10. fejezet

Kedves mindenki :)


Bocsánat a késésért :$ de már meg is érkezett hat perce csak közbe meg vacsiztam szóval értitek na mindegy :S Azért remélem tetszik egy kis bevezető a kövihez amolyan Part 1 ezek az átkötéses fejik annyira nehezen születnek meg komolyan vért izzadok értek :D jobban szeretem mikor zajlanak az események xD , na mindegy is jó olvasást ja majd elfeledtem legyetek rossszak nagyon 
Puszi
Andi

Rob:

A nap gyötrelmesen telt nélküle. Kevés volt az olyan pillanat, amikor nem ő, vagy nem vele kapcsolatos dolgokon járt az eszem. Az egyébként játszi könnyedségű jeleneteket is folyamatosan újra kellett venni, mert állandóan máshol jártam.

Olyan könnyű volt elképzelni például, hogy napokig ki sem mozdulunk a közös házunkból, azon belül pedig az ágyat tiszteljük meg intenzív jelenlétünkkel. Vagy, hogy kint ülünk a medence mellett, és összekulcsolt kézzel élvezzük a napot, a napozóágyon persze szorosan összebújva, és nézzük, ahogy a gyerekeink (akiket ő vésett az agyamban a bármi kialakulhat elméletével) a kutyákkal játszanak tőlünk pár méterre a kertben.

Annyira nyugodt és szép képek voltak ezek, hogy nem bírtam, csak vigyorogni. A tegnapi napig mindez rémálom lett volna, de pár órája megtaláltam őt. Alig több mint egy napja azzal, hogy eljött hozzám, megpecsételte a sorsomat. Furcsamód fel sem merült bennem, hogy védekeznünk kéne, pedig biztos, hogy volt nálam óvszer, mindig fel vagyok készülve minden szituációra, de őt teljes valójában érezni akartam.

Tényleg, meg kéne tudakolnom tőle, hogy ő szed-e valami fogamzásgátlót, mert ha nem, akkor lehet, hogy már most összehoztuk azt az ikerpárt, amit emlegetett. Basszus, és én ezt akarom is! Igen! Szó szerint repesek a gondolattól, hogy már kezd kialakulni az élet - vagy több is - szerelmem (bár ezt a szót csak és kizárólag magamban mertem még csak kimondani) méhében. Totálisan imádom még a gondolatát is, hogy milyen csodás és gyönyörű lenne a közös gyerekünk.

- Rob! Rob! - hallottam Emma nyávogó hangját. – A picsába, mi van már megint? Nem lehet ma veled dolgozni.

Én meg csak vigyorogtam, és azon filozofáltam, hogy milyen édes is a bosszú. Most megkapja magát kollégának. Még szélesebb bájvigyor húzódott a fejemre. Ha vállfával a számban alszok, sem lehetne nagyobb a vigyorom. Hú, de baszott jól esik, hogy fölidegesítettem.

- Nem baj, hogy halálra vált arccal kéne rám nézned? – rinyált tovább. – Most közölte Alice, hogy jön a Volturi, és mindenkit kinyírnak, erre te itt vigyorogsz, mint egy hülyegyerek, akinek odadobták az aktuális játékszerét. – Hú, de bele tud trafálni ez a hülye picsa. Nem mellesleg meg halál boldog lennék, ha tényleg jönne végre a vámpír királyi család, és megszabadítanának tőle. Feltett szándékom volt tenni is az ügy érdekében valamit.

- Oké, látom, ma te sem vagy toppon. Fél óra szünet – szólt Bill, akinek igencsak táskásak voltak a szemei.

Lehet, hogy kedvenc rendezőm is kirúgott a hámból, és kicsit felöntött a garatra? Valószínűleg pont ezért tiszta ideg. Nem elég neki, hogy szemmel láthatóan másnapos, még én is egyfolytában bakizok. De most mi a francot csináljak, ha egyszerűen képtelenség másra gondolni, mint arra az angyalra, akit tegnap éjjel tartottam a karjaimban? Ez van, néha nekem is lehet egy ilyen napom, és különben is, én halál nyugodtan szoktam viselni, amikor a többieknek vannak mindenféle bajai. Havonta két hétig például Emma kifejezetten nehéz eset. Nem tagadom, hogy jó színésznő, de hogy ez állandóan menstruál, az is tuti.

