9.fejezet

Sziasztok Csajszik :)


Hát itt van a 9. :) ha jellemezni kellene ezt a fejit akkor azt mondanám, a vihar előtt mindig nyugodt a tenger ;) szóval.....
Jó olvasást mindenkinek és legyetek legalább annyira rosssssszak, mint én tegnap ;) puszi
Andi

Rob:

Nem engedtem, hogy eltoljon, sőt, amilyen erősen csak tudtam, fogtam őt, és még mielőtt bármit is tehetett volna, eltartottam a számtól a telefont és megcsókoltam.

- Szívem! Ott vagy még? – halottam Emma nyávogó hangját a vonal végéről. 

Kris persze nem viszonozta a csókom, amit megértettem, és egy csöppet sem nehezteltem érte. Nem úgy a sárkányra. Ha most a közelembe van, biztos, hogy kitekerem a nyakát. Hogy merészelte egyáltalán megzavarni ezt az idilli percet azzal, hogy hívogat?

Végül kellőképen felhúzott idegállapotban még mindig az álomnőn fekve szóltam bele.

- Emma, ha még egyetlen egyszer szívemnek mersz szólítani, vagy bármilyen becenevet találsz ki – nem mintha már nem mondtam volna el neki ezt egy jó párszor, de most bekeményítek –, én esküszöm, hogy az egész világnak kitálalok arról, hogy nincs is köztünk semmi!

Kris eddig elfordított fejjel feküdt alattam, de most rám kapta a tekintetét, mintha még soha nem látott volna, úgy csodálkozott rá a szavaimra.

- Sőt, nem leszek rest, és az egész világ tudtára hozom, hogy miért is kaptad meg Bella szerepét.

- De Rob! Hiszen… – Nem hagytam, hogy folytassa. Simán a szavába vágtam.

- NEM! Mit nem bírsz fölfogni ebből a hárombetűs szóból? Felejtsd el ezt a számot, és viszlát a forgatáson! – Ezzel véget vetettem a hívásnak, majd ledobtam a készüléket a földre. Az sem érdekelt volna, ha ripityára törik, hiszen Kris még mindig hatalmasra nyitott szemekkel nézett rám, és igazából rájöttem, hogy megint elrontottam.

Elég durván beszéltem Emmával, aki ugyan megszokta a nyers, olykor durva stílusom, de ezt Kris nem tudja, és mi van, ha most azon fog kiakadni, hogy hogyan beszélek egy nőnemű lénnyel?

- Hidd el, soha nem beszélek így egy nővel sem, de ő kikészít – magyaráztam, mire újra rám csodálkozott. – Na jó. Már jó ideje többet akar tőlem szimpla munkakapcsolatnál, és ezt többször is tudtomra adta, de engem a minimum szintjén sem mozgat meg.

Éreztem, hogy a tisztesség kedvéért el kéne mondanom neki, hogy egy nagyon-nagyon részeg pillanatban, amire mellesleg nem is emlékszem, megdugtam, de előbb egy kicsit meg kellene, hogy ismerjen, hogy tudja, mennyire jelentéktelen számomra ez a cafka, és akkor később még mindig meggyónhatom neki gyarlóságom.

- Ti tényleg nem vagytok együtt? – kérdezte az eddigi elképedései megemésztése után.

- Nem, mi tényleg nem vagyunk együtt. – Direkt használtam az ő szavait, hátha úgy végre elhiszi, mert hiába is mondtam volna, hogy nem a barátnőm, mennyasszonyom, sem senkim, úgysem hitte volna el. – Hiszen mondtam, hogy az egész csak mese.

Bevetettem a kiskutyaszemű, szexi mosolyú Robot. Muszáj, hogy higgyen nekem, és reményeim szerint ezek a kis plusz csábítási elemek segítenek. El kell, hogy érjem a célom, ami nem más, minthogy együtt legyünk, és totál szerelmes legyen belém.

