12. fejezet

Sziasztok mindenki :)


Úgy tűnik, hogy ez is elérkezett egy újabb rész :) ez sem éppen rövid és van benne minden vagyis majdnem minden :$ A mi kis hősszerelmesünk hát kicsit letargikus és ki tudja, hogy mikor gyógyul meg a pici szíve (gonoszan felnevet) na jó kellemes időtöltést nektek és remélem tetszeni fog. Ja a vége hát hogy is mondjam............. :D :D :D :D :D  

12. fejezet

Rob:

Egy hónap telt el. Egy hónap, és ha visszatekintek erre az időre, nem látok semmit, ami miatt érdemes lenne még élnem. Amióta otthagytam a házában, és eljöttem, nem találom értelmét az életnek.

Nincsenek ízek, nincsenek színek, nincsen élet, nincs semmi. Sivatag közepén vagyok, és nincs olyan perc, hogy ne az ő arcát látnám magam előtt. Levegőt is alig tudok venni így, hogy nem ölelhetem át. Tudtam, már aznap éjjel, hogy egy kicsit meg is őrültem. Az első utam ugyanis egy bárba vezetett.

Addig ittam, míg már hallucináltam. Ott volt ő, és azt mondta, ne csináljam ezt, az egész csak egy rossz álom volt. Jó volt ezt érezni, de mikor már józanodtam volna, akkor mindig eltűnt a szemem elé képzelt gyönyörű arc, így folytattam az ivászatot addig, míg már semmire sem emlékeztem. Másnap monda el Tay, hogy kis híján alkoholmérgesét kaptam. És ki a faszt érdekel? Engem nem. Leszarom, kurva magasról, hogy élek-e vagy halok. Az egyetlen olyan dolog, ami érdekelt volna, az széttört. Akkor meg mi értelme van élni?

Olyan szívesen gyűlölném. Igen, azt akarom, sőt, szüntelenül arra vágyom, hogy undorral és keserűséggel gondoljak rá, de nem megy. Pedig ő sem más, mint a többi nő. Mind csak egy dolgot akar: hogy megdugja a híres Robert Pattinson. Megkapták. Ő is. Pedig az hittem, hogy ő más, hogy ő nyílt, és őszinte. Azt hittem, hogy azt látom a szemében, amit én is érzek, de nem. Csak játszotta az elérhetetlen nőt, hogy az őrületbe kergessen, és hogy utána a szemem láttára csináljon belőlem totál idiótát.

Persze, mondanom sem kell, hogy a másnapi szennylapok mind erről az ominózus estéről számoltak be. Mobiltelefonon készített képek tömkelegén volt látható, ahogy táncolunk, és ahogy csókolózunk. Aztán meg az, ahogy ő táncol azzal a pöccsel, és én elcibálom. Elkezdődtek a találgatások is. Ki lehet ő, és elhagyom-e Emmát egy másik nőért, aki szemmel láthatóan nemcsak engem részesít a kegyeiben?

Hát, mit ne mondjak, volt igazságalapja a dolognak. Kate nagyon nehezen, de kimagyarázta a dolgokat, hogy az nem is úgy volt, és hogy Emma pár hete már szakított velem, mert nem értettünk egyet gyerekvállalás terén. Ő akart, én nem. Ez a része igaz volt a dolognak, akkor se csinálnám fel azt a nőt, ha pisztolyt tartanának a fejemhez. Kb. egy hétig volt téma a dolog. A producer próbálta menteni a menthetőt, és Kate-tel karöltve kitalálták, hogy ez még jól is jöhet a filmnek. Ingyen reklám. Bár az, hogy én nőzök, senkinek nem tetszett. Be is akart perelni a Summit.

Ezt is leszarom. Pereljen csak egész nyugodtan. Volt ott fenyegetés, meg minden, hogy elintézik egy életre, hogy többé semmilyen filmbe ne hívjanak, és még sorolhatnám. Ez se nagyon izgatott. Elgondolkodtam rajta, hogy hagyom is az egészet a francba. Kit érdekel a filmezés? Engem már nem. Bár ez minden egyébre is igaz volt. Vissza kéne mennem Londonba. A családom is örülne, meg nem lenne állandó kísértés, hogy alig fél óra, és ott vagyok, ahol lenni akarok. Kris házában. Oda, ahová többé nem mennék. Soha. Mégis oda vágyom. Vele lenni, a kutyáival játszani.

Az agyam gonosz módon ellenem dolgozott. Olyan dolgokat vetített elém, ami nem igazán tett jót az egyébként is világvége hangulatomnak. Ilyen volt többek között a teste karcsú vonala, a hangja, amikor eléri a gyönyör kapuját, a haja, ami olyan illatot áraszt magából, amihez hasonló nincs is, a bőre puha selyme…

Ezeket talán még el is bírtam volna viselni, ha nagyon muszáj, de mikor az esetleges és elmulasztott jövőképeket vetítette elém az már sok volt. Mikor láttam magam előtt, ahogy felém közeledik egy tök mindegy milyen templomban, fehér ruhában, ahogy mosolyog, és boldogságtól csillog a szeme, aztán ahogy gömbölyödik a hasa, és a közös csodás gyerekünket hordja a szíve alatt, végül pedig a legkegyetlenebb képek közzé egy idilli család került. Minden adott volt a boldogsághoz, gyönyörű, és egészséges gyerkőc, gyönyörű feleség, aki imád, és én mindezt élvezhetem. És mindez csak álom, és soha nem válhat valóra.

