el, de olyan bájosan, hogy a szerelmem újrahatványozódott iránta. – Viszont ha nem folytatjuk, amit elkezdtünk, én itt fogok porrá égni a tus alatt!

Nem kellett többé kérjen. Megadta az engedélyt, így már semmi nem akadályozott abban, hogy folytassam azt, amit elterveztem. Mohón kezdtem falni szemérme édes ízét. Imádtam a belőle áradó nedveket. Mindennél jobban szomjaztam a mézét, amit a nyelvem intenzív mozgásával próbáltam tovább gerjeszteni. Hogy lehet valaki ennyire finom? És hogy képes az ő gyönyöre ekkora örömet és szeretetet kiváltani belőlem? Nem foglalkoztam ezzel. Az viszont, mikor a második ujjamat is beléfúrtam, meghozta a várt eredményt.

Szinte azonnal remegve omlott volna össze, ha nem tartom meg. Így viszont fölegyenesedve élveztem ki arca és szeme változásait. Gyönyörű. Sajátomnak érzetem az orgazmusát, és mivel ezen a reggelen is még hasonlókat akartam kieszközölni, így azonnal egy flakon után nyúltam, hogy annak tartalmát felemelve ráöntsem még pihegő kedvesemre. Élvezettel néztem, ahogy a fehér, sűrű folyadék a kulcscsontjáról lecsurog a mellei között egészen a hasáig. Ott viszont megállítottam a tenyeremmel és felhabosítottam rajta.

Imádtam érinteni, és még annál is jobban imádtam, ahogy dorombolt a kezeim között. Hozzám dörgölte magát. Az ő testén lévő habot így kente rám eszméletlen szexi mozdulatokkal. Mintha táncolnánk. Végül már mind a ketten tiszta habosak voltunk.

Alig vártam, hogy a szobában is folytassuk, amit elkezdtünk itt, így mihamarabb le kellett, hogy öblítsük magunkat. Már éppen azon voltam, hogy a karomba emelve, így ahogy vagyunk, vizesen viszem be a reményeim szerinti máglyánk színhelyére, de ő megint másképp képzelete a dolgokat. Kicsusszant a karjaim közül, és elém guggolt. Egyetlen egyszer nagyon-nagyon lassan végignyalta lüktető férfiasságom a tövétől a hegyéig.

Meg kellett támaszkodnom a csempén két oldalt, hogy ne essek össze, annyi szexepilt vitt bele ebbe az egy mozdulatba. Ha eddig azt hittem, hogy ő az én személyes boszorkányom vadmacska formában, akkor most bizonyosodtam meg róla. Nem érzékeltem, hogy mikor hagyott magamra. Még az érzés hatása alatt álltam. De a következő pillanatban már csak azt láttam, hogy egy törölközőt teker maga köré. Én meg álltam ott (több értelemben is), mint egy kábult hülyegyerek. Mikor is rám mosolygott.

- Bent folytatom, ha nagyon sietsz… – és már ki is lépett a fürdőből. Egy tized másodperc múlva, úgy ahogy voltam, csöpögő hajjal és vizes testtel karoltam át a derekát hátulról. Épp az ágynál állt.

- Egy nagyon kegyetlen boszorkány vagy, ugye, tudod? – kérdeztem tőle. Nem mondott semmit, de az összecsomózott törölköző egyszer csak már nem állt olyan feszesen rátapadva a testére. Egy másodperc múlva pedig már a meztelen hátán érezhette, hogy mennyire kívánom.

Elkezdte mozgatni a fenekét. Nem tudom, meddig akarja még feszíteni az idegeim határát, de hamarosan el fog pattanni az a bizonyos húr és akkor szégyenszemre elsülök, úgy, hogy alig ér hozzám.

Majd még háttal nekem a csípőjét mozgatva kezdett el ereszkedni. Azt hittem, hogy rátámaszkodik az ágyra, hogy azonnal a magamévá tehessem, de tévedtem. Már megint. A vizes haja csiklandozta a hasamat, ahogy ereszkedett lassan egyre lejjebb, én meg megint megbűvölve éreztem magam, mikor egyszer csak megfordult.

- Gyors voltál, így jöhet a jutalmad – nézett rám csábosan. Körbecsókolt a hasam alatt.

Ügyesen kerülte azt, amire vágytam. Hogy a szájába vegyen. A keze sem volt segítségemre. Illetve igen, mert nagyon intenzív élmény volt, ahogy a combomat simogatta. Kicsit csikis, mégis nagyon jó. De ő most már minden bizonnyal a kikészítésem céljából még nem teljesítette a vágyam. És ekkor életemben először én könyörögtem egy nőnek, hogy tegye azt, amire vágyom. Ilyen sem volt még soha. És ő, mint aki csak erre vár, azonnal a szájába vett.

Egészen a torkáig fogadta be fájó kínokat megélt szervem. De a pokol tüze még csak most nyaldosott - nem a szó szoros értelmében, mert aki valójában nyaldosott, az egy ördögi és csodás teremtés volt. Az érzés viszont a poklot járatta meg velem, mégpedig úgy, hogy közben a mennybe érkeztem általa. Azt hittem, hogy porrá égek, ahogy játszott velem. Egyszer-egyszer kiengedett a szájából, hogy végignyaljon, és hogy égő szervem csúcsát becézgesse, máskor pedig mélyen tövig nyelt magába. És ami betette a kaput, bevetette puha kezét is a kínzásom játékába.

Szinte fel sem fogtam mikor élveztem el. Csak az érzés és a csillagok tűzijátéka villantak elém. A mámor leírhatatlan volt. Úgy éreztem, hogy totálisan kiürültem, vagyis úgy éreztem egy egész tizedmásodpercig. Ugyanis az én személyes istennőm nem hagyott nekem pihenőt. Ahogy újra elkezdett szopogatni, a vágyaim újult erővel éledtek fel. Mintha nem éppen egy perce éltem volna át a menny kapujában érzett szépséget. Azt viszont már nem hagyhattam, hogy csak ő kényeztessen engem. Vágytam az ízére, és nem csak az ajkaiéra. Illetve nem csak a szépséges arcán lévő ajkaira. Alig vártam, hogy „bosszút” álljak rajta.

Felhúztam magamhoz. Az ajkaink és a nyelvünk őrületes táncban azonnal egymásra talált. Közben persze az ölembe vettem, és lassan az ágyra fektettem, a csókot viszont nem állt szándékomban megszűntetni. A széttárt combjai közé feküdtem. Szinte égette forró vágytól nedves bensője a testem, mégsem engedtem a kísértésnek, hogy azonnal belétemetkezzem. Előbb még azt akartam, hogy ő maradéktalanul megkapjon mindent, amit csak adni tudok. És ennek érdekében, bár csak pár milliméter választott el attól, hogy a magamévá tegyem, nem így cselekedtem.

A lábait bilincsként tekerte körém, és a csípője felemelésével próbált kérlelni, hogy tegyem a helyére a dolgokat. Megmosolyogtam, amikor elég erőteljesen belemarkolt a fenekembe. Tudtam, mire vágyik és tudtam, hogy mit kell tegyek ez ellen. Az egyik kezét elvettem a hasamról, ami célirányosan lüktető szervem felé indult, és minden bizonnyal azért akart így cselekedni, hogy ő őrjítsen meg előbb. Én viszont most puha ujjait csókoltam a szája helyett.

Ennek is, mint minden bőrfelületnek rajta, ugyan olyan illata volt. Liliom. Végigcsókoltam, mind a két kezén egyesével. Majd mind a két tenyerébe belecsókolva kulcsoltam össze a kezünket és a feje fölé tettem. Nem akartam, hogy esetleg elkalandozzanak megint, és célt érjen a megőrjítésemre tett kísérlete. Belenéztem a szemébe.

Ahogy ott feküdt előttem, totálisan kitárulkozva, kiszolgáltatva nekem, úgy éreztem, a föld is megállt érte, értünk. Néztem az elfeketedett szemét, és alig találtam a hangom, hogy elmondjam mit jelent nekem.

- Olyan gyönyörű vagy, és annyira szeretlek! Nincs most ezen a földön boldogabb, mint én. – Elpirult és szólásra nyitotta volna a száját, mikor is elhallgatattam. Mégpedig a számmal.

Élvezettel kóstolgattam a már kipirosodott ajkait, és szépen lassan elindultam a testén lefelé. Először a halmokat kívántam csókolni, esetleg megharapni egy csöppnyit. És el is értem a kívánt hatást. Elkezdett nyöszörögni, és még jobban kitolta a melleit, így kínálva fel nekem magát, vagy egyszerűen csak közölni akarta, hogy ne hagyjam abba. Nem tettem. Addig becézgettem, amíg már ő nem kezdett el tolni lefelé a testén. Megadtam, amit kért. Még ha nem is szóban. Eddig. Most viszont addig akartam kínozni édes csókokkal, amíg hozzám hasonlóan nem kezd kegyelemért könyörögni.

Ami azt illeti kellemes, büntetést választottam. Ugyanis jobban ízlett bármi másnál. Már a hasánál jártak az ajkaim, mikor az egyik kezemet elvettem a kulcsba zárt kezéből, és a testén végigsimítva végül tüzelő vulkánja bejáratára tapasztottam a tenyerem. Már az is megőrjített, amit kívülről éreztem, alig vártam a pillanatot, hogy rám feszüljenek rejtett izmai. Nem kegyelmeztem. Pedig a csípőjét egyre feljebb emelte, és egyre intenzívebben mozgatta is. A szemérmét körbecsókolva már a nyöszörgése is kezdett hangos nyögéssé válni. Imádtam hallani. De a bűvös szavakra vártam.

A combjárta téved az ajkam. Meg akartam kegyelmezni, és belefúrni egy ujjamat, de nem tettem. És akkor egy hangos sóhajt követve kimondta.

- Kérlek… már nem bírom tovább! – Igen, igen, igen, könyörgött, mégpedig értem!

Ennyit kellett mondania, azonnal belé is fúrtam két ujjamat egyszerre. Megemelkedett a háta, és az a keze, amit nem tartottam fogságban belemarkolt a melleibe, onnan szinte azonnal rátapadt a már hatalmasra duzzadt csiklójára. Nem engedhettem, hogy így érje a mámor, így levontam onnan a kezét, és én kezdtem nyalogatni. Csodálkoztam, hogy eddig ellen bírtam állni a felém szálló finom illatnak, amit egyre jobban érzékeltem, ahogy a nedvdús szűk helyet, ahol a két ujjamat követte a harmadik is. És ahogy ezt érzékelte, megdermedt egy pillanatra, majd olyan intenzív rángással és hangos sikollyal köszönt be a menny kapuján, hogy alig bírtam megtartani a testét. Az élvezete méze szinte folyt belőle, és nekem mindet le kellett tisztítanom róla. Örömmel tettem, szó se róla.

Visszamásztam a lábai közé, és közben mindenhol csókolgattam, ahol értem, míg végül elértem az ajkait. Ő még mindig nem lélegzett normálisan. Szaggatottan vette a levegőt, és az arca sem vette még fel a megszokott formát. Izzadt a homloka, és kócos volt a haja, és én most már sokadjára szerettem bele ebbe a látványba.

Azt hittem, hogy most egy kis pihenőre lesz szüksége, de ő is hozzám hasonlóan kapott az ajkaim után, akár a szomjazó a vízért. Az ő ízével a számban csókoltam, miközben újra összekulcsoltam a kezünket a feje fölött. És ahogy elváltam az ajkaitól, mélyen a szemébe néztem, és elfoglaltam a helyem a testében. És ebben a pillanatban, ahogy ismét egyek lehettünk, már nem csak a föld és az idő állt meg forogni, hanem az én szívverésem is. Általa mégis éltem.

Mintha egy test lennénk, és mintha ez így lenne normális. Nem mozdultam, csak pille könnyű puszit adtam az ajkára. Egyszerűen csak élveztem a látványt, csak úgy, mint a teste szűkét. A feszes benső rám tapadt, és szorított, és kevésen múlt, hogy nem sülök el pár másodperc alatt. Mindössze az tartott vissza, hogy szeretkezni akartam vele. Igazi szerelmeskedést, nem pedig szexet. Így végig az arcába mélyedve végtelenül lassan mozogva húzódtam ki, de csak azért, hogy újra kitöltsem a vágyam legédesebb barlangját.