Úgy tűnt, hogy be is vált a tervem egy kis része, mert megajándékozott az évszázad legszebb mosolyával. Totál elbűvölt megint. Annyira gyönyörű volt, hogy a szívem ki akart szakadni a testemből, és arra ösztönzött, hogy viszonozzam. Beleolvadtam a tekintetébe, ami szintén örömöt sugárzott felém. Hogyan tud ennyire őszintén mosolyogni egy szempár? És hogyan tud a szívem még ennél is jobban dübörögni? Nem tudom, mert nincsenek épeszű elméletek erre az érzésre. Mindössze annyi bizonyos, hogy imádom őt és, hogy a testem (ami mellesleg még mindig benne volt) reagált a szívem megnyilvánulására, és újult erővel keményedett meg a szűk helyen.

Az órára pillantottam, ami kicsit le is lombozott, hiszen ezáltal tudatosult, hogy csak egy órám maradt, mielőtt el kell indulnom dolgozni, ez az időegység viszont kevésnek bizonyult, hogy maradéktalanul kiélvezzem őt.

Követte a pillantásomat és hatalmasat sóhajtott.

- Mikor kell indulnod? – kérdezte, miközben halkan nyögött, ahogy elkezdtem ismét mozogni benne.

- Még van egy teljes órám – súgtam neki két csók között, amit a nyakára leheltem, élvezettel hallgattam, ahogy elakad a lélegzete, és nyöszörög alattam.

- Mi lenne akkor, ha ezt a fürdőben folytatnánk? – Ahogy megfogtam a mellét, ismét felnyögött, én meg élveztem a feszes halmok puhaságát. – Tudod, kellemest a hasznossal…

Ránéztem, mire huncut mosoly futott át az arcán. Föltápászkodtam az ágyból úgy, hogy közben nem engedtem el, és összeforrva, akárcsak tegnap éjjel, mentem vele a fürdőbe. Beálltunk a tus alá, amiből már folyt a kellemesen hűvös víz.

Kris lerakta az eddigi csípőm köré font lábait, így elváltunk egymástól. Hiányzott, azonnal ahogy megfosztott magától, de nyomban kárpótolt egy érzéki csókkal, majd lassan megfordult, és először csak a hátát nyomta a mellkasomnak, miközben érzékien mozgatta a fenekét. A csípőjén tartottam a kezem, és épp magam felé szerettem volna fordítani, hogy megcsókoljam, de neki más tervei voltak. Lassan kis terpeszbe állt, és a fejét a mellkasomhoz rakva kezdett lecsúszni háttal nekem. Annyira érzéki volt, ahogy a tenyerét lassan végig húzta a combomon, megmozdulni sem tudtam, csak zihálva néztem, hogy dörgöli magát hozzám úgy, hogy a keze jóformán nem is érint.

Mikor már majdnem guggolt előttem, még mindig háttal hirtelen megfordult, és felnézett rám. Tartva a szemkontaktust egyik kezét végighúzta a vádlimon, majd belsőcombomon keresztül a hasamon csúszott fölfelé, és ezzel a pillanattal engedte el a tekintetem, hogy a pokol édes tűzébe száműzzön a tetteivel.

A hűz víz alatt a nyelve forrón égette a férfiasságom, hiszen olyan lassan és annyi kéjjel húzta végig rajtam egyetlen egyszer, hogy majdnem azonnal végem volt. Úgy ízlelt, mintha én lennék a világ legfinomabb fagylaltja. A vártakkal ellentétben azonban nem fogadott a szájába, hanem tovább húzta a nyelvét föl a hasamon, és innentől már azt az utat járta be, amit a tenyere pár másodperce. A mellkasomtól a nyakamig én meg már szinte remegve vártam a csókját. És megkaptam. A fuldokló nem kap annyi hévvel az éltető oxigén után, mint én az ajkaiért.

- Megőrjítesz – súgtam neki, mikor elválltam az éltető forrást jelentő ajakaktól.

Ahogy rám nézett, megláttam szemében azt a vágyat, ami engem is fűtött. Sőt, nem is fűtött, inkább lávaként fortyogott az ereimben, átjárva a testemet, olyan erővel felvértezve, mintha ez táplálná az egész földet. Egész egyszerűen kioldhatatlannak éreztem.

