19. fejezet

Sziasztok :) 


Nem is húzom tovább az időt csak jó olvasást kívánok. Ja még annyi, BOLDOG ÚJ ÉVET és menjetek bulizni ;) meg persze legyetek rosssszak
Bétám köszönöm <3
csók nektek Andi

19. fejezet

Rob:

Még mielőtt bármit is mondhatott volna (remélem, most nem akar meglepetést okozni egy esetleges nemleges válasszal, hiszen megbeszéltük, hogy mindenképpen összeházasodunk, azért mégis ott volt egy kis félsz; a visszautasítás is egy lehetséges válasz velem kapcsolatban), úgy gondoltam tisztázom a gyűrű nem éppen megfelelő átadásának mikéntjét.

- Ez még nem az a lánykérés, amiről álmodtam – mosolyogtam rá félszegen, de ő láthatóan nem értette a célzásom vagy a szavaim mögött bújó igazságot. - Csak azért adom most át a gyűrűt, mert azt akarom, hogy az orvoshoz már a menyasszonyomként menjünk. Igenis legyen tisztában vele mindenki, hogy hozzám tartozol. – A mosoly, amivel megajándékozott, kisebbfajta szívelégtelenséget eszközölt ki. Gyönyörű és az enyém. Lehetek ennél szerencsésebb?

- Szóval el vagyok jegyezve úgy, hogy nem kérted meg a kezem? – bujkált huncut mosoly az ajkain.

- Hát, ahogy vesszük, igen is, nem is. – Persze már kezdtem kiismerni a fura, rafinált stílusát.

- Vagyis?

- Megkértelek. Persze nem illő módón… az ágyban, de te kikosaraztál –néztem rá haragot imitálva, ő meg vigyorgott. – Aztán jön Kate, te meg persze igent mondasz az ő érveire, így félig te kértél meg engem, nem pedig én téged.

Alig bírtam visszafogni magam. A kitörni vágyó röhögőroham már majdnem felszínre tört, mikor ránéztem, és az ő durci és csodálkozó szemeibe ütköztem. Végem volt. Olya harsány roham jött rám, hogy alig lehetett csillapítani, még két perc után is kuncogtam. A hasam már fájt, de ez az arc örökre az eszembe vésődött. Egyszerre volt aranyos és vicces.

Végül beleboxolt a vállamba. Ez segített, hogy legalább a minimális szinten visszatérjek az eredeti állapotomba.

- Oké befejeztem! És ígérem, hogy normálisan is meg fogom kérni a kezed, ez alap. De most mégis arra kérlek, hogy addig is hord a jegygyűrűdet. – Összeszedtem a bennem lévő összes szende kiskutyát és megpróbáltam a nézésüket leutánozva hatni szerelmemre. Lassan hajoltam felé, a kezemben még mindig ott volt a bársonydoboz, benne pedig az ék. Mindezt fűszereztem a jó sok kiskutya nézésével. És úgy tűnik, hogy ez hatott. Észveszejtő csókot kaptam tőle.

Még javában pihegtem, annyira a hatása alatt voltam a csókcsatának, mikor a szemem a dobozkára villant, és hirtelen eltűnt belőle a gyűrű. Az autó padlóján kezdtem keresgélni, mikor Kris elkezdett kuncogni. Rákaptam a fejem és láttam, hogy eltakarja az a formás ajkát a tenyerével, a kezén pedig ott virít az ékszer. Valahogy nem bírtam rá haragudni, amiért csak úgy elcsaklizta, és nem engedte, hogy én húzzam fel az ujjára.

Tökéletesen illet rá. Mintha hozzá tarozna, és ez tulajdonképpen most már így is volt. Tökéletes. Mint ahogy a nő is, aki persze folyamatosan szívja a vérem. Mint ahogy most is…

- Elhagytál valamit, szépfiú? – huncutkodott.

- Egy egész hónapra, de megbocsájtott és most itt van velem – válaszoltam neki. Tudtam, hogy mire gondol. és én már csak azért sem arra válaszoltam.