Imádtam visszatérni belé, és imádtam azt is, ahogy csókolt, és ahogy még szorosabban szorította a kezem, amikor teljesen kitöltöttem őt. Én is szorítottam volna, csak így is féltettem a testét, hiszen majdnem teljesen ránehezedtem. Végtelenül lassan másztuk meg a Himaláját. Állandóan szerelmes szavakat súgtam neki, és éreztem minden rezdülését. Ő viszont csak a szemével vallotta meg ugyanazt, amit én neki szinte percenként.

Elvesztettem az időérzékemet, így nem tudtam, mennyi ideig szerettük ilyen gyengéden és szerelmesen egymást, de azt igen, hogy életemben nem volt még ilyen intenzív élményem. Most először a szívemmel és a lelkemmel is másé lettem, és éreztem, hogy ő is az enyém mindenestől. Még mindig egymásba olvadt testtel, de már viszonylag nyugodtabb légzéssel csókoltam meg. És így már csak egy dolog maradt, amin egész tegnap éjjel gondolkodtam. Tudtam, hogy most jött el az én időm, így nem pazaroltam belőle többet.

- Hozzám jössz feleségül?

Megállt a légzése, és olyan riadt szemekkel nézett rám, mintha legalábbis a halálát kérném, nem a kezét.

14.fejezet

Szia mindenki :)


A feji végén tartok most beszámolót xD egyébként jó olvasást puszi mindenkinek és legyetek rossszak 
Andi

14. fejezet (Rob) 

Csak álltam ott, ki tudja, mióta, és néztem utána. Már rég eltűnt a szemem elől, és most még annyi lélekjelenlétem sem volt, mint akkor, ott, a könyvtárban, hogy utána menjek, ahol szintén ő csókolt meg, és szintén lelépett.

Komolyan nem értem a nőket! Számba kell vennem bizonyos dolgokat. Első és jelen pillanatban a legfontosabb, hogy gyermekünk lesz. Aztán a második, és éppen ilyen fontos tényező, hogy totál szerelmes vagyok belé. És a harmadik, hogy jelen pillanatban utál, mint a bűnt, ami még jogos is.

Szóval. Hogyan lehet egy nő bizalmát (ami mellesleg, most, hogy így visszagondolok, nem is volt túl sok) elnyerni? Ami biztos, hogy most már soha nem engedem ki a kezeim közül, és harcolni fogok érte, amíg csak lehet. A kérdés már csak az, hogy hogyan hódítsam meg újra? A virág ide kevés, az biztos, meg ugye eddig is visszaküldte azt, amit kapott. Akkor hogyan mutassam ki azt, hogy mennyire imádom, és hogy az egész csak az én hülye, féltékeny agyam félreértésén alapult? Azért, mert olyat gondoltam, ami nincs is.

Az biztos, hogy valamit még érez irántam, különben nem lenne ennyire szélsőséges a viselkedése. Valamit éreznie kell, hiszen saját bevallása szerit Rob-fan. Ez nem múlhat el egyik percről a másikra. Másrészt, miért csókolt volna meg, ha annyira gyűlöl, mint ahogyan azt állítja? Ezt egyszerűen képtelen vagyok elhinni.

Lassan odavánszorogtam a többiekhez, akik mind szánakozva méregettek.

- Mi lenne, ha mennénk? – kérdeztem őket reménykedve. Bíztam benne, hogy ők már kitáncolták magukat, bár erről halvány fogalmam sem lehetett.

Annyit tudok, hogy mióta megláttam, hogy ők is itt vannak, már megint csak magammal voltam elfoglalva. Egy önző faszfej lettem. Aki ráadásul még seggfej is. Hurrá, tök jó. Hogy a francba lehetséges egyáltalán, hogy még vannak emberek, akik el bírnak viselni?

Ezen elgondolkodva fordultam hozzájuk.

- Vagy inkább még maradjatok. – Megpróbáltam egy mosolyfélét is összehozni, hátha akkor elhiszik, hogy nekem is jó kedvem van.

- Ha te mész, akkor én is – bújt oda hozzám Ashley. Olyan volt nekem ez a kiscsaj, mintha a kishúgom lenne, pedig alig kilenc hónap korkülönbség van köztünk. Átöleltem én is, jó érzés volt, hogy számíthatok rá, csak úgy, mint a többiekre is.

- Nem lennék most tuti társaság, Chewy… - direkt használtam ez a becenevét, mert tudtam, hogy így le tudom kenyerezni.

Még nyomtam a feje búbjára egy puszit, és felálltam a bárszékről. Láttam, hogy Tay is csókot nyom Kate ajkaira mintegy búcsúként. Gondoltam, hogy szándékában áll követni, de én most egyrészt egyedüllétre vágytam, másrészt meg nem akartam belerondítani az estélyük esetleges folytatásába.

- Tay ma nem tartok igényt rátok. Megoldom az új sráccal. – Mind tudták, hogy a ritka esetek közé tartozik, hogy nem ő a bébicsőszöm, így eléggé meglepődtek. – Ne parázzatok már, senki nem fog kárt tenni bennem ott lesz az újonc, legalább bedobjuk a mélyvízbe. Meglátjuk, mit csinál, ha rájöttek a fanok, hogy itt vagyok veletek – kacsintottam Tayre, akinek viszont egyáltalán nem tetszett a tervem. – Holnap találkozunk a forgatáson! – vigyorogtam rájuk, de megint úgy néztek rám, mint valami idiótára. Végül Kate világosított fel az okokról.

- Rob! Holnaptól három napig biztos, hogy nem lesz forgatás. Bill gyereke eltörte a lábát, szóval hazautazik hozzá. Tudod, mondtam neked még reggel. – Úgy beszélt hozzám, mint egy gyogyóshoz. Lassan, artikuláltan.

Vicces volt, hogy totál dili vagyok, vagyis inkább voltam, mert azt már megfogadtam az elmúlt egy órában, hogy többé egy rohadt korty alkoholt nem iszom. Így remélhetőleg tisztábban tudok majd gondolkodni, és nem felejtek el mindent. De ez most pont jókor jött.

- Ja, persze, kösz, Kate, hogy szólsz. Már emlékszem – hazudtam. – Holnap reggel benézek hozzád. Beszélnünk kéne. Vagy inkább aludj a szállodában, Tay biztos értékelné – rákacsintottam a még mindig legjobb barátomnak elkönyvelt testőrre. Reméltem, egyszer valahogyan majd ki tudom engesztelni az elmúlt időszakban elszenvedett faszságaimért, akkor már miért ne most kezdjem? – És akkor holnap reggel gyertek át hozzám. Ha elviszem az autót, megoldjátok, hogy visszajussatok? – kérdeztem őket, ugyanis még véletlenül sem állt szándékomban a szállodába menni. És az új testőrre sem tartottam igényt, mindössze le akartam rázni Taylort így lesz a legjobb. Ezt most egyedül kell intéznem. Bólogattak egy sort, és én már indultam is a kitűzött cél felé.

Próbáltam betartani a közlekedési szabályokat, hát, mit ne mondjak nem annyira jött össze. Szinte semmi perc alatt értem Kris házához.

Valamiért úgy érzetem, hogy kamu ez a már nem lakik itt dolog. Először is biztos, hogy tisztában van vele, hogy kiderítettem, ha elköltözik így fölöslegesen bujkálna előlem, másrészt szerintem imádta azt a házat. Olyan, mint ő, és abszolút belevaló. Szóval, kétség sem fér hozzá, hogy itt lakik. Egy percig ültem csupán a kocsiban erőt gyűjtve, de a következő percben már sétáltam a feljárón a liliomok között.

Az Ő illatának köde borult megint az agyamra. Imádtam, és már alig vártam, hogy megint a bőre selymén ízlelhessem ezt az aromát.

Persze kétséges volt, hogy ez egyhamar be fog következni, de elszántam léptem oda az ajtajához. Bármit megteszek, hogy elnyerjem a bocsánatát. Ha kell, lehozom neki a csillagokat. Ezzel a gondolattal kopogtam be.

Semmi. Ugyan olyan csönd uralkodott bent, mint előtte.

Akkor egy kicsit hangosabban. Na, ez hatott. Mármint már legalább némi motoszkálás kihallatszott az ajtó mögül. A következő pillanatban pedig intenzív kaparászást hallottam. Feltételeztem, hogy a haverom próbált így kijönni hozzám. Lilyről és Jackről képtelen voltam elképzelni, hogy az ajtót kaparászva akarnának kijutni. Igazából Jackről még az is eszembe jutott, hogy ha nekidől az ajtónak, az tokostul ki is esik a helyéről. Szóval kizárásos alapon Oz az, aki ki akar hozzám jutni.

Kopogtam még egyet, hátha a gazdi is megjelenik az ajtóban. Erre sem jelent meg az áhított személy, viszont kaptam helyette egy robosztus ugatást. Olyan hatása volt az éjszaka csöndjében, mintha egy kalapáccsal ütöttek volna mellkason. Még a hatása alatt voltam, mikor az ajtó fölötti kisablakon fény szűrődött ki, mintegy jelezve, hogy feloltották bent a villanyt.

- Basszus, Gab! Már annyira elegem van belőled! Húzzál Nicolhoz, és… – hallottam bentről Kris csöppet sem kedves hangját. Még nem fejezte be a mondatot, mikor a zárban kulcs csörrent, és ki is tárult.

Fölemelte rám a szemeit, majd láthatóan és hallhatóan is nem számítva meredt rám.

- Szia! – súgtam neki mosolyogva.

Reményeim szerint még mindig olyan hatással vagyok rá, mint amit egyszer mesélt. Edward anno levette a lábáról ezzel a mosollyal. Most Robon volt a sor, hogy ugyanígy tegyen.

Nem válaszolt. Oz viszont kifurakodott az ajtó kis résén, és egyből ott ugrált előttem. Leguggoltam hozzá. Ő legalább kedvesen fogad. Bepillantottam, ott állt mögötte a két másik kutya is. Esküdni mernék, hogy Jack rám vicsorgott. Komolyan, mintha tudná, hogy milyen hibát vétettem, és mint aki közölni akarja, hogy soha nem fog megbocsájtani nekem. Remélem, hogy Krisnél nagyobb szerencsém lesz.

De a haverom az ugyanúgy pattogott előttem, és élvezte a simogatást. Megint képen nyalt, amit nem nagyon díjaztam, de mivel a barátomnak neveztem ezt a jámbor jószágot, így elnéztem neki, és én is rávigyorogtam.

Fölnéztem Krisre, hát, szó se róla, nem nagyon örült nekem. Felváltva nézett engem és a kutyáját. Végül nagy levegőt vett.

- Miért jöttél ide? – kérdezte mérgesen.

- Beszélni akarok veled. – közöltem vele elég nyájasan. Vagyis a tőlem telhető legnyájasabb hanghordozásban.

- Már beszéltünk, Rob, nem hiszem, hogy tudsz olyat mondani, ami változtat a tényeken. – Imádtam, ahogy kimondja a nevem, a többi szavát inkább föl sem fogtam. Érzem, tudtam, hogy van még remény.

- Szeretlek – néztem mélyen a szemében. Azt akartam, hogy tudja, igazat mondok. Becsukta a szemét. Eltakarta előlem a lelke kapujához vezető utat. Láttam, hogy mindjárt elsírja magát. Nem ezt akartam.  Inkább azt, hogy mosolyogjon.

- Bármit megtettem volna, hogy ezt egy hónapja mondd. – Kezdett fény gyúlni az alagút végén, de sajnos túl korán reménykedtem. – De most már nem. Légy szíves, menj innen, és ne is gyere vissza soha többé.

Ezzel rám csapta az ajtót.

Tudtam, hogy jogos a haragja, tudtam, mégis úgy éreztem, hogy megint egy életlen, recés, rozsdás kést forgatnak szépen lassan a gyomromban, és a szívemben egyszerre.