Ellépett tőlem, és megint hátat fordított. Megbabonázva néztem, ahogy végigsimít a fenekén, miközben hátraveti a fejét és felnyög.

Nem bírtam tovább. Mögé léptem és azzal a lendülettel azonnal magamra húztam.

Az érzés sokadjára is eszemet vette és így nem is bírtam tovább finomkodni. Lendületesen nyársaltam fel újra és újra. Az enyémnek éreztem birtokba vett testét, a sikolyai következtében pedig a lelkét is. Igaz, hogy csupán erre az egy pillanatra, de a magaménak tulajdonítottam.

Alig pár perc múlva a testébe robbantan, ahogy megéreztem feszítő pulzálását. A remegéshullám engem is átjárt, de őt tartanom kellett, mert összecsuklott volna. Imádtam ezt is, hogy totál le bírom fárasztani, és mégis, akár egy főnix, újra föléled egy csókomtól vagy érintésemtől, és ami a legmeglepőbb, ő is ugyanerre volt képes velem kapcsolatban.

Pihegtünk még néhány percig majd mosolyok és simogatások közepette mosdattuk le egymást, szigorúan kerülve a fürdőrózsát. Nem engedtem a kis műanyag izének, hogy érintse azt a testet, amit én akarok. Ő csak az enyém. Különös birtoklási vágyam megint elöntött, és meg is rémisztett. Nem normális ez, én mondom.

Kicsivel később félig felöltözve (az én ingemet, ami hősi halált halt, nem lehetett begombolni, így csak pólóban voltam kénytelen lenni) már a kávénkat ittuk a kertben.

A három kutya most igen kellemes társaságot nyújtott, egyik sem igazán foglalkozott velünk, így könnyű volt Krist az ölembe húzva simogatni, miközben egy korttyal kivégeztem a kávémat, amit egy cigi elszívása követett.

Imádtam nézni, ahogy Kris a juharszirupra emlékeztető gigacukros kávét hogy nyammogja. Annyira bájos volt, hogy megint belefeledkeztem az arcába. És a kíváncsiság is hajtott, hogy mikor láthatom őt újra, így feltettem a tíz pontos kérdést.

- Átjöhetek este? – Megdermedt egy pillanatra.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – Nem tűnt határozottnak, így tovább feszegettem a témát. Nem mintha egyébként nem erőltetném.

- Miért is? – Mivel Emmát megbeszéltnek nyilvánítottam, így nem láttam be, miért ne találkozhatnánk, hiszen neki ez volt a problémája, és hála az említett boszorkánynak, meg tudtuk beszélni. El ne felejtsem megköszönni, hogy fölhívott. Így legalább Kris hallhatta, hogy nem éppen úgy társalgok vele, mint egy leendő feleséggel szokás.

- Megállapodtunk! – közölte egyszerűen és felettébb diadalittasan.

Azt hitte, hogy most megfogott, de én erre is fel voltam készülve. Minden egyes szóra emlékeztem, amit beszéltünk, és abban semmilyen megállapodásra nem bólintottam rá. Amikor elkezdtem ecsetelni neki, hogy én csak a megerőszakolós részre mondtam igent illetve „megértettemet”, egy pillanatra leesett az álla, ami elég vicces lett volna, főleg, hogy még mellé elkezdett tátogni is, akár egy hal, de mégsem nevettem, inkább csak gyönyörködve figyeltem a pírt az arcán, ami egyre inkább vérözönné változott.

Elképesztően bájos, ahogy elpirul, amit mellesleg nem értek, mert sokkal szaftosabb dolgokat is csináltunk, mindenesetre aranyos.

- Miért akarsz visszajönni? – kérdezte értetlenkedve.

Hát nem egyértelmű? Azt mégsem éreztem most megfelelő pillantatnak, hogy színt valljak szerelem terén. Még kinevetne, és az elég megalázó lenne. Így maradt a szintén igazság felvizezett változata.

- Jól érzem magam veled. – Erre nagyot sóhajtott. Hirtelen annyira komorrá vált, hogy már bánni kezdtem, hogy egyáltalán felhoztam a témát.