Nekem esett, az autó ajtajának lökött, úgy támadott le, és csókolt újra. Alighogy befejezte a szám ostromát, mélyen a szemembe nézett.

- Soha nem láttam még ilyen szépet – mosolygott.

- Én már igen. – Még egy puszit loptam tőle – Téged. – Elpirult.

Biztosan a tudatában van, hogy milyen gyönyörű, és milyen eszméletlen szívdobogást idéz elő ezzel a bájjal. Hirtelen az jutott eszembe, hogy ez a nő lehet, hogy valamiféle boszorkány, vagy valami szépséges démon. Nem mintha először jutott volna ilyen az eszembe, de hogy a francba van az, hogy egy másodperc alatt, és azóta is folyamatosan, és egyre jobban beburkol ezzel a kielégíthetetlen szerelmi vággyal. Hogyan lehetséges ez?? Minden percben csak rá, és vele kapcsolatos dolgokra gondolni. Állandó kísértésben, hogy mikor kaphatom meg a teste gyönyörét, és hogy mikor fog csak fele annyira szeretni, mint ahogy én őt.

Hogy képes valaki ennyire erősen érezni egy másik ember iránt? Még csak eszembe sem jutott soha, hogy ilyen érzés létezhet, nem hogy én lehetek a szerencsés flótás, aki meg is élheti. A gyűrű látványa a kezén valami megmagyarázhatatlan nyugalommal fűszerezett elégedettséggel árasztott el. Valahogy egy pillanatra örökké tartó érzések kerítettek a hatalmukba, és ez tetszett nagyon. Mindennél jobban.

Csak néztük egymás szemében ugyanazt az érzést, és ez olyan tökéletes perc volt, mint még eddig soha, mióta megszülettem. Édes mosoly bújt meg az arcán, és most már a gyűrűs kézzel érintett meg lágyan.

Körbesimította a szememet, az arcomat, majd az orrom, hogy a számnál megálljon. Bársony tapintását nem lehet megszokni. Egyszerűen minden egyes érintése mintha a lelkemig, vagy a bőröm alá férkőzne.

Persze az én utálatos testőrömnek ilyenkor kell belerondítani az idilli pillanatba…

- Megérkeztünk gerléim – közölte vigyorral a hangjában. Hogy honnan a francból tudta, hogy hová kell jönnünk, fogalmam sincs. De egy nőgyógyászati klinikánál parkoltunk le. – Még mindig jön egy-kettő, de a portán nem fogják őket beengedni, ne féljetek. Kate már beszélt az igazgatóval, meg a nőgyógyásszal, meg még mit tudom én kivel… – fogta meg a testőr a nője kezét, és ők is kiszálltak velünk. A mögöttünk lévő kocsiból pedig a többi testőr lépkedett felénk. Elég mogorva és elszánt arccal nézték az utánuk érkező autókat. Én a helyükben nem biztos, hogy megkísérlem a beosonást, vagy fényképezést. Elég ádáz fejük van ezeknek a fickóknak.

Jót mosolyogtam magamban, és most is, mint már jó párszor, hálát adtam az összes istenségnek, hogy ők is a csapat részei. A fiúk körülvettek minket, és így indultunk el az egyik kis melléképület felé. Fák és bokrok között sétáltunk, mindenhol padok és pihenéshez tökéletes környezet. Abszolút nem kórház-hangulatú volt, inkább valami nyugalmi sziget, vagy pihenő park. Igazán kellemes volt. Egészen addig, míg egy harmincas férfi nem indult el felénk vigyorogva.

Krisre néztem, aki szintén fülig érő mosollyal nézte a pasit. Én naiv meg azt hittem, hogy csak én vagyok a kiváltságos, aki élvezheti a mosolya fényét. Hát nem így van. A pasi már csak pár lépésre volt tőlünk, és emelte a karját, hogy átölelje az én leendő feleségemet, és bár tudtam, hogy nem lehet ellenség, az agyam azon része, ami felfogta, hogy a fehér köpenyben lévő ember egy orvos, olyan parányi mértékben irányított, hogy esély sem volt arra, hogy ne járassam le magam totálisan. De amikor megszólalt, nem hagyott más esélyt.

