6.fejezet

Szia kedves mindenki :)

Hát megjött a hatodik :$ ennek már izgalmasabbra sikerült a vége (ördögi kacaj) remélem, hogy tetszeni fog :) Nem is húzom tovább az időt jó olvasást és legyetek nagyon nagyon rossszak puszi 

Andi

Majd elfeledtem külön köszönet drága bétámnak ugyanis ma éjjel fél kettőkor küldtem át neki a fejit és már ma küldte vissza szóval tényleg KÖSZÖNÖM és IMÁDLAK 

                 ~ Igazán nincs mit köszönnöd! :) 
                                 Én is imádlak! ♥♥♥ d. ~

Rob:

Még pár másodpercig vacilláltam, hogy ki szálljak-e, illetve legalább magamnak be kellett vallanom, hogy eléggé összeszartam magam a két kutyától. Soha nem féltem különösebben semmilyen állattól, de ahogy ez a két vérengzőnek látszó állat meredt rám vicsorogva, hát…

Ránéztem Tayre, aki közben már elővette a szolgálati fegyverét.

- Nem kell pisztoly! – mondtam neki gyorsan, és megpróbáltam felettébb határozottnak látszani, ahogy kiszállok a kocsiból. Velem együtt nyitotta az ajtót testőröm is, aki rám sem bagózott, tovább szorongatta a fekete fegyvert. Tudom, most is, mint mindig, ő van nagyobb veszélyben, hiszen az ő oldalán állt meg Kris a két kutyával, de nem biztos, hogy sikerem lenne végül, ha lelőné itt nekem bármelyik állatot is. Kris gyilkos pillantást mért Tay kezére, aztán rám. – Hú, ha ölni lehetne szemmel, akkor lehet, hogy már nem lélegeznék… – Végül mégis a testőrhöz fordult, és neki címezte a szavait.

- Ha bántani mered a kutyáimat, kiheréllek, megetetem veled a golyóidat, aztán szépen lassan kibelezlek, végül eltemetlek, de csak hogy utána exhumálhassalak, és még párszor megölhesselek.

Olyan komolyan mondta, hogy egy pillanatra még el is hittem, viszont Taylor nem így gondolta, mert harsányan felröhögött, és már el is rakta a fegyvert.

- Oké, Ms Exhumállak, hogy újra és újra megölhesselek hölgyemény, de akkor fogd vissza a dögöket! – Kris még mindig mérges volt, de láthatóan megnyugodott, hogy nem bántjuk a kutyáit.

- Gyertek be, mielőtt meglátja valaki, hogy ki vagy. Nem akarok firkászokat a házam körül. Te meg – mutatott Tayre és elindult a ház felé –, ha még egyszer dögnek nevezed a családom bármelyik tagját, úgy jársz, mint a szomszéd kutyája.

Nekem föl sem tűnt, mit mondott. Tay tovább kuncogott, az én figyelmemet viszont lekötötte Kris fenekének és a csípőjének ingerlő mozgása. Majd az ő „testőrei”. A két bestia közül az egyik a melléig érhetett, de a másik sem volt egy átlag Dobermann, a méreteit tekintetbe véve az ő feje mindössze Kristen formás derekát súrolta. Látszólag figyelembe sem vettek, holott az előbb még nyálcsorgatva a vérünkre ácsingóztak, nem úgy a kis pattogó jószág. Ő volt, aki megállításra kényszerített. Ott rohangált a lábamnál, így mivel a gazdája nem nagyon méltatott figyelemre, a kutyushoz guggoltam le, hogy megsimogassam.

Édes egy eb volt. Megvakargattam a füle tövét, erre élvezettel dörgölte hozzám a fejét, és gondolom, hálája jeléül egyből a képembe nyalt, ami a lehelettét tekintetbe véve elég gusztustalan volt, de csíptem a kutyákat és ez az állat különösen jó fejnek látszott.

Nyalogatott volna még tovább, de ekkor Kris kettőt csettintett, a kutya felé kapta a fejét, utána rám, és még egy utolsót nyalt rajtam az államtól egészen a homlokomig, majd máris a gazdája mellett ficánkolt a két szoborszerű kutya mellett.

- Hogy járt a szomszéd kutyája? – kérdezte Tay Kris felé fordulva, aki végre engem nézett, de mellőzött minden szexepilt, mindössze megrökönyödést láttam szépséges szemében. Valószínű, hogy akkor fordult meg, mikor én lehajoltam a kutyához. Rápillantott a hűtlenkedőre, aki esdve nézett vissza rá, és mióta megláttam, most először állt meg. Olyan szemekkel meredt Krisre, amitől még a legkőszívűbb ember is meglágyult, vagy felgyulladt volna. Még kb. egy percig nézték így egymást, Kristen szigorral, a kutya meg könyörgőn.