Na, ilyenkor kell elővenni a whiskyt, az majd kiüt egy időre. Vagy ha szerencsém van, akkor örökre.

És ma van a szülinapom. Hurrá! Tök happy, hogy a napom már így indul. És még dolgozni sem mehetek, mert Bill kikötötte, hogy ma látni sem akar a stúdió környékén. Akkor meg mit csináljak? Még nekik sem kellek, bár ezt nem is csodálom. Az utóbbi időben senki sem kereste a társaságom. A srácok egy ideig még próbálkoztak, de elég durván sikerült őket is leszerelnem.

Amikor őket is elküldtem melegebb éghajlatra, Kellan közölte, hogy egy balfasz vagyok, mert nincs is „köztük” semmi, és nem is volt, de engem nem tudott beetetni. Tudtam, hogy csak azért mondja, hogy vigasztalni próbáljon. Nem jött neki össze.

Azért néha elgondolkodtam, hogy mi van, ha mégis igaz, amit mond. Mi van akkor, ha tényleg nem is történt köztük semmi, és tényleg csak barátok, és mi van, ha én úgy megaláztam, és megbántottam a viselkedésemmel, hogy ha ő nem is vétett hibát, akkor sem lehet ezt már helyrehozni? Melyik épeszű nő adna még egy esélyt egy ilyen hiba után? Erre a kérdésre a legegyszerűbb a válasz: egyik sem.

Kelletlenül fölálltam az ágyból. A fejem hasogatott, a tegnapi piaparádé mellékhatása. Már kezdett napi rutinná válni a reggeliként elfogyasztott bármilyen alkohol, és két gyógyszer. Azért ez is elgondolkodtatott. Vajon mennyi idő kell, hogy teljesen lezülljek? Erőtlenül vigyorogtam a tükörbe. Nem sok!! – jött a határozott gondolat. Ha anyám most látna, nem úsznám meg egy enyhe dorgálással, az tuti.

Bemásztam a zuhany alá, és a még elviselt leghidegebb vízsugarat engedtem magamra. Egy kis józanodás az újabb kábulat előtt. Már alig vártam, hogy megint ne kelljen azon agyalnom, hogy elmenjek hozzá. Részegen könnyebb volt ribancnak titulálnom. Józanon egész egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy bármilyen módon rosszat gondoljak róla.

Amikor már kellőképp átfagytam, és már kevésbé fájt a fejem, elvánszorogtam ismét a tükörig, és előszedtem a borotvát. Utáltam. De ehhez az átkozott filmhez persze állandóan használnom kellett. Edward, a 17 éves szőrtelen fasz. Ő bezzeg hagyja, hogy Bella kicsinálja az idegeit Jacobbal. Hát, mit ne mondjak, enyhén szólva is a puhapöcs jelző érvényes rá. Egy balfék puhapöcs a köbön. Bezzeg erről is ő jutott eszembe. Ahogy anyatigris módjára védelmezte a könyvtárban. Könyvtár!

- Hogy a kurva élet bassza meg!!!!! – Elfelejtettem Naomit! Hogy a francba lehetek ennyire hülye?! Már rég elmúlt a szülinapja, és én nem mentem be hozzá, mert éppen a sebeimet nyalogató kutyához hasonlítottam. Bár a kutyák legalább hűségesek…

Szinte semmi perc alatt készültem el. Megpróbáltam keresni valami normális, és nem piától bűzlő ruhát a szoba kaotikus rendszerében, de nem jött össze. És egy hónapja most először magamtól hívtam fel Tayt, hogy segítséget kérjek tőle.

- Szia, haver. – Egy kicsit lelkiismeret-furdalásom is támad, hogy még őt is semmibe vettem.

- Szia. – Szinte láttam a szemem előtt a döbbentet a képén.

- El kéne mennünk ma a St. Annába. Mit szólsz?

- Oké, tőlem mehetünk, de ma megint itt vannak a fanok. – Nem kaptam hirtelen levegőt. – Ő nincs köztük. – Igazából nem tudom, hogy én ennek most örülök, vagy nem. Annyira jó lett volna látni, és mégis utáltam a gondolatát is, hogy látnom kell. Biztosan úgy viselkedne, mintha semmi sem lett volna köztünk, és abba még jobban belehalnék. Kikészített ez az ambivalens érzésvilág. – De most jött helyette lett egy új. Szóval hamar pótolták Krist.

Utáltam, ha kimondták a nevét, és ezt ő is tudta. A gyomrom hirtelen bukfencezett egyet, és nem sok hiányzott, hogy megtiszteljem a wc-t a gyomrom tartalmával.

- Ne mondd ki a nevét! – szóltam rá fojtott, de fenyegető hangnemben.