- Szia, szépségem! – üdvözölte volna Krist. Én meg már ezt nem hagyhatom. Mit akarja ő ölelgetni az én nőmet?! És különben is, miért szólítja szépségemnek? Hát mi a faszt képzel ez magáról, nem látja, hogy a kezét fogom?!

Úgy gondoltam, hogy egyértelműsítem az ipsével, hogy én is itt vagyok, így nemes egyszerűséggel Kris elé álltam, és kérdőn néztem a pasira. Persze a fickó lazán állta a tekintetem, és még a fiúk csöppet sem megnyugtató látványa sem hozta zavarba. Simán felém nyújtotta a kezét.

- Szia, örülök, hogy megismerhetlek. Dr. Matt Cole – vigyorgott egyenesen a képembe. – És ha nem tévedek, akkor te pedig a híres-neves Rob Pattinson?

- Igen. – Csak nem akaródzott odébb állnom, hogy felfedjem, amit már úgyis tud ez a Matt; azaz hogy Kris az én hátam mögül kukucskál ki. De ekkor álmaim nője megérintette a karomat, olyan lágyan, mint ahogy az autóban az arcomat.

Hátranéztem. Rám mosolygott, lábujjhegyre állt, és szájon csókolt, ott, a pasi előtt, sőt, mindenki előtt, és már nem is foglalkoztam semmivel, csak megragadtam a derekát, és magamhoz húztam. Édes csókkal nyugtatott meg. És már tudtam, hogy megint hülyeséget csináltam. De mit csináljak, ha egyszerűen nem bírom elviselni még a gondolatot sem, hogy más férfi ér hozzá, és ha már itt tartunk, eszembe jutott, hogy női ellenfeleim is lehetnek. Hiszen már felkérték, ahogy ő fogalmazott, egy édes hármasra. Szóval mindegy, hogy férfi, vagy nő az, aki közelít, soha nem lehetek biztos abban, hogy nem csábítja-e el tőlem őt.

Két röpke puszival zárta le a xanax-műveletet. Átölelt, és a fülembe súgva nyugtatott tovább. Majdnem sikerült neki. Legalábbis nem akartam azonnal elrángatni a helyszínről. Szerencsére.

- Csak gyerekkori barát, és ő az orvosom. Téged szeretlek. – Az utolsó két szó volt, ami végül segített.

- Én is téged, nagyon, és bocsánat, hülye voltam – néztem rá, majd végül kezet nyújtottam ennek a Mattnek. – Bocsi – kértem tőle is elnézést, kevésbé őszintén, mint az előbb szerelmemtől. – Nehezen bírom a konkurenciát – erőltettem magamra egy mosoly félét.

- Megértem – rázta meg a kezem a doki. – Hiszen nem mindennapi lány ez a mi Kristenünk.

Rákacsintott szerelememre, ami nem kis szorítást idézett elő a kezeink között. Pontosabban én fogtam rá erősebben a kezére. Azt hittem, hogy ő is hasonlóan fog reagálni, hogy kicsit ő is fitogtassa nekem az erejét. Nem így történt. Tovább mosolyogva simított egyet a kézfejemen.

Meglepődve kaptam ki a kezem a kígyófészekből. Vagy legalábbis úgy éreztem, hogy onnan rántom el. Mit simogat ez a pasi?? Normális ez?? Aztán Krisszel egymásra néztek, és fennhangon elkezdtek nevetni. Rögtön leesett. Tök jól beszívattak. A pasi valószínű, hogy jobban vonzódik hozzám, mint szerelmemhez.

- Hé! – szóltam rá. Megfogtam szerelmem kezét, aki időközben megpróbált kevésbé nevetni. Nem nagyon jött össze neki.

