5.fejezet

Szia kedves mindenki :)

Hát íme megérkezett egy újabb kevésbé érdekes rész :) na de mit hoznak az ezt követők :$ na majd kiderül :D azért remélem hogy tetszeni fog és hát remélem, hogy a kutyuskák is elnyerik a tetszéseteket :) Hát kellemes olvasást :) Puszi és legyetek rosssszak
Andi

Jack

Lily

Oz

Rob:

Ahogy föl bírtam fogni, hogy lelépett, egyből rohantam utána, de csak Taybe ütköztem.

- Merre ment? – kérdeztem jobb híján tőle.

- Most ül be egy taxiba – mutatott az út felé, és tényleg. Még egy másodperce összeakadt a tekintetünk. Kicsit sokkolt, hogy könnyes volt a szeme.

Annyira csak nem csókolok rosszul, hogy sírjon miatta. Hiszen élvezte! Remegett a karomban, belenyögött a csókunkba. Akkor mit basztam el?

Ami a legfájóbb volt, az a tekintete. Megbánás keveredett fájdalommal. De hiszen ő támadott le… Jó, oké, én sem fogtam vissza magam, de ahogy ezt végiggondoltam, rájöttem, hogy az egész az én hibám. Miért kellett ennyire nyomulnom? Hiszen lefektette a feltételeket, én mégis hoztam a formámat, és el is rontottam mindent.

Odaslattyogtam a recepcióhoz Taylerrel a nyomomban, és kértem egy másik lakosztályt, ami a méreteit tekintetve olyan volt, mint az előző, azt leszámítva, hogy a testőreimen kívül senki nem tudhatja, hogy én bérlem. Főleg nem a „mennyasszonyom”.

Az igazgató most is készségesen állt a rendelkezésemre. Elnézést kértem a könyvtárban levő kupi miatt, és egyértelműsítettem, hogy fizetem a takarítási költségeket, de nem kértek belőle. Így fellifteztünk a tizedikre.

Örömmel vettem, hogy Tay nem szól egy büdös szót sem, bár nem tudtam, meddig tarthat ez a kellemes állapot. Nem arról ismertem, hogy sokáig bír kussolni. Mindenesetre még nem esett nekem.

A lakosztály, csak úgy, mint az előző, szép volt, de most az sem nagyon érdekelt volna, ha egy putri. Gondolkodnom kellett, ahhoz viszont egy nyugodt helyre volt szükségem.

Egyből a fürdőbe vonultam, és abban reménykedtem, hogy a jeges víz kitisztítja annyira a fejem, amennyire lelohasztja a vágyam Kristen iránt.

Húsz perc után még mindig a könnyes tekintete volt a lelki szemeim előtt, és bár már nem lüktettem fájón, nem mondhatnám, hogy a vágyam száz százalékosan lecsillapodott. Mégis mielőtt jégkockává váltam volna, úgy döntöttem, hogy kimászom a tus alól. Nem vesződtem azzal, hogy szárazra töröljem magam. Egy töröközőt tekerem magam köré, hogy eltakarja a legszükségesebb helyeket, és ennyi.

Lehuppantam a haverom mellé kanapéra, és már tárcsáztam is Kate-et. A második csörgés után vette fel.

- Kéne minden infó egy emberről– mondtam neki köszönés helyett.

- Neked is szép napot, Rob! – jött a felelet.

- Krisen Jaymes Stewart, és az Abbeyben dolgozik – soroltam a kiinduló infókat, amiket tudatott velem.

- Mit akarsz tudni róla? – Na, ezért imádtam őt, mert bár nagyszájú, és elég gyakran elküld a francba, mégis, ha szükségem van bármire, nem fut felesleges köröket, és nem basztat olyan dolgokkal, hogy miért kell ez, meg hogy nem tesz jót a hírnevednek, vagy hasonlók.

- Mindent! Az a legfontosabb, hogy hol lakik, és milyen virágot szeret, ja és hogy milyen parfümöt használ. – A vonal végén veszett köhögésbe kezdett a fekete hajú nő. Valószínű ihatott éppen valamit, és azt nyelte félre. Végighallgattam az igen igényes és felettébb változatos káromkodását, meg sem lepett a szókincse, míg végül nagy nehezen kinyögte, hogy hív, ha megtud valamit.

Hát igen, ilyet sem sűrűn kértem eddig tőle. Valószínű kicsit meglepte az, hogy mikre vagyok kíváncsi Krisszel kapcsolatban. Tay kérés nélkül nyújtotta a cigis dobozt, amit csak egy hálás pillantással konstatáltam. Még mindig csöndben volt, de láthatóan már fizikai fájdalmai voltak, így gondoltam, megkönyörülök rajta. Meg cigit is adott, szóval kiérdemli, hogy ne kelljen szenvednie.

- Na, mondd! – kezdtem én.

- Inkább mondd te! Mi volt ott bent, amitől így kiakadt a kiscsaj?

- Kristen – helyesbítettem. Nem tetszett, ahogy lekiscsajozta.

- Oké, akkor Kristen.

- Megcsókolt! – De még hogy, még mindig bizsergek tőle.

- Akkor miért rohant el? – jött a tíz pontos kérdés.

- Fogalmam sincs – nyögtem sóhajtva.

- Feltételezem, nem cseréltétek telefonszámot, mert akkor nem nyomoztatnál az asszonnyal.

- Nem – jött a tömör válasz tőlem.

- Hát, rendesen elintézett, az már biztos.

Ránéztem. Vártam, hogy kajánul vigyorogni kezd, de ehelyett összehúzott szemöldökkel sajnálkozva méregetett. Elég ramatyul festhetek, ha még ő sem poénkodja el.

- Kell nekem ez a nő – mondtam ki azt, amit egyből tudtam, amint az ajkaink összeértek. Sőt, már akkor, amikor megláttam gyönyörű kékes szemeit.

Hátradőltem, miután eloltottam a cigimet, és lehunyt szemmel idéztem vissza az elmúlt órák édes pillanatait. Éppen a csókunk következett volna az elmebeli filmben, amit felidéztem, mikor megcsörrent a telefon. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy az egekig magasztaljam-e Kate-et a gyorsasága miatt, vagy elátkozzam. Hiszen a legszebb pillanatot zavarta meg, de végül az előbbi mellett döntöttem. Hálát rebegtem, hogy ő az ügynököm.

- Na, mit tudtál meg?

- Kaliforniában van egy háza, az apja vette neki, aki mellesleg rohadt gazdag. A szülei elváltak, de mindig összejönnek egy-két hónapra, amolyan se veled, se nélküled a szitu náluk. – Soha nem fogom megtudni, honnan tud meg ilyeneket is ez a nő, de most ez nem is nagyon érdekelt, csak az infók. Totál ki voltam szomjazva mindenre, ami vele kapcsolatos. – Van egy bátyja, Cameron a neve. A szülei azzal basztatják, hogy legyen állatorvos, de ő író akar lenni. Kurvára nem kéne dolgoznia, ehhez képest viszont két helyen is gányol, szinte semmi pénzért. A legjobb barátnője Nicol Road feltörekvő divatkreátor. Egy éve szakított a pasijával, valami Mike-nak hívják, aki még mindig teper a te Kristened után. Állítólag megcsalta, azért dobta a csaj. A kedvenc virága a liliom, és valami ilyen parfümöt is használ. A barátnője, ez a Nicol mellékállásban parfümöket készít, így ezt is tőle kapja mindig. Valami márkátlan kutyulvány. Imád téged. Óriási Rob rajongó, de egy ideje nem dumál annyit rólad, szóval az is lehet, hogy kiszeretett belőled. Van egy macskája, meg három kutyája, és azt hiszem, ennyi, semmi extra. Remélem, van nálad papír meg toll, mert nem érek rá, viszont ha kell a száma, akkor most keríts elő egyet. – Fél perc sem telt el, a kezemben már ott volt a bizonyos telefonszám. – Hát, hirtelen ennyi, ha kell még valami, az kicsit tovább fog tartani.

- Tudj meg mindent a pasiról, azt is kivel csalta meg. Mindent!

- Oké, meglesz.

- Ja, és Kate… – hatásszünetet tartottam, hallani véltem, hogy a körmével kopácsol az asztalon, míg várta mit fogok mondani. – Te vagy a legjobb ügynök és a legjobb nő a világon! Ja, és felemelem a fizetésed. Köszi, imádlak! – És már ki is nyomtam, mielőtt elküldene a francba.