Mit tegyek? Oz kint maradt velem, így vele karöltve ültem le az ajtó elé. A kutyát simogatva próbáltam valamit kitalálni, hogy milyen mód lenne a legjobb, amivel vissza tudnám hódítani a szívét. Hiszen egyszer az enyém volt. Tisztán emlékeztem arra a reggelre, amikor ugyanazt láttam a szemében szeretkezés közben, amit én is éreztem.

Mintha most is látnám, ahogy elsötétül a tekintete, a fekete pupillája eltűnteti a kékséget, és csak egy halvány kör marad írisze szélén. Bármit megadtam volna neki azért, hogy újra élvezzem a látványt. Már akkor megbabonázott, és már akkor is tudtam, hogy én enélkül már nem tudok élni. Nem is akartam. Ezért kell harcolnom, hogy bebizonyítsam neki, hogy aki akkor voltam, az nem más, mint egy őrült, féltékeny gazember. Az nem én voltam. Illetve igen, de nem úgy, ahogyan ő gondolja. Hogyan tudom ez megértetni vele?

Elővettem a telefonom, hogy most is, mint mindig zaklassam Kate-et, de az időre pillantva inkább elnapoltam a dolgot. Már hajnali négy van. Föl sem tűnt, hogy így elment az idő. Kábé egy óra múlva már nyitnak a virágboltok, és ha jó a memóriám, akkor ők hajnalban kelnek. Beállítottam a telefonom, hogy két óra múlva ébresszen, majd Ozzal az ölemben az ajtónak támasztott fejjel aludtam egyet.

Telefoncsörgésre ébredtem. Totál kóma. Nem valószínű, hogy van most olyan porcikám, ami nem sajog vagy lüktet. Nagy nehezen feltápászkodtam, hogy kinyújtóztassam a tagjaimat, és két ásítás között már cigivel a számban tárcsáztam a virágüzletet. Két csörgés után egy éber hang szólt bele. De jó hogy valaki ilyen friss tud lenni hajnali hatkor.

- Jó napot! Újtra én vagyok az, Robert Pattinson. Lenne egy rendelésem – megint - mondtam magamban tovább.

- Miben segíthetek? – kérdezte a kedves és vidám hang.

- Annyi liliomot szeretnék, egy órán belül rendelni amennyit csak tudnak szállítani.

- Azonnal intézkedek, de ha nagyon sok kell, akkor föl kell vennem a kapcsolatot a többi üzletünkkel is. Tíz perc múlva visszahívom, hogy mennyit tudunk szállítani. De remélem tisztában van vele, hogy csak külső díszítésre alkalmas a nagy mennyiség. Tudja ugye hogy különben mérgező?- természetesen tudtam már közölték egyszer és ezt vele is tudattam így már nem maradt más hátra mint a várakozás. 

Nem mintha bánnám, hiszen az első lépést megtettem. Aztán körbenéztem az utcában, hiszen a tervem elengedhetetlen része, hogy az utakat is figyeljem. És akkor megakadt a pillantásom egy házon. Az előkert hasonló volt, mint Krisé csak a ház volt sokkal nagyobb. A sövény mellett egy „Eladó” felirat díszelgett. És már döntöttem is. Kell nekem az a ház.

Kris házával pont átellenben volt. Már úgyis untam ezt a hontalan létet. Most már meg van az okom, hogy legyen végre egy hajlékom. És ha minden jól megy, akkor közös otthonom vele.

Közelebb mentem megnézni, és azonnal beleszerettem. Simán el bírtam képzelni, ahogy Kris, a karján a gyermekünkkel kisétál, rám néz és mosolyog. A szívem újból facsarodott egyet, ahogy visszagondoltam a pár órával ezelőtti jelenetre. Akkor is meggyőzöm, hogy mi ketten vagyunk eggyek, egymás nélkül csak szenvednénk. És ezt elősegítve a telefonom is megcsörrent.

- Jó napot, uram! – köszöntött egy másik hang. – Az üzlet vezetője vagyok, és csak közölni szeretném, hogy olyan ötszáz darab virágot tudunk kiszállítani egy órán belül. Ehhez viszont az összes környékbeli virágüzletből föl kell vásárolnunk a liliomokat. Megfelel ez így?

- Természetesen. A lényeg, hogy itt legyen egy órán belül. – Még elmondtam a címet, és közöltem, hogy abban az esetben vagyok hajlandó kifizetni az egész virágot, ha időben szállítanak. Nem mintha spórolni szerettem volna, inkább azért, hogy ne csússzanak az időponttal. Mire Kris felkel, kész akartam lenni mindennel, és úgy gondoltam, hogy inspiráció céljából rájuk ijesztek pici.

A férfi nem is vesztegette tovább a drága időt, és közölte, hogy mindent elkövet, hogy még egy órát se kelljen várjak. Addig is, amíg vártam, jobban szemügyre vettem a házat. Kis köves út vezetett a bejárati ajtóig, és ugyanilyen kövekkel kirakott sétány vezetett hátra az udvarhoz. Aranyos kis kerítés választotta el a kocsifelhajtót a kerttől. És ha eddig szerelmes voltam ebbe a házba, akkor most lettem függő tőle. A kert egyik fele egy kisebb játszótér volt, mindennel felszerelve; homokozó, hinta, ugráló kütyük, a másik oldalán pedig egy medence. Gyönyörű kivitelezéssel és abszolút családbarát.

Ha nem lett volna még ennyire korán, akkor biztos, hogy fölkeltem a tulajt, hogy most azonnal írjuk meg az adásvételi szerződést, de így még várnom kellett. Az az egy óra Oz társaságában viszonylag gyorsan eltelt. Amikor is két kis furgon jelent meg, négy fiatal fiúval. Elmondtam nekik, hogy mit szeretnék, és így öten viszonylag hamar kész is lettünk a tervem első kivitelezésével. Most már csak meg kellett várnom, hogy Kris fölkelve kijöjjön a házból.

Reméltem, hogy a kutyák hamarosan elindulnának sétálni, így fölkeltik a gazdit, hogy elvigye őket. A telefonom kijelzője már fél nyolcat mutatott, és már nem bírtam tovább, elkezdtem pötyögni egy már korábban kigondolt szöveget.

„Könnyű álom vagy te énnekem, soha föl nem ébrednék, ha tudnám, hogy így örökre veled lehetek…”

Gondolkodás nélkül nyomtam a küldés gombra, és ezután minden percben elküldtem neki a varász szavakat :

„Szeretlek”, „Bocsáss meg”, „Félreértettél”, „Szeretlek”, „Megőrülök nélküled”, „Kellesz nekem”, „Szeretlek”

Aztán elegem lett az egy-két szavas vallomásokból, úgy gondoltam, hogy a lelkem mélyén lapuló zenész kell ide, így egy pillanatig gondolkodtam, és csak utána kezdtem pötyögni a mobilba :

„Nekem te vagy a levegő, és e nélkül, hogy képes bárki is élni? Mert én nem tudnék! Nélküled biztos, hogy csak fél ember lennék! Kérlek!!! Nem is, inkább könyörgök BOCSÁSS MEG!!! Halott vagyok nélküled! Szeretlek, mindennél jobban!”

Egy perc múlva már a torkomban dobogott a szívem. Az izgalommal fűszerezett félelem mardosta a szívem. Tetszeni fog neki a virágözön? Megbocsájt? Vagy szimplán megint elküld melegebb éghajlatra?

Aztán kilépett a házból. Meghatódással vegyes csodálkozás ült ki az arcára. Gyönyörű volt most is, mint mindig, pedig a haja kócos volt, és láthatóan nem aludt sokat, a szeme alatti sötét karikák is ezt igazolták. Mégis ő volt a legszebb nő, akit valaha láttam. Megbabonázott megint.

A virágok százait fürkészte. Mindent belepett. A kis feljárót a házig, a verandát, az egész előkertet és az utcát is. Mindenhol liliomok pihentek és csak neki. Én ott álltam az járdán, várva, hogy odajöjjön és életemben először könnyek égették a torkomat. Nőért még soha nem sírtam, és most sem akartam elgyengülni.

Elindult felém, de az arcáról semmit nem tudtam leolvasni, csak lépkedett mezítláb a virágok sokaságán. Olyan volt, mint egy tündér, vagy valami angyalféle. És végre megérkezett oda hozzám.

Csak álltunk ott, és végre az ismerős arcot láttam. Nem azt a közöny mögé bújt szenvedést, hanem őt. Olyan volt, mint akkor, ott a könyvtárban, azzal a különbséggel, hogy most már tudtam, hogy mit jelent ő nekem. Mindent.

Meghallottuk a szomszéd sikkantását, ami persze rontott a varázson. Ezt nem hagyhattam. Elfordult, hogy megnézze ki az, de én gyöngéd erőszakkal megfogtam az állát, és visszafordítottam, hogy egymás szemébe olvadjunk. Megsimogattam az arcát, mire ő, a szívem legnagyobb örömére a tenyerembe fektette az arcát, lehunyta a szemét. A szívmegállást mégis az idézte elő, hogy a kezét a kezemre tette.

A szikrák most is tűzijátékként hatottak, akárcsak az első érintésnél. Már ziháltam. Már fájt a tüdőm a többlet oxigéntől, de a legkevésbé sem bántam. Tudtam, hogy mit kell tennem, és tudtam azt is, hogy mit nem akarok megtenni. Például térdre roskadva a bocsánatáért esedezni – ez volt a terv, és a könnyek, amik már a szemem mardosták, az volt az a része a dolognak, amit nem nagyon akartam.

Nem tudtam megállni. Elvettem a kezem a legszebb arcról, és térdre esve bújtam a hasához. Átöleltem a derekát, és úgy mondtam elakadó szavakkal az igazat.

- Hülye voltam. Azt hittem, hogy együtt vagy Gabriellel, és hogy csak játszottál velem. Azt hittem, hogy neked is csak a híres Pattinson kell, és nem is érdekellek igazán. Gonosz voltam, és azért tettem azt, mert azt akartam, hogy neked is fájjon. Tudom, hogy elrontottam mindent. Tudom és könyörgök, bocsáss meg! Soha, már az első percben sem csak arra kellettél. Megbabonáztál, már akkor, amikor te még nem is láttál, de én megláttam a szemeidet… – folytattam volna még a beszámolót, de ekkor megéreztem a tenyerét a fejemen.

Felnéztem rá. A felsőjét totál eláztattam, de előtte valahogy nem volt ciki, hogy sírok. Pedig hát ez minden, csak nem férfias viselkedés. Ő viszont folyamatosan meglepett. Az arcomra tette a kezét, letörölte a még ott maradt nedvességet, és ezzel a lendülettel térdelt le velem szemben. Átölelt. Én meg egy kicsit megint meghaltam.

A boldogság hulláma olyan erővel töltötte el az egész testem, hogy tudtam, ezentúl legyőzhetetlen leszek. Ott térdeltünk egymás karjában, és ettől szebbet elképzelni sem tudtam volna, mikor mintegy romantika-gyilkosként Oz ugrott közénk, és felváltva mind a kettőnket elkezdett nyalogatni.

Mindketten felnevettünk. Kris felállt egy pillanatra, mire megrettentem, hogy itt akar hagyni, de már nyújtotta is a kezét, hogy felsegítsen.

Istenem, hát van még egy ilyen nő? Erre a kérdésre tudtam a választ. Nincs! Most néztem csak körbe. Szinte az egész utca kijött, és végigasszisztálta a reményeim szerinti kibékülésünk perceit. Ahogy láttam, mobil is volt egy-két szemfülesnél. Ha van esze, akkor jó sokat kér érte.

Pár perc múlva már a ház nappalijában voltunk. Egészen a díványig húzott és ott leült, magával húzva engem is, aztán végre megkaptam, amire örökké vágyom. A csókját.

Elég kicsavart pózt talált, hiszen egymás mellett ültünk, de jó kislány módjára tudta, hogy szemből az ölemben sokkal kényelmesebb lesz. Úgy faltam az ajkait, mint szomjazó a vizet. A kezem pedig a teste minden porcikáját simítani akarta, mégpedig egyszerre. Beletúrt a hajamba, hogy a lehetetlennél is közelebb húzzon, és végre megint az én vadmacskám volt.