- Na, gyertek, nézzük meg, hogy mi volt azzal a teszttel. – Matt háta mögé sorakoztuk, aki néha még felnevetett, gondolom rajtam. De hamar egy alacsony épület felé vezetett minket.

A váróig jött a fiúk nagytöbbsége. Tay és Kate jött be velünk a barátságos helyiségbe, ahonnan még nyílt pár ajtó. Az egyiken beinvitált ez a fura figura, de már csak kettőnket. Sötétítővel homályosított szobába léptünk, ahol csak egy ágy, és egy szék volt látható, meg persze egy monitor, meg sok fura kütyü.

Kris automatikusan feküd le az ágyra, és felhúzta a hasáról a fölsőt. Én észre se vettem, hogy mikor ültem le a mellette lévő székre, és fogtam meg a kezét. Valahogy természetes volt az egész mozdulat; először még álltam és néztem, hogy Kris olyan természetesen mozog itt, mint ha hazajönne, a következő pillanatban pedig már mellette ültem. Mosolyogva nézett rám, míg Matt valami fura gélszerűséget nyomott a hasára egy flakonból. Aztán odatett egy vonalkód olvasót. Nem találtam jobb szót arra a micsodára…

A monitor ekkor hirtelen életre kelt, a szemem le sem vettem róla. Nem akartam lemaradni semmiről. Csak néztem, hol van a gyerekem a szerelmem hasában, de nem láttam semmit. A feketeségben néha egy-egy fehér folt, és ennyi. Matt magyarázott valamit, de nem figyeltem oda rá. Még mindig azt vártam, hogy megjelenik valami. Lehet, hogy túl sokat lógtam biológia óráról, de nem nagyon tudtam, hogy hogyan is kéne kinéznie egy egyhónapos emberkének. Valahogy többre számítottam…

Szerelmemre néztem, gondoltam, hátha ő többet tud, vagy lát, mint én. A szeméből könny csordult ki, és hirtelen megijedtem, mi baj lehet vele. Aztán elkezdtem hallgatni, hogy mit magyaráz ez az ellenszenves, langyos pasi.

- Minden rendben van. Jobban látnék, ha hüvelyi úton vizsgálnálak, de nem hiszem, hogy a lovagod örülne neki.

- Már megbocsáss, de én nem látok semmit – mondtam neki.

- Na jó, akkor a kevésbé szakavatott személyek érdekében megmutatom mit kellene nézni. – Aztán hirtelen már láttam valamit; szaggatott vonallal jelezte, hogy hol is van a mi kis bab formájú babánk. Még véletlenül sem volt emberforma. Inkább, mint egy picike paszulyka. És mikor megláttam, hogy mit akar mutatni, vagyis felfogtam, hogy az ott tényleg félig Kris, félig pedig én, könnyek kezdték mardosni a torkomat és a szememet.

Csodálatos kis babszem. Nem volt még kifejlődve semmi olyan része, amiből legalább következtetni lehetne arra, hogy egy ember van ott bent. Mégis csodás volt. És mikor már azt hittem, hogy kicsodálkoztam magam, akkor jött a következő csoda. Matt bekapcsolt valamit a nagy kütyün, és egy szapora hangot hallottunk. Kris hangosan sírt. És már az én szememből is kicsordult egy könnycsepp. A gyerekünk szívhangja volt.

Továbbra sem tudtam elszakítani a szemem a monitorról, de azért odahajoltam szerelmem arcához, és megpusziltam. Olyan volt, mintha hirtelen megnőtt volna a szívem, és Kris mellé beférkőzött volna ez a kis babocska. Csodás volt. Aztán a doki elvette szerelemem hasáról a vonalkód olvasót, mire eltűnt a szaggatott vonal is, meg minden, megint csak sötétség honolt a monitoron.

Mérges voltam Mattre. Még nézegetni akartam a kis pocaklakót, de ő megfosztott tőle. A hang is elhalkult, mikor kikapcsolta a nagy izét. Kris hasára rakott egy papírtörlőt, majd egy dossziéba irkált valamit.