Ez alatt a jó pár év alatt átlag havi két hét akadt, amikor kevésbé volt sárkányszerű. Akkor valami kis furmányos gonosz manóra emlékeztetett, ahogy megpróbált behálózni. Néha elképzeltem, ahogy leguggol egy saját kezűleg eszkábált kis máglyarakás elé, és sutyorogva dörzsölgeti a tenyerét. Muris képeket bírt ilyenkor elém vetíteni az elmém.

Eléggé elkalandoztam megint. Még mielőtt hozzám szólna ez a céda, sarkon is fordultam, és próbáltam minél hamarabb eliszkolni innen. De, mint általában mindig, ez most sem jött össze. Kellan és Ashley persze a nyomomban voltak, Tay kíséretében.

- Állj már meg, szépfiú! – szólt utánam Kel.

A hangja szexepilje még mindig nem hasonlított egy nőére se, és még mindig nem mozgatott meg bennem semmit. Hiába próbálkozik ez az izomkolosszus, aki jelen pillanatban az egyetlen olyan heteroszexuális faszi, aki minden körülmények között képes volt átváltani álhomokossá, csakhogy engem idegesítsen. Hát nem elég nekem a rajongó nők rohama? Nem! Még ő is állandóan cuppog, meg kacsingat. És ami a legszörnyűbb, hogy láthatóan még tetszik is neki a felháborodásom, pont ezért túl gyakran ajánlja fel szolgálatait. Néha az agyamra megy. És így hiábavaló próbálkozásnak tűnt az igyekezetem, hogy elmeneküljek, és fölhívjam Krist. Esély sincs rá.

- Mi a helyzet, srácok? – fordultam vissza cseppet sem nyugodtan. A srácok szónál meg Ashley gyilkolt éppen halálra a szemeivel. Basszus, ezt még meg fogom bánni az biztos. Fú, de bosszúálló ez a csaj. Valószínű, hogy nagyon fájni fog. – És Ashley – próbáltam menteni a menthetőt.

Így talán nem lesz mérges szömörce téve nekem a lakókocsi ülő- illetve fekvő alkalmatosságaira. Vagy nem kezd el Emmával arról diskurálni, hogy én áradozok a szépségéről és a kecsességéről. Ezek a cseppet sem kedves megnyilvánulások már megtörténtek. Így mindenki tudta, hogy rá a „kicsi a bors de erős” mondás érvényes. Pont ezért senki nem szeretett ujjat húzni vele.

- Mi van veled, Rob? – tért át komolyra Kellan. Időt sem hagyva nekem a válaszra szólt közbe Tay.

- Becsajozott tegnap. – A két pasi összepacsizott. Ashley meg már el is felejtette reményeim szerint a bosszút, és hatalmas vigyor terült szét az arcán. Nem értettem, mire ez a „hű de” hangulat. Nem most voltam először nővel.

- Ennyire oda van érte? – kérdezte a nagydarab kollega.

- Látnod kellett volna tegnap. Komolyan mondom, mint egy szerelmes bakfis – árult el a barátnak nevezett ellenség.

- Jó lenne, ha leszállnátok rólam. Mi van abban, hogy ez egy nővel voltam???

Eléggé dühített, hogy rám szálltak. Csak egyedül akarok lenni egy kis időt, és beszélni azzal a nővel, akivel este találkozni fogok. Komolyan olyan nagy kérés a sorstól, hogy egy hatalmas meteorral egy kicsit üsse agyon őket, hogy én elmenekülhessek??

- Semmi, drága szépfiúm – szólt Kell –, de ilyen pocsék formában még soha nem voltál, mint ma. Na már most, az elhangzottak és látottak lapján arra kell, hogy következtessünk, hogy ez a te tegnap esti kis angyalkád… hát, hogy is mondjam, eléggé mély benyomást tett rád, miután te tettél mélyen valamit belé. – Olyan harsány nevetésbe kezdett a saját poénján, hogy félő volt, mindjárt földhöz veri magát. Persze a többiek is hasonlóan reagáltak, és körülöttem röhögtek Kellan hülye viccén.

- Ha végre leszálltok rólam, akkor én mennék is – vágtam hozzájuk, és indultam tovább kitűzött célom felé.

- Mit csinálsz ma? – kérdezte Ashley nevetve.

- Semmi közötök hozzá, és szálljatok le rólam! – szóltam vissza hátra se nézve.

- Krisszel találkozik – kontrázott Tay. Komolyan mondom, kezd kiesni a kosárból a fazon.