Tay felröhögött mellettem, de én már hívtam is a portát, hogy kerítsek egy virágüzletet, ahol van liliom. Tíz perc múlva pedig megtudtam, hogy nem küldhetek naponta száz szálat neki, mert mérgező. Ez a virág nagy mennyiségben halálba altat – közölte az üzlet vezetője. Így viszont megegyeztem velük, hogy napi tíz szálat küldenek. A kártyára annyi lesz írva, hogy Neked Tőlem és egy R betű.

Ahogy ezzel megvoltam, visszahuppantam Tay mellé a kanapéra két sörrel a kezemben, a kezébe nyomtam az övét, miközben rágyújtottam. Ott volt előttem az asztalon a száma, úgy szuggeráltam, mintha attól itt teremne mellettem. Föl kéne hívnom, de mit mondjak neki?

Visszahívtam Kate-et, hogy intézze el a négy nap múlva esedékes szabadnapot. Közölte, hogy egyébként sem kellek, mert Bellás részeket vesznek föl. Erre megkönnyebbülve küldtem Krisnek egy SMS-t. Gyáva voltam ahhoz, hogy beszéljek is vele.

„Négy nap múlva, tíz óra St. Anna kórház. Az első emeleten találkozunk. R.”

Igaz, arról fogalmam sem volt, hogy hol fekszik Naomi, de a fotósokat ki kell kerülni valahogyan. És szerintem ő sem értékelné, ha rászállnak.

Próbáltam elterelni a figyelmemet arról a tényről, hogy már vagy tíz perce nem jött válasz.

Muszáj volt innom valami töményet. Nem fogom kibírni, hogy ne lássam még négy napig. Már most hiányzik a közelsége, a tequila majd segít, gondoltam naivan. Három üveggel hozattam fel a szobámba. Az első után már kezdtem rendesen szédülni, pedig csak ültem a kanapén. Tetszett a hatása, amitől pozitívumok sokasága jutott eszembe tőle, így felemeltem a másodikat is, de ekkor csipogott a mobilom.

Hevesen dobogó szívvel vettem a kezembe. Nem akartam azt olvasni, hogy nem jön el, és ehhez hasonló elutasításokat. Pedig nagy volt az esély, hogy ez lesz a kijelzőn. Csukott szemmel adtam oda Taynek. Nem akartam látni sem a fekete kis kütyüt. Éreztem, biztosra vettem, hogy kirúg, és ehhez most még nem voltam elég részeg. Így fogtam a már említett részegség forrásához vezető sárga és igen büdös löttyöt. Meghúztam és annyit kortyoltam, amennyit csak bírtam hányás nélkül. A felét ennek az üvegnek is kivégeztem.

- Nem olvasod el? – kérdezte az egyre inkább szeretett testőr. Hatalmasat sóhajtottam, és megpróbáltam összeszedni magamban annyi férfiúi bátorságot, hogy szembesüljek a valósággal.

„Ott leszek, K.”

A legjobb botox sem képes arra, amire én pár másodperc alatt. A ránc a homlokomon abban a pillanatban kisimult és már küldtem is a választ.

„Köszönöm! :) R.”

Félretettem a tequilát, és újra rágyújtottam. Az biztos, hogy nem bírok ki négy napot úgy, hogy ne lássam. Egy kicsit beteges és furcsa gondolat kezdett körvonalazódni a fejemben.

- Nincs kedved autókázni? – kérdeztem Tayt.

- De, mehetünk.

Fél óra múlva már a kocsiban ültünk. Most is, mint mindig, Taylor vezetett. Azt mondja, hogyha bármi gubanc van, akkor így jobban tudja irányítani a dolgokat. Nekem meg tökmindegy, de néha tényleg ovisnak éreztem magam, akire a nagy és erős bácsi vigyáz. Aki mellesleg több testközeli harcban vett részt, mint egy katona az öbölháborúban. Az összes olyan technikát elsajátította, amivel pár másodperc alatt ártalmatlanná tud tenni három-négy embert. Tisztára, mint Seagal, Van Damme és Bruce Lee keveréke.

Míg ezen gondolkodtam, megtaláltuk a megfelelő házat, és sikeresen ki is józanodtam (bár azért totál részeg sem voltam, inkább csak spicces). Kris házára tökéletes kilátásom nyílt az utca másik feléről. Nem volt sem nagy, sem pedig kicsi, kívülről nézve olyan négy-öt szoba lehetett benne. A gyep gondosan ápolt, itt-ott egy-egy tuja, és egy furcsa bokros növény az előkert közepén. Hatalmas kövek vették körül a szép növényt, egy oázis jutott róla az eszembe a sivatag közepén. Rettentő tetszetős. Szinte éreztem ugyanazt az illatot, ami Krist jellemezte.

Nem tudtam, mióta ülhettünk itt, de már egy doboz cigim elfogyott, mikor hirtelen egy kutya jött ki a házból. Valami keverék forma lehetett, édesen pattogott, és csóválta a farkát. Egyszer csak, mint aki tudta, hogy a gazdája után kémkedünk, elkezdett veszettül ugatni felénk. Ekkor lépett ki az ajtón az, akiért itt dekkoltam egy sötétített üvegű füstös kocsiban.

A szívem úgy lódult meg, mint egy szerelmes bakfisé. Szerelmes???? Még a saját gondolatomon is meglepődtem. De hiszen ez csak vágy! Semmi köze a szerelemhez, hiszen az a fajta rózsaszín köd, amivel a szentimentális emberek álltatják magukat, nem létezik. Nekik való ez a halálig tartó szarság. Én viszont nem ilyen vagyok. Vagyis, ha lenne a szerelem, akkor már biztos, hogy éreztem volna legalább halvány jelét, de eddig semmi, csak a testiség és a szenvedély, amit még véletlenül sem fűszerez semmiféle szerelmes hülyeség.

Ezért nem hiszek a házasságban sem. A hetven százaléka válással végződik, vagy ha az ember szerencsés, és kurva sok kompromisszumot köt, akkor talán van esélye, hogy lehúznak egymás mellett annyi időt, mint a szüleim. De én nem akarok sem halálig tartó hűséget fogadni, sem kompromisszumot kötni. Férfi vagyok, így fél perc alatt eldöntöttem, hogy ez a felvillanyozott állapot igazából csak testi vágy. Azért akarom annyira ezt a nőt, mert nem adja könnyen magát.

Aha, persze, ki a faszt akarok én áltani, hiszen érzem, hogy ez sem igaz. Akkor mi van velem? Tudom, hogy ez nem lehet szerelem, ahhoz nem elég háromórányi ismertség, és tudom, mert érzem, hogy több, mint egy kellemes numerára az esély. Az biztos, hogy ő szép és csinos, nem mellesleg pedig olyan illata van, hogy elbódulok tőle, olyan szemei, hogy megőrjít csak azzal, hogy rám néz, és úgy csókol, hogy szerintem két perc alatt elsülnék, ha hozzá érhetnék. Ami, ha bele gondolok, vér ciki, de ez van. Kell nekem ez a nő, nagyon.

Az is biztos, hogy még soha nem tepertem így senkiért. Elég volt egy mosoly, vagy egy pohár ital, és kész, a kiválasztott csaj már a szobámban is volt, és már térdelt is elém. Furcsa, vele kapcsolatban én akartam elé térdelni és addig…

Felnyögtem. Tay meg az ajtónak tapadva nézett rám döbbenten. Végigmért szerencsétlenségemre, és feltűnt neki, hogy ülve állok.

- Kérlek, mondd, hogy ezt nem én váltottam ki belőled! – szólt elég rémült hangon kb. két oktávval feljebb a megszokott hangszínéhez képest.

- Te hülye vagy, bazd meg! – förmedtem rá – Már, hogy a picsába állna tőled a farkam? – Persze, nem vártam választ a költői kérdésre. Nem tűnt fel neki az elmúlt pár évben, hogy kurvára hetero vagyok?!

- Jól van, na! Csak kicsit megrémültem, hogy se szó se beszéd nyögdécselsz, meg áll a cerkád, pedig még csak most láttad meg Krist.

- Elég az is, ha gondolok rá – vallottam meg szégyenemet.