Komolyan mondom, hogy kommunikáltak ezek ketten. Én meg megbűvölve bámultam, hogy hogyan kezeli álmaim nője ezt az egész helyzetet.

- Na, gyere te kis áruló! – mosolygott rá a kutyusra.

Áruló? Á, szóval ezért büntette ezzel a pillantással. Az eb meg már ugrott is az ölébe, és élvezte azt, amit én akartam. A simogatását.

Basszus, féltékeny vagyok egy dögre. Fú, tök gáz vagyok, de komolyan, egy szánalmas, hülye pöcs! Hogy lehetek féltékeny arra, hogy egy kutyát simogat, és nem engem? Ez már beteges!

Nem! Nem is beteges – gondoltam át gyorsan –, inkább csak irigy. Hiszen a kutya élvezheti azt, amire én vágyom. Az ölelését. Tayjel meg csak itt állunk, mint két idióta.

- Gyertek be! – szólt Kris. Nem tudom, hogy nekünk, vagy a „családjának” szóltak-e ezek a szavak, de nem nagyon izgattuk magunkat ezen, mind az öten követtük be a házba.

És itt egy újabb falba ütköztem. A már megismert Kris illatot hatványozottan ízleltem. Egy pillanatra letaglózott és megállításra késztetett. Lehunyt szemmel élveztem, miközben hatalmasakat szippantottam a levegőbe, hogy soha még az emlékét se felejtsem el. Örökké ezt akartam érezni.

- Hmm, fura illat van… – szólalt meg az testőröm.

Még hogy fura! Ez nem komplett. A legjobb, legtisztább, legmámorítóbb, amit valaha érzetem.

- Bocs, hogy itt nem Donna Karant, vagy Coco Chanelt lehet érezni – gúnyolódott elég csípősen.

Kussolj, te kretén! pillantással akartam Tayt figyelmeztetni, hogy kinyírom, ha továbbra is faszságokat beszél. Úgy tűnik, hogy vette a lapot, mert egyből kijavította magát.

- Nem, félreértettél, itt rohadt jó szag van! Én különben sem szeretem Karant, akkor már inkább Chanel, de itt még annál is jobb illat van. De mindegy is. Mondd már el végre, hogy hogyan járt a szomszéd kutyája!

Kris végre elmosolyodott. Először történt, hogy ezt nekünk címezte, mióta megint találkoztunk. Beljebb ment, mi meg követtük.

Természetesen a kutyák lehettek, aki először elfoglalták a jelek szerint állandó helyüket egy-egy pokróc formájában. Aztán a gazdijuk egyszer csak megfordult, és kihívóan Tayra nézett, még a szemöldökét is felhúzta.

- Egy darabig vonyított, aztán hátra ment a kert végébe megdögleni.

Egy-két másodperc síri csönd volt. Aztán ezek ketten olyan harsány nevetésbe kezdtek, hogy azt hittem, már nem is fogják befejezni. Én meg, mint egy értetlen hülyegyerek csak álltam a nappali és a konyha között. Egybe volt nyitva a két helyiség és most, hogy már felszállt az illat köde az agyamról, zavaromat színlelendő körbenéztem.

Semmi extra nem volt. Kellemes pasztellszínek, kényelmes kanapék, és székek. A könyvespolcon annyi könyv, hogy félő volt, összeroskad, mert nem fogja elbírni a súlyt, amivel terhelve van. Rengeteg könyv sorakozott egymás mellett, és egy elszeparált helyen ott virított díszkötésben mind a négy Twilight kötet.

Közelebb mentem a polchoz, és akkor láttam meg, hogy kb. 10-12 könyv van még ott, ami velem, illetve a filmmel kapcsolatos.

Ránéztem Krisre, aki lesütötte a szemét. A dog odament hozzá, és az orrával bökdöste gazdája kezét. Ekkor az áhított nő hatalmasat sóhajtott, amolyan beletörődöm módon, majd megsimogatta a kutya fejét. Tay meg csak nézett minket, ide-oda kapkodva a fejét. Láthatóan ő még zavarban sem volt. Nem úgy mi. Kris arcát vérözön díszítette, nekem meg a kezem remegett.

- Kértek inni valami? Kávé, sör, üdítő? – nézett végül ránk.

- Én kérek kávét – szólt a testőr, de én meg sem bírtam szólalni.

Kris ekkor rám nézett, de csak a fejem ráztam meg. Elfordult tőlünk, mire intettem Taynek , hogy leléphetne, ő meg a már fekvő kutyákra mutatott. Már megint feküdt mind, elszórt alakzatban, de persze közben két szempár ingerülten engem méregetett, a harmadik inkább barátságosan. Intettem, hogy nem lesz gond, amikor Kris már vissza is ért.