- A francba – szólt Kellan –, el akartunk csalni bulizni valahová. Tudod, mi nem voltunk tegnap előtt a puccparádén.

- Nem mintha mentünk volta – szólt végtelen egyetértésben Ashley.

- Pfújj, giccsparti – folytatta Kellan a megkezdett témát. – Valami jó kis pubba menjünk. Megiszunk pár sört, dumcsizunk, vagy ha van karaoke, akkor én dalra fakadva nyűgözlek le titeket hatalmas tudásommal. – Elgondolkodtató, hogy föl sem tűnt nekik az, hogy én nem megyek velük. Ugyanúgy tervezgetnek, mint mikor együtt megyünk valahová.

- Hahó, én nem megyek veletek sehová. Dolgom van.

Míg diskuráltunk, valahogy (nagy nehezen) odaértünk a pihenőhelynek kitalált lakókocsihoz, és én őket kizárva léptem volna be, ha nem jöttek volna sorba befelé utánam.

Nem hiszem el, hogy nem lehet őket lerázni. Komolyan meg fogom kérni Kate-t, hogy nevelje meg a pasiját, hogy az végezze el a testőri munka minden feladatát. Például, ha nem akarok kollegákat a közelemben, akkor intézze el, akár fegyver segítségével, hogy ne legyenek itt. De nem, Tay otthon érezve magát lépett a bárszekrény hűtőrészéhez, és kivett négy félliteres vizet, hogy mindenkinek a kezébe adjon egyet.

A helység, bár nem volt szűk, de azért nem négy ember kényelmére tervezték. Főleg, ha a négyből kettő ilyen istentelen nagydarab. Végül csak elhelyezkedtünk, a két kollega a pamlagon, ami fekhelyként is szolgált néha, Tay és én meg a két fotelben velük szemben. Ahogy leültünk, mindenki elővette a cigijét, és én megszántam őket. Nem tudom, hogy Kellan kiskutya szeme vagy Ashley bánatos arca volt-e a ludas de engedtem nekik. Bár a legvalószínűbb az, hogy tudtam, addig úgysem szállnak le rólam, míg rá nem bólintok a dologra.

- Na, jó! Krisszel megyek el az Abbeybe, és ha megengeditek- és végre leléptek- akkor fölhívom, hogy ne érje meglepetéskén, hogy három plusz kolonc is megjelenik ott. – Felcsillant a szemük, bár elég ügyesen próbálták titkolni örömüket, én mégis a megjátszott lazaság mögé láttam.

- Három? – kérdezte Tay, hiszen az alap, hogy ő jön. Így nem értették, hogy kire gondolok. Bár ez furcsa volt, hiszen alapszituban őt is mindig visszük magunkkal. Hmm, érdekes is hogy ő nem társult a duóhoz a kifaggatásomban.

- Természetesen visszük a kis Tayt is. – Mióta két ilyen nevű is van, valahogy meg kellett különböztetni őket, így Taylor neve elé került a „kis” jelző. Mivel ő volt a legfiatalabb köztünk, így nem is bánta. – Szóval most hagyjatok békén, hadd beszéljek Krisszel.

Ashley odaugrott hozzám és arcon puszilt, Kel meg kacsintott, mintegy köszönömként. A fejüket látva már én sem bírtam visszafogni a vigyorom. Remélem Kris is örülni fog neki, hogy elviszem ezeket a lükéket. Egy perc múlva már Tay sem zavarta a légkört áruló jelenlétével, így tök nyugisan tárcsáztam álmaim nőjének telefonszámát. Pár csöngés után pedig meghallottam a legbársonyosabb hangot a világon.

- Szia! – súgta.

- Szia. – Olyan leírhatatlanul jó volt hallani a hangját, így gondoltam tovább beszéltetem. – Mit csinálsz, szépségem? – kérdeztem tőle.

- Semmit. Most jöttem haza a suliból, és most kutyázok. És te mit csinálsz? Azt hittem, forgatsz.

- Hát, állandóan rád gondolok, így a rendező megunta a bénázásomat, és egy kis szünetet rendelt el. És gondoltam, fölhívlak, hogy áll-e még a ma este?

- Igen, áll. Hiszen megbeszéltük, nem? Vagy le akarod mondani? – kérdezte, és úgy tűnt, mosoly bujkált a hangjában. Szóval megint szívózik. Imádom ez a nőt. Most is, mint mindig, természetesen viselkedik, semmi mesterkélt „hú, te vagy a tökély, és megjátszom magam” cicoma.