- Ezekből naponta egyet vegyél be… – Szóval receptet írt. – És ha nagyon kívánod a cigit, max egy-két slukk, de ne dohányozz különben, ja, és heti két este egy deci vörösbor kötelező. Cukrot és sót mértékkel, és annyit szexelj amennyi jólesik. – Szerelmem pironkodva lehajtotta a fejét, ezt még a félhomálynál is láttam. Rám nézett, és végigmért amolyan „hű, nem rossz” módon. A hideg futkosott tőle a hátamon. – Te pedig, szépfiú, vigyázz rá. Azt hallottam, hogy el vagy eresztve ott lent, szóval csak óvatosan. – Az állam valahol két méterrel a föld alatt volt. Krisre kaptam a szemem, de ő is csak csodálkozva nézegette.

- Van egy-két lány páciensem, aki… hogy is mondjam… – megköszörülte a torkát –, közelebbről ismer téged. – Most én jöttem zavarba, nem biztos, hogy egy homárral akarom megbeszélni, hogy mim mekkora. Nem tartozott rá, és amíg élek, nem is fog. Kris mentett meg.

- Hé, Matt, ő az enyém, el a kezekkel, ha jót akarsz magadnak! – szidta meg kedvesen szerelmem. Erre a langyi felnevetett, és felemelte a kezét, jelezve hogy karikagyűrű van az úján. Nem is tudtam, hogy már összeházasodhatnak a melegek. De hát, haladni kell a korral, gondolom.

- Oké, oké, nem csapok le rá, most az egyszer – röhögött fel –, de egy hónap múlva várlak vissza, akkor megbeszéljük a többi dolgot, viszont komolyra fordítva a dolgokat; nem kéne már a bárba visszamenned dolgozni. Nem kismamának való hely az. – Kris elhúzta a száját és látszott rajta, hogy nem szívesen bólint rá a dologra. - Jó kislány! – paskolta meg szerelmem lábát. Tudtam, hogy ez nem olyan érintés, mégsem örültem neki. Csak hagyják meg a fogdosást nekem, hiszen én leszek a férje, meg egyébként is, ha ez nem így lenne a nagyon közeli jövőben, akkor sem szívesen nézegetném, hogy tapogatják az én nőmet.

Végül Kris felöltözött, adott két puszit a barátjának, én, vonakodva bár, de kezet fogtam vele, és még mielőtt kiléptünk volna, Kris kezébe nyomott egy fekete-fehér ultrahangfelvételt. Az első fénykép a gyerekünkről.

Ahogy kiléptünk, Kate persze rögtön letámadta Krist, és amolyan csajos dilemmába kezdtek, hogy mi és hogyan lesz ezután. Mi Tayjel mögöttük mentünk. Élvezettel figyeltem a jegyesem fenekét. Persze rögtön eszembe is jutott a bőre bársony tapintása, és az íze. Megkóstolnám most is, állandóan.

Valahogyan még félig az előbbieket gondoltam újra végig. Jó érzés volt látni a kis paszulyt. Az egyik legjobb! Fél füllel hallottam, hogy témát váltottak, és most már az estére készítette fel Kate életem értelmét.

- Egy baj van – elmélkedett hangosan. – Ez a külön töltött egy hónap. Sajnos mindenki tud róla. – Nagyot sóhajtott mind a két csaj. Én is. – Oké, legyen az, hogy már régebben is ismertétek egymást, de csak most jöttetek rá, hogy ez mit is jelent nektek, stb, stb, stb, aztán jöhet a sablon szöveg. Összejöttetek, de Rob hülye volt, és elég féltékeny is, és elbaszta, aztán meg rájöttetek, hogy nem fog ez menni külön, és meg is kérte a kezed, hogy biztosra menjetek. Persze, majd lesz találgatás, hogy akkor nem is biztos, hogy tőle van a gyerek, meg hogy csak azért vesz el, meg ilyesmi, de mivel egy hónap múlva esküvő, így hamar le fog csengni. – Kate persze egy levegővétellel hadarta végig a szöveget. Mi meg megpróbáltuk memorizálni. Legalábbis, amit láttam Kris arcából, határozottan így cselekedett. Odaléptem mellé, és magam felé fordítottam.