A pultra rakott három csésze kávét. Tay elvette az egyiket, egy korttyal legyűrte, és már ment is az ajtó felé. Álmaim nője meg rémült szemekkel nézett testőröm után.

- Kint leszek, ha kellenék! – szólt hozzám, majd ránézett Krisre. – Ha kérhetlek, ne etesd meg ezekkel a kutyuskákkal. – És már ki is lépett.

Mi meg sem moccantunk, csak álltunk ott már jó néhány perce, és csak néztük egymást. Még soha nem voltam ennyire zavarban senkitől és semmitől, mint most. Tudtam, hogy mondanom kellene valamit, de hang az nem jött ki a számon. Végül ő szólalt meg.

- Miért jöttél ide? – remegett meg a hangja.

Mit mondjak? Az igazat vagy megint kamuzzak neki?

- Látni akartalak – jött az őszinte verzió.

Láthatóan meglepődött, és elgyötörten nézett rám.

- Miért csinálod ezt velem? – A hangjában most már elfojtott sírás bujkált, mire muszáj volt közelebb lépnem hozzá.

Az egyik kutya a fejét emelte csak fel, míg a másik fölpattant, ami egy ekkora dán dogtól igencsak meglepő mozdulat volt.

- Jack, fekszel! – jött a határozott parancs Kristől, mire az állat lefeküdt, de bizalmatlansága jeléül a fejét ő is felszegve tartotta.

- Kris, kérlek, beszéljük meg ezt! – próbáltam annyi könyörgést belevinni a hangomba, amennyi csak tőlem telt.

Kris nézett még egy darabig, aztán úgy döntött, hogy ad nekem egy esélyt. Intett a fejével, hogy kövessem. A két véreb felállt, de nem jött utánunk, míg a haveromként elkönyvelt jószág felpattant, és a sarkamban ugrándozva követett egészen a hátsó kert ajtajáig, amin Kris kiment. Én megálltam az ajtóban, míg ő ellépdelt egy kerti asztalig.

Itt is miden tele volt azzal a furcsa és szép virággal, és itt is érződött az illat, de közel sem annyira, mint a házban.

Kris nem fordult felém, úgy szólalt meg.

- Miről akarsz beszélni? – kérdezte feszülten.

- Tetszel nekem. – Én sem gondolkodtam, és elismételtem, amit a könyvtárban mondtam. Tudtam, hogy nem kellett volna, de elvesztettem az eszem a közelébe.

A következő pillanatban már meg is bántam elhamarkodott kijelentésemet. Megfordult, és a szeméből csak úgy sütött a düh.

- NEM! – mondta. Mit mondta, inkább suttogta, ám olyan határozottan, és olyan meggyőződéssel, hogy hátrahőköltem tőle. Közbe kellett vágnom.

- De! Nagyon tetszel nekem – tudtam, éreztem, hogy hiába mondogatom én is, nem fogom őt meggyőzni. Csak beszélünk, de nem halljuk egymást.

Egy könnycsepp csordult ki a szeméből, ami fájóbb volt, mintha pofon vágott volna.

- Nem, Rob, ez nem így van. Nem lehet így. – Meg akartam szólalni, vagy legalább közelebb menni hozzá, de az első tétova lépésem után fölemelte a kezét, és intett, hogy ne tegyem. Ott maradtam, ahol eddig álltam, és csöndben maradtam. – Én ma csak látni akartalak, és esetleg egy pillantásodat, vagy egy mosolyodat elcsípni, érted? De nem! Neked be kellett hívnod, hogy autogramot kapjunk. Be kellett hívnod abba a kurva könyvtárba! Én nem vagyok Samantha vagy Andy! – Itt már kiabált, én meg a földbe gyökereztem, mint egy kibaszott fa. – Mit akarsz tőlem?! – kérdezte ismét, de valahogy úgy éreztem, hogy nem vár rá feleletet, és ebbe most bele is trafáltam. – Te nem olyan pasi vagy, akinek ez elég – mutatott magára, én meg kezdtem dühbe gurulni. Már honnan a fenéből tudhatná, hogy nekem mi, vagy ki tetszik? A nyomorult lapok biztos, hogy nem ismernek annyira, hogy ezt eldöntsék. – Ne mondj semmit – folytatta –, igenis szoknyapecér vagy, a kutyádat Pattynek hívják, ki akart tagadni anyukád, Tom a legjobb barátod, és csak meg akarsz dugni!