- Hú, haver szerintem mindenkinek csak jót tenne, ha minél hamarabb megdöntenéd. – Nem tetszett, ahogy ezt mondta. Mintha ő is csak egy lenne a sok közül. Pedig nem volt az. Így egy kinyírlak, ha így beszélsz róla nézéssel belé is fojtottam a további bölcseleteket. Sikeresen el is vonta a figyelmem Krisről, aki a kutyája jelzésére elindult a mi kocsink irányába.

- Lily! – szólt kicsit hangosabban a ház felé. Ekkor jelent meg egy gyönyörű Dobermann.

Ez a szépséges állat már nem pattogott, mint a másik. Nyugodt, és igen félelmetes látvány nyújtott, ahogy megállt Kris mellett, és mint aki csak egy vezényszót vár, szuggerálta a kocsit. A kis izgága jószág viszont továbbra is ugatott, meg ugrándozott, és esküdni mertem volna, hogy még intett is a fejével, hogy elárulja, kik ülnek a kocsiban. Ekkor jelent meg a harmadik kutya (vagy inkább ló) az ajtóban.

Még soha ezelőtt nem láttam ekkora dán dogot. Szintén gyönyörű és felettébb fenséges. Kecses, és mégis robosztus. Még a lélegzetem is elállt, ahogy Kris mosolygott egyet, mikor hátranézett. A kutya csak szépséges gazdáját nézte, ránk se bagózott, míg Kris közeledett felénk, a kutyuli csak őt nézte. Csak a pattogó állat követte a kocsinkig, ami mellett meg is álltak, és ekkor ismét hátraszólt.

- Lily, Jack!

A két vadorzó két másodperc alatt ott állt gazdája két oldalán. Leültek és fenyegetően morogtak felénk.

- Szállj ki a kocsiból, Rob! – nézett egyenesen a szemembe. Megdöbbentem. Tudta, hogy én vagyok. Lehet, hogy még a sötétített üvegen is átlát?

4.fejezet

Kedves mindenki :)

Hát ime itt az újabb feji és akkor most egy kis izgalom a végére (ördögi kacaj mruhaha) Remélem, hogy tetszeni fog :) Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást és legyetek rossssszak puszi
Andi

Rob:

- Ő nem a pasim. Kollegák vagyunk. – A megkönnyebbülés mázsás súlyként zuhant le a mellkasomról. – De tulajdonképpen mondhatom, hogy a barátom. Teljesen egy hullámhosszon vagyunk. – Közbe kellett szólnom, mert kezdett kicsit idegesíteni, ahogy ajnározza azt a faszt.

- Edwardon kívül – mutattam rá a tényre.

- Igen, róla úgy vélekedik, mint te. Ja, és mint Dracula-kedvelő ember, kikéri magának, hogy a vámpírok csillognak. Véleménye szerint ezzel meggyalázzák a felsőbbrendűségüket.

- Igaza van, de ettől még nem lett szimpatikusabb ez a te „barátod”.

- Ez vicces – bólogatott vigyorogva.

- Mi is? Én is nevetni szeretnék.

- Az, hogy ő is ugyan ezt mondta volna, ha most itt van.

Fú, nem tudom ki ez a Gab, de már most utálom. Miért beszél Kris így róla, mintha istenítené? Neki engem kellene, hiszen elvileg ő egy Rob-fan, a picsába! Tök idegesítő!

Ha a pasi vak, süket és nem működik semmilyen érzéke, még akkor sem valószínű, hogy hidegen hagyja ez a szirén. Viszont, ha eddig nem történt köztük semmi, az némi reménnyel kecsegtet. Igen, valószínű, hogy nincs semmi köztük, csak jó barátok. Ja, persze, egy pasi ettől a csodás nőtől csak barátságot akar, mi? A faszt! Akkor már csak az a reményem maradt, hogy Krisnek nem jön be az ipse.

- Oké, felejtsük el Edwardot, meg Gabet, és beszéljünk tovább rólad. Hol dolgozol?

- Pultos vagyok, egy héten háromszor. – Megvonta a vállát, de én már el is képzeltem. Megjelent a lelki szemeim előtt a kép, hogy a pasik csak azért mennek oda, mert ő szolgál fel. Ez pont neki való munka.

- És hol? Persze, csak ha el szeretnéd mondani… – Gyanakodva méregetett.

- Az Abbeyben. Elég jó hely, a zenét leszámítva, nem igazán csípem a Duran Durant. Péntekenként átalakul leszbibárrá, de ez nem zavarja a hetero népet, engem meg pláne nem. – Hirtelen annyi infót dobott felém, hogy azt sem tudtam, hogy mit kérdezzek, és új félelemként jött a gondolat, miszerint lehet, hogy ő leszbikus? Vagy mit takar az a „engem meg pláne nem zavar” dolog?

- Álljunk meg egy-két szóra!

Meglepődve nézett rám. Rá kellett gyújtanom, miközben azon agyaltam, hogyan kérdezzek rá az irányultságára. Úgy gondoltam, jobb, ha iszok is előtte, mert furcsán kiszáradt a szám, amit csak részben tulajdonítottam a reggeli másnaposság utóhatásának.

Felé tartottam a narancslevet, és ő rábólintott. Töltöttem neki, és a kávés poharát is újratöltöttem a giga cukormennyiséggel. Fejcsóválva mosolyogtam ismét a számomra furcsa igényein. Én üvegből ittam, de előbb elé tettem a poharakat. Éreztem, hogy néz, így rápillantottam.

Tátott szájjal nézte először csak a kezem, aztán szemérmetlenül a számat, ahogy ittam. Ahogy néztem azt, hogy hogyan fürkész, kibuggyant a számon egy csepp ásványvíz, és elindult a nyakamon. Ő meg kocsányon lógó szemekkel követte végig a vízcsepp útját. Megnyalta a száját, de olyan érzékien, hogy abba is kellett hagynom az ivászatot, és felnyögtem a vágy kínjától. Főleg úgy, hogy az egyelőre teljesítetlennek tűnt.

Hirtelen a szemembe nézett, és megrettent, hogy rajtakaptam lopott bámészkodását. Lehajtotta a fejét, még a háta is meggörbült szégyenében egy pillanatra, és elkezdett olyan halkan suttogni, hogy alig hallottam.

- Bocsánat! Tudod, tegnap még álmodni sem mertem ezt. Azt hittem, hogy ma személyesen is láthatlak, és ennyi. Erre te itt vagy és… - Fölemelte a fejét, és most már végre a szemembe nézett. Eléggé elgyötört volt az arca.

- Ne légy zavarban, kérlek! Ez volt az első pillanat, amikor egy picit hasonlítottál egy rajongóhoz. És te még mindig a szolid változat vagy. Nem is nagyon értem, hogy kerültél össze a barátnőiddel – mosolyogtam rá, hátha oldódik kicsit ez a feszültség, ami áradt belőle. – Sőt, ha nem lenne rajtad ez a póló, és nem történt volna ez az előbb, azt hinném, hogy fogalmad sincs róla, ki vagyok. Végre meggyőztél. Ne izgasd magad ezen, kérlek, már hozzászoktam az ilyesmihez. – Még most sem győzhettem meg, de már nagyon izgatott, hogy akkor most kikhez is vonzódik, így gyorsan rátértem erre a témára. – Inkább mesélj erről a munkahelyről! Leszbikus péntek? – Láthatóan nem győztem meg arról, hogy ne foglalkozzon az előbbi kis bámulásával, ezért belekortyolt a kávéjába, és megpróbálkozott a normális kommunikációval.

- Aham. Tudod, engem nem zavarnak, amíg nem akarnak fölszedni. – Kikerekedett a szemem, ő meg halál nyugodtan mondta, hogy péntekenként nők ostromolják a kegyeit.

- Föl akarnak szedni? – Nem is igazán értettem, hogy mire ez a felháborodással fűszerezet megrökönyödés. Ha nő lennék, én is leszbivé válnék, ha ő az enyém lehetne, és cseppet sem bánnám, sőt.

- Igazából csak be akartak venni egy édes hármasba, de nem igazán csípem a csajokat ilyen szinten, szóval… – Megint hatalmas kő zuhant le a szívemről, ebben volt minden bizalmam. – Megköszöntem, hogy rám gondoltak, és visszautasítottam az invitálást. – Megrántotta a vállát, mintha ez mindennapos lenne, mintha hidegen hagyná. – De nem volt vele probléma, meghívtak egy italra és elnézést kértek, ha esetleg megbántottak. Szóval azóta is jóban vagyunk, és közölték, ha egyszer mégis meggondolnám magam, szívesen fogadnak. Ennyi.