A csípője is azonos ritmusban dörgölőzött a feszülő ágyékomhoz, mint amit a nyelvünk tánca járt. Félő volt, hogy azonnal elsülök, ha nem állítom le a mozgásában. Fölnéztem rá, ahogy abbahagytunk a csókcsatánkat, és elmerültem a szemeiben. Nem bírtam ki, hogy nem simítom ezt a csodás arcot, és úgy tűnik, hogy az ő keze sem bírt magával. Egymás arcát fürkésztük, ő is fáradt volt, és valószínű, ő is látta rajtam, hogy nem vagyok éppen jó formában.

- Itt aludtál az ajtóban? – kérdezte hirtelen. Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet, hogy tudja. – Jajj Rob! – nyögött és a nyakamba hajtotta a fejét. Magamhoz húztam. És tudtam, ha eddig nem döntött, akkor annak most jött el az ideje. – Nem akartalak szeretni. Minden álmom te voltál, mióta megláttam Edwardot. Minden éjjel rólad álmodtam. – A szívem úgy dörömbölt, azt hittem, ki fog ugrani a helyéről. Szinte ittam a szavait. – És találkoztunk, és minden képzeletemet felülmúltad. Sokkal jobb voltál, mint amit el bírtam képzelni, de nem mertem remélni, hogy egyszer több lehet. Soha nem is ámítottam magam ezzel. És akkor te beállítottál hozzám. – Emlékeztem mindenre, amit mond, mintha két napja történt volna, nem egy hónapja. – És azt mondtad, többet akarsz tőlem. Abban a pillanatban még ezerszer jobban beléd szerettem, mint addig. Pedig az sem volt véleményem szerint átlagos imádat. Egy napig azt hittem, hogy most jön életem legszebb időszaka, megismerhetem a barátaidat is, és elindul valami… – Rám nézett, a fájdalma az enyém is volt, tudtam, mit tettem, és csak remélni mertem, hogy nem megbocsájthatatlan, bár valahol érzetem, hogy az. – De te elcibáltál onnan, hogy még egyszer kiélvezz, és ennyi. Összetörtél.

Egy csepp könny csordult végig az arcán. Lecsókoltam. Nem mintha ezzel bármit meg lehetne oldani. A tenyereim közzé fogtam az arcát. Ő csak elgyötörten nézett.

- Szeretlek, mindennél jobban. Könyörgöm, bocsáss meg. Egy barom voltam, és… – Az ujját a számra tette.

- Bizonyíts! – Ennyit mondott. És így már rajtam állt a dolog.

A tőlem telhető leglassabban csókoltam meg. Az összes létező szerelmemet belesűrítve próbáltam a tudtára adni, mit is jelent nekem ő.




Beszámoló: Szóval tovább akartam kínozni a mi hősszerelmesünket, de szerdán úgy döntöttem megkegyelmezek neki :) és így viszonylag kevés szenvedés árán visszakapta Krist. Reméljük, hogy legközelebb több esze lesz, :) :) :)
(murhahahaha) vagy nem majd még kiderül hangulat szüli :D :D szóval remélem tetszett és még mindig legyetek rosssssszak puszi

13. fejezet

Szia kedves mindenki :)


Mit is mondjak?? Talán csak annyit, hogy bocsi azért ilyen rövid lett a feji de mint már mondtam dögrováson vagyok :( megpróbálom a kövit hosszabbra összehozni :) :) És kellemes időtöltést remélem tetszeni fog :)
Ja köszönöm a komizóknak és a kattolóknak a véleményét :) 
Legyetek nagyon nagyon rossszak 
Andi

Rob:

Terhes! Terhes! Terhes! Úgy skandálta az agyam ezt a szót, mintha nem hinné el. Gyerekem lesz!!!!! Most örökre megváltozik az életem. Innentől fogva már nemcsak az a fontos, hogy mi van velem, vagy hogy elvállaljam-e a filmet, amit Kate kiszemelt nekem, vagy hogy - és ami a legfontosabb - imádom Krist. Nem! Most már felelős vagyok egy csöpp életért.

A gondolat végére eddig nem érzett szívnagyobbodás és boldogság furcsa kettőse uralkodott el rajtam. Nem éreztem még ilyen felelősséget, és szeretet egyszerre egy lény irányt sem. Krist mindennél jobban imádtam, de ez a pici kis emberpalánta másfajta szeretetet váltott ki belőlem. Nem is beszélve arról, hogy Ő az édesanyja!

Az érzelem-túlnyomás után persze jöttek a már szinte elkerülhetetlen kérdések is. Vajon mióta tudhatja? És vajon szólt volna róla azok után, ahogy bántam vele? És mit akar kezdeni vele? Megtartja? Elveteti?

A kérdések csak úgy cikáztak a fejemben, és tudtam, hogy csak ő képes válasszal szolgálni.

Elég volt a tétlenségből, seggfej Pattinson! – szólt egy hang a fejemben. – Küzdj meg érte, ha kell neked!

De vajon van értelme a harcnak? Olyan szinten aláztam meg, hogy még én sem tudtam megbocsájtani saját magamnak, akkor mit várhatok tőle? Az ki van zárva, hogy ne vegyek részt a nevelésben, hogy ne lássam, ahogy növekszik. Istenem, tényleg igaz, tényleg apa leszek? És éppen az a nő vár tőlem gyermeket, akit annyira imádok, és aki egy másodperc alatt megváltoztatta az életemet!

Valahonnan, talán magától az Istentől, erőt kaptam, és úgy ugrottam föl a hideg csempéről, mintha az elmúlt egy hónapot nem az életem és májam tönkretételével töltöttem volna, hanem valami maratonra készülő, ereje teljében lévő férfi lennék.

A következő percben már az Ő boxuk felé közeledtem vigyorogva. Gabriel átölelte a vállát, de valamiért ez most egy csöppet sem érdekelt. Az viszont annál inkább, hogy úgy tűnt, fájdalmai vannak. Egyből félelem kúszott a gyomromba. Lehet, hogy valami baj van a kicsivel?

Nem törődtem semmivel, azonnal odaültem mellé, és a hasára csúsztattam a tenyerem. Annyira jó érzés volt újra tapintani őt! A szívem a félelmen túl most túlcsordult az iránta érzett szerelemmel és boldogsággal. Persze még nem tudtam, hogy miért fáj valamije, de hogy lapos hasához értem, már tudtam, ez így maga a tökély.

Soha nem voltam (sem az elmúlt 25 évben, nem is beszélve az elmúlt egy hónapról) annyira egész, mint most, hogy újra tapinthattam. Elolvadtam a gondolattól, hogy ott bent már van egy kis ő és én kettős. A mi közös kis csemeténk.

Rám nézett. Ki volt sírva a szeme. Egy teljes percig csak nézett rám kitágult szemekkel. Istenem, de gyönyörű! Beleolvadtam a kék óceán mélyébe, és gyötrelem volt látni az ott lévő fájdalmat.

Mit tettem?! Soha nem lesz képes megbocsájtani. A szenvedése felülmúlta az én kínjaimat, de nemcsak ez volt a szemeiben. Megvetés és düh. Szerelem és gyűlölet egyszerre. Bármit megadtam volna azért, ha csak egyet látok benne, azt, amit én is érzek. Végtelen és mindent elsöprő szerelmet.

Az arca ekkor hirtelen elszürkült, és a döbbenet égett rá. Most tudatosult benne, hogy tudok a babáról.

- Ne merj hozzám érni! – súgta fojtott hangon.

A szeme összeszűkült és végtelenül dühös lett. Ez is megijesztett, hiszen ezzel is árthat a gyerekünknek. Így, még mielőtt bármit is tehetett volna, visszakoztam. Mintha a fogamat húzták volna érzéstelenítés nélkül, olyan kín járt át, ahogy elvettem a kezem a gyerekünk átmeneti lakóhelyéül szolgáló pocakról.

Kris elfordult tőlem, hogy facsarjon még egyet-kettőt a szívemen, és semmibe véve engem kezdett el beszélni Gabrielhez.

- Gab, kérlek, elvinnék innen? – A szemeit nem láttam, de a hangjából tisztán, és érthetően csengett ki, hogy szinte könyörög neki.

- Szerintem mégis beszélned kéne vele – mondta amaz sajnálkozva. Olyan volt, mintha egy korábbi beszélgetést folytatnának.

- Kérlek! – Már sírt. A hangja elcsuklott. Olyan tisztán hallottam őt, mintha engem kérlelt volna.

- Kris – szóltam hozzá, és közben hozzáértem a vállához.

Megrezzent, és szinte azonnal elhúzódott tőlem. Legyőzötten és tétlenül értettem ebből az apró mozdulatból. Mindent elmondott vele. Még pár másodpercig néztem a hátát, és úgy gondoltam, hogy ezt most meg kell emésszem.

Kicsúsztam a boxból, és elindultam a többiek felé. Hátranéztem. Éppen akkor kezdett zokogni Gabriel karajaiban. Az arcát a vállába temette, így csak a teste rázkódásából láttam, hogy szenved. Vissza akartam fordulni, igen, oda kellene mennem hozzá… Mégsem tettem. A világ összes kínjával értem oda a többiekhez. Nem szóltam egy szót sem. Még vártam. Úgyis mindjárt jönnek majd a kérdések. Addig is innom kellene valami erőset.

Mégsem azt kértem. Egy kólával próbáltam erőt venni  magamon, és nyelni. Elég nehézkésen ment, mert még mindig ott van a gombóc a torkomban, és szinte fojtogatott. A többiek szeme viszont szinte már lukat fúrt a hátamba.

- Apa leszek – közöltem velük a csöndszünet után a legfontosabbat.

Ashley persze a nyakamba ugrott, és úgy puszilgatott össze vissza. A többiek mind-mind más és más reakciót produkáltak. Kate összehúzta a szemét, és nagyon erősen gondolkodóba esett, feltételezem, azon agyal, hogy hogyan fogjuk ezt a sajtóban tálalni. Kellan vigyorgott, és ha Ash odaengedte volna hozzám, valószínű fölkap, és úgy szorongat halálra.

Kicsi Tay is vigyorgott, mint a tejbe tök, bár az ő arcához egy kis rettenet is társult. Megértem őt, fiatal még (ahogy mi is, de a gyerek dolog neki még mást jelent). Míg én most úgy érzem, hogy elindul az életem, ő valószínű úgy gondolná, hogy vége minden szépnek és jónak. De azért nekem örül, és ezt becsülöm.

A legeslegfurcsább reagálási formát Tay arcán láttam. Döbbenet vegyült irigységgel, és persze egy hangyányi örömmel. Tudtam, hogy hamarosan el akarja venni Kate-et, de hogy gyereket is akar, hát azt nem gondoltam volna. Túl jól ismertem, vagy legalábbis azt gondolom, és nem bírta eltűntetni a képén váltakozó érzelmeket.

- Na, nem is gratuláltok? – kérdeztem, ahogy Ashley elengedett.

- Nem merünk, Rob – szólalt meg kicsi Tay. – Tudod, nem tudjuk, hogy ez most neked jó, vagy sem. Mert, már ne is haragudj, de elég búval baszott képet vágsz…

- Kris látni sem akar – mondtam lehangoltan.

Aztán mind oda jöttek sorban. (Most vettem csak észre megint, hogy Kellan nője is itt van. Na, akkor ez is benne lesz a holnapi lapokban.) Gratuláltak, és mindenki tett egy-egy megjegyzést is mellé. Hogy minden rendben lesz, meg hogy harcoljak érte, meg hogy én vagyok a legszerencsésebb. Ez utóbbi Taytől jött. Ránéztem, és ő egy mosolyt erőltetett az arcára. Visszavigyorogtam, majd átnéztem a válla fölött.

Kris eltűnt. Már csak Gab ült a boxban, és kitartóan engem nézett. Egy mindjárt jövök után odamentem hozzá.

Tay szorosan a nyomomban volt. Hiába való lett volna közölni vele, hogy ne jöjjön.

- Kiment a mosdóba – közölte, ahogy oda értünk hozzá, kérdeznem sem kellett, már mondta is hogy hol van Ő.