Ezután térdre rogyott, mire az előbbi kábulatom szertefoszlott. Felsorolta az általa rólam ismert majdnem összes tévhitet, de nem engedte, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét.

Ezek után főleg képtelen voltam távolabb maradni. Odasiettem hozzá, és szintén letérdelve átöleltem, ő meg hozzám bújt, úgy zokogta tovább a szavakat.

- Három órával ez előttig imádtalak – súgta a fülembe.

Rosszul esett a múlt idő. Nem értettem, mi változott, hiszen minden fan erre vár, nem? Hogy megkapja az imádata tárgyát.

- És most utálsz? – kérdeztem némi mosolyfélét összehozva, hátha az enyhít a dolgok feszültségén. Tévedtem.

- Ami azt illeti, utálom, hogy tönkretetted az idilli képet magadról. Utálom, hogy nem lehetek többé a rajongód. Utálom, hogy azt mondtad, tetszem neked, de a legjobban azt utálom, hogy megcsókoltalak, és még rohadtul élveztem is.

Rám nézett. Egyből beleolvadtam a könnyáztatta szemekbe. A szavak maguktól törtek elő belőlem, egy másodpercet sem gondolkodtam rajtuk.

- Én viszont imádom, hogy behívtalak, és imádom, hogy a rajongóm voltál három órával ez előttig, azt kívánom, bárcsak már korábban is találkoztunk volna valahol, nem beszélve arról, hogy imádom az illatodat, és a szemed káprázatos színét, a szépségedet, és a hajad lágy esését… – Minden szónál megérintettem hol az arcán, hol a haján, vagy éppen a szemeiből töröltem le a könnyeit. – Imádom a házad szagát, hogy a kutyáid fanatikusan védelmeznek, és hogy szemet kápráztatóan gyönyörű vagy.

Lehunyta a szemét, így megfosztott attól, hogy élvezzem a kékségét. Éreztem, hogy még nem győztem meg, és nem zártuk le ezt a témát.

- Rob, te most is a Westronban élsz, ami a legmenőbb szálloda egész L.A.-ben, és egy kibaszott milliomos vagy. Testőrök hada vesz körül, a People magazin meg kétszer választott meg az év legszexibb pasijának. A tied lehetne bárki, a legszebbek és a legjobb nők!

Nem hagyhattam, hogy újra előröl kezdje ezt az egész mi mások vagyunk szarságot. Muszáj volt tennem valamit. Így két tenyerem közzé fogtam az általam legszebbnek titulált arcot, és vadul rávetettem magam a szépséges ajkakra.

Nem felelt a néma kérésre. Ledermedve várta, hogy fejezzem be, és tomboljam csak ki a vágyam. Hiába hívtam táncba a nyelvét, nem óhajtotta a csókunkat. Ekkor, mint egy utolsó, kétségbeesett lehetőség jutott eszembe, hogy ő mivel keltett engem fel a dermedtségből ott a könyvtárban.

Végignyaltam először a felső, aztán az alsó ajkát, és ez végre segített.

Megremegett, majd az eddig lomha karok átöleltek. Lágyan túrt a hajamba, és végre elkezdtük szerelmes tangókat, csak éppen nem a lábunkkal jártunk azonos ritmust, hanem a nyelvünkkel.

Fergeteges íze volt, és azt kívántam, soha ne legyen vége. A testünket már szinte egynek érzetem, mintha egymásba olvadnánk. Ilyet ezelőtt, de még ehhez hasonlót sem éreztem soha. Hogy válthat ki belőlem ennyi furcsa, ismeretlen érzést valaki ilyen rövid idő alatt?

Már nem finomkodtam, érzetem, hogy ő is erre várt.

Végigsimítottuk egymást, ő is, én is. Fáradhatatlanul, egyre követelőzőbben húztuk egymás idegeit az egekig. Ujjaim és tenyerem újra élvezhette azt a csodás testet, ami szépen lassan öli három órája az agysejtjeimet. Ő is így lehetett velem, mert furcsamód élvezte, hogy megérinthet, nemcsak azt, ahogy én simogatom.

Ebben a végtelennek tűnő, gyönyörökkel teli percben úgy éreztem, hogy egész vagyok. Nem voltam, és nem leszek soha senkivel több mint vele most, de ekkor ő elszakította tőlem mézédes ajkait, és ziháltan nézett a szemeimbe.

Vágyódás csillant a tekintetében, ugyanaz, ami engem is égetett. Aztán jött az ultimátum.

- Csak ma! Utána már csak a kórházban találkozunk, és ennyi. Többé nem jössz ide, és én sem megyek utánad sehová. Csak ma a tied vagyok, és te az enyém.

Lefektette a feltételeket, így már egyedül csak rajtam állt, mit válaszolok.