- Ó, bocsi, azt hittem, hogy mivel megint szóba állsz velem, ez azt is jelenti, hogy végre kigyógyultál belőle. – Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mérges-e, vagy éppen röhög rajtam. Mindkettőt kiéreztem a hangjából, egy kis haraggal fűszerezve.

- Bocs, haver, hogy egy kretén vagyok, de most hagyjuk – nagy levegőt vettem, és nem tudom, hogy honnan vettem erőt, de kimondtam a nevét. – Kris.

- Oké, mikor akarsz indulni? – kérdezte valamivel nyugodtabb hangnemben.

- Először szereznem kéne valami tiszta ruhát. – Elszörnyedtem, hogy milyen kupi van a szobában. Azon meg pláne, hogy ez eddig fel sem tűnt. Vagy az is lehet, hogy csak szimplán nem akartam észrevenni. – Telefonálok párat, aztán már mehetünk is. Kb. egy fél óra múlva indulhatunk. – Ránéztem az órára, ami az ágyam mellett volt, és valamiért ripityára volt törve. Nem emlékeztem, mikor dühített föl a kütyü. – Hány óra is van? – kérdeztem Tayt.

- Tíz múlt, akkor siess! – és már rám is tette a telefont.

Ez is fura volt. Mármint, hogy anyám még nem hívott. Most otthon olyan délután körül járhat, és eddig az volt a trend, hogy ahogy ő fölkel, úgy ébreszt engem is, és az tök mindegy, hogy éppen akkor feküdtem-e le. Eddig mindig így volt, és nem értettem, hogy most miért nem. Lehet, hogy csak sms-t küldött? És ahogy a kijelzőre néztem, a fejemhez kaptam. 84 esemény. Ebből 20 sms, a többi az hívás. Hú, lehet, hogy lenémítottam ezt a szart??? Anyám a vonal végéről fog megfojtani az tuti.

Gyorsan fölhívtam a portást, hogy rendeljen a méretemben két farmert meg egy pár pólót, inget. Közölte, hogy azonnal intézkedik, majd azt is megkérdezte a kellemes hang, hogy most már beengedem-e a takarító szolgálatot?

Eléggé ledöbbentem, és közöltem, hogy ez természetes, mire a hölgyemény fölvilágosított, hogy úgy két hete kifejezetten megtiltottam, hogy bárki a szobámba tegye a lábát. Most már legalább értettem az atomrobbanást a szobámban. Elővettem a jól nevelt angol úriembert, aki valójában nem vagyok, és elnézést kértem a viselkedésemért, majd közöltem, hogy hamarosan elmegyek, akkor jöhet a takarító-szolgálat, és hálás lennék, ha a ruháimat is kitisztítatnák.

Zavartan mondta, hogy ez természetes, és azonnal intézkedik a ruhaigényeimmel kapcsolatban. És akkor jött a következő, és előre láthatóan igen hosszú beszélgetés. Anyám.

Szinte azonnal fölkapta a telefont és megkönnyebbüléssel megspékelt öröm áradt a hangjából.

- Édesem! Jajjj, drága kisfiam! Már annyira aggódtam!. Jól vagy? Eszel rendesen? Olyan kis sovány vagy a tévében! Jajj, szívecském, mi volt a múltkor az a botrány? Azt írják, hogy azóta rászoktál a kábítószerre, igaz ez, kisfiam? Jó, tudom, hogy nem szabad hinnem nekik. Már megtanultam, de azóta olyan furcsa vagy a tévében is, meg nem is vetted föl a telefont, meg… Jajjjj, kisfiam, úgy örülök, hogy végre tudunk beszélni! – Nem mintha eddig megszólaltam volna.

Imádtam anyámat, tényleg, de ez a hirtelen szóáradat… hát, na mindegy.

- Jól vagyok, anya. Nincs semmi baj, csak sokat dolgozom. És ne higgy a firkászoknak, tudod, hogy csak el akarnak áztatni, azért hazudoznak.

- Jól van, kicsikém, csak nem hívtál vissza, és hát tudod, hogy mindig féltelek téged, hiába vagy már 25 éves, nekem olyan, mintha még kettő lennél.

- Tudom, anya, de kérlek, ne aggódj, tudod, rossz pénz nem vész el, és Tay is vigyáz rám, mint egy hímes tojásra. Mi bajom lehetne?

- Tudom, tudom, de hát akkor is az én kicsi fiam maradsz!     És mesélj, mi van azzal a kislánnyal, akivel láttam a képeket? Komoly? És hogyhogy bejelentetted, hogy az Emma ügy nem is igaz? Hát, én úgy meglepődtem, de az a kislány nagyon csinos, és olyan bájosak voltatok együtt. Hú, apád mondta is, hogy ő a neked való lány.

Tudtam, hogy nem úszom meg egykönnyen. Most mit mondjak neki? A szívem, mint egy kalapács, dörömbölte a bordáimat. Nem akartam erről beszélni, és pont nem anyunak, aki még telefonon keresztül is levágja, ha kamuzok.

- Még nem tudom, hogy mi van vele, anya, lesz, ahogy lesz, már egy ideje nem találkozunk. De most el kell mennem egy helyre, szóval bocsi anya, de le kell rázzalak.