- Hú, izgalmas életed lehet péntekenként. – Röhögtem fel hangosan, ami inkább csak a megkönnyebbülés volt, mint vidámság.

- Én csípem őket, tök jó fejek!

- Oké, és mit csinálsz a hétnek a maradék négy napján?

- Tanulok, és egy öregek otthonában, amolyan társadalmi munka révén „dolgozgatom”.

- Öregek otthona?! - Aktívan bólogatott. Én meg megdöbbentem.

- Imádom őket. - Ha engem is imádna, én akár aggastyán is lennék. – Olyan, mintha lenne tíz nagypapám, és tizennyolc nagymamám. Állandóan sütivel tömnek, vagy az unokáikat akarják rám tukmálni, mondván, milyen jó parti egyik-másik, de ami a legfontosabb: szeretnek.

- Simán el tudlak képzelni, ahogy egy bárban próbálnak fölszedni a pasik vagy a csajok – erre a szemét forgatva nevetgélt –, de ez az öregek otthona nem fér be a képbe… Na de mindegy is, és mit tanulsz?

- Írást. Vagyishogy írogatok, és bölcsész szakra járok, mert ha egyszer egy könyvemből Bestseller lesz… – felnevetett, mintha ez egy képtelen ötlet lenne –, jó tudni, hogy külföldön hogyan működnek az eladások, illetve imádom a kortárs írókat, és mivel nagy vonalakban ezeket tanítják, így szeretek suliba járni. – Még véletlenül sem tudtam volna besorolni az általam ismert írók közé. Valahogy más.

- Szóval, egy felszolgáló-ápoló-írónővel ülök most szemben? – Bólintott. - Még valami?

- Hát… – mosolyodott el. – Ha sikerülnek a vizsgáim, akkor felvételizek az orvosira. – Mi van? Ismételt sokk.

- És milyen orvos leszel?

- Állat. – Nemes egyszerűséggel vágtam hozzám, mintha mi sem lenne természetesebb. Állatorvos? Basszus, kész vagyok ettől a nőtől.

- Jó tudni – kacsintottam rá. – Ha megint arra adom a fejem, hogy lesz kutyám, akkor már tudom, kihez vihetem.

- Hát, ha mostanában akarsz beszerezni bármilyen állatot, akkor ki kell ábrándítsalak, ez még legalább hat év.

- Nem baj, kivárom! – És most érkezett el a pillanat, hogy megint bevessem a legszexisebbnek titulált Robos mosolyt.

És IGEN! Úgy tűnik, hogy most bevált. Elkezdett zihálni. Zavart szemekkel nézett rám, és megköszörülte a torkát. Az előbb még semmi baja nem volt azzal, hogy megszólaljon, szóval ezt is sikerként könyveltem.

- Ezt légy szíves, fejezd be! – utasított remegő hangon.

- Mit? Nem értelek. Mi a baj?

Mintha nem tudnám. Imádtam, hogy végre elindultam valahová a csábítás útján. Persze az is lehet, hogy ez már túl sok neki és rögtön kirohan, de kockáztatnom kellett, így most jött a szexi nézés is. Valahogy célt kell érjek, és a nők elvileg csípik ezt. Bár, az is lehet, hogy a vásznon vagy a tv-ben jobban mutat és most csak lejáratom magam.

- Ezt a „rohadt szexi vagyok és ki is használom” izét. – Szóval bevált. Király!

- Fogalmam sincs, miről beszélsz – közöltem vele ezt az egyértelmű hazugságot nevetve –, de köszi, hogy szexinek tartasz.

- Persze, Mr. Szoknyapecér Pattinsonnak fogalma sincs arról, hogy milyen hatással van a nőkre.

- Nem, nincs, de kíváncsi voltam, hogy Ms. Leendő Írónő és Orvos, Öregeket imádó Pultos lányra milyen hatással vagyok, mert láthatóan az említett hölgyeménynek nem tűnt fel, hogy milyen hatással van rám –daráltam egy szuszra.

- Ne kezdd, kérlek! – nézett rám szenvedő szemekkel. Nem értettem, miért ilyen nehéz eset.

- Kris, bejössz nekem, nem is kicsit. – Mindent bevetettem. Mélyen a szemébe néztem, hogy lássa, igazat mondok. De nem volt rá hatással.

- Ezt már megbeszéltük! És különben is, nem hiszem, hogy Emma boldog lenne ettől a kijelentéstől. – Na, megérkeztünk  a sárkányhoz.

Miért van az, hogy az eddigi, mondjuk úgy nőimet nem izgatta, erre azt a lányt, akit tényleg föl akarok szedni, akiért még szervezkedek is, azt érdekli a nem létező „barátnőm”. Nem elég, hogy sajnos mellette ébredtem, és átkoztam is ezért magam, még Kris is úgy tudja, hogy ő a párom.

- Elmondhatok neked egy bennfentes infót úgy, hogy egyelőre ne tudja meg más? – Úgy éreztem, tudnia kell az igazat.

- Persze, ha nem félsz, hogy holnap rohanok valamelyik pletykalaphoz, hogy kitálaljak. – Látszott rajta, hogy nem érti a hirtelen témaváltást, és hogy csak poénkodik arról, hogy kitereget.

Közelebb hajoltam hozzá, és megpróbáltam az ajkaitól elfordítani a tekintetemet. Nem volt  könnyű! Végül csak sikerült belenéznem a szemébe, amire hiába mondanám az összes gyönyörű jelzőt, amit csak az eszembe ötlik, akkor sem fedné a valóságot. Megbabonázott ez a szépséges angyal, így megvallottam neki az igazat.

- Semmi közöm Emmához. – Azt leszámítva, hogy az elmúlt éjjel a jelek szerint megdugtam, de bíztam benne, hogy ez soha nem fog kiderülni. Én úgysem emlékeztem rá, hogy mi történt, akkor meg? – Nem voltunk, és soha nem is leszünk egy pár. – Ezt már igazabbnak éreztem.

- Mi van? – összehúzta a szemöldökét és nagyon csúnyán nézett rám. Azt hitte, hazudok. Csak részben volt igaza, de azt a részt nem akartam az orrára kötni. Még a végén fejvesztve elmenekülne tőlem. – Ugye, most csak szívatsz? 

Hmm, bárcsak már ott tartanánk, kergült meg a fantáziám. Vagyis el bírtam képzelni, hogy mit tudna művelni azzal a formás szájával.

- Nem! Nem szívatlak. A fejesek meg az ügynököm azt gondolták, hogy jót tesz a filmek, ha egy párt játszunk. De nem jön be, mint nő.

- Megbocsájtod, ugye, ha ezt nem veszem be? – Láthatóan fölidegesítettem, pedig nem állt szándékomban.

- Miért nem hiszel nekem? – kérdeztem én is bepipulva, de nem rá voltam mérges, hanem erre az egész szitura. A faszért kellett ez az egész álompár szarság, mikor a fele sem igaz. Miért mentem bele? Tudtam már akkor is, hogy faszság. A picsába!

- Mindenhol azt nyilatkozza, hogy hamarosan esküvőtök lesz. Meg különben is, ha ez nem így lenne, akkor miért vettél volna neki egy 1,5 millió dolláros gyémántgyűrűt, amivel el is jegyezted? – Mi van? Ez a sárkány ilyeneket mond a sajtóba? – Úgyhogy légy szíves, ne akard bemagyarázni, hogy ez csak humbug, mert úgysem hiszem el.

- Én nem vettem neki soha még egy szál virágot sem, nehogy egy gyémántot! És különben is, azt hittem, hogy az én riportjaimat nézed, ha viszont így van, akkor tudnod kell, hogy nem akarok megnősülni, vagy családot alapítani, mivel a munkám most prioritást élvez minden fölött. És egyébként is, láttad valaha, hogy megcsókoltam, vagy a minimumnál többet értem hozzá?