- Szerinted megbocsájt nekem valaha? – könyörgőn néztem rá, és úgy tűnt, hogy ettől egy kicsit megenyhült.

- Nem tudom. – Még az ő hangjában is sajnálat volt. – Elég szarul van. És annak sem nagyon örült, hogy elmondtam neked a babát. Most azt mondja, hogy nem fog kérni belőled, még a gyerek miatt sem. Hogy az ő szavaival éljek „csak jobb lesz a fiamnak, ha nem tudja ki az apja”.

Azt hittem, hogy több kés (rozsdás, és életlen) már nem tud forogni bennem. Hát tévedtem. Egy fiú! És ő nem akarja, hogy bármi közöm is legyen hozzá, vagy hogy segítséget nyújtsak a nevelésében. Vagy akármiben. Egyáltalán, semmilyen szintem nem akar már engem. Sem férfiként sem apaként.

Hányingerem támad ismét.

Hogyan fogom őt meggyőzni arról, hogy az egész csak egy nyamvadt félreértés, és hogy én imádom?

- Figyelj! Én a helyedben adnék neki még egy pár nap gondolkodási időt. Aztán majd kiderül – szólt újra Gab. De ez a tanács sem nyerte el a tetszésemet. Nem vagyok az a fajta várakozós pasi.

Fittyet hányva a jó tanácsra, elindultam a női mosdó felé, otthagyva a testőrrel Gabrielt. Éppen akkor léptem oda, amikor ő kijött. Rám nézett, de mintha nem is ismert volna. Semmibe véve akart elsétálni mellettem. Na, ez az, amit nem hagyhattam. Tudtam, hogy igaza van, és ha kell akkor térden állva fogok könyörögni neki, hogy elnyerjem a bocsánatát. Így ösztönösen nyúltam utána.

A karját kaptam el, de a tőlem telhető legóvatosabban tartottam őt. Először nem nézett rám, csak a felkarját bámulta, ahol hozzá értem. Azt hittem, már rám sem fog nézni. Hogy már látni sem akar. Mondjuk megértettem volna, még ha nem is törődöm bele egyből a verségbe.

- Beszélnünk kell – mondtam neki a tőlem telhető leggyengédebb hangnemben. És ekkor rám emelte a gyönyörű szemeit, melyekből csak úgy sugárzott a megvetés. Elég sokáig néztük így egymást. Én könyörgő kiskutya szemekkel próbálkoztam, míg belőle sütött a düh. Blazírtan felnevetett.

- Oké, akkor beszélj! – tette csípőre a másik kezét. Én meg a hirtelen váltástól szóhoz sem jutottam. Most mi van? Eddig pityergett, most meg mint egy tigris támad rám. Képtelen voltam megmukkanni a döbbenettől. – Hát, ha csak ennyi, akkor most azonnal vedd le rólam a kezed, és húzz a picsába! – rántotta ki a karját a markomból, bár nem volt nehéz dolga, a döbbenet elvette az összes erőmet.

- Nem! Várj! – léptem utána megint. Fáradtan fordult meg.

- Mi lenne, ha békén hagynál? Tudjuk mind a ketten, hogy mi a helyzet – tényleg elgyötörtnek tűnt. – Meg akartál dugni. Megvoltam. Amilyen hülye vagyok, nem vettem be az esemény utáni tablettát, te meg, amilyen önző faszfej vagy, nem húztál a farkadra gumit! Na jó, ezért nem csak te vagy hibás, de tök mindegy. A lényeg, hogy terhes vagyok. De neked ehhez semmi közöd! – Közbe akartam szólni, de nem engedte. Közelebb lépett, és most már alig egy lépésre állt tőlem. – Jövő héten megyek orvoshoz, és elvetetem. – A másodpercnyi döbbenetet először düh, majd a megvilágosodás váltotta fel. Így akar lerázni. Még alig ismertem őt, de valahogyan már most éreztem, hogy ő soha nem lenne képes megölni egy ártatlan lényt. Inkább csak engem akar így elűzni maga mellől. Csakhogy azt még nem tudja, hogy a pici az csak egy grátisz. Nem ez miatt akarom őt.

- Jó trükk – mosolyogtam. Ő meg még ettől is pipább lett. A félhomály ellenére is láttam, hogy vörössé vált az arca.

- Ez nem csak trükk! – mondta szótagolva. – Nem kell egy olyan… ember gyereke, mint amilyen te vagy! – bökte meg a mellkasomat. Szinte alig figyeltem oda arra, amit mond. Hozzám ért!!! Ez volt az első, amit érzékeltem.

- Nem úgy van, ahogy gondolod – kezdtem bele végre a magyarázatba.

- Ó, tényleg?! – nevetett fel az öröm legkisebb jele nélkül.

- Tényleg nem úgy van. Én egy barom voltam – vallottam meg neki bűnöm.

- Na, ne mondd! Fel sem tűnt, mikor elém dobtál egy vagon pénzt, mintegy kifizetve a szolgálataimat – gúnyolódott. Jogosan.

- Bocsáss meg, kérlek! – Már könyörögtem. Nem hatotta meg. Csak nézett rám.

- Ez kell? A bocsánatom? Hát, akkor meg van bocsájtva, hogy összetörtél. Ennyi? Most már mehetek, vagy van még valami, amit közölni szeretnél?

Már majdnem ellépett, mikor az utolsó adut is bedobtam.

- Szeretlek.

Megmerevedett. Én is. Nem így akartam vele tudatni az érzéseimet. Ott állt, háttal nekem, de nem lépett tovább. Csak áll ott, és elkezdett remegni. Odaléptem hozzá, és átöleltem. Nem csinált semmit. Még levegőt is alig vett, aztán hirtelen elkezdett zihálni, majd a közöny, ami eddig átjárta, eltűnt, mintha soha nem is létezett volna, és keserves zokogásba kezdett.

Magam felé fordítottam és úgy vontam magamhoz. Ő is belém kapaszkodott. Mintha tőlem nyerné az éltető oxigént. A hátát simogatva próbáltam tovább nyugtatgatni, és folyamatosan súgtam a fülébe az igazságot.

- Annyira szeretlek! Csak egy hülye fasz voltam. De amióta megláttalak, végem volt. Szeretlek, Kris!

Felnézett rám. A szeme vöröslött a rengeteg sírástól.

- Miért csinálod ez velem? Megkaptál, most akkor engedj el! – Ő is könyörgött, de én képtelen voltam teljesíteni az óhaját. Soha nem tudok már nélküle élni. Szükségem van rá. És ahogy az arca fájdalmát látom, neki is rám.

- Nem! – mondtam neki határozottan. – Soha nem foglak elengedni. Kellesz nekem. Vagyis ti ketten kelletek nekem. – Már olyan közel voltunk egymáshoz, hogy simán meg tudtam volna csókolni. Mégsem tettem, nem is volt rá szükség, mert ő is ugyan erre gondolt. Olyan lassan hajolt hozzám, hogy alig tűnt szándékosnak, amit csinál. Egyszer csak ott volt az ajka az enyémen.

Megint eltűnt idő és tér. És ebben a pillanatban gyógyultam meg. Mintha soha nem bánkódtam volna érte. Mintha az elmúlt egy hónap meg sem történt volna.

Egymásra talált a nyelvünk, és a testünk. Úgy simultunk egymás karjába, mintha a létünk függne tőle. És én megint egész voltam.

Szenvedélyes és egyre vaduló csókcsatát vívtunk. Oxigénre nem volt szükség, nem kellett semmi, csak az, hogy tapinthassuk a másikat. A kezem is tudta, mi a dolga, mint ahogy az övé is; folyamatosan simítottuk egymást mindenhol, ahol csak tudtuk, de volt valami baljós az egész találkozásban. Amolyan búcsúféle, vagy nem is tudom…

Nem is volt baj, hogy akkor nem tudtam. Egy pillanatig hihettem a csodában, egy pillanatig boldog lehettem. Aztán, amilyen óvatosan kezdődött, olyan gyorsan ért véget.

Zihálva támasztotta a homlokát a mellkasomnak, és gyűrte a markába a pólómat a hasamon. Végül rám nézett.

- Felejts el! – mondta ki végül határozottan a végítéltet, és a mosoly mely a csókunkat követte az arcomon, lefagyott onnan.

Kris lökött rajtam egyet, és megfordult, hogy engem a pokolba taszítva tűnjön el a szemem elől alig pár perc alatt.

12. fejezet

Sziasztok mindenki :)


Úgy tűnik, hogy ez is elérkezett egy újabb rész :) ez sem éppen rövid és van benne minden vagyis majdnem minden :$ A mi kis hősszerelmesünk hát kicsit letargikus és ki tudja, hogy mikor gyógyul meg a pici szíve (gonoszan felnevet) na jó kellemes időtöltést nektek és remélem tetszeni fog. Ja a vége hát hogy is mondjam............. :D :D :D :D :D  

12. fejezet

Rob:

Egy hónap telt el. Egy hónap, és ha visszatekintek erre az időre, nem látok semmit, ami miatt érdemes lenne még élnem. Amióta otthagytam a házában, és eljöttem, nem találom értelmét az életnek.

Nincsenek ízek, nincsenek színek, nincsen élet, nincs semmi. Sivatag közepén vagyok, és nincs olyan perc, hogy ne az ő arcát látnám magam előtt. Levegőt is alig tudok venni így, hogy nem ölelhetem át. Tudtam, már aznap éjjel, hogy egy kicsit meg is őrültem. Az első utam ugyanis egy bárba vezetett.

Addig ittam, míg már hallucináltam. Ott volt ő, és azt mondta, ne csináljam ezt, az egész csak egy rossz álom volt. Jó volt ezt érezni, de mikor már józanodtam volna, akkor mindig eltűnt a szemem elé képzelt gyönyörű arc, így folytattam az ivászatot addig, míg már semmire sem emlékeztem. Másnap monda el Tay, hogy kis híján alkoholmérgesét kaptam. És ki a faszt érdekel? Engem nem. Leszarom, kurva magasról, hogy élek-e vagy halok. Az egyetlen olyan dolog, ami érdekelt volna, az széttört. Akkor meg mi értelme van élni?

Olyan szívesen gyűlölném. Igen, azt akarom, sőt, szüntelenül arra vágyom, hogy undorral és keserűséggel gondoljak rá, de nem megy. Pedig ő sem más, mint a többi nő. Mind csak egy dolgot akar: hogy megdugja a híres Robert Pattinson. Megkapták. Ő is. Pedig az hittem, hogy ő más, hogy ő nyílt, és őszinte. Azt hittem, hogy azt látom a szemében, amit én is érzek, de nem. Csak játszotta az elérhetetlen nőt, hogy az őrületbe kergessen, és hogy utána a szemem láttára csináljon belőlem totál idiótát.

Persze, mondanom sem kell, hogy a másnapi szennylapok mind erről az ominózus estéről számoltak be. Mobiltelefonon készített képek tömkelegén volt látható, ahogy táncolunk, és ahogy csókolózunk. Aztán meg az, ahogy ő táncol azzal a pöccsel, és én elcibálom. Elkezdődtek a találgatások is. Ki lehet ő, és elhagyom-e Emmát egy másik nőért, aki szemmel láthatóan nemcsak engem részesít a kegyeiben?

Hát, mit ne mondjak, volt igazságalapja a dolognak. Kate nagyon nehezen, de kimagyarázta a dolgokat, hogy az nem is úgy volt, és hogy Emma pár hete már szakított velem, mert nem értettünk egyet gyerekvállalás terén. Ő akart, én nem. Ez a része igaz volt a dolognak, akkor se csinálnám fel azt a nőt, ha pisztolyt tartanának a fejemhez. Kb. egy hétig volt téma a dolog. A producer próbálta menteni a menthetőt, és Kate-tel karöltve kitalálták, hogy ez még jól is jöhet a filmnek. Ingyen reklám. Bár az, hogy én nőzök, senkinek nem tetszett. Be is akart perelni a Summit.