- Nem, természetesen nem akarom lemondani, csak van egy kis probléma. – Na, akkor most én húzom kicsit az agyát.

- És komoly a gond? – Na, kicsit már komorabb a hangja. És már nem is bírtam volna sokáig így idegesíteni, szóval elmondtam neki.

- Hát, tudod, látták a kollegáim, hogy kicsit elvarázsoltál. Tay meg mint a testőrök és barátok árulója elmondta, hogy veled leszek, ezek meg megörülnek, hogy megismerhessék azt a lányt, aki kifordított önmagamból, és el akarnak jönni velünk. – A hallgatása arra engedett következtetni, hogy kissé megdöbbent a hallottaktól. – Kris, ott vagy még? - ránéztem a telóra, de ott még mindig tartott a hívás, szóval biztos, hogy nem szakadt meg a vonal.

- Igen, itt vagyok, csak kicsit megdöbbentem.

- És nem baj, ha jönnek ők is? Tudom, hogy első randi meg minden, de ha ezek valamit a fejükbe vesznek, akkor nem lehet tőlük menekülni. És úgy tűnik, hogy elhatározták, hogy meg akarnak ismerni.

- Taylor is jön? – kérdezte furcsán. Én meg megrettentem.

Mi van, ha neki jobban bejön Kis Tay, mint én? Mi van, ha ő a Vámpír vs. Vérfarkas játszmában nem a Vámpírok oldalán áll? Hiszen erről még nem is beszéltük. Egy nőnek lehet több emberért is rajongani. Miért ne isteníthetné a kiscsávót is? De nem, hiszen tegnap éjjel, és ma reggel is az én karomban volt, és nem tűnik olyan lánynak, aki minden híres emberrel le akar feküdni, hogy amolyan ereklyegyűjtőként legyen számon tartva.

- Igen. – Nem volt túl sok időm reagálni, mert egyből felkiáltott.

- Úr Isten, akkor viszem Nikyt is! – Na jó, ki az a Niky? Ja, említett valami barátnőfélét. – Persze csak ha nem baj. Tudod ő farkas párti volt, és ő az álompasija. Már bocsi, de neki Taylor jött be jobban. – Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem saját magának akarja őt. Így már mindjárt jobban örültem neki.

- Hát, ha barna hajú, akkor a kisember is örülni fog. Tudod a barnák a gyengéi. – Azért titkon reméltem, hogy nem a világ legpletykásabb barátnőjével áldotta meg a sors, mert akkor a sajtóban hamar elterjednek az elmúlt nap eseményei.

- Oké, akkor mi lenne, ha nem ott találkoznánk, hanem mind ide jönnétek hozzám, és együtt mehetnénk?

- Nekem jó! Akkor tízre ott vagyok érted, gyönyörűm, jó?

- Jó, és én meg majd várlak. Siess. – Ezt az utolsó mondatot nagyon nehezen préselte ki magából. Valahogy nem tetszett a hanglejtése. Minta félne, vagy mit tudom én.

- Akkor szia! – köszöntem el tőle kelletlenül, és ő is hasonló hangsúllyal búcsúzott tőlem.

Még egy darabig nézegettem a telefont, mintha őt képviselné és miután megmosolyogtam a szentimentalitásomat, tárcsáztam Kate-t.

- Szia, Rob, mondd! – darálta egy szuszra ügynököm.

- Szia, Kate. Van egy kis problémád – kezdtem cseppet sem finomkodva.

- Jajj, ne! Mi van már megint? – sóhajtott fel kelletlenül.

- El kéne híresztelni a dolgot, hogy szakítottam Emmával. – És ebben a pillanatban lépett be az említett sárkány névre is hallgató személy. Az arcára fagyott a vigyor, és egy másodperc alatt lett hupilila a feje. Meglehetősen vicces képet vágott. – Ja, nem is, várjál, inkább legyen az a fedősztori, hogy ő dobott, mert rájött, hogy mi soha nem is illettünk egymáshoz.

A vonal végén irgalmatlan káromkodás hangzott a velem szemben álló nőnek meg könnyes lett a szeme. Még egy pillanatra meg is sajnáltam, de tudtam, hogy mindjárt kibújik a szög a zsákból és akkor nekem annyi. Leüvölti a fejem. Kate-re ráraktam a telefont. Gondoltam, hadd mérgelődje ki magát, és a szörnyike felé néztem várva a dührohamot.