- Jól van, kicsim, menj csak. Ja, majdnem elfelejtettem! Isten éltessen sokáig, drágám! Nagyon szeretünk, és ahogy tudsz, gyere haza. Pusziljuk a többieket, és szia, kicsikém!

- Szia, anya, majd megyek, én is puszilok mindenkit! – és leraktam. Végre. Még mielőtt bármi olyat mondanék, amit később megbánok. Jobb ez így.

Ahogy leraktam, már kopogtak is. Meghozták a ruhámat, így pár perc múlva már a hallban voltam Tay társaságában. Kinéztem a szálloda elé; az őrültek, meg vagy két tucat újságíró és paparazzi társaságába igyekeztem. Tay intett egy új testőrnek, akit még nem ismertem, hogy hozza a kocsit. És pár perccel később már gurultunk is a kórház felé. A kiabáló tömegből egy-két szó még ott csengett a fülemben.

„Mit tud Kris, amit mi nem?”

„Én jobb vagyok, engem vigyél el, én nem táncolnék mással, csak veled!”

„Én jobban szeretlek, mint Kris!”

Tay most hátul ült velem, és az új srác vezetett.

- Ki az új testőr? – kérdeztem a mellettem ülőtől.

- Hát feltűnt, kretén, hogy van egy új ember a csapatban? 

Basszus. Tudtam, hogy haragszik, másként jött volna kelteni, másképp köszöntene, meg rám nézne, vagy legalább csipkelődne.

- Bocs! – ennyire futotta.

- Kösz, de ezzel nem fogsz kiengesztelni egy hónapnyi sérelemért. Egyébként Tomnak hívják az új pasit, és viszonylag jól alkalmazkodott hozzád, hiába voltál olyan… hát hogy is mondjam… bunkó faszfej.

- Bocs! – még egyszer.

- Tudod mit, Pattinson, bazd meg jó? De úgy rendesen. Nem kell nekünk bratyizni, vigyázok rád és ennyi. A többi meg mellékes.

- Mi a fasz van veled, Tay? – Na jó, tudnom kell, hogy mit csináltam, amiért így berágott rám. Az a helyzet, hogy nem nagyon emlékszem semmire. Az nem lehet, hogy még a forgatáson is be voltam baszva. Á, ki van zárva, soha nem iszom munka közben. Akkor mi ez a sötétség?!

- ÁÁÁ, haver, semmi. Tök jó minden. – A cinizmusa kicsit azért felbaszta az agyamat. – De ha legközelebb a nőmet, vagy az anyámat mered szidni, az volt életed utolsó napja. Leszarom, kurva magasról, hogy összetört a szíved, érted?! Megértettem az első héten, sőt még együtt is éreztem veled két hét után is, de azután már egy józan perced sem volt. Kate persze próbálta elintézni, hogy ne pereljék ki a szart is belőled, erre te neki esel. Jól jegyezed meg, Rpattz, hogy azért élsz még, mert ő sírva könyörgött, hogy ne bántsalak. Egyébként, ha fáj a bordád az én voltam. – Mi van, mit csináltam??? Ez tuti, hogy nem igaz, nem lehet az.

- Mondd, hogy ez nem igaz – kértem könyörgőn. Nem hiszem el, hogy a picsába bánthattam egy nőt, és Kate-et meg pláne. Istenem, sújts le rám! Nem lehetek ennyire undorító.

- De igaz. Meglökted, és ő elesett. Persze Kate azt mondta, hogy nem direkt tetted, de engem ez fikarcnyit sem érdekel.

A telefonomért nyúltam, és egy virágüzlet számát tárcsáztam, amit még a múltkor mentettel el. Erről jutott eszembe, hogy Kris még ma is kapja a liliomot. Vissza kéne mondanom…

Kedvesen beleszóltak a telefonba.

- Mennyi rózsát tudnak kiszállítani a mai nap folyamán? – érdeklődtem.

- Milyen színűre gondol? – kérdezte a fiatal hang.

- Teljesen mindegy.

- Olyan ezer szálat, de az csak a nap végére lenne kész.

- Jó, akkor ezer szál rózsát kérek, és minden tízedik után egy bocsánatkérő levélkét. – Még elmondtam gyorsan a címet, meg a bankszámlaszámom. - Még egy kérdés.

- Igen, Mr. Pattinson, parancsoljon!

- Elvileg még mindig szállítanak virágot Kristen Stewartnak.

- Igen, uram, de rendszeresen vissza is küldik. Állítólag elköltözött az ott élő hölgy, és sajnos nem tudtuk kideríteni a lakcímét, így nem tudtuk továbbítani.

Igen, sejtettem.

- Köszönöm, ne küldjenek többet arra a címre virágot. És este legyen tele a kollegám irodája rózsával. Köszönöm! – tettem le a telefont. A kórház után be kéne néznem hozzá.

- Megérkeztünk – szólt hátra Tom.

- Kösz, haver! – szóltam én is neki, és láthatóan meglepődött a viselkedésemen. Elképzelni sem tudom, hogy mit követtem el ellene, hogy egy ilyen alapgesztustól is megrökönyödik.