Ezt is leszarom. Pereljen csak egész nyugodtan. Volt ott fenyegetés, meg minden, hogy elintézik egy életre, hogy többé semmilyen filmbe ne hívjanak, és még sorolhatnám. Ez se nagyon izgatott. Elgondolkodtam rajta, hogy hagyom is az egészet a francba. Kit érdekel a filmezés? Engem már nem. Bár ez minden egyébre is igaz volt. Vissza kéne mennem Londonba. A családom is örülne, meg nem lenne állandó kísértés, hogy alig fél óra, és ott vagyok, ahol lenni akarok. Kris házában. Oda, ahová többé nem mennék. Soha. Mégis oda vágyom. Vele lenni, a kutyáival játszani.

Az agyam gonosz módon ellenem dolgozott. Olyan dolgokat vetített elém, ami nem igazán tett jót az egyébként is világvége hangulatomnak. Ilyen volt többek között a teste karcsú vonala, a hangja, amikor eléri a gyönyör kapuját, a haja, ami olyan illatot áraszt magából, amihez hasonló nincs is, a bőre puha selyme…

Ezeket talán még el is bírtam volna viselni, ha nagyon muszáj, de mikor az esetleges és elmulasztott jövőképeket vetítette elém az már sok volt. Mikor láttam magam előtt, ahogy felém közeledik egy tök mindegy milyen templomban, fehér ruhában, ahogy mosolyog, és boldogságtól csillog a szeme, aztán ahogy gömbölyödik a hasa, és a közös csodás gyerekünket hordja a szíve alatt, végül pedig a legkegyetlenebb képek közzé egy idilli család került. Minden adott volt a boldogsághoz, gyönyörű, és egészséges gyerkőc, gyönyörű feleség, aki imád, és én mindezt élvezhetem. És mindez csak álom, és soha nem válhat valóra.

Na, ilyenkor kell elővenni a whiskyt, az majd kiüt egy időre. Vagy ha szerencsém van, akkor örökre.

És ma van a szülinapom. Hurrá! Tök happy, hogy a napom már így indul. És még dolgozni sem mehetek, mert Bill kikötötte, hogy ma látni sem akar a stúdió környékén. Akkor meg mit csináljak? Még nekik sem kellek, bár ezt nem is csodálom. Az utóbbi időben senki sem kereste a társaságom. A srácok egy ideig még próbálkoztak, de elég durván sikerült őket is leszerelnem.

Amikor őket is elküldtem melegebb éghajlatra, Kellan közölte, hogy egy balfasz vagyok, mert nincs is „köztük” semmi, és nem is volt, de engem nem tudott beetetni. Tudtam, hogy csak azért mondja, hogy vigasztalni próbáljon. Nem jött neki össze.

Azért néha elgondolkodtam, hogy mi van, ha mégis igaz, amit mond. Mi van akkor, ha tényleg nem is történt köztük semmi, és tényleg csak barátok, és mi van, ha én úgy megaláztam, és megbántottam a viselkedésemmel, hogy ha ő nem is vétett hibát, akkor sem lehet ezt már helyrehozni? Melyik épeszű nő adna még egy esélyt egy ilyen hiba után? Erre a kérdésre a legegyszerűbb a válasz: egyik sem.

Kelletlenül fölálltam az ágyból. A fejem hasogatott, a tegnapi piaparádé mellékhatása. Már kezdett napi rutinná válni a reggeliként elfogyasztott bármilyen alkohol, és két gyógyszer. Azért ez is elgondolkodtatott. Vajon mennyi idő kell, hogy teljesen lezülljek? Erőtlenül vigyorogtam a tükörbe. Nem sok!! – jött a határozott gondolat. Ha anyám most látna, nem úsznám meg egy enyhe dorgálással, az tuti.

Bemásztam a zuhany alá, és a még elviselt leghidegebb vízsugarat engedtem magamra. Egy kis józanodás az újabb kábulat előtt. Már alig vártam, hogy megint ne kelljen azon agyalnom, hogy elmenjek hozzá. Részegen könnyebb volt ribancnak titulálnom. Józanon egész egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy bármilyen módon rosszat gondoljak róla.

Amikor már kellőképp átfagytam, és már kevésbé fájt a fejem, elvánszorogtam ismét a tükörig, és előszedtem a borotvát. Utáltam. De ehhez az átkozott filmhez persze állandóan használnom kellett. Edward, a 17 éves szőrtelen fasz. Ő bezzeg hagyja, hogy Bella kicsinálja az idegeit Jacobbal. Hát, mit ne mondjak, enyhén szólva is a puhapöcs jelző érvényes rá. Egy balfék puhapöcs a köbön. Bezzeg erről is ő jutott eszembe. Ahogy anyatigris módjára védelmezte a könyvtárban. Könyvtár!

- Hogy a kurva élet bassza meg!!!!! – Elfelejtettem Naomit! Hogy a francba lehetek ennyire hülye?! Már rég elmúlt a szülinapja, és én nem mentem be hozzá, mert éppen a sebeimet nyalogató kutyához hasonlítottam. Bár a kutyák legalább hűségesek…

Szinte semmi perc alatt készültem el. Megpróbáltam keresni valami normális, és nem piától bűzlő ruhát a szoba kaotikus rendszerében, de nem jött össze. És egy hónapja most először magamtól hívtam fel Tayt, hogy segítséget kérjek tőle.

- Szia, haver. – Egy kicsit lelkiismeret-furdalásom is támad, hogy még őt is semmibe vettem.

- Szia. – Szinte láttam a szemem előtt a döbbentet a képén.

- El kéne mennünk ma a St. Annába. Mit szólsz?

- Oké, tőlem mehetünk, de ma megint itt vannak a fanok. – Nem kaptam hirtelen levegőt. – Ő nincs köztük. – Igazából nem tudom, hogy én ennek most örülök, vagy nem. Annyira jó lett volna látni, és mégis utáltam a gondolatát is, hogy látnom kell. Biztosan úgy viselkedne, mintha semmi sem lett volna köztünk, és abba még jobban belehalnék. Kikészített ez az ambivalens érzésvilág. – De most jött helyette lett egy új. Szóval hamar pótolták Krist.

Utáltam, ha kimondták a nevét, és ezt ő is tudta. A gyomrom hirtelen bukfencezett egyet, és nem sok hiányzott, hogy megtiszteljem a wc-t a gyomrom tartalmával.

- Ne mondd ki a nevét! – szóltam rá fojtott, de fenyegető hangnemben.

- Ó, bocsi, azt hittem, hogy mivel megint szóba állsz velem, ez azt is jelenti, hogy végre kigyógyultál belőle. – Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mérges-e, vagy éppen röhög rajtam. Mindkettőt kiéreztem a hangjából, egy kis haraggal fűszerezve.

- Bocs, haver, hogy egy kretén vagyok, de most hagyjuk – nagy levegőt vettem, és nem tudom, hogy honnan vettem erőt, de kimondtam a nevét. – Kris.

- Oké, mikor akarsz indulni? – kérdezte valamivel nyugodtabb hangnemben.

- Először szereznem kéne valami tiszta ruhát. – Elszörnyedtem, hogy milyen kupi van a szobában. Azon meg pláne, hogy ez eddig fel sem tűnt. Vagy az is lehet, hogy csak szimplán nem akartam észrevenni. – Telefonálok párat, aztán már mehetünk is. Kb. egy fél óra múlva indulhatunk. – Ránéztem az órára, ami az ágyam mellett volt, és valamiért ripityára volt törve. Nem emlékeztem, mikor dühített föl a kütyü. – Hány óra is van? – kérdeztem Tayt.

- Tíz múlt, akkor siess! – és már rám is tette a telefont.

Ez is fura volt. Mármint, hogy anyám még nem hívott. Most otthon olyan délután körül járhat, és eddig az volt a trend, hogy ahogy ő fölkel, úgy ébreszt engem is, és az tök mindegy, hogy éppen akkor feküdtem-e le. Eddig mindig így volt, és nem értettem, hogy most miért nem. Lehet, hogy csak sms-t küldött? És ahogy a kijelzőre néztem, a fejemhez kaptam. 84 esemény. Ebből 20 sms, a többi az hívás. Hú, lehet, hogy lenémítottam ezt a szart??? Anyám a vonal végéről fog megfojtani az tuti.

Gyorsan fölhívtam a portást, hogy rendeljen a méretemben két farmert meg egy pár pólót, inget. Közölte, hogy azonnal intézkedik, majd azt is megkérdezte a kellemes hang, hogy most már beengedem-e a takarító szolgálatot?

Eléggé ledöbbentem, és közöltem, hogy ez természetes, mire a hölgyemény fölvilágosított, hogy úgy két hete kifejezetten megtiltottam, hogy bárki a szobámba tegye a lábát. Most már legalább értettem az atomrobbanást a szobámban. Elővettem a jól nevelt angol úriembert, aki valójában nem vagyok, és elnézést kértem a viselkedésemért, majd közöltem, hogy hamarosan elmegyek, akkor jöhet a takarító-szolgálat, és hálás lennék, ha a ruháimat is kitisztítatnák.

Zavartan mondta, hogy ez természetes, és azonnal intézkedik a ruhaigényeimmel kapcsolatban. És akkor jött a következő, és előre láthatóan igen hosszú beszélgetés. Anyám.

Szinte azonnal fölkapta a telefont és megkönnyebbüléssel megspékelt öröm áradt a hangjából.

- Édesem! Jajjj, drága kisfiam! Már annyira aggódtam!. Jól vagy? Eszel rendesen? Olyan kis sovány vagy a tévében! Jajj, szívecském, mi volt a múltkor az a botrány? Azt írják, hogy azóta rászoktál a kábítószerre, igaz ez, kisfiam? Jó, tudom, hogy nem szabad hinnem nekik. Már megtanultam, de azóta olyan furcsa vagy a tévében is, meg nem is vetted föl a telefont, meg… Jajjjj, kisfiam, úgy örülök, hogy végre tudunk beszélni! – Nem mintha eddig megszólaltam volna.

Imádtam anyámat, tényleg, de ez a hirtelen szóáradat… hát, na mindegy.

- Jól vagyok, anya. Nincs semmi baj, csak sokat dolgozom. És ne higgy a firkászoknak, tudod, hogy csak el akarnak áztatni, azért hazudoznak.

- Jól van, kicsikém, csak nem hívtál vissza, és hát tudod, hogy mindig féltelek téged, hiába vagy már 25 éves, nekem olyan, mintha még kettő lennél.

- Tudom, anya, de kérlek, ne aggódj, tudod, rossz pénz nem vész el, és Tay is vigyáz rám, mint egy hímes tojásra. Mi bajom lehetne?

- Tudom, tudom, de hát akkor is az én kicsi fiam maradsz!     És mesélj, mi van azzal a kislánnyal, akivel láttam a képeket? Komoly? És hogyhogy bejelentetted, hogy az Emma ügy nem is igaz? Hát, én úgy meglepődtem, de az a kislány nagyon csinos, és olyan bájosak voltatok együtt. Hú, apád mondta is, hogy ő a neked való lány.

Tudtam, hogy nem úszom meg egykönnyen. Most mit mondjak neki? A szívem, mint egy kalapács, dörömbölte a bordáimat. Nem akartam erről beszélni, és pont nem anyunak, aki még telefonon keresztül is levágja, ha kamuzok.

- Még nem tudom, hogy mi van vele, anya, lesz, ahogy lesz, már egy ideje nem találkozunk. De most el kell mennem egy helyre, szóval bocsi anya, de le kell rázzalak.

- Jól van, kicsim, menj csak. Ja, majdnem elfelejtettem! Isten éltessen sokáig, drágám! Nagyon szeretünk, és ahogy tudsz, gyere haza. Pusziljuk a többieket, és szia, kicsikém!

- Szia, anya, majd megyek, én is puszilok mindenkit! – és leraktam. Végre. Még mielőtt bármi olyat mondanék, amit később megbánok. Jobb ez így.

Ahogy leraktam, már kopogtak is. Meghozták a ruhámat, így pár perc múlva már a hallban voltam Tay társaságában. Kinéztem a szálloda elé; az őrültek, meg vagy két tucat újságíró és paparazzi társaságába igyekeztem. Tay intett egy új testőrnek, akit még nem ismertem, hogy hozza a kocsit. És pár perccel később már gurultunk is a kórház felé. A kiabáló tömegből egy-két szó még ott csengett a fülemben.