Megrökönyödve nézett rám, és szinte láttam magam előtt, hogy pörgeti az eddig látott nyilvános szerepléseket, hogy hol láthatott Emmával intim helyzetben. Nem volt ilyen, mert bár az a banya mindig fogta a kezem, és hozzám simult, kikötöttem, hogy ha a kelleténél jobban nyomul, lejáratom a világ előtt, és közlöm, hogy milyen ribanc. Így nem láthatott soha olyan szitut, ami a feltételezéseit támasztja alá.

- Azért, mert nem szeretitek, ha a magánéletetek a világ előtt zajlik. És az intimitás nálad nem abban nyilvánul meg, hogy úton útfélen smároltok - vágta rá úgy, mintha rést talált volna a pajzson.

- Nem a menyasszonyom, sőt, még a barátnőm sem. Ha nem akarod, ne hidd el! Nemsokára vége a forgatásnak és akkor végre tőle is végleg megszabadulok.

Némán méregetett. Mikor megszólalt végül, a hangjában kétségek bujkáltak.

- Annyira csak nem lehet borzasztó.

- El sem bírod képzelni, mennyire szenvedek - sajnáltattam magam színpadiasan. Nem szerettem a kollegákról negatívan nyilatkozni, soha nem is tettem, de Emmáról semmi jót nem lehetett mondani.

- Ó, te szegény fiú! Milyen rossz lehet egy szép és csinos lány szájában matatni a nyelveddel. – Na, ez az a Kris, aki tetszik nekem, heherészik és kétség sem férhet hozzá, megint szívja a vérem.

- Tudod, vannak egyéb szempontok is, mint hogy valaki szép és csinos. És különben is, ez is csak ízlés kérdése.

- Akkor ti nem vagytok együtt?

- Nem igazán bírom a műnőket. - Nem úgy a valódiakat, mint amilyen ő is.

- Azért azt ne mondd, hogy nem tartod szépnek! - Az asztalra nyúlt egy újabb szál cigiért, de én már nem bírtam tovább a véremmel, és elkaptam a kezét.

Egy végtelennek tűnő percig csak az összekulcsolt kezünket nézte. A hüvelykujjammal cirógattam a kézfejét, ami ezernyi szikrával járt együtt. Szinte látni véltem a pici tűznyalábokat. Lehetetlen, hogy ő ezt nem érzi. Ilyen még soha ezelőtt nem történt velem. Szó szerint érzetem, hogy a torkomban dobog a szívem. Zihálva vette ő is a levegőt, és végre rám nézett. A mélykék tenger vágyat üvöltött felém. Esküdni mernék, hogy két árnyalattal lett sötétebb a szeme az érintésemtől. Megnyalta az alsó ajkát, az én ágyékom meg olyan fájdalmasan lüktetett, hogy félő volt, kiszakad a farmerem. Ilyen nőt, te atya ég, meghalok, ha nem lesz az enyém!

Ekkor elszakította tőlem szépséges szemét, hogy tovább vizslathassa egybekulcsolt kezeinket. Szemmel láthatóan egyre gyorsabban emelkedett a mellkasa. Nem akartam rontani a pillanat varázsát, de muszáj volt kimondanom, amire gondoltam.

- Téged sokkal szebbnek tartalak.

Rám kapta a szemeit. Kirántotta a kezét az enyémből, és azt hittem, hogy elkúrtam, de ekkor mindent, ami az asztalon volt cigi, kávé, üdítő, pohár, lesöpört és átmászott az asztalon, hogy az ölemben kössön ki.

Egy másodperc műve volt, szinte föl sem fogtam. Valahogy érzékeltem, hogy csörög-csattog a földön minden, és a következő pillanatban már a hajamba tépve csókolt olyan hévvel, hogy eszemet vette. Szó szerint.

Levegőt azt elfelejtettem venni. A nyelve finom ízével kért bebocsájtást a számba, de én még mindig megkövülve ültem ott. Aztán, mikor végignyalta az alsó ajkam, valami kattant a fejemben, és végre valahára életre kelt a testem és az elmém. Vadul viszonoztam a csókját.

Félő volt, hogy kiserken a vérünk, így visszább vettem a tempóból, nem akartam fájdalmat okozni neki. A kezem önálló életre kelt, és végre tapinthattam azt, amiről az első pillanattól álmodoztam. Én még közelebb akartam érezni őt, így a hajába túrva a lehetetlennél is közelebb húztam magamhoz. A másik kezem sem tétlenkedett. Először csak a hátát simítottam, aztán bátrabban a combját, míg végül a fenekén állapodott meg a tenyerem. Nem bírtam visszafogni magam. Egyre jobban tüzelt a vágy, amit, úgy tűnt, ő sem tud visszafogni. Remegett minden porcikája, így dörgölte eszméletlen csípőmozgással ágyékát az enyémhez.

És ekkor eltűnt a külvilág. Csak ő volt és én ezen a világon. Semmi nem árnyékolhatta be ezt a csodát.

Éreztem egyre tüzelő ölét, és arra vágytam, hogy megmerítkezzem benne. A testem szinte üvöltött a kielégülésért, mikor egyszerre nyögtünk bele a csókunkba. Fogalmam az már nem volt az oxigénről, vagy, hogy mire is használjuk, de neki, úgy tűnik, még volt ennyi emberi ösztöne, mert egyszer csak a nyakamat kezdte el falni. Éreztem, hogy végig húzza az orrát az állam vonalán, míg egy végső apró kis puszival zárta le a ténykedését az ajkamon. Rám nézett. Totál összekócoltam a haját, de így még talán sokkal szebb is volt.

Az ajka pirosabb volt, mint amit eddig láttam. Túl vad voltam. A szemei szinte villogtak, amikor változott valami. Már éppen arra gondoltam, hogy fölviszem a szobámba, elfelejtve, hogy ki fekszik éppen az ágyamban. Elvetettem az asztalon teszem a magamévá teóriát. Ő ettől sokkal többet érdemel. Mindent. Puha párnák közzé fektetve, az őrületig izgatva akartam őt maximálisan kielégíteni, de mikor újabb csókért hajoltam volna, elhúzta a fejét. Nem akarta a folytatást.

Zavartan néztem végig, ahogy leszedi magáról a kezemet. (Nem kis erőfeszítésébe került.) Fölállt, és lehajolt egy cigiért. Azt hittem, hogy visszaül velem szembe, hogy elszívja, de nem. Remegő kézzel gyújtotta meg, majd visszaejtette az öngyújtómat a földre, és míg én lélegezni próbáltam, ő elindult az ajtó felé. Az utolsó lépteket már futva tette meg. Akkor eszméltem, mikor hangos kattanással záródott mögötte az ajtó, és én egyedül maradtam a könyvtárban.

3.fejezet

Szia mindenki :)

Ez sajna még mindig nem az az izgalmas fejezet arra még várni kell 2-3 fejezetnyit de az is eljön előbb-utóbb :D
Ami fontos ez a feji bétázatlanul érkezik mert más dolga van most a segítőmnek szóval ha vannak hibák vagy valami nem kerek akkor bocsi ez az én elmém néha nem úgy működik mint minden normál embernek és a szavakat sem biztos, hogy abba a sorrendben használom szóval előre is elnézést. :) Na jó ennyi azért remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket :$

Tay, bár vonakodva, de kisomfordált, és mi ott maradtunk kettesben. Néztük egymást mosolyogva, mint két félénk tini. Nem értettem a saját reakcióimat. Mire ez a furcsa félelem, vagy mi? Nem paráztam soha egy nőtől sem, még tini koromban is simán megszereztem, amit akartam, és ha meg akartam szerezni, akkor megkaptam. Ennyi.

Nem mintha őt nem akarnám hosszú órákon keresztül intim helyzetben élvezni. Sőt!! Ami azt illeti, szerintem még nem is volt, hogy ennyire kívántam volna valakit, de akkor is mit parázok? Ennyire csak nem jöttem ki a szerepemből. A hogyan kell hódítani szitu eddig simán ment, akkor most miért nem tudok levenni a lábáról egy olyan nőt, aki saját bevallása szerint szerelmes belém?

Na jó, ezt még nem mondta, de a fanoknak nem ez az ismérve? Szeretik azt, akit piedesztálra emelnek. Na jó, mély lélegzet és megkapom, amit akarok. De mit is akarok? Szex! Ez egyértelmű, akkor meg lazaság és a jól bevált Robos dolgok. Az majd segít. 