Elhúztam a számat, és egy bocsi, bármit is csináltam részegen szöveggel léptem ki a kocsiból a kórház bejáratánál.

Tudtam, hogy vannak itt ilyen plüsst árusító bódés emberek. Megvettem a legnagyobbat. Egy lila szamár volt az. Alig bírtam úgy cipelni, hogy ne érjen semmilyen része a földhöz. Szerencsére senki nem ismert föl, a lila szamár elég jól eltakart, meg a szemüveg-sapka variáció is segítette az inkognitót.

A portán volt egy kis elakadás, meg egy kis visítozás, de viszonylag könnyen megtudtam, hogy fekszik a kis beteg. Pár perc múlva már ott toporogtam az ajtaja előtt, és fogalmam sem volt, mit is mondhatnék neki. Végül döntöttem. És benyitottam.

Naomi ott feküt az ágyon. Sápadt arca volt, és rám sem hederített, csak a laptopját nyomkodta. Egy Superman-es póló volt rajta, és egy sapi a fején. A kézfejébe valami kütyü, és egy infúzió volt belevezetve. Még nem szólaltam meg, csak vártam, hogy ő mondjon valamit. Aztán meghallottam a saját hangom.

Gombóc gyűlt a torkomban, ahogy a számítógépből felcsendült a Let me sign. A kislány csukott szemmel dőlt hátra. Olyan rutinszerű volt az egész, mintha mindig ezt csinálná. Csupa csont és bőr. Elég szürke volt az arca, a szája pedig, bár formás, inkább kékes, mint rózsaszín. A szívem szakadt bele, ahogy csukott szemmel dudorászta az én számomat.

- Szia… – szólaltam meg végül. Összehúzta a szemét és kicsit megrázta a fejét, de a nem nézett rám. – Azt hittem, látni akarsz, de ha nem, hát akkor… –Azok a kék szemek azonnal kipattantak. Valószínű, hogy egy hónapja nem volt vigyor a fejemen, de most éreztem, hogy őszintén átjár nemcsak a gesztus, de az érzés is. Örültem annak, amit láttam. Először megdöbbent, majd ezt követte az örömkönny a szeméből.

- Mondta, hogy eljössz, de én nem hittem neki! – A hangjában is sírás bujkált.

- Hát… – mutattam végig magamon. mint valami produkción. - Itt vagyok – léptem közelebb az ágyához, és vigyázva, hogy nehogy valamit kihúzzak vagy tönkretegyek, leültem az ágya szélére. – Ezt a lila izét neked hoztam. Remélem, bejönnek a plüssök.

- Hát, egy csóknak jobban örülnék, de azért megteszi. – Egy pillanatra megdöbbentem, de mikor láttam, hogy elkezd nevetni, rájöttem, hogy csak ugrat.

- Ha pár évvel idősebb lennél, akkor talán kaphatnál egy csókot, de mit szólsz egy puszihoz? – A szeme felragyogott. Én meg odahajoltam hozzá, és homlokon csókoltam. Gyógyszer szaga volt, de ez csöppet sem zavart. Illetve csak azért zavart, mert tudtam, hogy miért ilyen a bőre illata. Bárcsak valahogy segíthetnék neki, de tudtam, ez lehetetlen.

- Köszi – mosolygott rám. – Mindent. Fülest is, és azt is, hogy eljöttél.

- Találkoztam a bátyáddal. Ő mondta, hogy itt vagy. Tudok valamiben segíteni? Tudom, hogy hülye kérdés, de mégis, bármiben segítek, amit csak szeretnél, el van intézve.

- Cuki vagy, sokkal aranyosabb, mint gondoltam. És nem tudsz semmi olyat adni, amim nincs meg, ami meg kéne, azt csak Isten adhatja meg. Szóval köszi, de megvagyok.

- Mit mondanak az okosok, mi a helyzet? – Úgy beszéltem, mintha tudnám az alapot, és valami új infó után érdeklődnék. Nem igazán mondhatok semmi biztatót, és kérdezni se tudok sokat.

- Hát kb. olyan két hónap, és vége. – Egy újabb gondolat férkőzött az eszembe.

- És addig itt kell lenned? Ki se mozdulhatsz innen?

- Hát, már csak a héten leszek bent. Aztán már nem tudnak mit csinálni, anyuék kérték, hogy vihessenek haza. Azt akarom, hogy… hát, szóval érted. – Nem tűnt rémültnek, inkább beletörődöttnek éreztem.

- Vagyis két hónap buli áll előtted – próbáltam enyhíteni a feszültséget. De még én is éreztem, hogy ez mennyire gáz.

- Igen – vigyorgott rám, és olyan őszintén bájos volt.

- Oké, akkor mi lenne, ha amint szabadulsz, elvinnélek a forgatásra? Szerinted a szüleid benne lennének?

A szeme kikerekedett.

- Ugye, most csak szívatsz?

- Hé!! Hogy beszélsz 13 évesen? – dorgáltam meg.