„Mit tud Kris, amit mi nem?”

„Én jobb vagyok, engem vigyél el, én nem táncolnék mással, csak veled!”

„Én jobban szeretlek, mint Kris!”

Tay most hátul ült velem, és az új srác vezetett.

- Ki az új testőr? – kérdeztem a mellettem ülőtől.

- Hát feltűnt, kretén, hogy van egy új ember a csapatban? 

Basszus. Tudtam, hogy haragszik, másként jött volna kelteni, másképp köszöntene, meg rám nézne, vagy legalább csipkelődne.

- Bocs! – ennyire futotta.

- Kösz, de ezzel nem fogsz kiengesztelni egy hónapnyi sérelemért. Egyébként Tomnak hívják az új pasit, és viszonylag jól alkalmazkodott hozzád, hiába voltál olyan… hát hogy is mondjam… bunkó faszfej.

- Bocs! – még egyszer.

- Tudod mit, Pattinson, bazd meg jó? De úgy rendesen. Nem kell nekünk bratyizni, vigyázok rád és ennyi. A többi meg mellékes.

- Mi a fasz van veled, Tay? – Na jó, tudnom kell, hogy mit csináltam, amiért így berágott rám. Az a helyzet, hogy nem nagyon emlékszem semmire. Az nem lehet, hogy még a forgatáson is be voltam baszva. Á, ki van zárva, soha nem iszom munka közben. Akkor mi ez a sötétség?!

- ÁÁÁ, haver, semmi. Tök jó minden. – A cinizmusa kicsit azért felbaszta az agyamat. – De ha legközelebb a nőmet, vagy az anyámat mered szidni, az volt életed utolsó napja. Leszarom, kurva magasról, hogy összetört a szíved, érted?! Megértettem az első héten, sőt még együtt is éreztem veled két hét után is, de azután már egy józan perced sem volt. Kate persze próbálta elintézni, hogy ne pereljék ki a szart is belőled, erre te neki esel. Jól jegyezed meg, Rpattz, hogy azért élsz még, mert ő sírva könyörgött, hogy ne bántsalak. Egyébként, ha fáj a bordád az én voltam. – Mi van, mit csináltam??? Ez tuti, hogy nem igaz, nem lehet az.

- Mondd, hogy ez nem igaz – kértem könyörgőn. Nem hiszem el, hogy a picsába bánthattam egy nőt, és Kate-et meg pláne. Istenem, sújts le rám! Nem lehetek ennyire undorító.

- De igaz. Meglökted, és ő elesett. Persze Kate azt mondta, hogy nem direkt tetted, de engem ez fikarcnyit sem érdekel.

A telefonomért nyúltam, és egy virágüzlet számát tárcsáztam, amit még a múltkor mentettel el. Erről jutott eszembe, hogy Kris még ma is kapja a liliomot. Vissza kéne mondanom…

Kedvesen beleszóltak a telefonba.

- Mennyi rózsát tudnak kiszállítani a mai nap folyamán? – érdeklődtem.

- Milyen színűre gondol? – kérdezte a fiatal hang.

- Teljesen mindegy.

- Olyan ezer szálat, de az csak a nap végére lenne kész.

- Jó, akkor ezer szál rózsát kérek, és minden tízedik után egy bocsánatkérő levélkét. – Még elmondtam gyorsan a címet, meg a bankszámlaszámom. - Még egy kérdés.

- Igen, Mr. Pattinson, parancsoljon!

- Elvileg még mindig szállítanak virágot Kristen Stewartnak.

- Igen, uram, de rendszeresen vissza is küldik. Állítólag elköltözött az ott élő hölgy, és sajnos nem tudtuk kideríteni a lakcímét, így nem tudtuk továbbítani.

Igen, sejtettem.

- Köszönöm, ne küldjenek többet arra a címre virágot. És este legyen tele a kollegám irodája rózsával. Köszönöm! – tettem le a telefont. A kórház után be kéne néznem hozzá.

- Megérkeztünk – szólt hátra Tom.

- Kösz, haver! – szóltam én is neki, és láthatóan meglepődött a viselkedésemen. Elképzelni sem tudom, hogy mit követtem el ellene, hogy egy ilyen alapgesztustól is megrökönyödik.

Elhúztam a számat, és egy bocsi, bármit is csináltam részegen szöveggel léptem ki a kocsiból a kórház bejáratánál.

Tudtam, hogy vannak itt ilyen plüsst árusító bódés emberek. Megvettem a legnagyobbat. Egy lila szamár volt az. Alig bírtam úgy cipelni, hogy ne érjen semmilyen része a földhöz. Szerencsére senki nem ismert föl, a lila szamár elég jól eltakart, meg a szemüveg-sapka variáció is segítette az inkognitót.

A portán volt egy kis elakadás, meg egy kis visítozás, de viszonylag könnyen megtudtam, hogy fekszik a kis beteg. Pár perc múlva már ott toporogtam az ajtaja előtt, és fogalmam sem volt, mit is mondhatnék neki. Végül döntöttem. És benyitottam.

Naomi ott feküt az ágyon. Sápadt arca volt, és rám sem hederített, csak a laptopját nyomkodta. Egy Superman-es póló volt rajta, és egy sapi a fején. A kézfejébe valami kütyü, és egy infúzió volt belevezetve. Még nem szólaltam meg, csak vártam, hogy ő mondjon valamit. Aztán meghallottam a saját hangom.

Gombóc gyűlt a torkomban, ahogy a számítógépből felcsendült a Let me sign. A kislány csukott szemmel dőlt hátra. Olyan rutinszerű volt az egész, mintha mindig ezt csinálná. Csupa csont és bőr. Elég szürke volt az arca, a szája pedig, bár formás, inkább kékes, mint rózsaszín. A szívem szakadt bele, ahogy csukott szemmel dudorászta az én számomat.

- Szia… – szólaltam meg végül. Összehúzta a szemét és kicsit megrázta a fejét, de a nem nézett rám. – Azt hittem, látni akarsz, de ha nem, hát akkor… –Azok a kék szemek azonnal kipattantak. Valószínű, hogy egy hónapja nem volt vigyor a fejemen, de most éreztem, hogy őszintén átjár nemcsak a gesztus, de az érzés is. Örültem annak, amit láttam. Először megdöbbent, majd ezt követte az örömkönny a szeméből.

- Mondta, hogy eljössz, de én nem hittem neki! – A hangjában is sírás bujkált.

- Hát… – mutattam végig magamon. mint valami produkción. - Itt vagyok – léptem közelebb az ágyához, és vigyázva, hogy nehogy valamit kihúzzak vagy tönkretegyek, leültem az ágya szélére. – Ezt a lila izét neked hoztam. Remélem, bejönnek a plüssök.

- Hát, egy csóknak jobban örülnék, de azért megteszi. – Egy pillanatra megdöbbentem, de mikor láttam, hogy elkezd nevetni, rájöttem, hogy csak ugrat.

- Ha pár évvel idősebb lennél, akkor talán kaphatnál egy csókot, de mit szólsz egy puszihoz? – A szeme felragyogott. Én meg odahajoltam hozzá, és homlokon csókoltam. Gyógyszer szaga volt, de ez csöppet sem zavart. Illetve csak azért zavart, mert tudtam, hogy miért ilyen a bőre illata. Bárcsak valahogy segíthetnék neki, de tudtam, ez lehetetlen.

- Köszi – mosolygott rám. – Mindent. Fülest is, és azt is, hogy eljöttél.

- Találkoztam a bátyáddal. Ő mondta, hogy itt vagy. Tudok valamiben segíteni? Tudom, hogy hülye kérdés, de mégis, bármiben segítek, amit csak szeretnél, el van intézve.

- Cuki vagy, sokkal aranyosabb, mint gondoltam. És nem tudsz semmi olyat adni, amim nincs meg, ami meg kéne, azt csak Isten adhatja meg. Szóval köszi, de megvagyok.

- Mit mondanak az okosok, mi a helyzet? – Úgy beszéltem, mintha tudnám az alapot, és valami új infó után érdeklődnék. Nem igazán mondhatok semmi biztatót, és kérdezni se tudok sokat.

- Hát kb. olyan két hónap, és vége. – Egy újabb gondolat férkőzött az eszembe.

- És addig itt kell lenned? Ki se mozdulhatsz innen?

- Hát, már csak a héten leszek bent. Aztán már nem tudnak mit csinálni, anyuék kérték, hogy vihessenek haza. Azt akarom, hogy… hát, szóval érted. – Nem tűnt rémültnek, inkább beletörődöttnek éreztem.

- Vagyis két hónap buli áll előtted – próbáltam enyhíteni a feszültséget. De még én is éreztem, hogy ez mennyire gáz.

- Igen – vigyorgott rám, és olyan őszintén bájos volt.

- Oké, akkor mi lenne, ha amint szabadulsz, elvinnélek a forgatásra? Szerinted a szüleid benne lennének?

A szeme kikerekedett.

- Ugye, most csak szívatsz?

- Hé!! Hogy beszélsz 13 évesen? – dorgáltam meg.

- Oké, ugye akkor nemcsak szívatsz? – Már ő is harsányan nevetett, és az én arcomra is azt varázsolt.

Még kb. egy fél órát beszélgettünk, inkább csak rólam. Folyamatosan kérdezgetett. A filmezésről meg rólam, a családomról. Én hiába akartam őt kérdezni, mindig ügyesen hárított. Így, gondoltam, hogy ő nem szívesen beszél erről. Egyszer csak egy nővér jött be, és közölte, hogy vége a látogatásnak, és Naominak most már pihennie kell. Nehezen, de elbúcsúztam tőle, és megígértem neki, hogy ha a szülei megengedik, akkor egy hét múlva elviszem a forgatásra. Egy búcsúölelést kért. Alig mertem átölelni, nehogy összetörjem a csontjait.

- Szerintem inkább Krist válaszd, ne Emmát! – súgta a fülembe. A szívem nagyot dobbant, ahogy kiejtette az Ő nevét.

- Ez nem ilyen egyszerű, kislány – súgtam neki vissza.

- Ő szeret téged. Amikor itt volt, nem mondta, de én láttam rajta. – Itt volt???? Ezek szerint nem feledkezett meg róla úgy, ahogy én. – Mindig az ajtót nézte. Szerintem azt hitte, hogy te is eljössz.

- Na jó, Naomi, most már pihenned kell! – szólt a nővérke.

- Szia, szépségem! – köszöntem el tőle, és még egy puszit adtam az arcára. Ő időközben már megkapta a gyógyszerét, és szinte azonnal el is aludt. Egy gyenge sziát tudott csak elsuttogni.

Írtam neki pár sort, és otthagytam nála egy pénzérmét. A szerencse pénzem. Remélem, örülni fog neki.

Erőtlenül léptem ki, ahol a szüleit is megismerhettem. Elkértem tőlük őt jövő hétre egy-két órára. Beleegyeztek. A kórház ezen osztályára nem léphetett be akárki, így a fényképezőgépes átokfajzatok sem. De ahogy leértem a földszintre, egyből letámadtak. Persze nem volt olyan szerencsém, hogy csak ők legyenek, egyből ott termett egy szennylap egyik riportere is, és hülyeségekkel zaklatott. Szinte nem is hallottam, de nem is nagyon érdekelt. Simán elmentem mellette, két testőröm védelmében. Ahogy beültünk a kocsiba, már jött is Tom kérdése.

- Na, hová?

- Kate-hez – néztem Tayre. – Tudod, remélem, hogy ha térdre borulva esdek neki, akkor megbocsájt, amiért egy állat voltam. És egy hónap szabira mehettek, ahogy lecsengett a premier utáni mizéria. Csak ne nézz rám így, kérlek!

- Nem hiszem, hogy azzal ki tudod engesztelni, hogy letérdelsz elé. Engem meg sehogy sem tudsz, bár Bora Bora jó hely lehet, csak jelzem, hogy nehogy valami Texasi rancsra küldj! – és végre elvigyorodott.

Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy ő legalább megbocsájtott. Drága ügynökömhöz egy óra múlva érkeztünk, és már kintről látszott, hogy elég paprikás hangulatban van. Beléptünk, és én azonnal térdre rogytam volna előtte, ha nem támad le.

- Mi a francért küldtél nekem egy regiment dudvát?! – Nem tűnt boldognak pedig ez a kedvenc virága.

- Hát… bocsánatkérés gyanánt… – Megpróbáltam bevetni nála is a kiskutyaszemeket. Nem jött össze. Ő volt az egyetlen nő, akire hatástalan volt ez a fegyver.

- És megmondanád, hogy hová a faszba tegyem?! Nincs ennyi vázám, és ezek meg csak hozzák, meg hozzák! Elég lett volna egy tucat, és kész. És különben is, már megbocsájtottam, mert ma bulizni megyünk. És nincs apelláta. – Egyre nagyobb volt a szemem minden egyes mondatánál, az utolsónál pedig már félő volt, hogy ki is esik a koponyámból.

- De… Kate, nem vagyok…

- Leszarom! – nem hagyta, hogy befejezzem. – Ez a bocsánatom záloga. Különben felmondok, és viszem Tayt is. – Ránéztem könyörgőn a haveromra, de persze ő is elárult.

- Ne nézz így rám, ő a góré. – Egy anyámasszony katonáját mertem csak odasuttogni, ő meg vigyorgott, hogy az ő nőjével én sem merem felvenni a versenyt. Józanul legalábbis.

- Oké, akkor ezt megbeszéltük! Este 10-re mindenki legyen a szálloda előtt! Limóval megyünk, és kuss, Rob!

Este 10:30

Egy elég fura helyen voltunk, nem messze az Abbeytől. Nem nagyon akaródzott még a közelben sem buliznom, de hoztam a formám, és bemelegítettem, mikor visszaértünk a szállodába. Ott ugyanis az összes eddigi rémkép újult erővel kínzott tovább. Kellett a búűző. De most figyeltem a mértékre.

Beléptünk a bárba, ahol kissé félhomály uralkodott. Kellemes helynek mondanám. Elöl ment a csapat, Kate és Tay, őket követte Kellan, és valami kis nőcske, akit most láttam először, végül Ashley kicsi Tayjel. Én mentem mögöttük. Lehet, hogy fel sem tűnt volna semmi, ha nem állnak meg mind előttem, és nem néznek kitartóan egy irányba, hogy utána engem fürkésszenek. De akkor megláttam azt, ami a legrosszabb rémálmom volt.

Ott voltak.

A szívem megint beindult, és úgy vágtázott, hogy félő volt, kiveri a mellcsontomat, aztán kiugrik a testemből.

Félelmetesen gyönyörű volt! Bár, kicsit mintha beteg lenne. Elég sápadt volt és kialvatlan. Bárcsak odamehetnék, és könyöröghetnék, hogy engem válasszon, de tudtam, hogy ez lehetetlen, és így is eléggé megalázott a múltkorival. Képtelenség volt, hogy ne őt nézzem. Szinte megbabonázott a látványa.

Megmozdultam, hogy odamegyek, köszönök, vagy mit tudom én, de Tay megfogta a karom. Ránéztem, mire ő intett a fejével, hogy ne tegyem. Így belátva, hogy igaza van, visszafordultam, hogy legalább akkor messziről hadd nézzem. A szívem olyan fájdalmasan dübörgött bennem, hogy azt kívántam, álljon már meg, és inkább ne dobbanjon többet. De nem tette, és ebben a pillanatban vett észre Gabriel.

Ha lehetne szemmel ölni, akkor most kínok kínja között vergődve dobbanna utolsót az átkozott szívem. Furcsa volt, hogy nem bújt oda hozzá, és nem akarta kinyilvánítani, hogy az övé a csoda mellette. Nem értettem, miért nem? Ez hülye, vagy mi? Még egy percig néztem a szépséget, aki megalázott és összetört, aztán kelletlenül elfordítottam a tekintetem, és Tayre néztem.

- Menjünk innen! – mondtam neki erőtlenül, és elindultam a kijárat felé.

- Dehogy megyünk! – vágta rá nemes egyszerűséggel. – Még mit nem. Nehogy már azért futamodj meg, mert itt vannak.

Tudta, az isten verje meg, hogy mivel tud itt tartani. Gyűlöltem megfutamodni, és ezzel nagyon is tisztában volt. Igaza volt abban, hogy nem futamodhatok meg, és ennek megfelelően el is indultam a bárpulthoz. Elvégre szülinapom van, és az a dolgom, hogy leigyam magam.

Odaléptem a pult mögött álló lány legnagyobb örömére, majd egy puszit és egy aláírt szalvétát követően ki is hozta a kért három üveg Whiskyt és pár üveg sört. Ez magamnak. A többiek meg igyanak, ami jólesik, én állom a cehhet.

Jöttek ők is, és mind ott álltak körülöttem, de Kellan és Ashley között pont ráláttam az asztalukra. Kris lehajtott és elég szomorú fejjel beszélt Gabhez akinek elég gondterheltnek tűnt a nyálas ábrázata. Azon gondolkodtam, hogy mennyit kéne innom ahhoz, hogy odamenjek és szétverjem a fejét? Nem túl sokat, így egy esetleges balhéra felkészülve, jól meghúztam az üveget. Tay kapta ki a kezemből, és ezzel el is érte, hogy jó néhány deci kárba vesszen, és a pólómon landoljon.

- Megörültél? Megint dedoxba akarsz kerülni? – Úgy méregetett, mintha őrült lennék, és elég zavarodott volt az arca, tán még meg is rettent egy kicsit. Hmm, vicces, valakinek még lehet, hogy számítok?

- Te akartad, hogy maradjak, nem? – vettem vissza az üvegem, és egy kisebb kortyot ittam belőle. Kezdtem zsibbadni. – Elengedsz brunyálni, vagy kíséretet kapok? – kérdeztem, és elindultam egy irányba a piával a kezemben.

Igazából nem kellett pisilnem, de valahogy le kellett ráznom őket, azért valahogy mégis a klozetnél kötöttem ki, és még egy-két korty pia után be is léptem, ha már itt vagyok alapon. Leraktam a szent italt a kézmosó szélére, és a fejemet a vízsugár alá tettem.

Itt van! – dünnyögte a kisördög a fejemben. És gyönyörű, és olyan törékenynek tűnik, olyan szívesen oltalmaznám és átölelném! Hogy lehetek ennyire szánalmas pöcs, hiszen csak kihasznált?! Nem kellek neki, nem engem akar, csak a híres Pattinsont.

Mikor már nem kaptam levegőt a víz alatt, felkaptam a fejem, és belenéztem a tükörbe. Egy percre megdöbbentem. Ott állt ugyanis a hátam mögött Gabriel összefont karokkal. Olyan volt, mintha azt várná, hogy mikor tudja rám vetni magát. Sütött belőle az undor és a düh. Király, így még jobb lesz kiverdesni a fogsorát.

- Tudod, kevés ilyen seggfej van, mint te – mondta gúnyosan.

- Szia, kis köcsög. Mizu veletek? – léptem felé egyet. Hátha végre elkezdődik a bunyó. Ő hátrált. Mi van, betojt egy berúgott fószertől? Hát, igazán oroszlánszívű ez a pasi. És őt akarja helyettem???? Hát ez… nem, még szavak sincsenek rá.

- Nem fogok veled verekedni. Még! – Ezt elég hangsúlyosan mondta. - Bár szívesen beverném azt az ostoba, és felsőbbrendű pofád.

- Gyere, nagyfiú, itt vagyok, már kezdheted is – nyújtottam hívogatóan felé a kezem.

- Ami késik, nem múlik – vigyorgott úgy, mintha totál bizonyos lenne abban, hogy lenyom. Hát legyen csak elbizakodott, annál nagyobbat fog esni a lóról. – De előbb el akarom mondani, hogy életed legnagyobb hibáját követted el, amikor úgy döntöttél, hogy a világ legjobb nőjét alázod halálra. – Megdöbbentem. Kris elmondta neki? Miért? – Látom, nem nagyon tudsz szóhoz jutni. Nem is csodálom. Igen, Kris elmondott mindent. Mert gondolom, te azt hiszed, hogy én valamiféle pasiféle vagyok neki. – Bólintottam, de megszólalni már nem nagyon tudtam. – Hát tévedsz, seggfej. Soha nem úgy néztem rá, mint egy nőre, és ha már itt tartunk, ő sem tekintett rám úgy. Szimplán a bátyának érez, vagy valami hasonlónak. – Ez kellett ahhoz, hogy egytized másodperc alatt kijózanodjam. Mintha intravénásan kaptam volna kávét.

- De… de… – nem jött ki hang a torkomon. Csak fuldokoltam.

- Igen, mindig is utáltalak, mert már akkor tönkretetted, amikor még nem is ismerted. Gyűlöltem, hogy szerelmes beléd, gyűlöltem, hogy nem adott egy férfinek sem esélyt, mert te voltál az ideál, és gyűlöltem, hogy a számítógép előtt élte az életét úgy, hogy rólad és veled kapcsolatos dolgokról ír. Hogy nem élt, mert a kinti világban nem téged talált. Gyűlöllek téged, csak úgy, mint Edwardot, mert már akkor tudtam, mikor még csak a taxiból hívott fel, hogy találkoztatok, hogy összetöröd őt. Őt, akinél jobban soha nem fog szeretni téged, akinél őszintébb és tisztább teremtés nincs is a világon. – Megdöbbenve álltam ott. Mit tettem? Édes Istenem, nyisd meg alattam a földet! – Ja, mellesleg a tánc, ami miatt felkaptad a vizet, a mi kettőnk közös száma volt. Ő tanított meg rá táncolni, hogy lenyűgözzem Nicolt.

A szemem hatalmasra nyitottam, és már nem bírtam tartani magam. Nekidőltem a mosdónak. Hirtelen megfordultam, hogy kihányjam a ma elfogyasztott piát. Gab türelmesen végignézte, míg kijön belőlem minden, majd amikor megfordultam, undorral nézett végig rajtam.

- Amikor láttam, hogy ti hogyan táncoltok, és hogy megcsókold, hogy felvállalod őt, már kezdtem reménykedni, hogy mégsem vagy olyan állat, és csak azért nem mentem egyből utánatok, mikor láttam, hogy elcibálod, mert álmomban sem gondoltam, hogy ezt csinálod vele. Főleg azok után, amit mesélt, milyen csodás is vagy emberileg meg egyéb téren… – húzta el a száját. – Hát, tévedett ő is, és én is, hogy hagytam, hogy elrángasd.

- Én szeretem őt – súgtam halálra vált hanggal.

- Dehogy szereted. Fogalmad sincs arról, hogy mi az a szerelem. Ha csak egy hangyányit is éreznél iránta, nem aláztad volna meg ennyire. Fogalmad sincs, mit tettél vele. A semmiért…

Feldühödtem, honnan a fenéből tudja ő, hogy én mit érzek iránta. Nem tudhatja, hogy a poklot jártam meg minden nap minden percében, mert azt hittem, hogy csak játszott velem. És most arra vágytam, hogy inkább égő nyársra húzzanak, sem mint hogy azt higgye, nem vagyok szerelmes belé.

Nem bírt már tartani a lábam. A csempéig valahogy elbotorkáltam, és erőtlenül csúsztam le nekitámaszkodva. A tenyerembe temettem az arcomat, és próbáltam elsüllyedni a baromságomban, és a féltékenységem gödrében.

Nem sikerült. Csak a szenvedés és a saját magam megvetése dőlt rám, mint egy téglafal. Egy jó nagy fal. Gyűlölt és undorító fajtája vagyok az emberiségnek. Újból hányingerem támadt, de most magamtól.

Gab hagyott még egy ideig vergődni a saját mocskomban, és akkor, mint aki a kegyelemdöfést szúrja a haldoklóba, végzett ki egyetlen mondattal.

- Ja, és mellesleg terhes, és tőled, mielőtt bármit fantáziánál. - Ezzel kilépett a mosdóból, én meg kővé válva ültem ott ki tudja, meddig.