  - Na, szóval… - Úgy kezdtem, mintha nagyon komoly lenne a téma, holott csak csacskaság, mégis bevetettem a sokak szerint szexi nézést. - Ugyebár te mindent tudsz rólam? 

  - Igen ez így van. - Úgy tűnik, nem vált be a csábítás-elmélet, miszerint majd én szexisen nézek, ő meg rám veti magát, és az asztalon teszem a magamévá. Csalfa mosollyal folytatta tök lazán, nem úgy én, akit a nadrág már olyan szinten szorított ágyékban, hogy félő volt, az összes vér oda tódul a szervezetemből, aztán itt kapok előtte agytrombózist. - Mindent tudok, amit csak leközöltek a lapok, vagy nyilatkozták rólad. 

  - Á, már értem! – Na, akkor lássuk. 

  - Ha igazat írtak, akkor igen, elég sok dolgot tudok rólad. Bár azt be kell ismernem, hogy nem mindent hittem el. De tegyél próbára - húzogatta a szemöldökét.

Oké, Rob, ez felhívás keringőre. Nem tudod, kivel szívózol, kiscsaj. 

  - Jó. Akkor most ki a legjobb barátom? - Kíváncsi vagyok, hogy mit vél tudásnak, ami velem kapcsolatos. Ő persze mosolyogva, szemöldökét összehúzva nézett rám, úgy felelt. 

  - Tudom már! Tőrbe akarsz csalni. – Ó, de még mennyire, hogy tőrbe akarom csalni, csakhogy én arra vágyok, hogy én legyek az a bizonyos tőr. - Na jó, akkor nézzük csak. Azt mondanám, hogy Tom, de - fölemelte a mutató ujját. Azta, fekete körömlakk? Kurva jól néz ki, és kifejezetten illik is hozzá - mivel úgy tudom, hogy Tom Londonban kapott szerepet, és te azt kérdezed, hogy MOST ki az illető… - Leleményes és gondolkodni is tud: a legjobb párosítás és a legrosszabb is egyben. Nehezebb lesz a dolgom egy okos nővel. - És amit az előbb itt előadtatok Tayjel, úgy gondolom, ő áll hozzád a legközelebb, ergo ő a legjobb barátod most.

Rám kacsintott - végre rám is -, bár ebben nem volt semmiféle szexepil, inkább amolyan tudom, hogy mit akarsz és átlátok rajtad. 

  - Nem csak szép, de okos is, ez tetszik - közöltem vele vigyorogva a tényeket. Egy pillanat alatt változott a helyzet. Elkomolyodva nézett rám, majd lehajtotta a fejét. Nem igazán értettem, hogy mi lehet a baj. - Mi a baj? Rosszat mondtam? - Mi a faszt basztam el, a picsába az előbb még nevetgéltünk. 

  - Mit akarsz tőlem, Rob? - Ahogy kiejtette a nevem, megint elkezdett vágtázni a szívem. Naponta százszor hallom, de ahogy ő ejti ki gyönyörű ajkán, az más. Valahogy több, vagy nem tudom, de fura. Mit is kérdezett? Ja, hogy mit akarok? Megérinteni, megcsókolni, a nyakához hajolni, hogy érezzem a bőre varázsos illatatát. Hosszú éjszakákat végigszeretkezni, miközben a szemembe néz, de azt hiszem, most még nem ezt kellene mondanom neki. Lehet, hogy nem díjazná az őszinteségemet. 

  - Nem értelek! - adtam a hülyét. Nagyon is értettem. Tudtam, hogy átlát rajtam. 

  - Rob - sóhajtott. Szinte nyögte a nevem. Úr Isten, még ennyitől is fájó lüktetés járta át a… hmmm. – Az összes többi lány fele annyi időt sem volt itt bent, mint én. Pedig ők heten voltak. – Lehajtott fejjel mondta el a sejtelmeit. – Én nem vagyok olyan lány, mint ők.

Ezt mondania sem kellett, tudtam anélkül is, és nagyon valószínű, hogy nem ülne itt velem szemben, ha nem lenne más, de nem csak tőlük különbözik. Mindenkitől különb. Az eddigi életem legszebb, legcsinosabb, legbájosabb, és nem utolsó sorban legszexisebb nője. Eddig a napig még csak hozzá hasonlóval sem találkoztam.

- Én nem fogok fölmenni veled a szobádba, hogy dugjunk egy fenomenálisat. – Mit mondott? Hogy dugjunk egy fenomenálisat? Jól hallottam, vagy csak képzelődöm? – Ha erre megy ki a játék, akkor mondd meg, és már itt sem vagyok.

Nem, úgy tűnik, hogy jól hallottam az előbb. Sajnos. Azt viszont nem engedhettem meg, hogy elslisszoljon. Még nem volt elég belőle. Így megpróbáltam poénra venni. 

  - Hát azt olvastad rólam, hogy szoknyapecér vagyok? – Reméltem, hogy nem kell hazudnom neki. 

  - Ami azt illeti – húzta el a száját és fölnevetett. Szóval ezt írják a lapok. Most komolyan bánom, hogy nem olvasom azokat a szarokat. 

  - Értem. – Nagyot sóhajtottam. Hazudni fogok neki, de talán csak félig kell. Nem mintha az kevésbé lenne rossz, de szükség törvényt bont. És most szükséges, hogy itt maradjon velem. Ha bevallom neki az igazat, akkor elmegy, és azt nem akarom, vagyis nagyon is arra vágytam, de inkább úgy, hogy közben rajta fekszem. – Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagy dögös, de most még egyelőre beszélgetnék veled.

Ilyen irgalmatlan faszságot sem mondtam még soha egy nőnek sem. Mert ugye ahhoz kétség sem fér, hogy behatóan meg akarom ismerni, és nem csak a testét, hanem a furi agyműködését is. 

  - Komolyan mondod? – Tudtam, hogy átlát rajtam. Kezd kicsit frusztrálni, hogy nem tudok előtte színészkedni. Most komolyan, lehet, hogy mégis zenésznek kellett volna mennem? 

  - Figyelj, Kristen, szeretnék veled dumálni egy jót. Nem foglak sem megerőszakolni, sem levarázsolni a bugyit rólad, sőt, még sikert és hírnevet sem ígérek egy kefélésért. Ez nem én vagyok. Fogalmam sincs, mit olvastál rólam, de ha szexre vágyom, akkor azt közlöm és kész. – Ez így is volt. Eddig minden lány, aki megfordult az ágyamban, tudta, hogy mire számíthat, de ő más, neki nem csak a teste kell.

Furcsa, de hirtelen olyan, mintha az ördögnek érzeném magam, merthogy ennek a szirénnek a lelke is kellett, és ami még megdöbbentőbb, kizárólagos jogot akarok formálni rá. Még engem is megdöbbentett a gondolatmenet, amit lefuttattam, az viszont tuti, hogy ezt nem tudhatja meg, egyelőre legalábbis. Így jobb híján, és hogy itt maradjon velem, maradt a félhazugság.

- Tetszik, hogy normális emberként kezelsz és ennyi – folytattam. Egy percig csak nézett rám csodálattal, aztán megértően, és végül bólintott. Tudom, hogy tudja, hogy hazudok, de elfogadja. Addig, amíg nem nyomulok, itt fog maradni.

Úgy kommunikáltunk a szemünkkel, mintha egymás fejében olvasnánk. Biztos vagyok benne, hogy ő is érzi ezt a fura valamit, amit én. Látom. Elővette a cigijét majd az egészet kitette az asztalra; olyan tíz-tizenkét szál lehetett. Odanyújtott nekem egyet, egy másikat pedig a szájába vett. Már megint rám tört az irigység, hogy az a rohadt füstszűrő élvezheti azt, amire én vágytam. Hú, basszus, mikor lettem ilyen mocskos perverz? Eddig nem tűnt fel ez sem.

  - Amíg van cigi az asztalon, itt maradok veled – közölte a feltételét, és áthajolt, hogy tűzzel kínáljon. Ha csak ezen múlik, akkor sokáig itt leszünk. Ma biztosan. Bár kétséges volt, hogy el bírom-e engedni, ha elmúlik a mai nap. Azért mégis fogtam a mobilom, és már hívtam is Taylert. 

  - Baj van? – jött az aggódó anyuci szerepével. 