- Oké, ugye akkor nemcsak szívatsz? – Már ő is harsányan nevetett, és az én arcomra is azt varázsolt.

Még kb. egy fél órát beszélgettünk, inkább csak rólam. Folyamatosan kérdezgetett. A filmezésről meg rólam, a családomról. Én hiába akartam őt kérdezni, mindig ügyesen hárított. Így, gondoltam, hogy ő nem szívesen beszél erről. Egyszer csak egy nővér jött be, és közölte, hogy vége a látogatásnak, és Naominak most már pihennie kell. Nehezen, de elbúcsúztam tőle, és megígértem neki, hogy ha a szülei megengedik, akkor egy hét múlva elviszem a forgatásra. Egy búcsúölelést kért. Alig mertem átölelni, nehogy összetörjem a csontjait.

- Szerintem inkább Krist válaszd, ne Emmát! – súgta a fülembe. A szívem nagyot dobbant, ahogy kiejtette az Ő nevét.

- Ez nem ilyen egyszerű, kislány – súgtam neki vissza.

- Ő szeret téged. Amikor itt volt, nem mondta, de én láttam rajta. – Itt volt???? Ezek szerint nem feledkezett meg róla úgy, ahogy én. – Mindig az ajtót nézte. Szerintem azt hitte, hogy te is eljössz.

- Na jó, Naomi, most már pihenned kell! – szólt a nővérke.

- Szia, szépségem! – köszöntem el tőle, és még egy puszit adtam az arcára. Ő időközben már megkapta a gyógyszerét, és szinte azonnal el is aludt. Egy gyenge sziát tudott csak elsuttogni.

Írtam neki pár sort, és otthagytam nála egy pénzérmét. A szerencse pénzem. Remélem, örülni fog neki.

Erőtlenül léptem ki, ahol a szüleit is megismerhettem. Elkértem tőlük őt jövő hétre egy-két órára. Beleegyeztek. A kórház ezen osztályára nem léphetett be akárki, így a fényképezőgépes átokfajzatok sem. De ahogy leértem a földszintre, egyből letámadtak. Persze nem volt olyan szerencsém, hogy csak ők legyenek, egyből ott termett egy szennylap egyik riportere is, és hülyeségekkel zaklatott. Szinte nem is hallottam, de nem is nagyon érdekelt. Simán elmentem mellette, két testőröm védelmében. Ahogy beültünk a kocsiba, már jött is Tom kérdése.

- Na, hová?

- Kate-hez – néztem Tayre. – Tudod, remélem, hogy ha térdre borulva esdek neki, akkor megbocsájt, amiért egy állat voltam. És egy hónap szabira mehettek, ahogy lecsengett a premier utáni mizéria. Csak ne nézz rám így, kérlek!

- Nem hiszem, hogy azzal ki tudod engesztelni, hogy letérdelsz elé. Engem meg sehogy sem tudsz, bár Bora Bora jó hely lehet, csak jelzem, hogy nehogy valami Texasi rancsra küldj! – és végre elvigyorodott.

Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy ő legalább megbocsájtott. Drága ügynökömhöz egy óra múlva érkeztünk, és már kintről látszott, hogy elég paprikás hangulatban van. Beléptünk, és én azonnal térdre rogytam volna előtte, ha nem támad le.

- Mi a francért küldtél nekem egy regiment dudvát?! – Nem tűnt boldognak pedig ez a kedvenc virága.

- Hát… bocsánatkérés gyanánt… – Megpróbáltam bevetni nála is a kiskutyaszemeket. Nem jött össze. Ő volt az egyetlen nő, akire hatástalan volt ez a fegyver.

- És megmondanád, hogy hová a faszba tegyem?! Nincs ennyi vázám, és ezek meg csak hozzák, meg hozzák! Elég lett volna egy tucat, és kész. És különben is, már megbocsájtottam, mert ma bulizni megyünk. És nincs apelláta. – Egyre nagyobb volt a szemem minden egyes mondatánál, az utolsónál pedig már félő volt, hogy ki is esik a koponyámból.

- De… Kate, nem vagyok…

- Leszarom! – nem hagyta, hogy befejezzem. – Ez a bocsánatom záloga. Különben felmondok, és viszem Tayt is. – Ránéztem könyörgőn a haveromra, de persze ő is elárult.

- Ne nézz így rám, ő a góré. – Egy anyámasszony katonáját mertem csak odasuttogni, ő meg vigyorgott, hogy az ő nőjével én sem merem felvenni a versenyt. Józanul legalábbis.

- Oké, akkor ezt megbeszéltük! Este 10-re mindenki legyen a szálloda előtt! Limóval megyünk, és kuss, Rob!

Este 10:30

Egy elég fura helyen voltunk, nem messze az Abbeytől. Nem nagyon akaródzott még a közelben sem buliznom, de hoztam a formám, és bemelegítettem, mikor visszaértünk a szállodába. Ott ugyanis az összes eddigi rémkép újult erővel kínzott tovább. Kellett a búűző. De most figyeltem a mértékre.