- Nyugi, drága! – mosolyogtam rá. – Nem lesz probléma. Tudom, hogy neked új ez az egész, de meglátod, végtelenül egyszerű, ha ki tudod zárni a villogó fényeket. – Kikerekedett a szeme, és elsápadt. Hát, nem éppen jó taktikát választottam arra, hogy megnyugtassam. – Hé, Kris, nem kell félni, ott leszek melletted és Oprah jó fej. Nem fog neked esni, és úgyis engem fognak kérdezgetni. Neked meg csak egy-két kérdésre kell válaszolnod. Olyan, mintha egy emberrel beszélgetnél, tényleg. Nem olyan nagy szám, mint ahogy képzelik. Semmi extra, csak beszélgetünk, oké? - Miközben megpróbáltam meggyőzni arról, hogy nem kell félnie, a karját dörzsölgettem, és nem tudom, lehet, hogy pont ez hatott, de határozottság gyúlt a szemébe.

- De előtte el kellene mennünk a szüleimhez, beszélni velük – sóhajtott nagyot. – Nem az újságokból kellene megtudniuk, hogy mi a helyzet. – Na, itt volt az idő, hogy most én rezeljek be. – Van nálad mobil? Én otthon hagytam az enyémet. – Természetesen azonnal odaadtam neki az enyémet, és már pötyögte is az eddig ismeretlen számot. A szemembe nézve kezdett el beszélni.

- Szia, anya! – A vonal végéről kissé erős zümmögést hallottam, de értelmes szót nem vettem ki belőle. – Igen, anya, igaz. – Újabb zümmögés. – Mikor jó nektek? Ma nem jó! – Most hosszabban ecsetelte leendő anyósom a lányának, hogy miért is kellene nekünk átmennünk hozzájuk. – Anya, este Oprah-hoz vagyunk meghívva. – Semmi, elhalt a zümmögés. – Anya… itt vagy még? Anya? Anya?! – Kis hatásszünet után újból elkezdődött a beszéd. Kris könyörgő szemekkel nézett rám, és mivel nincs olyan ezen a világon, amit meg ne adnék neki egyértelmű volt, hogy rábólintok a kérésére. – Jó, anya, ha most oda tudod csődíteni aput, akkor egy fél órán belül ott tudunk lenni. Cam otthon van? – Kris tovább hallgatta az anyja beszámolóját, de még csak amolyan belegyezős, vagy elutasító válaszok voltak. Néhány igen és nem elég is volt. Közben megfogta a kezem, és elindultunk az autóhoz.

Kate persze az óráját nézegette, miközben a telefonján lógott. Természetesen nem én voltam az egyetlen ügyfele, de valamiért úgy érzetem, hogy engem különösen nagy kegyben tart. Vagy legalábbis az én lelkemet is istápolgatja, ki tudja miért. Tay le sem vette róla a szemét, de tudta ő is, hogy Kate már nem fog velünk jönni, így automatikusan hívta neki a taxit, ami visszaviszi az irodába. A hívást nem szakította meg, csak eltartotta a telefont a fülétől, úgy csókolta meg az elszontyolodott testőrömet. Még hallani véltem egy szeretleket és egy este találkozunkot, nekünk csak intett, és már be is ült a sárga autóba.

Kris még mindig az anyjával beszélt, de már láthatóan fárasztotta őt, mert szinte állandóan forgatta a szemét, és unottan válaszolgatta még mindig az igeneket, vagy nemeket. A paparazzik vagy eltűntek, vagy elbújtak, mert sehol senkit nem láttam, még a leglevakarhatatlanabb újságírók és pletykaéhes őrültek sem voltak sehol, szóval amolyan tiszta pályáról indulhattunk, hogy személyesen megismerjem leendő családomat. Valamiért rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban…

BOCSI :$

ezt kifelejtettem :$