  - Nem nincs – vigyorogtam magamban, hogy aggódik. Persze nem csak értem, inkább azért, mert Kate szexelvonással fogja sújtani, ha kiderül, hogy magamra hagyott egy szépséges istennővel, aki fannak tartja magát. - Tudsz nekem szerezni mondjuk három karton cigit? 

  - Persze – szólt a vonal végéről kicsit megdöbbenve. – Öt perc és itt a kaja. Ráér akkor, vagy most kell? 

  - Ráér, és kösz mindent, haver. – Már ki is nyomtam a telefont, de feltett szándékommá vált, hogy elküldöm őket Kate-tel valami tuti helyre nyaralni, mondjuk a Maldív-szigetek egyikére. De ez most ráér, főleg úgy, hogy itt van ő. 

  - Na, miről is beszéltünk? Ja, megvan – feleltem a saját kérdésemre –, hogy mindent tudsz rólam. – Megpróbáltam ignorálni a döbbenetét, ami a telefonbeszélgetés közben került szépséges arcára. – Oké, akkor folytassuk. Akkor mondd meg, kérlek, hogy hívják a macskámat. – Ráncolta még egy darabig a homlokát, és egy utolsó slukkal kivégezte a cigijét, amit hamutál híján az üres dobozban oltott el. Végül rám nézett. 

  - Szóval Pattynak HÍVTÁK a KUTYÁDAT a lapok szerint, egyszer azt nyilatkoztad, hogy ő hiányzik a legjobban neked, és anyukád meg azt fontolgatta, hogy kitagad, mert nem a családodat említetted. 

  - Féligazság – mosolyogtam rá. 

  - És melyik fele az, ami megfelel a valóságnak? – kérdezte kíváncsian és őszintén. Ez is tetszik. Megkockáztatom, nem bír olyat csinálni, ami nem jön be nekem. 

  - Hogy hiányzik a halott Patty nevű kutyám. De most már elég is belőlem, úgyis elég jól informált vagy. Beszéljünk inkább rólad. – Ahogy ezt kimondtam, egy pingvinnek öltözött fazon jelent meg halk kopogás után az ajtóban. Egy kocsit tolt maga előtt.

A pizza nem fért el a tetején, így azt az egyik kezében hozta, és letette a hozzánk legközelebbi asztalra. A többi cucc halmokban állt a kocsin. Egy szál nem tudom milyen virág volt a közepén, egy kis vázában. Ez tuti, hogy Tay ötlete volt. Segíteni akar nőt szerezni. Hú, basszus, lehetek még ennél szánalmasabb? Nem hiszem. 

Ahogy túljutottam a felháborodásomon, miszerint ilyen balfasznak tart a haveromnak titulált áruló, gondoltam, szólok a pincérnek, hogy majd én megoldom a kávéöntögetős balhét. Azért előhúztam valamennyi pénzt a zsebemből, nem néztem, hogy száz dolcsi, vagy csak húsz, nem nagyon érdekelt, bár a százast jobban megérdemelte volna. Végül is akrobatikus módon hozta be a kajánkat. Ez lenne a legkevesebb. 

  - Mr. Pattinson, zavarhatom még egy percig? – Mindig így kezdődik, de most jó kedvem van, így rábólintottam. – A húgom beteg és kórházban van. Viszont imádja magát. Megkérhetem, hogy írjon neki pár sort? 

  - Persze. – Gyűlöltem, ha gyerekek betegek, és ebben a szituban általában szívesen osztogatok bármit. Legyen az dvd, vagy puszi, vagy akármi. A pénz és én ebben a helyzetben nem számítottunk, hiszen az élet legnagyobb igazságtalansága, hogy gyerekeket betegít meg. – Hogy hívják? 

  - Naomi. – Már el is kezdtem körmölni a legszebb és legolvashatóbb írásomat bevetve. 

  - Megkérdezhetem, hogy miért van kórházban? 

  - Végső stádiumos leukémiás. Az orvosok szerint két, esetleg három hónapja van hátra. 

  - És hány éves? – Egyre jobban gyötört valamiféle dühvel keveredett tehetetlenség. Miért léteznek ezek a betegségek, és miért sújtja az sors ezzel a gyerekeket? Annyira igazságtalan az élettől!

  - Tizenhárom éves lesz négy nap múlva. Imádja magát. A kedvenc dala a Let Me Sing, és egész nap a filmjeit nézi, vagy a riportokat, amikben szerepel.

Mi lenne, ha…? – tűnődtem el, de aztán: Na mindegy, még meglátjuk. Mindenesetre odaadtam a pincérnek a cetlit. Már indult az ajtó felé. A szemei könnyfátyolosak voltak, ahogy olvasta, amit írtam. 

  - Még egy szóra, legyen szíves! - szóltam utána - Melyik kórházban fekszik? - Megcsillant a szemében a könnycsepp, és egy odaerőltetett mosollyal válaszolt. 

  - A St. Annában. - Ahogy kimondta, már ki is lépett. Összenéztünk Kristennel, és megint ugyanúgy, mint az előbb is, összhangba kerültünk, és láttam a szemében, hogy ugyanarra gondol. 

  - Mit csinálsz négy nap múlva ilyentájban? - kérdeztem tőle, de valahogy most nem jött a mosoly. 

  - Bemegyek egy beteg kislányhoz a St. Annába – súgta, miközben kicsordult egy könnycsepp a szeméből. Nem tudtam, mit feleljek erre. Nem voltak szavak abban a pillanatban. Átnyújtottam a kezem az asztalon tenyérrel felfelé, és ő elfogadta néma kérésemet. Beletette pici kezét az enyémbe, és percekig csak szorítottuk egymást.

Valahogy szomorkásan, mégis teljes nyugalommal néztük egymást. Nem vagyunk sem orvosok, sem gyógyítók, hogy segíthetnénk ezen a lányon, de ha tényleg engem istenit, akkor az a legkevesebb, hogy széppé teszem egy napját.

Eléggé elméláztam, ő mégis megszólalt. Halvány mosoly suhant át az arcán. 

  - Elment az étvágyam, de egy kávét innék. Hogy vagy vele? 

  - Hasonlóképp. - Fölálltam. Nagyon nehezen, de elengedtük egymás kezét. Öntöttem neki a teli termoszból. - Hogy iszod? - kérdeztem tőle. 

  - Négy-öt cukor, sok tej - mondta pironkodva. 

  - Öt cukor???? - Kicsit sokkolt. 

  - Nem kell úgy elszörnyedni, na. - Az arcát vérözön borította be. - Szeretem az édes dolgokat.

Én nagyon édes vagyok - ezt kellett volna mondanom, de még nem mertem. 

  - Oké. Csak kérdeztem. – Felröhögtem, és elérkezetnek láttam az időt, hogy én is szívjam kicsit az ő vérét, így komolyságot mímelve megkérdeztem tőle: - Biztos, hogy elég lesz? Ha gondolod, teszek még bele pár kanállal. - Nem válaszolt, de megint megdöbbentett. A kishölgy ugyanis kinyújtotta a nyelvét rám. - Hé, nem ér a kisebbet csúfolni! - incselkedtem vele tovább vigyorogva. 

  - Persze, kisebb, mi? Hány centi is vagy? – Belekortyolt a kávéba, és egy jóleső nyammogásra hasonlító nyögést kreált, ahogy ízlelte a fekete finomságot. El kellett fordítanom a fejem, és gyorsan kitalálni valamit, mielőtt a farmerem szétreped rajtam. Elég ciki lenne. 

  - Hát, ez nem volt benne valamelyik pletykalapban? 

  - De! Ha minden igaz, akkor 185 cm vagy, de lehet, hogy ez is csak féligazság. - Imádtam azt a mosolyt, amit megint rám villantott. Egyszerre bájos, csalafinta, és szép. 

  - 186 mezítláb - kacsintottam rá. 

  - Na, azért majdnem eltalálták. 

  - Nem az a baj, Kris! Ó, bocsi, Kristen. 

  - Nincs semmi baj, szeretem, ha Krisnek szólítanak. Nincs gond vele, de mibe is kezdtél? 