Beléptünk a bárba, ahol kissé félhomály uralkodott. Kellemes helynek mondanám. Elöl ment a csapat, Kate és Tay, őket követte Kellan, és valami kis nőcske, akit most láttam először, végül Ashley kicsi Tayjel. Én mentem mögöttük. Lehet, hogy fel sem tűnt volna semmi, ha nem állnak meg mind előttem, és nem néznek kitartóan egy irányba, hogy utána engem fürkésszenek. De akkor megláttam azt, ami a legrosszabb rémálmom volt.

Ott voltak.

A szívem megint beindult, és úgy vágtázott, hogy félő volt, kiveri a mellcsontomat, aztán kiugrik a testemből.

Félelmetesen gyönyörű volt! Bár, kicsit mintha beteg lenne. Elég sápadt volt és kialvatlan. Bárcsak odamehetnék, és könyöröghetnék, hogy engem válasszon, de tudtam, hogy ez lehetetlen, és így is eléggé megalázott a múltkorival. Képtelenség volt, hogy ne őt nézzem. Szinte megbabonázott a látványa.

Megmozdultam, hogy odamegyek, köszönök, vagy mit tudom én, de Tay megfogta a karom. Ránéztem, mire ő intett a fejével, hogy ne tegyem. Így belátva, hogy igaza van, visszafordultam, hogy legalább akkor messziről hadd nézzem. A szívem olyan fájdalmasan dübörgött bennem, hogy azt kívántam, álljon már meg, és inkább ne dobbanjon többet. De nem tette, és ebben a pillanatban vett észre Gabriel.

Ha lehetne szemmel ölni, akkor most kínok kínja között vergődve dobbanna utolsót az átkozott szívem. Furcsa volt, hogy nem bújt oda hozzá, és nem akarta kinyilvánítani, hogy az övé a csoda mellette. Nem értettem, miért nem? Ez hülye, vagy mi? Még egy percig néztem a szépséget, aki megalázott és összetört, aztán kelletlenül elfordítottam a tekintetem, és Tayre néztem.

- Menjünk innen! – mondtam neki erőtlenül, és elindultam a kijárat felé.

- Dehogy megyünk! – vágta rá nemes egyszerűséggel. – Még mit nem. Nehogy már azért futamodj meg, mert itt vannak.

Tudta, az isten verje meg, hogy mivel tud itt tartani. Gyűlöltem megfutamodni, és ezzel nagyon is tisztában volt. Igaza volt abban, hogy nem futamodhatok meg, és ennek megfelelően el is indultam a bárpulthoz. Elvégre szülinapom van, és az a dolgom, hogy leigyam magam.

Odaléptem a pult mögött álló lány legnagyobb örömére, majd egy puszit és egy aláírt szalvétát követően ki is hozta a kért három üveg Whiskyt és pár üveg sört. Ez magamnak. A többiek meg igyanak, ami jólesik, én állom a cehhet.

Jöttek ők is, és mind ott álltak körülöttem, de Kellan és Ashley között pont ráláttam az asztalukra. Kris lehajtott és elég szomorú fejjel beszélt Gabhez akinek elég gondterheltnek tűnt a nyálas ábrázata. Azon gondolkodtam, hogy mennyit kéne innom ahhoz, hogy odamenjek és szétverjem a fejét? Nem túl sokat, így egy esetleges balhéra felkészülve, jól meghúztam az üveget. Tay kapta ki a kezemből, és ezzel el is érte, hogy jó néhány deci kárba vesszen, és a pólómon landoljon.

- Megörültél? Megint dedoxba akarsz kerülni? – Úgy méregetett, mintha őrült lennék, és elég zavarodott volt az arca, tán még meg is rettent egy kicsit. Hmm, vicces, valakinek még lehet, hogy számítok?

- Te akartad, hogy maradjak, nem? – vettem vissza az üvegem, és egy kisebb kortyot ittam belőle. Kezdtem zsibbadni. – Elengedsz brunyálni, vagy kíséretet kapok? – kérdeztem, és elindultam egy irányba a piával a kezemben.

Igazából nem kellett pisilnem, de valahogy le kellett ráznom őket, azért valahogy mégis a klozetnél kötöttem ki, és még egy-két korty pia után be is léptem, ha már itt vagyok alapon. Leraktam a szent italt a kézmosó szélére, és a fejemet a vízsugár alá tettem.

Itt van! – dünnyögte a kisördög a fejemben. És gyönyörű, és olyan törékenynek tűnik, olyan szívesen oltalmaznám és átölelném! Hogy lehetek ennyire szánalmas pöcs, hiszen csak kihasznált?! Nem kellek neki, nem engem akar, csak a híres Pattinsont.

Mikor már nem kaptam levegőt a víz alatt, felkaptam a fejem, és belenéztem a tükörbe. Egy percre megdöbbentem. Ott állt ugyanis a hátam mögött Gabriel összefont karokkal. Olyan volt, mintha azt várná, hogy mikor tudja rám vetni magát. Sütött belőle az undor és a düh. Király, így még jobb lesz kiverdesni a fogsorát.

- Tudod, kevés ilyen seggfej van, mint te – mondta gúnyosan.