- Szóval átjössz este, és dugunk! Hurrá! – Hát, ez nem az a fajta örömittas lelkesedés volt, amit vártam volna.

- Mi bajod a szexszel? Én a magam részéről nagyon élveztem, illetve rosszul fejezem ki magam… Téged élveztelek, mégpedig nagyon. – Olyan csodás, ahogy egyre jobban pirul. Lehajtotta a fejét, de ezt nem hagyhattam. Gyöngéd erőszakkal nyúltam az álla alá, és emeletem egy szintbe a szemünket. Picit azért le kellett hajolnom, mert nem akaródzott neki rám nézni. – Te nem akarsz repetát? Vagy nem élvezted, úgy, ahogy én? – Reméltem, nem most közli, hogy bocs, haver, de felejthető numera vagy.

- Nem erről van szó. – Hú, nagy kő szakad le a szívemről. – De nem tudom, hogy mi alakulhat ki ebből az egész összejárunk szeretkezni dologból.

Nem gondolkodtam inkább csak rávágtam a választ.

- Bármi kialakulhat. – Kristen felnevetett, de nem örömittasan, inkább, mint aki kételkedik ebben az egészben.

- Hát persze, bármi. Például két hónap múlva összeházasodunk, mert már egy hónapja terhes leszek egy fiú ikerpárral, aztán egy év múlva meg jöhet a kislány, akit te annyira vársz, mert akkor még egy kis hölgyeményt szerethetsz, aki pont olyan, mint én, leszámítva, hogy olyan szeme van, mint neked. Aztán a hetedik évet persze mi sem éljük túl, mert te összejössz egy kollegáddal, megcsalsz fűvel-fával és én meg meghízottan ott leszek három poronttyal, hogy a tízedik évben rájöjj, mégis mi kellünk neked, visszaédeskeded magad, és én, amilyen hülye picsa vagyok, visszaveszlek. – Kétséges volt, hogy levegőt vett-e amíg előadta a gyorsított életünket.

- Miért kell eltervezni tíz évre az életünket? Soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. Én csak annyit kérek, hogy ismerj meg engem, ne pedig a vámpírt, akit játszom, és ne a színészt, akinek ki kell állnia a piros szőnyegre, hogy fotózzák. Mit tudom én… menjünk el randizni – mosolyogtam rá, és reménykedtem, hogy igent mond.

- Randi? És mégis, hogyan képzeled ezt a randit? – Kétségek bújtak meg a hangjában, de úgy döntöttem, hogy egy szerelmes férfi bármire képes az áhított nőért.

- Te mit szeretnél csinálni? – Kikerekedett a szeme egy pillanatra, de aztán csalafinta mosolyra húzta a száját. Meg kéne csókolnom, gondoltam, azta de kívánom a száját! Hmm… de jó lenne, ha most hozzá érhetnék, és kifulladásig érezhetném a nyelvünk harmonikus játékát… csakhogy akkor dugába dőlne az eltervezett randi-ötletem.

- Oké, ma nem dolgozom, de ha gondolod, lemehetnék az Abbeybe, és meglátjuk, hogyan tovább…

- Rendben – vágtam rá gyorsan, mielőtt meggondolja magát. – Hányra jöjjek érted? – Na, ezt már szeretem, ma meglátja, hogy ki vagyok valójában.

- Tízre kész leszek – kacsintott rám, majd felállt az ölemből. Hiányzott, amikor már nem ért hozzám. Nem tudom, mi változtatta meg a véleményét, de bármi is volt, hálával adóztam érte.

Én is fölálltam hozzá, és búcsú gyanánt megcsókoltam, amit meglehetősen szenvedélyesen viszonzott. Nehezen váltunk el egymástól, utána meg még nehezebben indultam az ajtó felé. A kert bejáratánál néztem csak vissza, ahol ő már a nagy dán dog fejét paskolta. A nagy behemót meg úgy bújt hozzá, mintha kiscica lenne.

Rohadt egy érzés volt itt hagyni őt, és egy egész napot nélküle eltölteni, de már előre vártam az esti randinkat… és az azt követő éjszakát!