  - Köszi - néztem rá és utaltam arra, hogy nem bánja, hogy becézgetem. - Szóval nem azzal van baj. Írjanak, amit akarnak. Igazából teszek rá magasról. Az a gáz, hogy sokan aszerint ítélkeznek, mert nem tudják, hogy csak 10-20%-a igaz. Vagy egész egyszerűen kifigurázzák. Múltkor például a nőverem itt volt nálam. Be volt festve a haja, és eléggé ki volt öltözve, mert őt vittem az egyik premierre. Másnap azt mondta az összes szennylap, de még a híradó is, hogy megint becsajoztam. Érted, mi a baj ezzel az egésszel? – A kifakadásomat tök nyugodtan, és mosolyogva hallgatta végig. 

  - Rob, te híresség vagy – közölte egyszerűen, mintha ez együtt járna azzal, hogy a firkászoknak minden joguk meglenne arra, hogy a magánéletemben turkáljanak. 

  - Akkor sincs joguk a magánszférámhoz. Megértem, hogy a filmet promozóni kell, és ahhoz ugye elengedhetetlen a sajtó, de hogy anyám ne tudjon elmenni vásárolni a kedvenc kisboltjába úgy, hogy ne zaklatná tíz paparazzi, az sok. Ehhez nincs joguk és ebből van például olyan cikk, hogy ki akar tagadni. Kitalálnak dolgokat, hogy eladják a szar lapjukat. 

  - Az emberek bármit megtennének azért, hogy tudjanak rólad dolgokat, és szerintem még az sem feltétlen fontos mindenkinek, hogy igaz-e az aktuális téma. A lényeg, hogy bemeséljék maguknak, hogy te sem vagy különb a többi halandónál. Pedig a szívük mélyén tudják, hogy mérföldek, sőt, inkább kontinensek választank el téged az átlagemberektől. 

  - Látod, Kris, ez a baj. Ez pont nem így van. Tökre átlag vagyok, azzal a különbséggel, hogy firkálnak rólam. 

  - A világ női, asszonyai és lányai 90%-a szerelmes beléd, a többi meg vagy leszbikus, vagy ízlésficamban szenved. Tudod, nem ez egy átlagférfi ismérve – próbált győzködni az igazáról, miközben elcsent még egy cigit az asztalról, de most én voltam gyorsabb, és már elé is tartottam a tüzet. Közénk meg letettem a hamutálat. 

  - A legújabb közvélemény-kutatások szerint csak 10% szeret, a többi 80 Edward Cullent isteníti. Leszarják, hogy én ki vagyok –kacsintottam rá cinkosan. 

  - Ja, az mindjárt más, a világ nőneműinek 10%-a alig több, mint egy-két millió személy - mondta tovább hunyorogva. – Igazad van, ez teljesen más. – Szívózik a kis csaj.

  - Jó, jó, te nyertél. Beszéljünk inkább rólad, az izgisebb. – Fölnevetett. 

  - Ja, tuti, hogy le fog nyűgözni a hihetetlenül izgalmas és eseményekkel teli életem. – Még az irónia is jól áll neki, kész vagyok ettől a szépségtől. 

  - Majd én eldöntöm, ha megengednéd. – Az „égre” nézett és bazsalygott magában, de nem válaszolt, inkább várakozott, hogy most én kérdezzek. 

  - Mi a teljes neved? 

  - Kristen Jaymes Stewart. 

  - Hány éves vagy? 

  - Nemrég töltöttem be a 21-et. 

  - Hány tesód van, és hogy hívják őket? 

  - Egy bátyám és Cameron. 

  - Oké! Vége a könnyű dolgoknak, most jönnek az intimebbek. – Elmosolyodott és elcsent még egy cigit. Igencsak fogyóban volt már, így kibontottam az első kartont, és két dobozt is kipakoltam belőle. 

  - Mióta vagy fan? – mutattam a pólójára. Jött az első pirulás. Gyönyörű! 

  - Rob, vagy Edward fanra gondolsz? – Tudtam, hogy húzni fogja az időt. 

  - Hmm, ez kezd izgis lenni. Az egész sztori érdekel. Elejétől kíváncsi vagyok az egészre. – Valami olyasmit motyogott, hogy na jó, rendben és egy hatalmas sóhaj után belevágott. 

  - A barátnőm, Nicol, elcibált egy ilyen csajos kiruccanásra, mert elég szarul voltam, és hát úgy gondolta, hogy egy kis shopping, meg egy jó film majd segít. Így beültünk egy vámpíros filmre – itt rám mutatott. – Azt hittem, hogy lesz egy uncsi estém, de aztán úgy a film 9. perc 23. másodpercében megjelent Edward, aztán a 32. másodpercében meg mosolygott egyet, és hát ott már izgis lett a film. – Felsóhajtott és totál vörösbe borult az arca. Igazából vicces lett volna, hogy ennyire zavarban van, ha nem veszek el a szépségében. – Tudod, elég gáz erről veled beszélni. 

  - Hányszor láttad a filmet? 

  - Rob, tudod, ez vérciki! Nem beszélhetnénk inkább másról? 

  - De, persze… – Megkönnyebbülten mosolygott egyet. – Ha elmondod, hányszor láttad a filmet. – Én meg csak vigyorogtam, mint a vadalma.

A találkozásunk óta most először éreztem magam nyeregben, és ez nagyon tetszett. Totál zavarban volt, és én már majdnem megkegyelmeztem neki, de csak majdnem és szerencsére úgy tűnt, hogy megosztja velem szégyene okát. 

  - Olyan öt-hatszázszor. – A szemem kikerekedett, ő meg lehajtotta a fejét. Jézus, nem csoda, hogy szégyenkezett. - Tudom, hogy beteges, de bejött a film. - Valahogy az arcára varázsolt egy gyenge mosolyt. 

  - Gondoltam, hogy megnézted párszor, ha fejből nyomod, hogy hányadik percben lép be Edward, de igen, elég beteges, és én nem is nagyon értem. Mármint, mire ez a nagy imádat? Most komolyan, azért annyira nem nagy szám. – Valószínű látszott rajtam, hogy komolyan gondolom, és nem csak az egómat akarom növelni a rám váró dicshimnusztól, mert összehúzott szemöldökkel, komolyan kezdett bele a mondókájába. 

  - Ezt most komolyan kérdezed? – tette fel a költői kérdést, amire választ sem várt, úgy folytatta. – Edwardra vár minden nő. Arra, hogy úgy szeressék, úgy óvják, ahogyan ő Bellát. Tisztelettudó, okos és művészi. Ő testesíti meg a tökéletes férfit. Az álompasit. – Hallgattam az egyre hangosodó gesztikulálásokkal tarkított védőbeszédét, és olyan volt, mintha már jó párszor előadta volna. 

  - Hány embert próbáltál már meggyőzni erről a feltevésről? 

  - Ú, bocsi! Megint elvetettem a sulykot, de úgy védelmezem Edwardot, mint egy anyatigris a kölykeit. Szóval, ha jót akarsz magadnak, akkor ne bántsd őt. – fenyegetően emelgette a mutató úját. Utoljára az általánosban fenyegetett így a tanárom. 

  - Eszemben sincs – védekeztem gyorsan –, de tudod férfiszemmel kicsit másabb. Elég szánalmas, ahogy Bella cicózik vele. 

  - Mintha csak Gabet hallanám…

Mi? Ki az a Gab? A picsába, biztos, hogy a pasija. 

  - Ki az a Gab? – Muszáj tudnom, ha van valakije, bár valószínű, hogy kiakaszt vele, de akkor is. 

  - A barátom. – Na, ezzel a két szóval most kicsinált.

Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Az a nő, aki nekem kell, természetesen foglalt. Egy végtelennek tűnő másodpercig sötétség borult rám. De hiszen ez egyértelmű, mert ő gyönyörű, csinos és ráadásul még okos is. Meglehetősen ritka keveréke a tökéletes nőnek, és ami a legfurcsább benne, nekem nagyon úgy tűnik, hogy még tisztában sincs azzal, mennyire tökéletes. Számba vettem a legfontosabbakat. Szerény, és olyan szemei, ajkai vannak, és keze, és nyaka, és illata, meg kisugárzása, amitől kikészülök. És ez mind ezé a Gabé. 

  - Értem. – Nem bírtam visszafogni magam. Ez egész egyszerűen rossz. Miért másé ez a lány? Többet kell tudnom, hátha épp szakítófélben vannak. Elvégre melyik férfi szeretné, ha a nője eljönne, hogy láthasson egy másik pasit? Én biztos nem örülnék neki. - És mióta vagytok együtt? – Nem bírtam ki, egy fintor jelent meg az arcomon.