- Szia, kis köcsög. Mizu veletek? – léptem felé egyet. Hátha végre elkezdődik a bunyó. Ő hátrált. Mi van, betojt egy berúgott fószertől? Hát, igazán oroszlánszívű ez a pasi. És őt akarja helyettem???? Hát ez… nem, még szavak sincsenek rá.

- Nem fogok veled verekedni. Még! – Ezt elég hangsúlyosan mondta. - Bár szívesen beverném azt az ostoba, és felsőbbrendű pofád.

- Gyere, nagyfiú, itt vagyok, már kezdheted is – nyújtottam hívogatóan felé a kezem.

- Ami késik, nem múlik – vigyorgott úgy, mintha totál bizonyos lenne abban, hogy lenyom. Hát legyen csak elbizakodott, annál nagyobbat fog esni a lóról. – De előbb el akarom mondani, hogy életed legnagyobb hibáját követted el, amikor úgy döntöttél, hogy a világ legjobb nőjét alázod halálra. – Megdöbbentem. Kris elmondta neki? Miért? – Látom, nem nagyon tudsz szóhoz jutni. Nem is csodálom. Igen, Kris elmondott mindent. Mert gondolom, te azt hiszed, hogy én valamiféle pasiféle vagyok neki. – Bólintottam, de megszólalni már nem nagyon tudtam. – Hát tévedsz, seggfej. Soha nem úgy néztem rá, mint egy nőre, és ha már itt tartunk, ő sem tekintett rám úgy. Szimplán a bátyának érez, vagy valami hasonlónak. – Ez kellett ahhoz, hogy egytized másodperc alatt kijózanodjam. Mintha intravénásan kaptam volna kávét.

- De… de… – nem jött ki hang a torkomon. Csak fuldokoltam.

- Igen, mindig is utáltalak, mert már akkor tönkretetted, amikor még nem is ismerted. Gyűlöltem, hogy szerelmes beléd, gyűlöltem, hogy nem adott egy férfinek sem esélyt, mert te voltál az ideál, és gyűlöltem, hogy a számítógép előtt élte az életét úgy, hogy rólad és veled kapcsolatos dolgokról ír. Hogy nem élt, mert a kinti világban nem téged talált. Gyűlöllek téged, csak úgy, mint Edwardot, mert már akkor tudtam, mikor még csak a taxiból hívott fel, hogy találkoztatok, hogy összetöröd őt. Őt, akinél jobban soha nem fog szeretni téged, akinél őszintébb és tisztább teremtés nincs is a világon. – Megdöbbenve álltam ott. Mit tettem? Édes Istenem, nyisd meg alattam a földet! – Ja, mellesleg a tánc, ami miatt felkaptad a vizet, a mi kettőnk közös száma volt. Ő tanított meg rá táncolni, hogy lenyűgözzem Nicolt.

A szemem hatalmasra nyitottam, és már nem bírtam tartani magam. Nekidőltem a mosdónak. Hirtelen megfordultam, hogy kihányjam a ma elfogyasztott piát. Gab türelmesen végignézte, míg kijön belőlem minden, majd amikor megfordultam, undorral nézett végig rajtam.

- Amikor láttam, hogy ti hogyan táncoltok, és hogy megcsókold, hogy felvállalod őt, már kezdtem reménykedni, hogy mégsem vagy olyan állat, és csak azért nem mentem egyből utánatok, mikor láttam, hogy elcibálod, mert álmomban sem gondoltam, hogy ezt csinálod vele. Főleg azok után, amit mesélt, milyen csodás is vagy emberileg meg egyéb téren… – húzta el a száját. – Hát, tévedett ő is, és én is, hogy hagytam, hogy elrángasd.

- Én szeretem őt – súgtam halálra vált hanggal.

- Dehogy szereted. Fogalmad sincs arról, hogy mi az a szerelem. Ha csak egy hangyányit is éreznél iránta, nem aláztad volna meg ennyire. Fogalmad sincs, mit tettél vele. A semmiért…

Feldühödtem, honnan a fenéből tudja ő, hogy én mit érzek iránta. Nem tudhatja, hogy a poklot jártam meg minden nap minden percében, mert azt hittem, hogy csak játszott velem. És most arra vágytam, hogy inkább égő nyársra húzzanak, sem mint hogy azt higgye, nem vagyok szerelmes belé.

Nem bírt már tartani a lábam. A csempéig valahogy elbotorkáltam, és erőtlenül csúsztam le nekitámaszkodva. A tenyerembe temettem az arcomat, és próbáltam elsüllyedni a baromságomban, és a féltékenységem gödrében.

Nem sikerült. Csak a szenvedés és a saját magam megvetése dőlt rám, mint egy téglafal. Egy jó nagy fal. Gyűlölt és undorító fajtája vagyok az emberiségnek. Újból hányingerem támadt, de most magamtól.

Gab hagyott még egy ideig vergődni a saját mocskomban, és akkor, mint aki a kegyelemdöfést szúrja a haldoklóba, végzett ki egyetlen mondattal.

- Ja, és mellesleg terhes, és tőled, mielőtt bármit fantáziánál. - Ezzel kilépett a mosdóból, én meg kővé válva ültem ott ki tudja, meddig.